Meg kell állapítanom, hogy tegnap este valamilyen külső behatás eredménye képpen olyan emeletes ökörségeket álmodtam, hogy még mindig nem tértem magamhoz. Lejegyzem hát: két részből állt, a kettő között 6-7 körül felébredtem és visszaaludtam és (hálistennek) nem az elsőt folytattam, hanem új álmot kezdtem, ami persze egy hajszállal sem volt jobb, mint az első. Túl sok Szex és New Yorkot néztem mostanában, attól tartok.
Az első rész arról szólt, hogy NAGYON NEM AKAROK, de valami miatt mégis feleségül kell mennem barátném Blanka férjéhez, Sanyihoz. (Bocs Blanka.) Minden meg is volt már szervezve, rengeteg ember gyűlt össze, én meg közben azon gondolkodtam, hogy lehetne ezt mégis megúszni. Nem teljesen értem, kinek az akaratára kellett (volna) ezt megtennünk, arról meg nem volt szó, hogy Sanyi akarta-e ezt az egész cirkuszt, de végig tiszta sor volt, hogy Blanka férje. Nem volt házasságkötés, meg semmi templomi hercehurca, hanem egyszer csak már a lakodalomba tartottunk és nem tudtam eldönteni, hogy akkor végülis hozzá mentem vagy nem. Fura volt, hogy egy, az álomban nem szereplő szereplőnek volt csak helyén az esze: végig az járt a fejemben, hogy apám mit fog ehhez szólni, mert ő biztos tudja, hogy ez f*szság.
Ennek az ömlesztett hülyeségnek ahhoz lehet talán köze, hogy mostanában újra gondolkodni szoktam azon, hogy az egyházadótól hogyan szabadulhatnék meg. Egy megoldás van csak: papíron, hivatalosan ki kell lépnem az egyházból, aminek az a következménye, hogy - Németországban legalábbis - nem lehet templomi esküvőm. Nem mintha a következő 100 évben a férjhez menés veszélye fenyegetne, de úgy tűnik, a tudatalattim mégis fogta az infót. Ez kérem szépen hülyeség.
A második rész talán még az elsőn is túltesz. Tudni kell hozzá előzetesben, hogy az általános iskolában szolfézs és zongora órákra jártam évekig. Álmomban most, ennyi idős fejjel újra klimpíroztam egy általam nem ismert helységben, mivel - és most kapaszkodjatok meg - a Presser Gábor meghallgatást tartott, mert új zongoristát keresett. Ez a gondolatmenet mindössze két sebből vérzik:
1. Presser Gábor maga a zongorista, nem keres ilyet.
2. 15 éve nem zongoráztam.
Nem baj, megy ez nekem még - jelszóval belevágtam és ott találtam magam a meghallgatáson, ahol persze meglepő módon zongoráznom kellett. Valamelyik LGT szám elejét nagyon amatőr módon el is tudtam játszani - ennek az álomban külön örültem, hogy nocsak, megy ez! -, aztán a következő schnitt már az volt, hogy az ölében ülök és beszélgetünk. (Miért? Nem tudom. Van értelme? Nincs.) Majd egyszer csak már Ravazdon voltunk, ahol az ebédlőben csevegtünk és ő hozta az unokáját is, aki egy hosszú, göndör szőke hajú, nagyon koszos kislány volt. Annyira, hogy még mindig benne van ez a koszosgyerek-szag az orromban. A kicsi ruhája, haja és bőre is retkes volt, vele kellett foglalkoznom és emlékszem, hogy arra gondoltam: tyű, ez a kölök nem csak koszos, hanem büdös is. Mindezek után Presser Gábor megállapította, hogy - mily meglepő - nem én vagyok a legügyesebb zongorista, de azért jó fej vagyok. (Pfff...)
Herzlichen Glückwunsch, Khátá.
