Guruljunk le, jó lesz...

Legurultak, jó lett. 

A tegnapi és mai nap a szórakozás jegyében telik, mert buli van. A Geislinger Hock egy minden évben megrendezett fesztivál, ahol 4-5 színpadon délutántól hajnali 2-ig megy a móka. Miért csak 2-ig? Mert az egész cirkusz a sétálóutcán van, ahol a lakók délutántól hajnali 2-ig így is agyvérzést kapnak, főleg azok, akiknek a lakása két színpad között van, mert ők vegyesen kapják egyszerre a kétféle zenét egyhuzamban kb. 10 órán keresztül az ablakuk alatt.

EM-mel tegnap este elsétáltunk az óvárosba, ahol a banzáj van, megnézni, mi a hányás mi újság: rengeteg ember, rengetek sör, rengetegféle kaja és 5 zenei színpad ötféle zenei stílussal, 20-30 méterre egymástól, ami vicces, mert ahogy az ember sündörög a sétálóutcán a kis sörével a kezében, egyik zenei irányzatból baktat át a másikba. Mint ahogy a helyi kocsmáknak, így a közelükben felhúzott színpadoknak is mindegyiknek megvan a saját kis stílusuk. Megpróbálom illusztrálni: a sétálóutca a Maxim nevű bárral indul, előtte áll az első színpad, elektropop zenével, majd kb. 25 méterrel mellette a Campus nevű fősulis lokál bulizik drum&bass-re. Közben persze a sétálóutca két szélén sörpadok és bárpultok, kajás kocsik és társaik állnak. Őket követi 20 méterrel odébb a standard német buliszínpad, ahol a helyi hülyék folkpop rajongók tömörülnek és Micki Krause dalokkal felváltva éneklik, hogy viiivaaa Colooonia (amit még mindig nem értek, hogy képesek a Baden-Württembergiek Kölnt éltetni, amikor még a szomszéd falu sörét sem hajlandóak meginni, de azt bezzeg teli torokból üvöltik 1-10 sör után, hogy viva Colonia. Nem baj, nekem sem kell mindig mindent megértenem.) és ritmusra dülöngélnek a remek kis bajor nótára, hogy links, rechts, vor, zurück. Na ez az a 30 méter, amit sör nélkül nem lehet elviselni. Ezt követi az utca végén az olasz színpad, bevallom, erre csak 1-szer fordultunk meg, mert nagyon gány volt. Nem maga a zene, hanem a szegény ördög, aki azt hitte, hogy tud énekelni, pedig nem is. Kis kerülővel, letérve a sétálóutcáról megérkezünk a törzskocsmánkhoz, a Le Clochard-hoz, ahol rendkívül meglepő módon a geislingeni alvilág sötét katonái punkok és különböző alternatív alakok gyülekeznek vidáman, a színpadon pedig a lokáltól megszokott kőkeménység van.

Közben ismét jót röhögtem a FICKEN nevű likőrön, amit Andreas révén ismertem meg kb. 2 évvel ezelőtt egy karácsonyi mintaflaska küldeménynek köszönhetően, amivel drága Gizimmel annak idején egy szép téli reggelen alaposan beindítottuk a méhészközi munkanapot... (emlékszel, Gizi?) Ez egy errefelé nagyon ismert és bevált erdei gyümölcsös (egészen pontosan jostából készített) party-ital, a neve egy zseniális marketing ötlet, főleg amikor az ember beáll a bárpult elé és azt mondja:

- zweimal FICKEN bitte...

Pár hete beszélgettünk róla...

...hogy szeretném elolvasni az egész Harry Potter sorozatot németül is, mivel eddig csak magyarul olvastam. Nekem már rég ki is ment a fejemből, alaposan meg is lepődtem, amikor ma munka után EM ezzel a kupaccal állított be:

Hát mit mondjak? El vagyok látva alaposan.

Ajjaj.

Szét vagyok esve gondolati síkon. 

Illetve a gondolati síkom van darabjaira hullva. 

Hogy miért? Azért, mert ma munka után ugyanazzal a módszerrel zártam be a slusszkulcsomat az autóba, mint a hétvégén. Szerencsére a helyszín is változatlanul az itthoni mélygarázs volt, úgyhogy a begyakorlott mintát követve jöttem fel a lakásba, kerestem elő a pótkulcsot és röhögve baktattam vissza Zsoltihoz.

EM szerint "lernresistent" vagyok. Vagy az is lehet, hogy látványosan öregszem, nem tudom melyik a jobb...

Fáradság és paranoia...

...néha mindkettő egyszerre:

Fáradság, amikor fél óráig azon röhögök, hogy Wolfsegg. Nem vicc, ez egy létező, kb 1500 lakosú kisfalu, Regensburgtól 20 km-rel északra. 

