Megint kitettem magamért...

A mai napom a következőképp kezdődött:
Felébredtem. Magamtól, nem a vekker csörgésre. Gyanúsan kipihent érzésem volt, pontosan olyan, mint amikor az ember addig alszik, amíg szeretne. Ránéztem a telefonomra és megint hullámokban ijedtem meg: először, mert fél 9 volt. Jézusmária! Én 8-ra járok dolgozni, normál esetben 6:45-kor kelek fel. Majd jött a megnyugvás: áh mondom nem lehet, hogy a kolléganőim 8 óta fel sem hívtak, hogy ugyan már hol vagyok, úgyhogy biztos szombat van. Újra megnéztem a telefonomat, újra megijedtem: péntek van. BAZZEG NEM MENTEM DOLGOZNI! 
Ahogy lassan eljutottam agyban odáig, hogy nincs szombat és én fél 9kor még mindig az ágyamban vagyok, láttam, hogy A. hív. Mit volt mit tenni, mondtam neki, hogy sietek, bocsiii, elaludtam. Ennél mondjuk az is jobb lett volna, ha azt mondom, hogy bölénycsorda támadott meg Bartholomä-nál munkába menet út közben és beszorítottak a kukoricásba és most várom az autómentőket, hogy kivontassanak, azért kések.

Majd így folytatódott:
Láttam hogy ezek hárman (B és a két kolléganőm) pusmognak, majd a kezembe nyomtak egy aláírt doksit, amin ez állt:
"Sehr geehrte Frau Borbély, 
gemäß Arbeitsvertrag endet Ihre Probezeit mit dem 30.09.2012. Hiermit bestätige ich Ihnen das Bestanden der Probezeit.
Mit freundlichen Grüßen, 
Herr B."
Magyarul írásban közölték velem, hogy vége a próbaidőmnek és fel vagyok véve állandóra. Itt kitört belőlem a röhögés, de addigra már ők is röhögtek, hogy nagyon jól időzítettem pont a mai napra a fél 9-ig alvást. Tényleg nagyon megérdemlem.

Majd így ment tovább:
B. mellettem támaszkodik az asztalomon és mindketten bámuljuk az excel táblázatot, amibe az elvárásokat, munkaköröket és munkafeltételeket írtam bele.** Mivel mindkét urak (B. és G. is) - nem túl logikus módon - az én jegyzeteimmel megegyező betűszínnel és típussal irkáltak bele, nem volt már egyértelműen látható, mi származik tőlem és mi tőlük. Mivel néha csinálok értelmetlenségeket, megakadt a szemem az egyik bejegyzésen, aminek az égvilágon (auf Gottes Erdboden!) nem volt semmi értelme:
- Boah, ki írta bele ezt a hülyeséget, hogy a telephely vezetőt 2013 január 1-es munkakezdéssel keressük?? Én lettem volna?
- B: Nem, az én voltam.
Nagy csönd, közben hallom, hogy A. több-kevesebb sikerrel visszatartja a röhögést. De most komolyan: 2012 novembertől keresünk raktármunkásokat. Ha januárig nincs telephely vezető, csak targoncavezetők, akkor ők ugyan mit csinálnak 2 hónapig? Villás targonca gyorsulási versenyt rendeznek a 2500 négyzetméteres raktárcsarnokban? Vagy mit? Ezt végül B. is belátta, de A. még órákkal később is hangosan röhögött, meg röpködtek a poénok, hogy mindjárt jön a főnök és megkérdezi, hogy ki írta bele ezt a hülyeséget a próbaidős papíromba? Szállóige lett tehát a meglepődésemből: "Wer hat denn diesen Blödsinn reingeschrieben?"
Pokoli napokat tudok magamnak azzal okozni, hogy saját magamra és a mindennapjaimban fontos szerepet játszó kevés emberre projektálom a félelmeimet és beképzelem magamnak, hogy mi van, pedig csak dehogyis. Most kaptuk a hírt, mégsem ellenem van a világ összeesküdve. Kivétel nélkül mindig van ésszerű magyarázat, csak azt kell megvárni, amíg elér hozzám az infó. Ez utóbbi rövid kijelentéssel 2 gond is van: az egyik, hogy nem vagyok sajnos az ésszerűség híve, habár nagyon szeretnék a utóbbi 7-8 hónapban erősen irányt váltottam. A másik, hogy rendkívül türelmetlen vagyok. Nem szoktam tudni kivárni, amíg elér hozzám az ésszerű infó, benne a probléma igazi okával, magyarázatával vagy megoldásával, hanem - biztos, ami biztos alapon - már jó előre pánikba esem, elkönyvelem, hogy minden úgyis csődbe megy és hiába való és amikor a végén jön a megoldás és megbizonyosodom róla, hogy nincs is világégés, nem tudok neki igazán örülni, mert már jó előre kicsináltam magam és belefáradtam az aggódásba. (Ahogy a főnököm mondaná, ich verstehe die Welt nicht mehr. Tőle vettem át egyébként a Gottes Erdboden szókapcsolatot is, egyszerűen zseniális, milyen sokrétűen be lehet építeni a mondandóba. Huh a Gottes Erdboden-ről jut eszembe, már akartam írni arról, hogy milyen érdekes, hogy a nyelvtani értelemben vett birtokos eset - Genitiv - használatának komplett megszűnése nem csak Köln és környékére jellemző, hanem számomra meglepő módon bizony a déli területekre is. Részes esetet használnak helyette. Kőkemény. Bocsánat, ezt majd máskor fejtem ki, Önök a nyelvészeti perceket hallották, adásunkat megszakítjuk.)

