2014. október 27., hétfő

Winnetou és a motoros csávó

Mondjuk ki nyíltan: szar napom volt ma. Az estét a következő két történés mentette meg:

Nr1:
Úton a batmobillal munkából hazafelé, nyomorgunk a dugóban egyik piros lámpától a másikig. (Hédervári dialektusban szólva "nyeszpetülünk".) Egyszercsak feltűnik egy motoros mögöttem, akinek a hőmérőzését először csak a visszapillantóból követtem nyomon, majd időről időre sikerült neki befurakodnia a mellettem haladó sávba. Kilestem hát oldalra - mer méne, legális! - a motoros meg ezzel egy időben belesett az autóba. Kedves mosolya volt. Elindult a sor, 20 méter múlva újra piros a lámpa, látom ám, hogy a motoros megint mellettem somolyog befelé az autóba. Nem bírtam hát tovább, nyíltan felvállaltam, hogy mindketten egymásra nézegetünk és kivigyorogtam én is az ablakon. Szerencsére gyorsan zöld lett és nem kellett vállalnom a tettem következményét, még rötyögtem is magamba, hogy höhh, lemaradt mögöttem, egészen addig, amíg a következő lámpa piros nem lett. A motoros persze megint megtalálta a módot mögülem mellém kepeszteni, majd megint bemosolygott az ablakon. Én megint kimosolyogtam, majd ő beintegetett, amire én visszaintegettem. Tisztára, mint az oviban. Közben azon járt az eszem, hogy nem én voltam nem is csináltam semmi rosszat, hiszen mekkora bunkóság mán ignorálni, ha valakire rámosolyognak? Én csak kedves vagyok, különben is szar napom van és tessék, itt egy motoros, aki nem is ismer és milyen kedvesen integet a piros lámpánál. Miután gondolatban tisztára mostam a lekiismeretemet - mer méne, legális! - elértünk kb a 100. piros lámpához, ahol egy felfelé mutató hüvelykujjal kísérletet tettem szavak nélkül megdícsérni a motorját, ami valami böszme sok lóerős Suzuki versenymotor volt. Csávó vette a lapot, látszott hogy örül, majd egy hátrafelé mutató kézmozdulattal jelezte, hogy elvisz egy körre. Közben újra zöld lett, gázt adtunk, én lehagytam, ő utolért, majd az utolsó előtti lámpánál megint piros, én  röhögve szántam-bántam tettemet, hogy erre most ugyan mit fogok mondani, ha megint mellém jön, majd lássatokcsodát, újra utolért. Lehúztam az ablakot és mondtam neki, hogy köszönöm a meghívást, de túl gyáva vagyok az ilyenhez. Jött persze az ellenszél, mely szerint légyszi-légyszi menjek vele, ő tud ám vele lassan is menni, majd szerencsére megint zöld lett, én még egyszer megköszöntem a kedves felkérést, mosolyogtam egy sort és lefordultam a mellék utcába parkolóhelyet keresni.

Nr2:
Miután hüledezve ugyan, de 100%-kal jobb hangulatban kiszálltam a batmobilból, gondoltam bemegyek a sarki törökhöz egy falafelre/dönerre, mert egész nap csak egy zsemlét ettem és már az éhhalál küszöbén álltam. A török csávó a pult mögött nem beszélni túl jól német, vagy én beszélni nagyon rosszul török, mindenesetre minden általa feltett kérdésre kétszer vissza kellett kérdeznem, hogy wie bitte?, mert nem értettem, mit akar. Nagy nehezen eljutottunk odáig, hogy megbeszéltük, mit szeretnék, majd azt kérdezte tőlem, hogy minden rendben van-e?, amivel őszintén szólva nem tudtam mit kezdeni, mert hát ezt most mé kérdezed tőlem, bölcs Winnetou? Persze, minden rendben - montaja Babi néni, majd hozzátette, hogy a dönert csirkehúsból kéri, mert nem szeretni bárány hús. Csávó áll a pult mögött és bámul. Nem teljesen értettem, hogy most mi ez az áramkimaradás, én nem voltam elég világos, vagy félreértettem valamit..., kicsit aggódtam is tán, hogy mélázgatás közben véletlenül mégis a bárányból nyeszetüli le a cafatokat, én meg majd az hajába kenem, mert tényleg nem szeretni bárány, majd hirtelen felébredve a rám bambulásból belenyúlt egy nagy, porcelán edénybe, kivett belőle egy NYALÓKÁT (!) és rajongása jeléül rendkívül nagylelkűen nekem adta. 

Beszarás Danke schön - montaja Babi néni és elnyomta a kitörni készülő, artikulálatlan röhögést. Próbáltam nem ránézni Winnetoura, mert miután a motorossal akaratlanul is beszédbe elegyedtem vezetés közben, nem tudom, mi vár rám a dönerezőben, ahol se gázt adni nem tudok, se az ablakot felhúzni nem tudom a betüremkedő Winnetou előtt, a kaja nélkül meg elszaladni mekkora tulokság mán...?! Miután emberünk becsomagolta elvitelre a tápot, az egyik mellettem sorban álló nő megbámulta a nyalókámat, majd amikor magyarázatképp gyorsan hozzáfűztem, hogy Winnetoutól kaptam az imént, nevetve megjegyezte, hogy "A te estéd akkor már megvan mentve!"

És tényleg meg volt mentve.