3 pontba foglalom a mondandómat...

1. EM itt tartózkodása alatt voltunk egy koncerten, ahonnan hajnali fél 1-kor majdnem nem sikerült haza jönni, mert Zsolti a béka bedobta a törölközőt. Hogy ez mit jelent? Nem indult be, hiába adogattam rá a gyújtást. Remek érzés volt: kb 3 fok, eső, bent ülünk mindketten a telelehelt autóban, aki nem indul, csak köhög. Még egyszer mondom, hajnali fél 1-kor. Kb fél óra próbálkozás után beláttam, hogy ennek nincs értelme, felhívtuk az ADAC-t (Allgemeiner Deutscher Automobil Club), ahol szerencsére kb 2 hónapja klubtag vagyok, így ingyen elvontatnak, ha úgy hozza a sors, vagy csak kivonulnak, feltöltik az akksit, átnézik a kocsit, megpróbálnak segíteni, bár az elvontatás puszta gondolatától felállt a szőr a hátamon. Mondta az ügyeletes telefonos csaj, hogy a kolléga legkésőbb egy órán belül kiérkezik oda, ahol éppen nyomorgunk. Egy óra??? Bazeg, HONNAN jön, Timbuktuból??? Mit volt mit tenni, vártunk. Fél órát, negyven percet, háromnegyed órát... én közben nem tudtam feldolgozni, hogy Zsolti nem hallgat rám, újra és újra beültem, újra és újra gyújtást adtam... hiába... majd egyszer csak, kb 45 perc kudarcra ítélt próbálkozás után beindult a disznó...!!! Remek. ADAC újra felhív, kolléga nem kell, haza mehet - úgyse ért még ide, pedig mindjárt letelik az egy óra. Biztos elmormolt egy imát értünk, amikor vissza lett fordítva egy óra kocsikázás után telefonon... Summa summarum: ezt a húzását nem tudtam megbocsátani Zsoltinak, ez volt az utolsó csepp a pohárban, aminek az lett a vége, hogy nagy eséllyel belátható időn belül lecserélődik, de erről majd csak akkor tájékoztatom a nagyérdeműt, ha ténylegesen nyélbe is ütődött az üzlet, talán a jövő héten.

2. A speed datingre megkaptam a visszaigazoló e-mailt, nem úszom meg, vasárnap délután 5-kor esemény lesz. Ide perpill nincs mit hozzáfűznöm, majd meglátjuk.

3. Maltével is találkoztam tegnap este, mivel 6 hétig itt van a városban (és valószínűleg a jövőben hetente rendszeresen több napot itt fog tölteni), újra felmerült hát, hogy mi lenne, ha összefutnánk a számos lemondott találkozók után most már tényleg...? Egy éve nem találkoztunk (utoljára akkor, amikor képes volt tavaly januárban egyetlen este miatt Brémából Geislingenbe utazni, másnap meg vissza). Megittunk egy kávét és egy sört, megbeszéltük ki mit csinál hol, elmondtam, hogy még mindig (vagy inkább megint) lakást keresek, majd rákontrázott, hogy egy haverja kiköltözik a hozzám viszonylag közel fekvő albérletéből, ahol most egy darabig ő csövezik a hamburgi melója miatt és fizeti a havi lét a spannak, de hajlandó lenne nekem átengedni, ha szeretném. Pfff. Hát mit mondjak, baromira furdalhatja a lelkiismeret, ha a neki is ugyanannyira kellő lakást képes nekem lepasszolni. Meglátjuk mi lesz, másfél hét múlva elmegyek hozzá és szemügyre vételezem az objektumot, hogy egyáltalán szóba jön-e.

Változás(ok)

EM-nek már a múlt hét végén felvetettem, miután hazament Hamburgból, hogy szerintem nem haladunk jó irányba, illetve hogy semmilyen irányba semmiféle mozgást nem végzünk, így miután először alaposan irritálódott a helyzettől és az ötletemtől, a héten több fordulóban elemeztük a helyzetet és ő is belátta, hogy ennek így tényleg nincs értelme és igazam van. Micsoda meglepetés. Mit is mondhatnék? Mindkettőnknek szar hete volt, a tényfelismeréssel vegyített kupaktanácskozás nem volt éppen fájdalommentes, de abban általános volt az egyetértés, hogy az útjaink nem válnak el teljesen.

