A nagy ho-ho-ho-horgász

Vasárnap úgy döntöttünk kihasználjuk, hogy végre süt a nap és elmegyünk a Balti-tenger Kiel melletti szakaszához semmit tenni. Végül egy Klein Wittensee nevű településen kötöttünk ki, ahol találtunk egy cuki tavat, ami miatt sutba dobtuk a tengeres tervet és inkább béreltünk egy kis csónakot, a horgász motyó még a schwerin-i hétvége óta úgyis az autó csomagtartójában volt, úgyhogy fogtuk a cókmókot és kieveztünk a tó közepére.

A horgászkompetenciánkról annyit kell tudni, hogy P-nek van horgászengedélye, nekem nincs, az utóbbi egy évben sokat voltunk vízen, de valami lerázhatatlan átok miatt soha semmit nem fogunk. Egyikünk sem.

Kieveztünk tehát a tó mélyebb szakaszára, ahol kb két órán át, három horgászbottal párhuzamosan kepesztettünk, a halak meg valószínűleg rajtunk röhögtek egész idő alatt. Én egy tavaly a Balatonon vásárolt, rendkívül egyszerű horgászbottal voltam felruházva, váltogattam a csalikat: hol villogó volt, hol gumihal, kisebb, nagyobb, közepes... nem történt semmi. Már épp kezdtem volna felvetni az ötletet P-nek, hogy akkor mi lenne, ha én a csónak másik végében elnyújtóznék Harry Potterrel a kezemben és süttetném a hasam, amíg ő tovább riogatja a halakat, de ennek a bejelentéséig nem jutottam el, mert a vízben beleakadt valamibe a gumihalamra akasztott horog. Gyakorlott semmit nem fogóként az első gondolatom az volt, hogy már megint hínárt vagy aljnövényzetet fogtam a tó fenekén, de amikor az általam hínárnak definiált istentudjami nagy erővel elkezdte a horgászbotot (ami a kezemben volt) behúzni a csónak alá, kitört a pánik. Közöltem P-vel, hogy VALAMI ráharapott, de akkor már nem kellett semmit sem bizonygatnom, mert a horgászbot utolsó 50 centimétere 180 fokos fordulatot véve be volt hajolva, mert az IZÉ nehéz volt és húzta lefelé. Izgalom a köbön, persze P. is teljesen bepörgött, hogy végre kapás van, én meg mivel soha életemben nem fogtam egy halat sem, horgászbotot is csak az utóbbi egy év óta, jobb híján nyivítottam, hogy jajmileszmost, mindmeghalunk...

A felkészültségem teljes hiánya miatt úgy döntöttünk, hogy P. átveszi a horgászbotot a végén a hallal, én pedig felmarom a merítőhálót és valahogy megpróbáljuk beleterelni a dögöt, mivel az egyértelmű volt, hogy csak horgászbottal nem fogjuk tudni a csónakba emelni, mert túl nehéz, bármi legyen is az. Kb 10 perc szenvedés után nagy nehezen sikerült ŐT a felszínre húzkodni, amikor is mindkettőnk döbbenetére megláttuk, hogy az eddig valaminek hívott hal egy kb 1 méteres csuka. (P-t idézvén: "DAS IS' N METERHECHT! WRRROOOAAAA")


Mit is mondhatnék... nem tagadom, az addigi szimpla jajveszékelésem átcsapott tényleges pánikba, mert:
a.) a csuka köztudottan ragadozó hal. Hatalmas pofája volt, teli hegyes fogakkal.
b.) az 1 méter hosszú csuka kinyitott pofájába belefér (talán mindkét) öklöm, magam is láttam, nem vicces látvány.
c.) P. azt a remekbe szabott tervet eszelte ki, hogy emeljem be a hálóval a dögöt a csónakba. Abba a csónakba, amiben mi is ültünk! 