Azért most meg vagyok könnyebbülve. Nagyon.

Neubürger-Empfang

Dicséretben részesítem ma magam. Nem csak, mert az utóbbi idők be- és elzárkózottsága, de a megfázásom ellenére is elvonszoltam a seggem a ma esti NeubürgerInnen-Empfangra, amit a polgármester szervezett az újonnan a városba települt polgároknak. Egész nap hadakoztam magammal, hogy menjek, vagy ne menjek, semmi kedvem nem volt hozzá, ráadásul Andi sem ért rá, így egyedül rám várt a nagy feladat: úgy tenni, mintha szociális élőlény lennék. Mert az utóbbi időben nagyon nem vagyok az.

Miután rendkívül okosan megettem munkából hazaérve a tegnapról maradt fokhagymás krumplipürét, bevillant, hogy még ez a szociális csapás is hátra van ma, jaj de jó. Most már nem csak beteg vagyok, hanem büdös is. Megtiltottam magamnak az itthon maradást, mert tudom, hogy szükségem van arra, hogy kimozduljak, csak olyan nehezemre esik... Elmásztam tehát a Schubartsaal irányába, rettenetes félelmekkel megtűzdelve, mert nem tudtam, mire számítsak: elhatároztam, hogy ha tele lesz a rendezvény törökökkel, akik azért vannak ott, hogy megegyék az ingyen kaját és megigyák az ingyen piát, azzal a lendülettel fordulok vissza és megyek haza Isten hírével. A bejáratnál elcsíptem egy nagyon cuki, csini öreg nénit, akitől megkérdeztem, hogy jó helyen vagyok-e, épp egy vietnámi vagy koreai kinézetű nővel beszélgetett nagy vehemenciával, amibe (ha akartam, ha nem) bevont engem is, elkezdte magyarázni, hogy milyen fontos a tudatos tervezés, no meg az, hogy az ember tisztában legyen a helyi lehetőségekkel, mert ha valaki odáig jut, hogy súlyos balesetet szenved és nem hal meg (a meghalós esetre fél éve van szervdonor igazolványom - bocsi anyu, de én az a hülye vagyok, aki gondol erre) szóval ha nem hal meg az ember, viszont örökre magatehetetlen vegetációra ítéltetik (kóma, vagy hasonló öntudatlan tetszhalottság), akkor előzetesen van lehetőség rá, hogy nyilatkozzon róla: adott esetben nem kér mesterséges táplálást. A téma maga persze érdekes, de ezzel speciel még nem foglalkoztam, na meg nem is számoltam vele, hogy ez ma szembejön velem, jóformán még be se léptem a terembe, a néni meg már kampányolt bele az arcomba, hogy "KEINE KÜNSTLICHE ERNÄHRUNG!!" Hát mit mondjak? Vicces volt. 

