Hétvégi ez-az-amaz

A három urak mind a 72 ajándékát becsomagoltam a hétvégén, azt hiszem, egy darabig nem szeretnék csomagolópapírt látni, elég nagy meló volt, viszont már előre örülök neki, hogy minden nap egyet kibonthatnak majd és remélem, lesz a fejenként 24 ajándék között pár olyan is, amivel tényleg kapuba találok náluk.

Valamint: jövő hét pénteken nagy móka lesz: nem csak azért, mert D-vel este jéghoki meccsre megyek, hanem mert előtte korán reggel valószínűleg Berlinbe kell mennem elhozni egy autót: Hamburgból ICE-vel el a fővárosba, ott felmarni T-nél a kereskedésben a járgányt (ő egyébként az a T, akinek a lakását bérlem), elmenni vele egy jót enni, majd a friss zsákmánnyal visszajönni Hamburgba. Nem hangzik nagyon bonyolultan, mindenesetre viszek magammal egy heti hideg élelmet, vizet és hálózsákot arra az esetre, ha a visszaúton eltévedek és elmegyek egészen Vlagyivosztokig, ami sajnos a remek tájékozódási képességeimet ismervén nem zárható ki teljesen. Az ICE egyébként baromi menő, eddig egyszer próbáltam, jó 10 évvel ezelőtt: egy olyan hightech vonatot kell elképzelni, ami a Hamburg-Berlin között tátongó 300 kilométert mindössze másfél óra alatt lenyomja, a leggyorsabb szakaszokon 300 kmh-val tépve.

Továbbá: ma újra elkezdtem futni. Gyönyörűségesen elfutottam az Alster egyik túlsó partjáig, meg vissza, ami mindössze 20 perc volt kb, de figyelembe véve, hogy utoljára Geislingenben, a világ valagán voltam futni, egyáltalán nem annyira kegyetlenül ergya - montaja Babi néni.

Munka után este elmentem O-val kicsit nézegetni, ettünk indiait, voltunk dm-ben, szagolgattunk parfümöt, vettem is magamnak egyet, megbeszéltünk minden fontos és nem fontos dolgot, sétáltunk egyet a hidegben, majd a következő megállapítást tette:

- Khátá, tudod mi még szerintem nagyon vicces?
- Na mi?
- Az, amikor magyarul telefonálsz.
- Az miért vicces?
- Mert tisztára úgy hallatszik, mintha kisegerek beszélgetnének egymással.

Pfff... :)

Ismerkedem

Munka után eltoltam Zsoltit a benzinkútra adtam a lovamnak abrakot. A kasszánál fizettem, nem gyűjtök pontot, nincs Aral kártyám se, Danke schön, mind a száznyolc kérdésre nemmel válaszoltam, elköszöntem, a kasszás csávó még szép estét kívánt, majd lendülettel megfordultam és elkezdtem volna izomból kigaloppírozni a shopból, ha észrevettem volna, hogy a következő ügyfél, aki egy fiatal katona volt, annyira szorosan mögöttem áll, hogy ha ezt előre tudom, biztos zavart volna. Mivel nem tudtam, így nem is zavart, gyanútlanul megpördültem és nekifogtam a galoppnak, de nem sikerült, cserébe szemből felkenődtem a katonára. Tisztára, mint amikor az ember nekimegy az üvegajtónak. 

Hogy mi történt aztán? Baromira meglepődtem, majd miután visszapattantam a mellkasáról, kiröhögött. 

...

Nem értem, miért kell újonnan minden(ki)nek nekimennem, ami tetszik.

:)

Három urakról külön blogot lehetne írni, annyi anyagot szolgáltatnak hozzá.