A jövő vasárnaptól már most fázik a lábam... Nem vagyok rá felkészülve, hogy zsinórban 7 germánnal folytassak bájcsevejt, akiket utána kis papíron értékelnem kell és ha egyezés van, találkozni is velük. Tisztára, mint a piacon: szép darab répa / hús / karalábé! Lemérem. (Na jó, a pasikat talán nem.) Ha tetszik, magammal viszem haza. Mármint a karalábét és a répát. Pfff... ezt inkább abba hagyom.

D. szerint ugyan általánosan szupercuki, ha valakinek egy kis akcentusa van (márpedig nekem van egy kevés, minden gyúrás ellenére, csak azt nem tudják a jó germánok felismerni, hogy milyen), bár azt is el tudom képzelni, hogy csak meg akart nyugtatni, úgyhogy a jövő héten ki fogom dolgozni a leginkább logikus kérdésekre a leginkább logikus válaszaimat, amiket utána betanulok, biztos, ami biztos. Ennyi emberrel egy este alatt már rég nem volt dolgom. 

Hogy túlzásba viszem-e az ökölbeszorulást? Igen, tudom!!! Áh, deeeehogy! 

Tigris és oroszlán vs. pingvin

O. remekbe szabott és egyben kurva drága társkereső oldalán vagyunk, ahol kapott valami üdvözlést egy ismeretlen nőtől, amit azonnal látnom kellett nekem is, a többi no comment:

- Khátá, kkkhhhhh szerinted válasz képpen küldjünk neki ilyen rendszer által generált vicces kérdéseket?

- Hát nem tudom... Küldjünk. Vagy inkább válasz képpen rendes válaszokat is küldhetnénk neki... Ez komolyan olyan, mint az oviban.

- Rendben! Nézd, itt lehet 5 kérdést kérni, amit a rendszer tesz fel először neked, aztán neki is. Első kérdés: az állatkertben mit nézel meg legszívesebben?

- Nem hiszem el, hogy 2 felnőtt ember (velem együtt már 3!) ezzel a szarral komolyan foglalkozik. Mondd a lehetőségeket, amik közül választani lehet!

- a) oroszlán és tigris, b) pingvinek, c) majmok, d) madarak. Szerintem a pingvinek a legaranyosabbak, én őket nézném meg. Te?

- Én a tigrist és az oroszlánt. 

- Oké, akkor beikszelem, hogy tigris és oroszlán. Khhhh...

- MÉ ikszelnéd már be, hogy tigris és oroszlán???? Hát nem most mondtad, hogy te a pingvineket néznéd meg? Ne a tigris és oroszlánt ikszeld, mert az hazugság!

- Mööhh... de mi van, ha azt hiszi a csaj, hogy ilyen puhapöcs vagyok, mert a pingvineket ikszeltem be?

(Na én itt már az asztal alatt fetrengtem, mert nem hittem el, hogy komolyan ezen vitatkozunk.)

- Hát figyelj, szerintem ha a férfiasságodat az alapján fogja a csaj megítélni, hogy nem a tigrist és az oroszlánt szereted, hanem a pingvineket (a majomról meg a többiről nem is beszélve), akkor ahhoz csak gratulálni tudok.

És bátor volt és kőkemény és felvállalta a véleményét és beikszelte, hogy pingvin.

A bantunéger autóvásárló

Néha vannak felettébb furcsa telefonhívásaink: bácsi a vonal túlsó végén halandzsázik valami olyan bantunéger nyelven, amit egyikünk sem beszél, nem is értem az ilyen miért telefonál, amikor ott a remek google fordító, akinek csak beadod a szöveget és nagyjából lefordítja, már küldhető is az e-mail (amivel persze nem azt akarom mondani, hogy a lefordított mondat nyelvtani és/vagy morfológiai összefüggéseiben száz százalékosan rendben lenne, hanem azt, hogy az online összetákolt-hegesztett mondandó lényege kábé nagyjából átjön)... na szóval vannak ezek az emberek, akik annak ellenére, hogy a bantunégeren kívül semmilyen másik nyelvet nem beszélnek (ami persze alapvetően nem baj, mer' méis lenne az), fogják a kis maroktelefonjukat és felhívnak bennünket ékes, bantunéger nyelven. Ha szerencséjük van, én veszem fel a telefont és amikor megunom, hogy nem értjük egymást, akkor leteszem. Ha kevésbé szerencsések, akkor O. veszi fel és a következő (vagy valami hasonló) történik:

- Halló.

- líbvésbámbnálnbésnheféoaehgal - montaja bácsi

- Tessék? - mondta O. furcsa fejjel.