Persze tiltakoztam hevesen, mert ha a hal a csónakba jön, akkor én kénytelen leszek elhagyni azt, ha kell, a tó kellős közepén is. Mázlink volt, mert a parton rendelkezésre álló ladikok közül csak a miénk rendelkezett beépített, csukható-nyitható ládával, ahova a kifogott hal(ak)at bele lehet tenni, már csak az volt a probléma, hogy pont ezen a ládán ültem, így mint valami nyugtalan tyúkanyó, odébb kellett szállnom, a merítőhálóval a kezemben, amiben a dög közben kepesztett és minden farokcsapásánál visítottam, hogy nyáááááááááááá... Íme a haltároló-lyuk, fölötte a hálóval, benne a hal:


Lényeg a lényeg, nagy nehezen belebuheráltuk a hálóval a halat a tárolóba, merítgettem rá vödörrel vizet, hogy ne haljon meg, amíg kb fél óra alatt kieveztünk a partra, majd tőle olyan messzire, amennyire csak lehetett, helyet foglaltam a csónakban és szorgalmasan tovább nyígattam.

A parton aztán megállapítottuk, hogy nincs nálunk se hal-agyoncsapó cucc, se kés, se semmi, úgyhogy elszaladtam egy közeli halas bisztróba, ahol az eladó nénit meggyőztem róla, hogy adjon kölcsön nekünk egy nagy, éles kést. Mutattam neki fotókat is a halról, alátámasztván, hogy nem hazudok, mire a kezembe nyomott egy páncélkesztyűt is a filézéshez, nehogy lesérüljünk.

A halat a parton 2 profi horgász segítségével lemértük (akik nem mellesleg egész nap a vízen voltak és nem fogtak semmit, nem kicsit voltak irigyek), pontosan 93 cm hosszú és 5 kilós volt. Utána segítettek P-nek a filézésben is:








Tegnap este ő csukaságának egy részét megsütöttük és megettük, és további kb 4 felnőtt adagnyi halfilét lefagyasztottam belőle, mert olyan nagy volt, hogy nem bírtuk volna mindet megenni. 


Konyhacsata 2

A múltkori csínytevésem jobban sikerült, mint gondoltam: P-t beválogatták a főzőműsorba, július elején min. 1, max. 3 délután főzni fog a hamburg-ottensen-i stúdióban, ahol a műsort forgatják. (A tv-s premier szeptemberben lesz.) Ha az első körben esik ki, egy adásban lesz benne, ha a másodikban, kettőben, ha pedig bekerül a döntőbe, akkor 3 egymást követő nap is a tv-ben fog villogni, ahogy a kis medve mancsaival vágja a hagymát, pucolja a krumplit és süti a rib eye steak-et. (Utóbbit persze csak odafantáziáltam, mert nincs még menüterv és a steak az olyan nagyon P-s.) Persze tegnap óta izgalom van ezerrel, a hosszú hétvégén ki kell találnunk, melyik recepteket fogja majd megfőzni (megadott szempontok alapján kell őket összeválogatni, kb 8 receptről beszélünk), arról nem is beszélve, hogy a felvételig még kb 5 hét van, azaz a következő 5 hetet arra kell használni, hogy a nagy nehezen kitalált és összeállított recepteket begyakorolja és többször megfőzze, hogy a felvételkor már ne érje semmilyen meglepetés. Finom öt hétnek nézünk elébe, már előre nyalom a szám szélét. (A próbaevéseket meg persze a 90 napos diétámmal is valahogy össze kell majd egyeztetnem, de annyi baj legyen, majd max minden héten meghívunk valakit magunkhoz vacsorázni. Erről jut eszembe, ecsém Máté pont belecsúszik a felvételt megelőző egy hétbe a hamburgi látogatásával, úgyhogy neki vastagon kijut majd a jóból.) 

