Aktuális

Próbáljuk kivenni a részünket a várost érintö menekült problémából is (vagy annak a megoldásából? A fene tudja.), szerencsére egyre több a lakossági kezdeményezés, ami szerintem szuper: 

Szervezödnek úgynevezett welcome dinner-ek, amiknek keretében 1-1 hamburgi jelentkezö 1-1 menekült családot (max. 2-3 ember) lát vendégül az otthonában egy estére: együtt föznek, eszegetnek, beszélgetnek (akkor is, ha csak kézzel-lábbal vagy angolul megy), így is megkönnyítve az újonnan érkezettek beilleszkedését és egyben kifejezve, hogy a lakosság nem zárkózik el a háborúból menekülök elöl és szeretne segíteni ott, ahol lehet. És a welcome dinner csak egy gesztus a sok közül. Volt, aki például összegyüjtött 10 gyereket a menekülttáborban néhány szülövel együtt és elvitte öket az Elba parta, ahol a homokban piknikeztek, a gyerekek a folyóban fürödtek, játszottak és mindenki ki tudott kapcsolódni és legalább egy délutánra elfelejteni a problémáikat. Ezt az opciót mi is mérlegeltük P.-vel (mondjuk a vacsorára is jelentkezni fogunk), mert valamelyik este pont arról diskráltunk, hogy ezek az emberek vajon eljutnak-e egyáltalán az Elba partra, vagy Hamburg azon részeire, amik nem közvetlenül a táboruk közelében vannak? Valószínüleg nem, mivel se pénzük, se semmijük nincs, a tömegközlekedésre ezesetben kiadott fejenkénti 3-4 eur luxusnak számít, nekünk meg semmiböl sem állna megszervezni, hogy néhányukkal autóval elmenjünk ide-oda, a várost megmutatni, kikapcsolódni, lábat lógatni, a homokos strandon feküdni stb... 

Gyüjtjük továbbá az általunk már nem használatos ruhákat, a hétvégén talán el is jutuk odáig, hogy kiszortírozzuk a ruhásszekrény tartalmát, zsákokba tegyük és elvigyük a táborba, hiszen lassan jön az ösz, a hideg, esös, ködös hamburgi idö, ezeknek az embereknek meg nagyjából az minden öltözékük, ami éppen rajtuk van. 

Október elején lesz például egy moin-moin refugees nevü rendezvény is, 10 eur belépövel, kajával, piával a Reeperbahn-on. A komplett befolyt összeget arra fogják fordítani, amire a menekülteknek momentán explicit szükségük van. A fb rendezvény tegnap este lett közzé téve, ma már 6.200-an mondtak igent a részvételre...

Jó látni egyébként, hogy nem csak mi gondoljuk ezt így, hanem a város nagy része ténylegesen megmozdul, ha arról van szó, hogy segíteni kell, vagy ha valaki a kezébe veszi a szervezést és elindít egy-egy ilyen projektet. Nem kibújni alóla, nem elfordíni a fejünket, vagy elbújni valami (egyébként sem felfogható, sem megindokolható) gyülöletkampány mögé, mondván, hogy nem az én problémám. Igenis az. Mindannyiunk problémája, ami akkor is itt lesz, ha nem nézek oda. Ezzel a hozzáállással magamat verném csak át a saját seggfej magatartásommal. Attól ugyanis nem lesz jobb, ha szögesdróttal veszem körbe a házamat. Akkor is jönni fognak. Egyre többen. Nem viccböl, vagy mert ez annyire jó nekik, hanem mert ahol eddig éltek, háború van. Engem se érdekelne fordított helyzetben, hogy máshol be akarnak-e fogadni. Magasról leszarnám. Az lenne a lényeg, hogy mentsem a saját böröm. Meg a családomét. Minden más másodrendü kérdés lenne.

Kicsit több megértést, elvtársak, kicsit több empátiát. Nem fog fájni.  

Nyüzsgünk

Az van b*meg, hogy kidobott az ágy 7:00-kor. Vasárnap reggel. Nem is tudom erre mit mondjak. Kiosontam a nappaliba és próbálok lehetőleg úg...