Szalámi kóstolás

Ilyen se volt még: szalámi kóstolót tartunk. 

Ja nem is, mert nem tartUNK, hanem P. tart szalámi kóstolót azokból az (összesen khm... 11 rúd) olasz szalámikból, akik valami varázslatos és egyben megmagyarázhatatlan módon velünk jöttek Olaszországból az októberi spontán miniszabink után. Voltunk egy bődületesen jó hentesnél Greve in Chianti-ban, ahol egyébként az égvilágon semmi nincs, egy toszkán kisváros kb 30 km-re Firenzétől és mi is csak azért keveredtünk oda, mert P. kb. 10 héttel az utazás előtt már pontosan tudta, hogy van ott egy hentes, aki jaj de jó és egyértelmű volt, hogy oda kell menni. Volt nálam akkor már napok óta három képeslap, akik úgy néztek ki, mint akit a kutya szájából húztak ki, úgyhogy leültem a hentesnél egy asztalhoz végre megírni őket. Erre a pár percre hagytam P-t magára, aki ezalatt az idő alatt - úgy tűnik - felvásárolta a fél hentesboltot, ami számomra már csak itthon Hamburgban derült ki, amikor pakoltam ki a bőröndünkből és egyik rúd szalámi a másik után bukkant elő a csomagból. Mondom, összesen 11 rúd. Nem találtam nekik megfelelő helyet, a hűtőbe meg nem akartam őket belegyömni, úgyhogy jobb híján fel lettek lógatva egy rúdra a konyhában és ott várják a sorsukat.


Visszakanyarodva az eredeti sztorihoz: tegnap estére tehát szalámikóstolás volt betervezve P. 3 jó barátjával, kollektív eszegetéssel és iszogatással összekötve, én meg - mivel úgyse nagyon ehetek szalámit, mert az gonosz - visszahúzódtam a vendégszobába (miután betáraztam magamnak egy valag szőlőt és egy nagy bödön teát, biztos ami biztos alapon), mondván, hagyom a fiúkat csacsogni, inkább máshol rontom a levegőt. Valahogy mégsem teljesen sikerül kivonni magam a forgalomból, mert a szalámikhoz előételként P. spaghetti carbonarat csinált és nem akarta elfogadni, hogy mielőtt a pasik jöttek, műzlit vacsoráztam ("De tök sokat fogytál ma, látom az arcodon!"), úgyhogy egy marék spaghettit azért kimentem velük enni, nehogy már "túl sokat fogyjak". Aztán persze ott ragadtam, mert amikor elkezdtek - rendkívül német módon - szalámikat kóstolni, engem is bevontak a szalámiértékelésbe, ami a következőképp zajlott:

P. 9 fajta szalámit szeletelgetett egy nagy vágódeszkára, szépen a különféle típusokat egymástól elkülönítve, címkével alatta, hogy egyértelmű legyen, éppen mit esznek és minden kupacot egymás után megkóstoltak és minden kóstolási kör után megbeszélték, kinek mi a szakvéleménye róla, természetesen előre megadott szempontok alapján, amiket egyenként értékeltek 1-től 5-ig tartó skálán. Így nézett ki a végeredmény: a legjobb szalámi a bal szélső volt (vaddisznó- és sertéshúsból), a sort pedig egy nem Greve-ben vásárolt szalámi zárta a kép jobb szélén.



Én csak a "Schnittbild" és a "Gesamtbild" kategóriákhoz tudtam hozzászólni, mivel nem vettem részt a kóstolásban, de ők szépen végigpontoztak mindent összesen 4 kategória mentén, miközben lecsúszott jópár üveg olasz bor is a kajához (mondjuk egyértelmű, hogy ilyen szakértésnek alkoholos előzménye kell, hogy legyen, ilyen ötlete senkinek nem támad tök józanul, még akkor se, ha német). 

Egy élmény volt egyébként közöttük ülni, alkoholt nem inni és figyelni, ahogy egymás után megszakértik a szalámikat és szakvéleményt mondanak arról például, hogy milyen ízt hagy a szalámi a szájban a falat lenyelése után (erre van borászatos rendes szakkifejezés, csak magyarul nem jut eszembe, ha megfeszülök se, pedig már rá is kerestem, de nem találom. Abgang a német neve), meg hogy a fűszerek közül melyik érvényesül a legjobban és melyik nem annyira. Nagyon cukik voltak.

Szerintem én még jobban is szórakoztam, mint ők, akik nem kívülről szemlélték ezt az egész, már-már örkényi jelenetet.

- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...