A további program persze trükkösen úgy volt megszervezve, hogy kerekasztalokba rendeződve rá voltunk kényszerítve a beszélgetésre, minden asztalhoz jutott egy ilyen kis önkéntes cuki néni, aki mindennel kapcsolatban képben volt és szabadidejében önszántából ténykedett az önkormányzatnál, őket lehetett kérdezni. A mi asztalunknál 2 főiskolás ült, a koreai (vagy vietnámi) nő, és két ilyen hivatali néni. A meghívott publikum 99 %-a tehát német állampolgár volt. Török egy sem volt, ők nem integrálódnak, pedig nekik lenne rá a legnagyobb szükségük. Mindegy, erről majd máskor írok szociális értekezést. A polgármester is tartott egy kis beszédet, mesélt dolgokat, majd egyik asztaltól a másikhoz ült, bekapcsolódott a beszélgetésekbe, őt is lehetett kérdezni. Tök jó fej.

Volt egy nő, már a kinézete alapján meg lehetett volna mondani, hogy ő lesz az, aki 100 értelmetlen kérdéssel fog előállni, csak azért, hogy a hangját hallassa. Klugscheißer. Hogyaszongya:
- "Én Göppingenből jöttem (Köszönjük, Emese) és ami nekem feltűnt, hogy hiányoznak a kutyatasakok parkokból és nyilvános terekről" (amibe a séta után a kutyakakit bele lehet pakolni)
Mondja neki a polgibácsi, hogy azért nincs tasak, mert Geislingen egy 30 ezres város, sok volt a vandalizmus és nem éri meg újra kitenni a tasakokat, mert csak szét vannak tépve. Vannak külön tárolók a kutyaszarnak, de zacsit mindenki maga kell, hogy vigyen.
- "De nekem például nincs minden kabátom zsebében tasak... (Köszönjük Emese!) Honnan tudjam, hogy ha sétáltatni viszem a kutyát, melyik kabátom lesz éppen rajtam és van-e a zsebében tasak...?" 
Itt már nem csak én forgattam a szemem, hanem láttam, hogy másoknak is viszket a tenyere. A polgármester nagy arcnak tűnik, mondta neki nagyon udvariasan, hogy "aki kutyát sétáltatni indul, az általában tisztában van vele, hogy mik az állat tervei" (was das Tier vor hat), "így javasolnám, igen, hogy tegyen minden kabátja zsebébe tasakot." Volt még egy nyanya, aki drágállotta a fürdőbe a belépőt, nem tetszett neki, hogy a parkolásért fizetni kell... Nem tudom az ilyenek honnan jönnek. Csodaországból. Vagyis Göppingenből.

Jó másfél órát ott ücsörögtünk (pedig én csak 10 percet terveztem), eszegettünk-iszogattunk, végül a Kim nevű koreai (vagy vietnámi) csajjal elindultam hazafelé, mert egy irányban lakunk. Felvetette, hogy légyszi cseréljünk telefonszámot. A népek közül mindenki többedmagával volt: baráttal, barátnővel, családdal... Ennek a lánynak a személyében szerintem sikerült véletlenül megtalálni azt az egyetlen magányos lelket, aki ugyanolyan egyedül van, mint én. 

Sötét, nagyon sötét terveimet mindenesetre nem felejtettem el. Majd ha - nem sokára - eljő az idő, megkezdem sötét, nagyon sötét aktivitásomat.

Megint rottyon vagyok

A hétvégén még csak-csak ráhúztam az alulmotiváltságomat, a szar kedvemet és az ágyból való kikelés teljes megtagadását az O-val való mosolyszünetre, ami miatt a múlt héten nem is mentem el hozzá (és nem, nem fogom elmesélni, mert nem akarok róla beszélni. Köszönöm, már jól vagyok és újra beszélünk egymással), szóval ráfogtam a nyomiságomat arra, hogy őt büntiben kell, hogy tartsam, ami nyilván nekem sem volt jó érzés. Vasárnapra azért gyanús lett, hogy attól még, hogy nagyon haragszom, nem kellene, hogy fázzak is, meg a dühtől az ízületeim sem szoktak fájni. Mára a zsepifelhasználásom is 150-szeresére nőtt, a könnyem is folyt és reggel a kolléganőim is megerősítették, hogy szarul nézek ki, de nagyon édesek voltak, mert azonnal el lettem látva teával, homeopátiás bigyibogyóval, citromos forróitallal, meg csokival. Hogy ennek a két nőszemélynek micsoda elsősegély felszerelése van az irodában, hihetetlen! Bennem még nem is tudatosult, hogy beteg vagyok, de már tele voltam tömve minden lehetséges ellenszerrel.

