Tatort

Fél Németország vasárnap esti programja: Tatort nézés 20:15-től. Ez egy 1970 óta sugárzott krimi sorozat, mindennemű reklámos megszakításoktól mentes, az egyes részek nem épülnek egymásra, minden vasárnap este egy komplett új sztori fut és rendszeresen váltakozik a színhely is a nagyobb német városok és Bécs között. Állati jó egyébként, már Duisburgban is anno rendszeres event-et csináltunk belőle Hendrikékkel: vasárnap este átjött a kedvenc párosunk a szomszédból (Hartwig és Anja) és 1-1 sört iddogálva együtt megnéztük a Tatort-ot. Kultúrája van egyébként a sorozatnak, több kávézóban / kocsmában lehet a filmet vasárnaponként public viewing szerűen. másokkal együtt, csoportosan, nagy kivetítőn nézni.

Mindez Hamburgban sem változott, P-vel is minden vasárnap egyezményesen le vagyunk szögezve a tv elé és nézzük a hetente változó intenzitású, (várostól függően is) néha egészen megdöbbentő történetet elmesélő, mindig más által rendezett krimit. Nos, a tegnapi film után nem tudtam elaludni. Egy kislány elrablásáról szólt az ezúttal Brémában játszódó történet, aki 10 év után mégis hazaállít, majd kiderül, hogy az nem is az eredeti kislány, hanem valaki más, az eltűnt gyerek pedig már rég meghalt, amit maga az anyja is tudott stb stb, baromi bonyolultan vezették le az egész sztorit, rengeteg fordulattal, vér pl. nem is folyt a filmben, inkább a pszichére gyakoroltak baromi nagy nyomást. (Akit érdekel, itt lehet a történetet elolvasni, úgy tűnik a cikkből, nem csak engem kavart fel az aktuális epizód, hanem mindössze 1 nap alatt felkerült a Tatort-toplistára, kb 10 millió nézőt vonzott a képernyő elé, ami eléggé rekordgyanús.) Utána megpróbáltam kicsit olvasni, hátha attól elmúlik a kényszerem, hogy újra és újra átgondoljam a filmet, ami részlegesen sikerült is, egészen addig, amíg P. el nem aludt, mert utána már csak forgolódtam a sötétben, majd fél óra hasztalan próbálkozás után kimenekültem a nappaliba 1-2 órát olvasni. 

A könyv jól be is álmosított, majd újra lefeküdvén a következőt álmodtam: Menekülök. Nem egyedül, hanem több (sok) emberrel, csoportosan, akik közül senkit nem ismertem. A helyszín (nem tudom megindokolni miért, a filmben nem volt ilyen, ez a típusú para valószínűleg inkább a híradóból jön, meg az egész aktuális menekültsztoriból, ami szintén nagyon foglalkoztat) Oroszország volt, háború sújtotta övezet - gondolom jómagam is ezért menekültem. Egész idő alatt egy beteg cica volt a kezemben (később a kabátzsebemben), nem tudom, honnan került elő, de valami miatt nagyon kötődtem hozzá és egyértelmű volt, hogy őt is magammal kell vinnem, bárhova is kerüljek az út során. Nem volt velem semmilyen ismerős, senki rokon, teljesen magamra voltam utalva a beteg cicával. Először megpróbáltam egy darab rongyba becsavarni, hogy ne fázzon szegény (mert hideg volt nagyon!), aztán betettem a kabátzsebembe, amikor el kellett kezdenem tempósabban menekülni, mert kézben tartva macerás volt lépést tartani. Egész idő alatt volt bennem egy alapvető félelem attól, hogy előbb-utóbb jeges vízbe kell majd menni és jaj mi lesz akkor, nem tudom, ez miért volt elkerülhetetlen, mindenesetre eljutottam sajnos arra a pontra, amikor elértük a hideg (orosz?) tengert és alá kellett merülni (cicástul mindenestül), egészen mélyre. Valami tengeralattjárók között úsztam, próbáltam nagyon gyorsan újra kint lenni, mert a cicám már az egész történet elején nagyon beteg volt és a hideg tengervíz nem jósolt túl sok jót számára. Summa summarum az úszás után meghalt szegény, nem bírta a strapát, én meg úgy ébredtem fel, mint akit egész éjjel kínoztak, teljesen eluralkodott rajtam a cica miatt érzett (igazi!) gyász, kicsit nyomott vagyok tőle egész nap, nehezen tudatosul, hogy mindez hülyeség és meg sem történt.

Úgy tűnik, megzizzentem kicsit, na. (Nooooormális???)

(Kellemesebb téma: tegnap voltunk napra pontosan 1 évesek P-vel, elmentünk a "tett színhelyére", a kávézóba, ahol legelőször találkoztunk, majd utána a mini kocsmába is, ahol megittuk a kötelező 3 decis Becks-et, úgy, ahogy kell. Szép volt, jó volt, csak álmomban utána a cica ne halt volna meg...)