Nyááányáááányááááá

Tegnap este csengetett egy szerelőruhás muki. Rég volt már ilyen, de be kell ismernem, hogy egy megveszekedett mukkot sem értettem abból, amit mondott, illetve annyi lejött, hogy kérdezte, bérlem-e a lakást és az összmondandó valami szerelési tevékenységre koncentrálódott, amit a végén megköszöntem, de nem kértem. Pont, vessző és levegővétel nélkül beszélt vagy három percig, én meg közben magamban röhögtem és arra gondoltam, hogy ilyen a világon nincs, egy szavát sem értem!!! Hát mit mondjak? A sváb dialektusnak is vannak árnyalatai, de ennyire durván még Andi szülei sem beszélnek, pedig nálam eddig ők tartották az adott-idő-alatt-kimondott-és-általam-meg-nem-értett-szavak rekordját. Nem szeretem az ilyet, mert az a tapasztalatom, hogy aki ennyire el van kanászodva tájszólásilag, azzal nyelvi zsákutcába kerülök, mert hiába mondok neki bármit, ő megérti ugyan, de nem tud németül válaszolni, csak svábul. Remek. Az embernek olyan érzése támad, hogy ennyi erővel akár egy vaddisznóval is beszélgethetnék, körülbelül ugyanannyi sikerrel járna az is (ha nem többel).

Ma csak délig dolgoztam, mivel kivettem fél nap szabit, hogy el tudjak menni a hivatalba a Polgár Jenő úrhoz a Jenőhöz az anyakönyvi hivatalba, ahol is dicsőségesen elvégeztem az egyházból való hivatalos kilépést. 30 eurómba fájt ugyan, de ezzel megszabadultam az egyházi adótól örök életemre. Bámulatos, mennyivel egyszerűbb itt az ügyintézés, mint otthon: odamegy az ember, közben senki nem köt bele, nem küldik át 10 másik hivatalba, nem kell 8 órát sorban állni, hogy a végén kiderüljön, hogy nem tudnak segíteni, hanem elmondod, amit akarsz és elintézik. És közben kedvesek és segítőkészek és mosolyognak. 10 perc alatt megvolt. Kaptam egy hivatalos dokumentumot róla, ami a mai naptól hatályban van és amit meg kell őriznem, a következő havi béremből pedig már nem vonhatnak le egyházi adót. Úúúúúújeeee.

Közben terveződik O-val a jövő hétvége, remélem semmi nem jön közbe és el is ér idáig csütörtökön, vagy pénteken. Szeretnénk megint egy napot Stuttgartban tölteni és ezúttal elmenni a Porsche és a Mercedes-Benz múzeumokba, mert legutóbb a melegfelvonulás túlságosan lekötötte a figyelmünket. :)

3 megjegyzés:

  1. Hát bezony! Az ügyintézés kishazánkban nem mindig gördülékeny. Lásd: Kisalföldre fizettem elő tavaly április közepén (kávéfőzős nagybuli!!!),egy évre, egy összegben (ez március végén jár le). Március 6-án kaptam egy FIZETÉSI FELSZÓLÍTÁST, hogy márciusra rendezzem a hátralékot, mert különben...Kackackac! De azért betelefonáltam, hogy nézzenek utána a dolognak (mert különben:-). Nagynehezen megértette a nő, hogy ugyan munkaidő után, de az ő érdekükben telefonálok, mert felőlem ugyan küldhetik az újságot, de fizetni nem fogok.Jó, iktatták a reklamációmat. És láss csodát!Tegnap (21-én)megint kaptam egy fizetési felszólítást, meg némi fenyegetést, hogy jogi útra fognak terelni:-) Megint teló és végre valami értelem vette fel, mert ÁTÁLLÍTOTT valami hibás beállítást, bocsival közölte, hogy pluszmagazinokkal fognak kárpótolni,(ez eddig tetszett), majd közölte, hogy annak a két felszólításnak TULAJDONKÉPPEN ki se kellett volna jönnie. TULAJDONKÉPPEN!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én el tudom képzelni, hogy nem véletlen volt, mert biztos van pár olyan hülye, aki a felszólításra fizet... Szerintem megpróbálkoznak ezzel, aztán akinek van egy kis sütnivalója, az nem hagyja magát hülyíteni. :)

      Törlés
    2. Kedves Tezsvérem! Mindig mindent írásban! Felmondásokat meg aztán főleg és tulajdonképpen:-)

      Törlés

- Tegnap elaludtad a Kitchen Impossible végét, Mälzer gyözött megint. - Öööh... nemiiis! Honnan tudod? A hasadon volt a fejem, nem is láth...