Hazafelé még beugrottam a dm-be, mert elfogyott itthon a Nivea, meg venni akartam magamnak valami teát is, de így a nap végére eléggé szánalmasan nézhettem már ki, mert mint a csiga, húztam magam után a nyálcsíkot a kasszánál a csaj a dm magazinom mellé valami konyhatippes receptes gyűjteményt is a kezembe nyomott, meg még fél óráig turkált a pult alatt, hogy mit adhatna még nekem, ami ilyen ingyenes repi cucc, végül előkotort egy növényi olajas szappant (vagy lehet, hogy büdös vagyok?) és különböző minta-c-vitamin porokat. A hallásomra is rámehetett a kórság - vagy csak nagyon dekoncentrált vagyok, mert fizetés után leszartam, amit mondott valamit kérdezett, amit először elengedtem a fülem mellett, másodjára meg egyáltalán nem fogtam fel, de mondtam neki egy nagyon határozott "NEIN"-t és békén hagyott. Remélem nem azt mondta, hogy én vagyok a hónapban a 20 ezredik vásárló és megnyertem a dm által felajánlott 3as BMW-t, szeretném-e azonnal átvenni? (Erre persze rendkívül sok esély van.) Mindenesetre elértem ma egy olyan szintű agyi kapacitás-telítettséget, hogy egyik fülemen bemegy az infó, a másikon meg kijön.
Voltam ma az IKEA-ban újra, végre vettem egy vastag, puha, zöld szőnyeget a kanapé elé és egy szekrénykét, amin megfelelő helye van az O-tól kapott lámpának. Azt szeretném mondani, hogy én egyedül, teljesen Andi nélkül szereltem össze, megőrülés nélkül és csak 1 db fa pöcköt törtem bele.


Néha hülyébbnek néznek, mint ami vagyok...

- B: ...és Frau Boohbeliii, még a hotelbe való megérkezés előtt elkanyarunk az ipari parkhoz és megmutatom Önnek, mely cégeket látogatjuk meg a következő két napban. Legalább láthatja, hogy néznek ki a csarnokok kívülről.
- ... OK. (Közben bekanyartunk valami 3000-4000 négyzetméteres csarnokhoz, aminek az udvarán tényleg tobzódtak a tárolóeszközök)
- B: Jobb oldalon azok Daimler tárolók, mellette kék VW raklapfedelek, mellettük pedig...
- ...látom, az mind BMW gitterbox!

(Hát mit mondjak? Ha lett volna valami B. szájában, biztos kiköpi, úgy meglepődött. 100m-ről megmondtam, hogy BMW rácskonténerekkel van tele az udvar. Én kérek elnézést, gyorsan tanulok.
______________________________________________________________

B meséli G-nek vacsora közben: ...és arról nem is beszéltünk még, hogy ennek a cégnek milyen iszonyatos igénye van a raktárhelyre. Nincs már hová pakolniuk, Ön is láthatta ma! Amint tudjuk, a cég jelenleg háromszoros blokkraktározást alkalmaz, egyáltalán nincsenek magaspolc-rendszerek.
G: ...Frau Booohbelii, kérem, fejtse ki, mi a különbség a háromszoros blokkraktár és a magaspolcrendszer között!

Kurvaanyáztam egyet magamban, hogy mi ez a vizsgáztatás mán, majd elmeséltem neki. És ne félj, igazam volt.
________________________________________________________________

- G: Frau Booohbelii, e-mailben átküldök Önnek egy check-listát, amit itt az osztrák cégnél használunk, hogy egészen pontosan fel tudjuk mérni a tisztításra kerülő tárolók szennyezettségi fokát. Arra kérném, tanulmányozza át, hogy Ön is képben legyen, mi alapján mérjük fel a KLT tisztítási igényeket az autóipari cégek körében.
- OK. (Közben belepillantottam, nem volt nagy szám. Bölcsész vagyok, vagy mi, ha kínaiul lett volna írva visszafelé fejjel alá, ott kezdődött volna a kihívás!)
- G: Láthatja, hogy a check-listában vannak olyan opciók is, hogy tej, joghurt, zöldség és húsmaradványok, vér etc. Ezekkel nem kell, hogy számoljon, mivel az autóiparban ezek a szennyeződések nem fordulnak elő.

