Tübingen

Hétfőre szabit vettem ki, mert EM-mel Tübingenbe mentünk vért adni. Szépen felkeltünk reggel 8-kor, mindjárt el is kezdtem a véradás előtti szokásos cirkuszomat, mely szerint meg fogok halni estébéestébé, ő kiröhögött, majd a 75 km-es odaút alatt ijedtemben megittam másfél liter ásványvizet, aminek természetesen az lett a vége, hogy mire odaértünk a klinika véradó központjába, kis híján összepisiltem magam. Szerintem perceken múlott, hogy elértem a wc-t. Mivel Németországban még nem adtam vért, csak otthon, így itt első véradónak számítottam, rettenetesen bennem volt a para, amikor odaértünk. A gyakornok csávó, aki a vérmintát vette az ujjamból, ránézett a készülékre, ami a hemoglobin szintet mutatja (és ami alapján már az elején kiszűrhető, hogy egyáltalán adhat-e az ember vért) és a következőket mondta:
- O-oooo... 
- MI AZ?
- 16,0 a vas-szintje.
- Bele fogok halni? Nem adhatok vért? Életben maradok azért?
- A 16,0 az elcseszetten jó, nagyon ritkán fordul elő, ez általában genetikai adottság. ("Sie haben verdammt gute Eisenwerte!") Viszont 16,00 fölött az orvosnak kell eldönteni, hogy adhat-e vért. Na adja ide a másik kezét, azt is megbököm, hátha...
(Hát mit mondjak, ennek kifejezetten örültem, hogy elkezdjük végig szurkálni az ujjaimat, hátha valamelyikben alacsonyabb a vas-szint, mint 16,0... És tádááám, a bal kezem egyik ujján 15,8 volt, úgyhogy nem morzsolódtam le mégsem!)

A vizsgálatok itt másképp zajlanak, mint otthon: a gyakornok csávó (vagy medikus, vagy minek nevezzem, orvosnak gyanúsan fiatal volt) nem csak egy darabka vattát nyomott a kezembe, hogy a széjjelböködött ujjaimra szorítsam rá, hanem személyesen mindkettőt beragasztotta sebtapasszal. Utána részt kellett venni egy személyes elbeszélgetésen az orvossal, aki egy külön szobában fogadott, azaz ilyenkor nem hallja meg boldog-boldogtalan, hogy mit konzultálsz vele, hanem teljesen bizalmas a beszélgetés. Megmérte a vérnyomásom, a súlyom és a testhőmérsékletemet is a fülemben, meghallgatta a szívem és a tüdőm, kikérdezett mindenről, elmondta hogy zajlik a véradás, mire lehet számítani, majd jó 10-15 perc csevegés után továbbított a recepcióra, ahol megkaptam az adatlapomat és 25 EUR-t, amin jól meglepődtem. Tudtam ugyan, hogy utána kapunk reggelit, de azt nem, hogy - mint első véradónak - fizetnek is. EM viszonylag jól szórakozott közben, mivel eddig nem látott még ennyire ökölbe szorulva. Hát mit mondjak? Nem bírom a tűket és a saját vérem látványát, vért adni viszont rendszeresen szoktam, így aztán minden alkalommal újabb kihívások elé állítom magam azzal, hogy leküzdjem a pánikrohamot. Remek időtöltés.

Miután bezsebeltem a doksikat és a lét, együtt mentünk be a vesztőhelyre, ahol a megszokott forgatókönyv szerint zavarba ejtettem egymás után 2 nővért is a remekjó vénámmal, aki ugyanolyan mélyen van, mint amennyire vékony. Végül az egyik doktornő vállalta, hogy majd ő megszúr. Láthatta rajtam, hogy nagyon ráfeszültem a témára, mert amíg a karomat fertőtlenítgette, mondta, hogy ne őrá, hanem inkább a tőlem balra elhelyezkedő kék szempárra koncentráljak (ez volt EM, aki közben, hogy elterelje a figyelmemet, hangosan felolvasta a frissen kézhez kapott véradós információs anyagot: "körülbelül 5 liter vért vesznek le egy véradás alkalmával blablabla." Ezt hallva a doki persze közölte velem, hogy az urat majd ha már nem leszek ökölbe szorulva, képezzem tovább, mert csak 500 ml-t vesznek le és nem 5 litert).

Miután mindketten megszabadultunk fejenként öt liter 500 ml vértől, nekem - mint első véradónak (vagy csak mert látszott rajtam, hogy gyík vagyok) - plusz 15 perc pihenést írtak elő és németes precízióval be is hajtották: a medikus gyerek, miután bekötözte a karom (azaz megint nem nekem kellett a vattadarabot rászorongatni, hanem szakszerűen befáslizta!!!), ráírta a fekvőhelyemre (alám) terített papírkendő csücskére, hogy 12:20-kor jár le a pihenőm, addig nem kelhetek fel.

Utána elbaktattunk a szomszédos helységbe, ahol svédasztalos jelleggel ki voltak készítve mindenféle dolgok: vaj, felvágott, többféle sajt, paradicsom, paprika, uborka, 3-4 féle lekvár, méz, nutella, kenyér és zsemlék. Alaposan megreggeliztünk, majd nekiláttunk a városnézésnek, aminek keretei között ünnepélyesen bőrig áztunk, remek érzés volt az egész napot vizes cipőben és vizes pulcsiban tölteni, megállás nélkül szakadt az eső, egyikünk jobban várta, mint a másik, hogy este hazaérjünk és be lehessen állni a forró zuhany alá és száraz ruhába bújni. Apropo száraz ruha: Geislingenben előbb persze el kellett kanyarni EM-hez, hogy felmarjon némi tiszta cuccot, mivel pár hete, amikor sikerült nem csak alaposan elbeszélni egymás mellett, de ennek köszönhetően lájtosan össze is balhéztunk, másnap reggel abszolút értelmiségi módon hazavitte a nálam tartott pólóit, gondolván, hogy úgyse jön/jöhet többet vissza. (Mit mondjak? Egészen másnap estig nem is jött vissza. Lájf iz hárd. Mondjuk engem sem kell félteni, mert ahogy észrevettem, hogy kirámolt a neki fenntartott fiókból, azonnal teleraktam minden mással, mintha soha ott sem lett volna.) Most viszont belehúzott, a nadrágtól kezdve a boxeren és a zoknin át a pólókig minden rendelkezésre áll.

Itthon aztán miután leszedegettük egymásról a kötést, meg kellett állapítanom, hogy a dokinő profi munkát végzett: teljesen tiszta, kicsi tűnyomot hagyott csak a karomban, ami egyáltalán nem vérzett be. Nincs se fekete, se kék folt, csak a szúrásnyom. Teljesen meg vagyok elégedve.

2 megjegyzés:

  1. sonka, sajt, paradicsom a véradás után???? huh :) ez fejedelmi lehetett! hát én ma egy magyarországi kisvárosban adtam vért, s egy olyan édességnek nevezett borzalmat osztottak, amit feltűnés nélkül otthagytam, s csak az ásványvizet vettem magamhoz (abban talán nincs méreg)
    s ma nem mehettem (volna) strandolni (de miért...)
    ma nemzetközi véradó nap van? :)

    VálaszTörlés
  2. A strandolást és a szaunát nekünk is mondták, hogy hanyagoljuk aznap, a fertőzésveszély miatt.
    Úgy tűnik tényleg, hogy nemzetközi véradó nap volt. :)

    VálaszTörlés

- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...