Fáradság, amikor a Biogasanlage szót háromszori nekifutásra is Biolasagne-nak olvasom. (Vagy csak éhes voltam...?)

Paranoia, amikor a tv asztalkáról egy hullámcsat ráesik a lábamra és ordítás kíséretében ijedtemben majdnem eldobom az ölemben lévő laptopot, mert azt képzelem, hogy a napok óta keresett és még meg nem talált, kb 7-8 mm nagyságú, szürke, korong alakú, rettenetes bogár ugrott rám. A környezetem persze nagy segítségemre van a félelmeim leküzdésében: tegnapelőtt, mire végre elfelejtettem, hogy mitől félek napok óta (ami miatt még a saját kanapémat is kerültem egy darabig), anyu megkérdezte: "na, és megtaláltad már a bogarat?" Nem, de ezúton is köszönöm, hogy újra tudom, mitől félek. Majd tegnap este: teljes ellazulásban nézzük EM-mel a Sade Márki játékait, épp nem volt semmi kínom, örültem a filmnek, mindaddig, míg meg nem kérdezte: "na, és  megtaláltad már a bogaradat?" Neked is hálásan köszönöm, húzzál haza, de sürgősen!!!

Nem szeretnek a kulcsok

Miután egyszer már sikeresen kizártam magam a duisburgi lakásból, majd következő lépésben kipróbáltam mindezt a geislingeni lakással is, eljött a nap, mit várva vártunk amikor sikerült bezárnom a slusszkulcsot az autóba.

Nem vicc, véresen komoly. Délután elmentem a Shell kútra tankolni, majd amikor bejártam a garázsba és kiszállás után az ajtón lévő kallantyú segítségével lezártam Zsoltit, feltűnt, hogy gyanúsan kevés dolog van a kezemben: blokk, pénztárca, lakáskulcs. Mégis megvan minden - gondoltaja Babi néni, majd hirtelen belé hasított a szörnyű felismerés: a slusszkulcs bizony az autóban maradt! Remek, kiváló. (Kínomban még az is bevillant, hogy EM-mel nemrég beszédtéma volt, hogy sok autós a pótkulcsot a kocsi alvázára ragasztja, hogy ha beüt a krach, ne kelljen elvontatni, vagy feltörni...Hát mit mondjak? Én ezt nem tettem meg.)

Hogy mi történt ez után? Semmi. Rám egyáltalán nem jellemző higgadt profizmussal 3 perc alatt megtaláltam a lakásban a pótkulcsot és mivel akkora mázlim volt, hogy a lakáskulcsomat nem zártam be vele együtt, na meg hogy mindez itt a mélygarázsban történt, nem valahol az Isten háta mögött (Buxtehude egyébként a német Mucsajröcsöge), ahonnan autó nélkül nem tudok hazajönni a pótkulcsért, simán ki is tudtam szedni.

Körülvesz a maffia...

Alcím: Mi, a napszemcsik, a hatlövetű és a rézfaszú bagoly útnak indulunk a Garda-tóra

Két legfőbb jóakaróm reakciója az aktuális - és egyelőre nem is publikus - kínomra:

Nr.1. Babi néni: "...és az biztos, hogy a rézfaszú baglyot is ráküldöm, ha hazudik!!!"

Nr.2. O.: "...és Khátá, ha kiderül, hogy átvert téged, érted megyek és elviszlek a Garda-tóra, de előtte megkeressük és térdkorongon lövöm." 

Hát mit mondjak? Én kurvára félnék. :)

Hol is kezdjem...

2 hete T. meglátogatott a menő új batmobiljával, amivel aztán egy átmulatott hétvége után együtt mentünk haza Magyarországra. Nagyon kááádvás volt, mert hozott nekem jóféle saját szilvapálinkát és borokat, amiket - és főleg az elsőt a felsorolásból - a két nálam töltött nap alatt jól meg is ijesztettünk, bár közben beigazolódott a gyanúm, hogy valószínűleg csak én vagyok ennyire gyík, mert mint az uraktól (T-től és EM-től) közben megtudtam, nem nagyon tudtak azonosulni a reggeli eldeformálódottságommal, hiszen "nem is ittunk sokat". Hát mit mondjak? Szerintem de. Az utóbbi időben egyáltalán nem szoktam pálinkázni, nagy ritkán előfordul, hogy EM-mel koccintottunk egy-egy odaverősebb vacsi után, de azt is csak 1 kupicával, így aztán  a hétvégén érthető módon asztal alá lettem idva (mondunk ilyet, hogy idva???) amikor a két úriember   T. megérkezése után elkezdte egymást túllicitálni a pohárfeltöltögetésben, mert:

1. magamtól nem nagyon kínálgattam a pálinkát (erre nincs mentségem bocsánatot kérek).

