Kata is in da hauz

A szombati kemény Hendrikes-Annés borozást követően vasárnap kora reggel elindultam Wuppertalból Baden Württembergbe megnézni a geislingen-i lakást, amit a neten találtam. Azt a lakást, amit rajtam kívül még kb. hatezerháromszázan akartak megkapni. Nem fűztem hozzá különösebb reményeket, de Anne előző este olyan meggyőződéssel állította, hogy van olyan cukorfalat fellépésem, hogy simán kenyérre kenem a tulajdonosokat, hogy magam is bizakodni kezdtem. Ezt az Északrajna-Vesztfália – Baden Württemberg 500 km-t lassan csukott szemmel is le tudom már nyomni, annyiszor tettem meg ezt az utat az utóbbi hónapokban. Délre volt lakásnézős időpontom a Geislingen an der Steige nevezetű kisvárosban és nem túlzok, ha azt mondom, hogy a lakásnézők ténylegesen egymásnak adták át a kilincset, mert amikor megérkeztem, pont akkor távozott az előttem lakást néző párocska. (Távozásukkor kicsit szemmel vertem őket, de csak annyira, hogy ne tűnjön fel, hogy igazából kib*szottul gonosz vagyok.) A lakás baromi jó. Hivatalosan 2,5 szobás, de szerintem itt kicsit laza a megfogalmazás, mert kisebb. A 2,5 szoba 1 db hálószobát, 1 nappalit, 1 étkezőt és a konyhát takarja. Meg 2 teraszt. 66 négyzetméter az alapterülete, tartozik hozzá egy mosókonyha a pincében és egy parkoló (csak Zsoltinak) a mélygarázsban. Nagyon zsír! A tulaj egy fiatal pár, ők is nagyon szimpatikusak voltak, kiderült, hogy a csávó nagyapja magyar volt. Hát mit mondjak? Kicsi a világ! Utánam még volt egy lakásnéző, akit fogadni akartak, abban maradtunk, hogy délután/este visszajeleznek, hogy megkapom-e a lakást, vagy lehúzhatom magam a wc-n. 

Itt kell, hogy megemlítsem harmadik és egyben legnagyobb győzelmemet Hendrik nagyképűen magabiztos pesszimizmusa felett: meg volt róla győződve, hogy nem kapom meg a lakást, mert privát személyektől sokkal nehezebb ingatlant bérelni, mert finnyásak a bérlőkre és majd nekem is ingatlanközvetítőre kell fanyalodnom, mert máshogy nem megy. (Nem akartam neki mondani, hogy ez az egyetlen megoldási lehetőség, ami már most ki van zárva, bármi történjék is vasárnap Geislingenben, mert erre a közvetítési fosra nem vagyok hajlandó semmilyen körülmények között pénzt kidobni az ablakon! Ennyit meg pláne nem!) Egyébként meg teljesen érthető, hogy az ember nagyon megválogatja, kit enged a lakásában lakni, ha kiadja. Fontos opció volt számomra, hogy mindenképpen privát személytől bérelhessem a lakást, mivel az ingatlanirodákon keresztül közvetített lakásokért iszonyatos províziót kell fizetni, amit itt nem a lakás tulajdonosán vernek le az ingatlanközvetítők (ami bizony nem logikus), hanem a bérlőn. Ez Magyarországon kivételesen jobban át van gondolva, mint itt: otthon az ingatlan utáni közvetítési díjat a tulaj fizeti, hiszen a bérlőnek azzal nincs az égvilágon semmi dolga. Arról nincs infóm, hogy ez otthon mennyibe kerül, de az az összeg, amit Németországban kell a közvetítés után fizetni, nagyon nem vidám: átlag 2,3 havi albérleti díjnak megfelelő lét kell kicsengetni. Például ha bérel az ember egy lakást havi 400 EUR-ért, a költségek a következőképpen néznek ki: fizetsz kettő, vagy ha peched van, akkor 3 havi kauciót a tulajnak, amit kiköltözéskor ugyan visszakapsz, mégis nagyon fáj megválni egyszerre 800-1200 EUR-tól, mert az itt is egy valag pénz, nem csak otthon. Erre jön rá az első havi lakbér: 400 EUR. Most tartunk 1200-1600 EUR-nál. Ha valaki annyira töketlen (vagy zsírgazdag), hogy közvetítőn keresztül keres lakást – már bocsánat, de ezt a közvetítési dolgot nem tartom sokra, mert csak némi időt spórol vele az ember, semmi másra nem jó – szóval, aki ingatlanközvetítőn keresztül jut lakáshoz, az még erre ráfizet újabb 920 EUR-t (2,3 x 400), amit nem kap többé vissza, mert ezt a pénzt egy az egyben a közvetítőcég nyeli le. A végeredmény - a szívrohamon kívül – komplett anyagi csőd: provízióval együtt 2120-2520 EUR, amit kicsengetsz a lakásért, amit még be is kell rendezni, mert tök üres.

A pénzügyi percek után vissza tehát az eredeti témához: Geislingenből elgurultam szépen Niederstotzingenbe, ott várt rám Andi, beköszöntem a családnak, ittunk egy kávét és elindultunk az ő lakásába, Günzburgba, ami a heti csövezésem helyszíne.** Este kaptam telefonon visszajelzést Geislingenből, hogy enyém a lakás, vasárnap költözhetek, így a héten vár még rám/ránk egy kőkemény IKEA-ba menés: ágyat a hálószobába, kanapét a nappaliba, matracot, meg mittomén, még mi mindent kell vennem, mert a kuckóban csak a konyha és a fürdő van bútorozva, a többi helységek üresek. Andi nagyon cuki, felajánlotta, hogy akkor menjünk utánfutóval ikeázni, úgy könnyebb mindent szállítani. Egyébként neki is egy csomó minden kell még a lakásba, bár ő mérföldekkel előrébb jár nálam e téren… Nyilván több ideje is volt rá, meg úgy kicsit könnyebb a téma, ha a család 10 km-re lakik. (Ez nem panaszkodás volt, csak megállapítottam, hogy megint nekem van nehezebb dolgom!)

­­­­­­­­­­­­­­­