(Áhá. Pedig már azt hittem, hogy a vért és a zöldségmaradványokat nekem kell majd kinyalogatni a KLT-ből. Köszönjük, Emese...)
________________________________________________________________
Van egy mosópor reklám, amit a tv-ben rengeteget adnak és minden egyes alkalommal felkapom a fejem rá, mert a reklámszövegben a "Gratis Flecken-Test" helyett "Gratis Ficken-Test"-et hallok. Minden alkalommal, kivétel nélkül. Azt hiszem, kezdődő freud-i problémáim vannak...

Utazunk

Izmos hetünk volt az irodában: az egyik kolléganőm felmondott, így négy ember munkáját intéztük hárman, miközben nekem a Magyarországra menésünket is szerveznem kellett. B és G nagyon lazák, halvány fogalmuk sincs róla, hogy mikor melyik céget látogatjuk és attól sem lettem boldogabb, hogy mindent nekem kell elintézni, lebeszélni, ők meg köszönik, ott lesznek. Szavuk nem lehet, mert úgy teleraktam a rendelkezésre álló 2 napunkat, hogy wc-re menni sem lesz idejük. Pénteken mindannyian pattogtunk, mint szar a deszkán, annyi tennivaló volt és olyan kevés idő mindenre. Ott mutatkozott meg, hogy tényleg zúzda van, hogy B személyesen állt neki PDF cégpreziket kinyomtatni és spirálozni, mert látta, hogy nem látszom ki a magam köré gyűjtött papírkupac alól és meg fogom tagadni a munkavégzést, ha megkér rá, hogy állítsak össze infó-füzetkéket a magyar ügyfeleknek. Mivel vele utazom együtt, tegnap este még kaptam tőle egy e-mailt, amin azóta vigyorgok, ha eszembe jut. Hogyaszongya:

"Jó estét Frau Borbely, (Üdvözlöm Herr B)
mivel 815km (nem 814km és nem is 816km) áll előttünk, azaz kb 8 óra utazás a szüneteket, tankolást stb nem számolva és YX-nal este 6-kor már aznap vacsora van megbeszélve, legkésőbb 17:00-17:15 között oda kell érnünk a hotelbe. (Remélem mindenkinek egyértelmű, hogy nem 16:59-kor és nem is 17:16-kor fogunk megérkezni!) Beszéltem ma Herr G-vel is és ő is megerősítette, hogy 17:00-ig megérkezik Bécsből a hotelbe. (Remek, akkor hát nincs más hátra, én is megerősítem, hogy 17:00-17:15 lesz érkezésem ideje.) Indulási időpontnak javasolnám a 8:00-8:15-öt, így a legjobb lenne, ha hétfőn reggel 7:45-kor találkoznánk az irodában. (Nem 7:44-kor, nem is 7:46-kor, hanem pontban 7:45-kor, hogy 8:00 és 8:15 között - egy perccel sem előbb vagy később - el tudjunk indulni.)"  

Jawohl, Herr Hauptbahnhof, minden úgy lesz, ahogy mondja. Kicsit azért ver a víz, hogy mi lesz, ha valamit elfelejtettem. Meg attól is, hogy 3 napig úgy kell tennem, mintha normális lennék.

A pofám leszakad.

Hosszabb kihagyás után ma megint elért a hvg-s agyvérzés. Elkezdtem utána olvasni ennek a szüléses-Varga Istvános-családon belüli erőszakos történetnek, mert nem értettem a facebook-on keringő szüléses vicceket. Pontosan a második cikknél kezdett el habzani a szám.

"A fideszes Varga István úgy fogalmazott, a Büntető törvénykönyv nem mindenható, a rossz házasságokon belüli bűncselekményeket külön tényállással nem akadályozhatjuk meg, "talán az anyáknak vissza kellene térni elsősorban a gyermeknevelés mellé", elsősorban azzal kellene foglalkozni, hogy "ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak". 
Mint mondta, a nők az emancipáció és az önmegvalósítás mellett elfelejtettek szülni, és emiatt fogy a magyar. Szerinte ha minden nő megszülte a maga két-három gyerekét, akkor lehet önmegvalósítani."

