A nyúl

Eljött hát a rettegett nap mit vááárva vááártuuuunk: ma nyulat ettem. Én e. Ez több szempontból is próbára tett: egyrészt nem hánytam bele a tányéromba, másrészt a többiek még most is azt hiszik, hogy szeretem a nyulat. Pedig kurvára nem. A gerince mentén lévő kevéske húst nyomtuk. Németesen. Hárman. Ennek mód felett örültem, mert így 4 darabkát kellett "csak" valahogy leküldenem. A sokk akkor jött, amikor észrevettem, hogy amikor a darabkákat megpróbálom elvágni (mert egy egész köbcenti nyulat egyben be nem teszek a számba: a cél, hogy minél kisebb, észrevehetetlenebb cafatokra szedjem szét, amit a legkevésbé kell megrágni. Meg kell sajnos, de csak kicsit.) szóval, amikor rányomom a kést, piros lé szivárog belőle. Na ettől még most is felfordul a gyomrom. Iszonyatos még belegondolni is, hogy félig nyers nyulat, kvázi nyúlvért ettem?! Bäääh. (Erről Joe jut eszembe a Jóbarátokból: "Zsírt ittam!") Hát én meg vért ettem. Illetve véres nyulat. Utoljára akkor kavartam magamnak ekkora szart, amikor Hegykőn, Józseféknél halászlevet kellett ennem. És ettem. Azóta se. Soha. Szóval megettem 4 egész darabkát a nyúlból, aminek a közepe rózsaszín volt és folyt belőle a vér. Blöeh.

Szebb téma: beszéltem Klaussal is, a hollanddal, akinél holnap a munkát kezdem. Biztosított róla, hogy a héten nem lesz sok melóm, lazán elnyuszogunk egész héten, majd elmesélte, hogy holnap Düsseldorfban összeszednek, aztán megyek vele Hollandiába, onnan meg Belgiumba, ahol Antwerpenben meglátogatjuk a Cardoent, azt a belga céget, ahol azok az L200-asok is laknak, amiket múlt héten én rendeltem magamtól. Utána vissza Hollandiába, onnan meg vissza Németországba. Na ha ez a laza nap, nem igazán tudom elképzelni, mi történik, amikor nyakig ér a meló. A legújabb félelmem (mert minden napra kell valami, ma ugye elfogytak a félelmek, mert megettem a nyulat, kellett valami neu), szóval most épp attól félek, hogy holnap kapok járgányt és nem fogok hazatalálni. Mert az S-Bahnnal jól elmegyek reggel Düsseldorfba, de mire megjegyezném az S-Bahn-utat, már mindegy lesz. Mondtam is Hendriknek, hogy ha este gyanúsan nem érek haza, kezdjenek el megkeresni, remélhetőleg még nem Vlagyivosztokban leszek...