Utórezgések, konzekvencia

Reggelre megnyugodtam. Tegnap, miután Günzburgból hazaértünk és be tudtam jönni a lakásba, még kb fél óráig fenn volt a vérnyomásom a plafonon, még a kezem is remegett. Nem csoda, mint mondám, a záras ember annyit kérhet a szolgáltatásért, amennyit nem szégyell, mivel rá vagy utalva, nincs más választásod: vagy be akarsz jutni a lakásba és ezért sokat fizetni, vagy nem fizeted ki, amit kér és kint maradsz (és éjjel megfagysz a folyosón). 

Peterék nagyon rendesek és segítőkészek voltak tegnap. Mondtam neki, hogy az üzemanyagköltségét természetesen kifizetem, mivel innen Günzburgig és vissza összesen lenyomtunk kb 100 km-t, nem is vártam el tőle, hogy ingyen furikázza a seggemet szombat este, miután kiugrasztottam őket az ágyból. Nem hagyta, hogy kifizessem. Azzal az indoklással koptatott le, hogy néha az autót is használni kell, jót tesz az. Hogy ti is értsétek miért mondta ezt: a lakástól kb 300 m-re van az üzlet, amit bérelnek, oda értelemszerűen nem kocsival járnak dolgozni. Ennek ellenére a garázsban áll 2 autó is: egy Porsche 911 és egy akkora Porsche Cayenne, amibe fél Ravazd beleférne. Én eddig csak a 911-ről tudtam és minden bizonnyal leszakadt volna a pofám tegnap, ha éppen nem lettem volna a saját nyomorommal annyira elfoglalva, hogy csodálkozni is elfelejtek, milyen autóba szállok be éppen ökölbe szorult arccal, házi papucsban, piros zokniban, és a Peter feleségétől (barátnőjétől?) kölcsön kapott pulcsiban. 

Andiról röviden annyit, hogy amikor odaértünk és megcsörgettem, a tesóját, R-t küldte le a kulccsal, ő maga köszönte, de nem méltóztatott velem találkozni. Hát mit mondjak? Fájt. R is vágta, mert elég szánakozó arccal nyomta a kezembe a kulcsomat.

Hazaérvén még úgy volt, hogy O-val telózunk, ami sajna a Günzburgba-kepesztésem miatt elmaradt, de ezt ma mindenképpen el kell neki mesélnem, mivel nála külön aktualitása van a kizárom-magam-a-lakásomból- történetnek. Elég gyakran emlegetjük, hogy legutóbb, amikor ez a szörnyűség megtörtént, épp ott volt ő is. Akkor találkoztunk először: amíg kinyitottam neki az épület ajtaját, a huzat bevágta mögöttem a lakásajtót és neki kellett kimásznia a közös folyosó ablakán a kertekhez, betörni hozzám a teraszon keresztül és visszaengedni a birodalmamba. Ez azóta is nagy nosztalgia-téma, majd a tegnapi akción is biztos fogok tudni röhögni, ha kicsit elhalványul a szívroham emléke, amit emiatt kaptam.