Áhá. Tehát a nők két dolog miatt válnak családi erőszak áldozatává: mert nem szülnek eleget, és/vagy mert dolgoznak. (Most komolyan: tegye fel a kezét, aki Magyarországon megengedheti magának, hogy csak a férfi dolgozzon, miközben a nő 4-5 gyereket nevel otthon?) A fideszes Varga Istvántól - akinek nem irigylem a feleségét, remélem eleget szül a jó asszony - azt szeretném megkérdezni, hogy ha minden magyar nő világra hoz átlag 4 gyereket és nem dolgozik mellette, mert az fúj, karrierista dolog (amellett, hogy hogy nem halnak éhen?), szóval ha mindezen feltételek teljesülnek, akkor azok a férfiak, akik amúgy családon belüli erőszakot követnek el, nem fognak családon belüli erőszakot elkövetni? (**abból kell kiindulnunk, hogy ezek a férfiak természetesen jól képzettek, iskolázottak, társadalmi megbecsüléssel, megfelelő munkahellyel és fizetéssel rendelkeznek és persze egyikük sem alkoholista.)
- "Jóvan Julcsa, látom, ma is szültél rendesen, ezért ma nem verlek agyon." - montaja alkoholista Dezső, miután hazaért a kocsmából  jól megfizetett munkahelyéről.

Mert az alulképzettség, munkanélküliség vagy minimálbér, szociális és társadalmi nehézségek, rossz családi háttér, alkoholizmus nem vezetnek családon belüli erőszakhoz. Nem hát. Csak az, ha a nők nem szülnek eleget. Még jó, hogy időben elhagytam az országot, mert azt kell mondjam, annak idején én sem szültem eleget és bevallom, ez azóta sem vált szokásommá. (O. ugyan megpróbált rávenni, de ez biztos valami nagy magyar jobboldali összeesküvés, aminek keretében a kormány német férfiakat bérel fel a messzire szakadt magyar nők teherbe ejtésére, hogy az ilyen fideszes Varga Istvánoknak év végére megfelelő statisztikai eredményei legyenek és a külföldön élő magyar nők is eleget szüljenek. Jól rájöttem a titkukra. Viszont ha eddig nem jött el értem a Jobbik befogni a számat, most majd a fideszes Varga István megteszi...) 

Mindenesetre javasolnék neki például a budapesti Merényi G. Kórház Addiktológiai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán hetente kötelezően néhány órát eltölteni. Nem terápián (bár lehet, hogy ezek után az sem ártana), csak egyszerű megfigyelőként. Remekül el tudna beszélgetni az ott kezelt férfiakkal arról, miért verik a nőket. Én annak idején beszélgettem velük és biztonsággal kijelenthetem, hogy nekik - és a szintén ott kezelt nőknek, akiket családon belül vertek - van fogalmuk a családon belüli erőszak okairól, amik között érdekes módon nem szerepeltek a varga istváni elvek/érvek.

Különben meg ki ez a fideszes Varga István, aki nyilvánosan véleményt mer formálni arról, hogy a nőknek mikor "LEHET önmegvalósítani?"

Azt a leborult szivarvégit.

Sötét, nagyon sötét terveimbe egyelőre nem engedek betekintést, csak közölni szeretném a Baden-Württembergre és a közeli bajor részek bizonyos rétegének bizonyos - eddig még ki nem választott - elemeire leselkedő nagy veszélyt. (Nem mintha bárki is tehetne ellene, hogy világuralomra törjek...) Nagy támadásokat készülök végrehajtani a következő pár hónapban - Babi nénivel párhuzamosan - , de előbb a hamburgiakat félemlítem meg és hajtom módszeresen rabigába a jövő héten, utána úgyse látnak arrafelé egy darabig, akkor jönnek majd a svábok és/vagy a bajorok. Muuuhaha!