Tegnap este vacsizni voltunk egy volt kollégámmal és a francia barátnőjével, egy általuk kiválasztott altona-i görögnél, az evés persze jócskán estébe nyúlott, volt vagy 23:00, mire hazakepesztettünk, de P. annyira fel volt dobódva, hogy még meg kellett néznünk online majdnem két teljes adást az ominózus főzőműsorból, mert jaj mennyi idő alatt kell majd főzni és különben is hogyisvanez és stb... Részben azért megértem az izgalmát, mert más szemmel nézi az ember, ha saját maga is arra készül, hogy a műsorban főzzön. Feltűnnek olyan apróságok, amikre máskor nem ügyelünk: például többek között az is, hogy csak 35 perc áll rendelkezésre az adott étel / kombináció elkészítésére.

Átvettem az irányítást...

... a konyhában.


Minden azzal kezdődött, hogy pár hete P-vel vacsorára ropogós zsemlemorzsa-barlangban sült halat csináltunk, amitől vérszemet kaptam. A héten láttunk egy főzőműsort, amiben spenótos-parmezános galuskagombócot csináltak, amitől annyira összefutott a nyál a számban, hogy másnap egy az egyben megcsináltam őket (szerencsére épp szénhidrát napom volt, úgyhogy még ehettem is belőle). 

Íme, így néztek ki a még kifőzetlen spenótgombóckák, akikhez sajtszószt csináltam és salátát. Iiiisteni finomak lettek.


Az új főprojekt keretében és a spenótos történet sikerén felbuzdulva ma megpróbáltam mogyorós-rozmaringos kenyeret sütni. Kellett hozzá 300g teljes kiőrlésű liszt, 200g 550-es típusszámú búzaliszt, 20g friss élesztő, 2 teáskanál méz, 100g apróra vágott dió vagy mogyoró, napraforgómag, friss rozmaring ágak, 1 evőkanál olíva olaj és só. 

Valami veszettül finom lett, amit egyelőre csak én teszteltem le, P. majd este jön haza és valószínűleg egyből meg is kapom tőle az Arany Fakanál Díjat. :)








Konyhacsata

A 90 napos diéta köszöni jól van, 30 napot már legyilkoltam belőle (na jó nem is, mert csak kedden lesz a 30. napja). Volt pár megrázó eset, amikor mások grillkolbászokat meg kemencés lángost majszolgattak mellettem az utcafesztiválon, amikor pl. gyümölcsnapom volt és almán, banánon, miegyében kívül semmit nem tolhattam... hát ezt az érzést nem kívánom senkinek. A diéta mellett újra ráálltam a futásra, lassan három hete futok minden nap 4 kilométert, amit mától 5,2-re növeltem (átfutom a Balatont), mert az alaptávot már "túl könnyen" lefutom 20 perc alatt. Néha látom P. arcán a lenyűgöződést, amikor olyan helyzetben vagyunk, mint pl. a szerdai Barcelona-FC Bayern meccsen (ahol 3:0-ra kikaptak a germánok) az egyik helyi klubban, amikor mindenki hamburgert zabál sült krumplival, én meg kétségbeesetten okosan lesek ki a fejemből és nem eszem semmit, csak nyelek nagyokat. (Ilyenkor persze belülről csorog a nyálam, mint az állat, de nem mutatom, mert kemény vagyok.) Jó egyébként, mert látom, hogy anélkül ragad át P-re a lefogyunk-hangulat, hogy erőltetném. Meglátjuk, meddig tart a lelkesedése, én 2 hónapot biztosan gyúrok még, aztán utána ha kedve van és szeretné, csinálom vele akár tovább is, mert egyedül rosszabb, mint ketten, montaja Babi néni, mert ő tudja, mert próbálta.