1.
A rendszámtáblák felszerelése nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé, mert koszos lesz a kezem, a rendszám éle elvágja az ujjam, felsérti a bőröm, macerás is stb, viszont naponta százszor kell a piros rendszámokat cserélgetni az autók mozgatásakor, szerencsére általában nem nekem kell ezt a típusú művészetet művelnem, viszont néha előfordul, hogy szembejön velem a tenni való, mint ahogy ma is: 
Misszió: 2 db autó elhozása Dével. Ő szerelte a "sajátjára" a rendszámot, én meg nem akartam ácsorogni, mint valami királylány és nézni, ahogy a másik dolgozik, hiszen nekem is van két kezem, fogtam szépen a másik két rendszámtáblát és elkezdtem ráhegeszteni őket az általam vezetendő autóra. Az elsőt sikerült is ügyesen feltenni, majd mire a hátsóhoz értem volna, Dé közbeavatkozott:
- Khátárííínááá te mi a jó istent csinálsz?
- Hogyhogy mit? Felszerelem a rendszámokat.
- Adod ide rögtön? Hát lekopik a körmöd, lejön róla a lakk!!!!
Pfff... :)

2.
Ma beköltöztem Dé irodájába, mert az egész csarnokot télen nem lehet rendesen befűteni és a héten sokat fáztam, O. is minden nap basztatott, hogy menjek inkább hátra M-hez a "könyvelésre", mert ott meleg van, de azt nem akartam, mert ott nincs semmi dolgom és unom magam, úgyhogy inkább a többiekkel maradtam, be voltam öltözve egész héten, mint valami jeti, egészen a mai napig, amikor is O. reggel megvitatta Dé-vel, hogy hideg van a csarnokban és biztos fázom, mire Dé saját magától felvetette, hogy beköltözhetnék hozzá az irodájába, mert ott meleg van, mi meg úgyis mindig nagyon egy kapura játszunk, jól megértjük egymást, ő örülne neki. Hát mit mondjak? Ezen a felvetésen alaposan meglepődtem, mert mindegyikük közül Dé a leginkább magának való, visszahúzódó, csendes, most meg ő veti fel, hogy legyek szíves zavarjam a köreit nonstop jelleggel. Ezen aztán mindenki teljesen belelkesült, átrendeztük/kicseréltük a komplett berendezést, egész délelőtt szereltünk-csavaroztunk-bútorokat tologattunk, hogy legyen elég hely Dé icipici irodájában nekem is, de megérte, mert a fiús odúból nagyon kis csini, lakható kuckó lett végül. Hogy mi az egész hozadéka? Azon kívül, hogy már nem fázom az, hogy mindenki nálunk csövezik. Nincs is annyi ülőhely, hogy mind a négyen letegyük a seggünket, de a többi kettő urak is ott tornyosulnak állandó jelleggel a másfél négyzetméteren, amikor csak lehet.

3.
Az egyik asztal szétszedése és a hátsó traktusba vitele után állunk nagyban mind a négyen az objektum körül, aminek a lábai le lettek szerelve, ezáltal sokkal alacsonyabb lett. Úgy nézett ki, mint valami ovis étkezőasztalka, amire O., aki ma egyébként is sziporkázott, a következő díjnyertes hozzászólást osztotta meg a nagyérdeművel:
- höhö, most aztán fel kell vennünk M-nek egy titkárnőt, mert lett egy felesleges asztalkánk, de csak törpét tudunk alkalmazni, mert olyan alacsony. Khhhh... Khátá, tudod miért lenne rendkívül praktikus egy törpe barátnő? (Meg kell mondjam, kezdek hozzájuk edződni, mert azonnal a helyes megfejtés jutott az eszembe...) Hát azért khhhhh, mert állva le tud sz*pni. Khhhhh...


Szimpla kedd

Ma a szokásos menza helyett a közeli Steak House-ba mentünk ebédelni, mert a három urak már napok óta rá vannak feszülve a témára, amitől kicsit idegállapotba kerültem, de végül minden jóra fordult, mert szerencsére volt pulyka is az étlapon, így sikeresen megúsztam, hogy marha húst kelljen ennem. Közben ment a szokásos téma, egymás orrba-szájba szívatása: M-et azért, mert lassú és mert mindenhez 10 liter szószt eszik, D-t mert keveset beszél és mert bele van csavarodva a szomszéd szőke csajba, engem pedig most szerencsére pihenőpályára tettünk, mert a múltkor izomból berágtam O-ra, ami úgy tűnik, emlékezetes volt, úgyhogy még védettséget élvezek. Szóba jött, hogy mi minden volt jobb a régi időkben, mi az, ami ma teljesen más stb, amikor is a következő rendkívül ízléses és odavaló megjegyzést fűzte hozzá a témához minden átmenet nélkül: 
...és kkkhhhh akkoriban a nőknek (és mutatja hozzá, nagy kupacot formálva a kezeivel az öle fölött) iiiiiiiiiilyen sok fanszőrzetük volt, ni! Végzel a "melóval", ééérted, aztán szedegetheted le egyenként a  10 kiló szőrt a nyelvedről...