- nékbékbegsfbéoohdmblá khhfdxáljjgc jgrdrs

- Wie bitte? What? Que? - próbálta szegény a lehető legtöbb nyelven feltenni a kérdést, amely a vonal másik végén lévőtől azt volt hivatott megtudakolni, hogy tulajdonképpen MIT is AKAR?

- nlgfáoojqeegéihhnckéaéésoej éanojg éaowfálma áaélnadohébdk - mondá a bácsi.

Ez még egy darabig így ment, egyik sem értette a másikat, aztán röhögnöm kellett, mert O. fején pontosan látszott, hogy hirtelen támadt egy ötlete. Szélesen elvigyorodott, gondolatban kigyulladt a kis villanykörte a feje fölött, kajánul hátradőlt a székben és kéjenc fejjel a következőt mondta a telefonba:

- A hétvégén anyáméknál ebédeltem, fincsi fasírozottat és tepsiben sült krumplit lila káposztával. Ja?

(Rendkívül gonosz módon még beszúrta a végére, hogy ja?, amire a kolléga a vonal túlsó végén természetesen rávágta - akkor is ha nem értette - hogy ja!) Otthon esténként lazacot szoktam serpenyőben pirítani, vagy csak eszem egy szelet sajtos kenyeret, utána pedig betömök egy tábla tejcsokit, ja? (Erre a pali persze megint rávágta, hogy ja!)

Majd miután mindezen gasztronómiai bréking nyúzt megosztotta a szerencsétlennel, elegánsan letette a telefont.

Trollkodás Budapesten...

Tejeskávé és lazacos zsemle

Khátá, hiányozni fogsz - mondták a három urak a Babi néninek, aki 10 évre Timbuktuba költözött, majd betolták az utolsó falat reggelit az arcukba.

Kis kedveskéim, december végéig eltűnök a blogról, mint szürke szamár a ködben. Annak, akivel nem találkoznék az ünnepekben (és sajna ők vannak többen) boldog karácsonyt kívánok, január elején vadonat új kepesztésekkel jelentkezem. Lesz sok speed dating és lakás keresés, berendezés, megőrülés és természetesen még több három urak. :)

Három urak be vannak pörögve a szerdai hazarepülésemtől.

D-nek kicsit későn esett le, hogy december 18-tól január 6-ig nem dolgozom, nehezen vette az adást: "És ezt O. vagy M., mint cégvezető, komolyan helyben hagyta neked, hogy ENNYI IDŐRE LELÉPJ???? Nemááá!"

O. egyébként is mindent evéssel ünnepel. Ha születésnapja (vagy bármije) van valamelyikünknek, nem a szokásos szemközti menzára megyünk ebédelni, hanem a Steak House-ba, vagy egy közeli étterembe, ahol nagyon jól főznek: "Szerda reggel 9 helyett 8-ra jövünk mindannyian dolgozni, jó? Elmegyünk együtt reggelizni, mert Khátá délben lelécel."

Komolyan kezdem úgy érezni, mintha minimum Timbuktuba mennék legalább 10 évre...

Ma ebéd után O-ra olyan szinten rátört a valahova mehetnék és a valamit csinálhatnék**, hogy miután mondtam neki, hogy akkor én elmegyek gyorsan a sarki postára, mert fel kell adnom valamit, mindjárt jövök, közölte, hogy jó, az ő autójával megyünk és D. is jön (közben az ad hoc programról mit sem sejtő D-nek üvölti a csarnok másik felébe, hogy "Dééééééééééé gyereeeeeeeee, megyüüüüüüüünk!!!", aki természetesen kérdőjel arccal néz rám, hogy mé, most mi van, hova megyünk? Hát nem tudom, én csak postára akartam menni, de úgy tűnik, most mindhárman útra kelünk, mert valakinek mehetnékje van). Szerencsére azért elkanyartunk a postára is, mert tényleg dolgom volt, majd a két urak lelkesen megszavazták, hogy menjünk ki a pár kilométerre lévő hamburgi repülőtérre, "mert ott olyan jó", fel lehet ülni a legfelső szintre kávézni és lehet lefelé lesni az embereket, kritizálni a nőket, röhögni a többieken. El voltam képedve az ötlettől, de ezt valami olyan lelkesen szavazták meg a postáról a főútra kikanyarodófélben (még az öklüket is le kellett pacsizni!), mintha valami nagy horderejű dolgot döntöttünk volna el, hogy még engem is teljesen magával ragadott a dolog, hogy juhú, reptér!!!

**ez az utóbbi hetekben többször előfordult, mindig ebéd után: voltunk már ilyen formán Ikeában és Media Marktban is kényszerbevásárolni és nézegetni...