Addig viszont: Frau Booohbelii on Tour! A dolgok jelenlegi állása alapján vasárnap este B-vel és G-vel Magyarországra megyek, nehogy ne legyen meg a kilométerem szeptemberre. Ott gyorsan népszerűvé tesszük magunkat 1,5-2 nap alatt, majd ahogy visszaértünk, megpattanok északra, mert messzebbi helyet nem találtam. Szegény Andinak lesz egy nehéz napja miattam, mert a repcsim olyan embertelen korán indul, hogy nincs olyan vonat vagy busz, amivel hajnalban beérnék Stuttgartba, Zsoltit meg nem akarom 5 napra ott hagyni valami parkolóban, így ő nyerte meg a dicső feladatot, hogy reggel fél5 körül a seggemet elfuvarozza a reptérre. Mindezt persze munkanapon, nehogy utána vissza tudjon feküdni aludni. Hát mit mondjak? Er hat die Arschkarte gezogen. Mert túl jó fej. Majd valahogy kárpótolom, pénteken úgyis nagy lángosozást tervezünk (nutella nélkül).

Valamint: mindenkinek ajánlom az új Pihilipp Poisel dalt, mert szép.

Hamburger Fischmarkt

Péntek-szombat-vasárnap Hamburger Fischmarkt van Geislingenben végig a sétáló utcán. Lebattyogtam megnézni, mégis mi ez, hát nehezen találok rá szavakat... Ha vesszük a Magyarországon is ismert lengyel piacot, adunk hozzá némi északi tengeres-halas hangulatot, kamionokat, néhány német sörsátrat, akkor ezt kapjuk. 3-4 kamion teljes hosszában be van parkolva a sétáló utcára, az oldaluk nyitott, mindegyikben más van: tengeri hal, cserepes növények (???), kosarak, kaja, sör... A kereskedő jó magason áll a kamion platóján, kivétel nélkül mindegyiknek van mikrofonja és lefele hadoválnak az embereknek. Számomra itt a vásárlási opció meg is semmisült, mert nem vagyok hajlandó úgy értekezni a kereskedővel, hogy ő közben másfél méterrel a fejem fölött áll és mikrofonnal kihangosítva válaszolgatja meg a kérdéseimet, miközben számos németek körülöttem mindezt sörrel a kezükben lesik. Milyen hülyeség ez már? Az üres percekben, amikor épp senki nem vásárol, akkor meg viccet, meg mindenféle történeteket mesélnek a publikumnak, meg rihegnek-röhögnek. Első blikkre azt hittem, hogy ez valami sváb Hamburger Fischmarkt-utánzat, aztán láttam, hogy a kamionoknak HH rendszámuk van (na jó, az egyik osnabrück-i volt, de oké, az is eléggé északon van), az oldalukon meg az állt, hogy "Hamburger Fischmarkt on Tour". Wáó, tehát mégsem kamu!

A "lengyel piac"-szerű kirakodóvásár a kamionoktól kicsit odébb volt felállítva. Ugyanaz a rengeteg szarság, mint otthon: a vesszőből font minibabakocsitól a kiskutyás aranyszínű plüsstakarón át a kínai integető macskáig minden megtalálható. Küzdenem kellett, hogy ne röhögjek. Az árusok között kajás kocsik, hasonló felhozatallal, mint amit a Nordsee-ben lehet kapni: mindenféle tengeri halas szendvics, sült halak, szószok stb, de az igazi kegyelemdöfés a magyar lángosos kocsi volt. Nem tudom, ez hogy jött a képbe, megdöbbentő módon piros-fehér-zöldre volt a kocsi pingálva, valami lovas kuruc is volt az oldalán és magyarul volt ráírva, hogy lángos. A feltétek a következők voltak: tejfölös, fokhagymás-tejfölös, cukrozott, lekváros, fahéjas-almaszószos és NUTELLÁS. (Fúj!) Egységesen 2,5 EUR-ért. Megfordult a fejemben, hogy odamegyek gonoszkodni és megkérem az eladót, hogy meséljen a lángos történetéről, meg arról, hogy a régi magyarok hogy ették annak idején nutellával, de végül lebeszéltem magam, inkább elmentem a szomszédos kis utcába röhögni, mert ezzel a nutellás lángossal hivatalosan is elszakadt a cérnám.