Más tészta: tegnap reggel csörög a telefonom, hamburgi vezetékes szám, hátezmegkilehet?-arckifejezéssel felveszem: egy kedves női hang közli, hogy a Küchenschlacht-tól hív (amit nagyjából konyhacsatának fordíthatnánk) és Herr W-vel szeretne beszélni (aki P. hivatalosan megszólítva). Hááttőőő... ettől aztán felment a vérnyomásom, mert pontosan tudtam, hogy mit akar, ugyanis kb. 2 hónappal ezelőtt én magam jelentkeztem titokban P. nevében az interneten az említett főzőshow-ra. Az egész háttere dióhéjban: unalmas, esős, másnapos hétvégeken szívesen pusztulunk mindketten a kanapén és nézünk főzőműsorokat. P. már többször említette, hogy egyszer ő is szívesen részt venne egy ilyenen, mert milyen vicces lehet blablabla, arról nem is beszélve, hogy tényleg nagyon jól tud főzni. Ez vezetett odáig, hogy két hónappal ezelőtt, egy unalmas itthon töltött délelőttön az jutott az eszembe hogy anyák napján legyen virág mind a két kezemben én bizony megnézem ennek a shownak a weboldalán, mikor-hol-hogyan lehet jelentkezni és ha saját magam egyedül mindent oda tudok hamisítani, jelentkezem P. nevében, mert itt az idő egy kicsit helytelenkedni, na meg mert úgysem hívnak vissza - gondoltaja Babi néni. A jelentkezés egyszerű volt, egy rövid kitöltendő adatlaphoz (személyes adatok) kellett fényképet csatolni és egy rövid leírást adni, miért szeretne P. részt venni a következő műsorban. (Khhhh...) Megírtam, csatoltam, elküldtem, közben jót heherésztem, aztán eltelt 2 hónap, teljesen el is felejtettem az egészet, de amint a nő kimondta a telefonban a Küchenschlacht szót, azonnal tudtam, hogy hoppá van, mert P. jelentkezését úgy tűnik, kiválogatták a sok közül és kapott egy "recall"-t, azaz visszahívták és szeretnének vele további részleteket megbeszélni egy esetleges részvételről és/vagy a további kiválasztási körök menetéről. Pfff... Leizzadtam, melegem lett, hidegem lett, kérdeztem a hölgytől, hogy mindezt nem tudná-e inkább Herr W. helyett velem megbeszélni? Öööhhh nem. Miért? Mert ő nem tud róla, hogy jelentkezett a műsorba, mert én jelentkeztem neki, meglepetésként. Nah itt a csajnál is elszakadt a cérna és röhögött másfél percet, majd közölte, hogy sajtos muszáj vele is megbeszélnie, úgyhogy abban maradtunk, hogy a személyes adatokat leegyezteti velem telefonon, majd felhívja P-t mobilon és közli vele, hogy milyen vicces barátnője van. Nekem innentől kezdve minden kiesett a kezemből, nem bírtam nyugton maradni a seggemen, mert jaj mi lesz, jaj felhívta-e, jaj mikor, jaj mit mondott, jaj mit szólt...nyááháááháá? Estig persze kiderült, hogy P. kapott ugyan egy hívást, de nem vette fel, a ravasz kérdésemből viszont rájött, hogy én tudom, ki hívta és az ökölbe szorult deértsdmeghogynemmondhatomeeeelteőrült-arcom láttán elkezdett pánikba esni, hogy biztos valami nagyon rossz dolog történt, valakit elgázoltam az autójával az ő nevében, vagy valami hasonló, így aztán mit volt mit tenni, elmondtam neki, hogy tudtán kívül jelentkeztem neki a Küchenschlacht-ba és visszahívták. (**közben pislog-pislog) 
Mit gondoltok mi volt a reakció? Majdnem kibújt a bőréből, úgy örült. "Gyááááá! Holnap visszahívom őket! Holnap reggel azonnal visszahívom őket! Jiiihááá! Juhú!"

Kíváncsian várom a folytatást.


Nyüzsgünk

Az van b*meg, hogy kidobott az ágy 7:00-kor. Vasárnap reggel. Nem is tudom erre mit mondjak. Kiosontam a nappaliba és próbálok lehetőleg úg...