Nah itt kajakra kiesett egy darab krumpli a számból és belesírtam a dressingbe.

Továbbá megbízatást kaptam adventi naptárak tömeggyártására, szám szerint háromra: D-nek, M-nek és O-nak. Mivel háromszor 24 darab, személyre szabott ajándék kitalálása, megvétele és becsomagolása nem kis feladat, kicsit ökölbe vagyok szorulva, de nagyon szórakoztat a dolog, meglátjuk, mennyire jön be nekik a Khátá-féle minden napra egy meglepetés. (És igen, nekem is lesz naptáram, de az enyémet nem én készítem, hanem O.)

Tipp1

Babi néninek ma remek ötlete támadt a 18 üres csatos üveget illetően: EM talán sört akar főzni!?

Tudom, elsőre hülyén hangzik, de ha jobban belegondolok, nem kell feltétlenül otthon megfőznie az X liter sört, mert akkor meg is kellene, hogy utaztassa, ami 700 km-es távon nem okoz annyi örömet, főleg, ha valaki más autójában út közben ki is folyik kicsit, viszont a melót nálam is végezhetjük, így elég, ha velem beszerezteti a csatos üvegeket... Jaj, remélem nem ez lesz a meglepetés, mert az én 2 négyzetméteres minikonyhámban nem biztos, hogy szeretnék sört főzni!

Megöl a kíváncsiság december végéig.

Jéghoki meccsre megyek

Ülök az autóban M-mel és D-vel, úton vagyunk hármasban 2 másik autót elhozni, amiket O. vásárolt be. Arról megy a diskurzus, hogy D. bele van szerelmesedve egy emhármas béemwébe és az a nagy kérdés, hogy a kézi váltós vagy az automata verzió lenne-e a legmenőbb megoldás? Mivel ehhez nem tudtam hozzászólni, pedig megkérdeztek engem is, hogy Khátá, neked melyik jönne be jobban, lassan lemorzsolódtam a beszélgetésben, elmerültem a saját kis gondolataimban és már nem követtem, hogy a másik kettő miről beszél tovább. Akkor kaptam csak újra észbe, amikor a nevemet hallottam D-től:

- ...és te Khátárííínááá (mert ő valami miatt mindig így hív), voltál már jéghoki meccsen?
- Öööh ...nem én!
Lemaradtam az urak témaváltásáról: jéghoki meccs, ahova D. egy pajtijával megy, ahol söröznek, mulatnak és a játékosokon röhögnek.
- Lenne kedved a következőre eljönni?
- Lenne hát - montaja Babi néni.

Pitty-pitty-pötty, nyomban fel is hívta a spant, lekérdezte, hogy lenne-e még egy jegy Khátárínának is, mert ő is szívesen jönne, 1-2 óra múlva pedig már a kezemben is volt a frissen begyűjtött plusz jegy:
November 29, a Hamburg Freezers játszik a Kölner Haie ellen.

A csatos üvegeket illetően pedig elkezdtem a gyűjtést, megvettem az első sixpack-et: hat darab 0,33-as Dithmarscher Urbock barnasört, amit Cuxhaven felé gyártanak, ott, ahol az Elba az Északi-tengerbe torkollik. (Mai geográfiai kultúrrovatunkat hallották, köszönjük figyelmüket.)

Szüléselőkészítő kurzus

Benyaltam valami jó kis megfázást, ami abban nyilvánul meg, hogy tele a fejem takonnyal, de annyira, hogy hajnali 4 óta olvasgatok, mert ne...