Vettem viszont végre harissát. O. mesélte a múltkor, amikor itt volt, hogy mennyire jó vele a kuszkusz, azóta keresem a cuccot különféle boltokban, eddig sikertelenül. A harissa Tunéziában használt csípős chilis fűszerkeverék, az észak-afrikai konyha kedvelt ízesítője, főleg kuszkuszokhoz és tagine-okhoz használják. A sétáló utcán volt egy bódé, ahol a világ minden tájáról származó fűszereket lehetett kapni, minden csomag 1 euróba került és volt harissa is, úgyhogy lecsaptam rá, ma este jól kipróbálom.

Összefoglalás

Kolléganőim ma egymás között az egyik magyar ügyfélről vitatkoztak:
C: -beszéltem Símógi úrral, 5000 KLT-re kért árajánlatot.
A: -Hehe, őt nem is Símógínak hívják, hanem Sómógínak!
Nem találjátok ki, igazából hogy hívják a vevőt: Somogyi. Én meg közben ne pisiljem össze magam azon, hogy az egyik kioktatja a másikat, miközben ugyanolyan zöldeket beszél.

A Bécsbe menést nagy sikerrel megúsztam, G. ugyanúgy el volt havazva az utóbbi két hétben, mint én, így szerencsére kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy velem utazgasson, csak telefonon csacsogtunk az aktuális tennivalókról. Hétfőtől újra lesz B, úgyhogy újra működik a G-B-Khátá háromszög. Remek!

Apropo menés: hivatalosan is megvettem a repcsijegyemet Hamburgba, két hét múlva 5 napra megpattanok. O-nak már mondtam, hogy vigyázzon, mert Khátá-überdózist fog kapni, de azt hiszem nem nagyon vette komolyan a fenyegetésemet. Nem tudja még, mire vállalkozott. Miután tegnap este bejelentette, hogy nem tervezünk előre semmit, azt csináljuk, amihez éppen kedvünk lesz, azért hozzá tette, hogy egy teljes napot szán a kikötőre, másik este koncertre vagy színházba kéne menni, vagy állatkertbe... Ha ez a nem tervezés, megnézném milyen az, amikor bevallottan tervez...

Valamint: rájöttem, hogy szeretem azt a zajt, amit az iratmegsemmisítő csinál, amikor csak 1 réteg lapot tesz bele az ember. Amikor több réteg gyömöszölődik bele egyszerre, az nem jó. Nem tehetek róla, ez a speciális zaj már Gödöllőn is tetszett annak idején. Sajnos általában nincs mód rá, hogy megfelelő mennyiségű papírt semmisítsek meg laponként, mert mindig több oldalt kell beletenni egyszerre, különben túl sokáig tart. De kár...
"Kedves Frau Boohbelii! (...) Ismerek néhány oroszt, akik 5 euróért mások térdébe lőnek. Ha szeretné, szívesen mozgósítom ezen kapcsolataimat."

A marketinget, dizájnt és a weboldalunkat külsős cég csinálja, a fenti idézet a cégtulajdonostól származik. A hozzá intézett kérés csak annyi volt, hogy a tőlünk nemrég kivált majom fényképét valahogy szedje le a weboldalról. A fenti másfél sor zárta az e-mailjét, amiben közölte, hogy feladat teljesítve.

Katzenklo, Katzenklo, ja das macht die Katze froh...

Nya. Íme Andreas fehércsokis minitortája: nagyobb, mint a hétvégi próbaverzió és nincs benne alma, mert én hülye ma reggel megettem az utolsót, venni meg elfelejtettem helyette. Nem baj, jól néz ki, az a lényeg. Szerintem finom is.


Közben megy a tv-ben Helge Schneider Komm hier haste ne Mark című agymenés-műsora, arra vagyok ráállva, ezért ma nem lesz hosszú blogbejegyzés, mert egyik szemem a képernyőn van, az agyam egyik fele meg a műsoron röhög. Helge Schneider egyébként mülheim-i születésű humorista-színész-előadóművész-író-zenész, miegyéb multitálentum. Ő a német Besenyő Pista bácsi, ő írta a dalt a cica wc-ről, a madárlakodalomról és a sajtos szendvicsről, tőle származik a négyszögletű cápa története és még egy halom hülyeség.

Ennyi tellett ma tőlem.

Fiderallallla-fiderallallla-fiderallallallallla.

- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...