2. kicsit mindenki házigazdának érezte magát: T. hozta, így neki alapvető joga volt kínálni. Enyém volt a felhozatal másik jelentős része, EM pedig beszállt a saját kis (nálam tartott) fahéjas tequila likőrjével a kínálgatásba, miután vérszemet kapott, ami a hazai pálinkák mellett egy vicc volt ugyan de azért megittuk. (Kedves EM, ha valaha is megtalálod a blogomat és rájössz, hogy te vagy EM, ne haragudj kérlek, ezt meg kellett, hogy tudja a világ.)

A Budapestről Geislingenbe való hazatérésem az oszkar.com segítségével történt, ahol is találtam egy sofőrt, akinek a kisbuszában volt még 2 szabad hely és azt nyilatkozta, hogy hajlandó Budapestről házig elhozni, le is zsíroztunk mindent, az úri közönség tapsolt, majd amikor útra keltünk, kiderült, hogy a többiek is mind házhoz lesznek fuvarozva, amin azért nem tudtam igazán szívből kacagni, mert összesen 8-an voltunk utasok: először München belvárosában álltunk meg, majd elmentünk Peitingbe, onnan Oberstdorfba (ami egyébként a magas Alpokban van és ahol síugró bajnokságokat szoktak rendezni - itt jött el az a pont, amikor azt hittem, agyvérzést kapok), majd innen mentünk Geislingenbe. 10 óra hosszat utaztunk. Brutális volt, bár valamit valamiért: tudtommal egyetlen egy prostituált sem utazott az autóban, ellentétben a legutóbbi oszkáros sztorimmal, ami kb. 3 évvel ezelőttre datálható és aminek köszönhetően alkalmam nyílt 3 vérbeli prostival utazni Győrtől egészen Lindbergig, ami persze csak út közben derült ki, de ezt majd máskor mesélem el.

Mit is ígértem még, miről számolok be? Ja igen, a majom és a béka románca - ahol a románc szó nyilvánvalóan erősen eufemizáló kifejezés a tartalomra nézve: tegnapelőtt EM-nek kicsit agyára ment az egész napos tanulás és mire este elért hozzám, eljutott arra a szintre, amikor is azt hitte, hogy vicces, pedig csak dehogyis. Ennek keretei között valamelyik remekbeszabottan szellemes visszaszólásomra megállapította, hogy "du bist ja ein merkwürdiges Huhn", amin annyira meglepődtem, hogy hirtelen nem is tudtam érdemben reagálni, csak csuklóból annyit, hogy te meg egy majom vagy, amire persze kuncogva megállapította, hogy az jó, mert ezek szerint nem veszem zokon, hogy lecsirkézett (tyúkozott...), hiszen ki ad már arra, amit egy majom mond? Pfff... Majd hozzáfűzte - mivel látta, hogy lilul a fejem - hogy szerinte még mindig jobb csirkének/tyúknak lenni, mint békának, mert az meglátása szerint sokkal jobban passzol a majomhoz. (Erre hagynék némi időt...) 

Nem értitek? Nem baj, én sem értettem, mivel szerintem a majomhoz leginkább egy másik majom illik, nem pedig tyúk (pláne nem béka. Tudom-tudom, konzervatív vagyok). Pár perc és néhány értetlen grimasz után aztán megtudtam az összefüggést, ami jobb lett volna, ha soha nem derül ki: a két állatot egymással összekötő híd egy videó, amin egy majom magáévá tesz egy békát az utóbbi száján keresztül. (Szerencsétlen béka.) Mivel - kezdetlegességemnek és a témában való nem túl nagy jártasságomnak hála - nem igazán értettem, hogy lehetséges ez, EM előásta nekem az internetről az ominózus videót, amit sajnos - minden tiltakozásom ellenére - meg is néztem (erre nincs mentség) és amit azóta nem tudok elfelejteni. (Nem, ezt a szennyet ide nem linkelem be, így is elég szar kering az interneten.) Egy állatkerti videóról beszélünk egyébként, amin a majom megteszi a szegény arra járó és mit sem sejtő békával annak előzetes beleegyezése nélkül a szörnyűséget, miközben ennek láttán egy halom gyerek sikítva röhög a háttérben. Hát mit mondjak? Én nem röhögtem, sőt, hálás lettem volna, ha ezt az információt soha nem tudom meg. 

(Így utólag belegondolva még majdnem szerencsésnek is érzem magam, hogy "a majomhoz jobban passzol a tyúk, mint a béka.")