Az utolsó apróságokat még tisztázni kell, a napokban megkapjuk a bérleti szerződés tervezetet, amit ha minden jól megy, gyorsan alá is írunk. Mivel a saját (eddigi) lakásbérleti szerződésemet már hetekkel ezelőtt felmondtam, három hónap felmondási idővel, még azt kell valahogy elérni, hogy ne kelljen a hivatalos kiköltözési dátumot (február végét) megvárnom a költözéssel, mivel az új lakásba elméletileg február elejével költözhetnénk be, a szerződésem viszont február végével fut ki. Két lakást egyszerre nem fogok fizetni, bármi történjék is. Nyilván az lenne a legpraktikusabb, ha az enyémbe valaki február elejével beköltözne, így egy hónappal megrövidülne a kiköltözési határidőm.
Az új kéró tulajdonosa egy finn pasi, aki egy ingatlanközvetítős cégen keresztül adja ki a lakását, mivel nem Németországban, hanem (logikus módon) Finnországban él. A múlt heti lakásnézés után azonnal leadtuk az "önéletrajzunkat." Ez egyébként egy vicc, hogy a lakáskeresés ennyire exkluzív geschäft lett, majdnem olyan szar, mint amikor az ember új munkát keres: önéletrajz, hol dolgozol, mennyit keresel, hogy hívják a nagymamát, miért akarsz pont ebbe a lakásba költözni, dohányzol-e, van-e háziállatod, adjál be keresetigazolást, adjál be ezt azt amazt, a seggedbe is benéznek, hogy minden rendben van-e veled, hihetetlen. Nem elég egy-egy objektumra simán igent mondani, ha megfelel az ember elvárásainak, hanem a kegyet ki kell érdemelni, hogy a százhuszonnyolc másik jelentkező közül, akik ugyanezt a lakást akarják megkaparintani, pont te kapd meg mégis. Őrület. Elég hullámzó volt a hangulatom és a hozzáállásom az egész keresgéléshez, mivel egy újabb költözés nyilván a hátam közepébe nem kellett, P-vel viszont csak így tudunk összeköltözni, mivel sem az ő lakása, sem az enyém nem alkalmas a mocskos kis terveink megvalósítására. Volt egy olyan B-terv is, mely szerint (mivel a saját lakásomat már hetekkel ezelőtt felmondtam) ha nem találunk megfelelő új lakást és lejár a három hónapos kiköltözési határidőm, beköltözöm P-hez. Nyilván ez a verzió volt számomra a legkevésbé tetszős, mivel nem igazán tudom magam elképzelni a lakásában hosszú távon. (Meg nyilván más dolog a hét hét napjából ötöt úgy ott tölteni, hogy csak úgy ott vagyok, meg más dolog a hét minden napját úgy ott tölteni, hogy ott lakom. Nám jó - montaja Babi néni és baromira remélte, hogy ez nem következik be.
Visszakanyarodva tehát az új lakáshoz: összeszerkesztettünk egy rendkívül meggyőző személyes dokumentumot, amiben kifejtettük, hogy mennyire végtelenül jó fejek vagyunk mindketten, mennyi pénzt keresünk együtt egy hónapban, mivel foglalkozunk és csatoltunk hozzá egy nyári Elba-partos közös szelfit is, amin mindketten mosolygunk a kamerába, mint a vadalma. (Monnyuk ha P. a szerkesztéskor megkérdezett volna, hogy melyik közös fotónkat választanám, biztosan nem amellett tettem volna le a voksomat, amit végül kiküldtünk, mert a képen úgy nézek ki, mint egy bandzsa hörcsög.) A finnünket mindenesetre a szuper kis PDF dokumentumunk úgy tűnik, meggyőzte, mert az ingatlanközvetítőnk másnap megkeresett bennünket és közölte, hogy Jouluoukki telefonálni szeretne velünk, mert mi vagyunk a favoritok és addig nem hív fel mást, amíg velünk nem beszélt. Ezzel persze mindkettőnknek okozott egy álmatlan éjszakát, mert úgy rá voltunk izgulva a témára, hogy aznap este egyikünk sem bírt elaludni. Másnap este telefonáltunk vele 20 percet, megbeszéltük az élet nagy kérdéseit, ő nyilatkozott, hogy alszik rá egyet és másnap informál bennünket, hogy akarja-e, hogy a lakásában lakjunk. Aznap éjjel persze megint nem aludtunk az izgatottságtól, másnap munka közben is ki-kiesett a toll klaviatúra a kezünkből, majd jelentkezett végre a közvetítős nő és közölte velünk, hogy megnyertük a hangszórót. Dióhéjban ennyi.
A karácsony első felét Ripityomfalván töltjük a szülőknél, jelenleg is innen, Németország közepéről osztom az észt. Huszonötödikén reggel szépen visszatoljuk a szekerünket Hamburgba és ketten ünneplünk tovább, majd huszonkilencedikétől január másodikáig Dániában ünnepeljük az újévet egy elhagyatott kis kunyhóban a senki földjén valahol az északi tenger partján.
Továbbá: szombaton leadtam a Háromuraknak a batmobilt, miután szépen kiporszívóztam és lemosattam a benzinkúton, íme az utolsó kép (hüpp-hüpp-hüpp):
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése