Előzetes

A következő posztban - ami nem ma lesz, mert mindjárt megérkezik EM tv-t cipelni - arról fogok beszámolni, milyen volt tegnap a sváb-mongol-kínai étterem. 

Íme egy kis kedvcsináló: lesz benne strucc- és kenguruhús, japán sushi, wasabi, rengeteg kínai kaja, tévedésből rossz-saláta evés, gólyahúson röhögés és magunkat halálra kajálás (mert azt persze elfelejtettem mondani, hogy all you can eat - helyre mentünk).

Kádvás T-nek üzenem, hogy a 10 tonna kaját, amit betömtünk, a te szilvapálinkáddal öblítettük le itthon. Hát mit mondjak? Kellett nagyon, baromi jót tett a megkínzott bendőnknek.

Bútornézés 2.

Ma jelentkezett a második érdeklődő, ezúttal e-mailben. Nem török, hanem német.

EM mindjárt tippelgetni kezdett, hogy biztos valami diák lehet, amit szerintem alapból kizárhatunk, mivel Herbertnek hívják. Elképzelhetetlennek tartom, hogy egy 30 év alatti pasast Herbertnek hívjanak, bár meg kell hagyni, errefelé is minden bizonnyal vannak szerencsétlen fiatalok, akikkel - már ami a névadást illeti - kitoltak a szüleik: Herbert-ek, Günther-ek, Manfred-ek, Waldemar-ok (be kell valljam, ez utóbbi nekem perverz mód nagyon tetszik, akkor is, ha totál divatjamúltnak számít), Wilfried-ek és Heinz-ek. Az e-mail szövegezése alapján egyáltalán nem tudom a csóka korát belőni, mivel szuperhivatalos "sehr geehrte Frau Booohbeliii"-vel indított (ami viszont remek, hogy felismerte, hogy lány vagyok, mivel ma két olyan üzenetet is kaptam munka közben, amiben le lettem Herr Borbélyozva), a mondandója után viszont azzal zárt, hogy liebe Grüße, aminél személyesebb talán már csak az "ich umarme dich herzlich" vagy az "alles Liebe" lenne, úgyhogy tanácstalanul széttárom a karom és kijelentem, hogy recece. Fogalmam sincs, hány éves lehet Herbert. Mivel meg szeretné nézni a bútoraimat, ez záros határidőn belül ki is fog derülni, úgyhogy kíváncsian várom, melyik napra jelentkezik be.

Apropo bejelentkezés: holnap este a kuchen-i kínai-mongol étterembe megyünk EM-mel a "Végig esszük a környéket, amíg még itt vagyok, mert utána nem sűrűn lesz rá lehetőség" - című legújabb programunk keretében. A múlt héten Türkheim-ban ettünk sváb kaját, szombatra pedig egy újabb Tübingenbe menés keretei közt a Neckarmüller nevű helyen tömjük majd meg a bendőnket, ahol legutóbb a véradás után csak egy sört ittunk, mert el voltunk dugulva a kiadós klinikai reggelitől. Csütörtökön munka után elmászom Niederstotzingenbe, mert - ne ítéljetek el - amióta Zsolti megvan, nem volt még benne olaj cserélve (csak utántöltve) és nem merek nekivágni a Geislingen-Hamburg útnak enélkül, így aztán megörvendeztetem Andi tesóit egy kis olajcserével. Péntek este pedig magányos leszek, mert EM az egyik kollégája legénybúcsújára megy a szomszédos Türkheimba, viszont a hajnalban történő értemenéstől szerencsére megmenekültem, mert lesz, aki hazafuvarozza a seggét.

Ennyi volt a móka mára, zárul Miki mókatára.

Bútornézés 1

Tegnap tettem egy újabb kört a Kauflandban, mivel az első érdeklődő még aznap magával vitte a bútoreladós cetlimet, miután odatettem, így írnom kellett egy másikat. A pali este fél 10-kor hívott fel, hogy olvasta a hirdetésemet és érdekli, rendkívül sokra értékeltem, hogy ezt nem tudta velem délután vagy kora este közölni. Megállapodtunk hát, hogy másnap este eljön megnézni a cuccokat.


Lakásnézés 1:
Török (vagy indiai) fazon és felesége.
- ez itt a nappali, mellette az étkező, erre pedig a hálószoba. A vesszőből fonott virágállványon és a karosszékemen kívül mindent el szeretnék adni.
- blablabla...
- az ágy 160x200cm-es, az étkezőasztal és a székek is fenyőből vannak. A kanapé kihúzható, 2 személyes. Ha megadja az e-mail címét, szívesen küldök fotókat és árakat is, hogy át tudja gondolni.
- nincs e-mail címem, de sms-ben elküldheti az árat.
- persze, ha megmondja, pontosan melyik bútorok érdeklik...
- küldjön egy árat mindenre all incl., nem aprózzuk el. Ha úgy döntünk, hogy kellenek a bútorok, viszünk mindent és majd a tesóimmal szétosztjuk a cuccokat egymás között.

(Pfff tesa, ti nem vagytok kispályások...! - gondoltaja Babi néni)

Próbálkozom

Elbattyogtam ma este a Kauflandba adok-veszek cetliért, mivel az áruház bejáratánál van egy baromi nagy hirdető fal kettéosztva "adok" és "veszek" részekre, ahova mindenki kiírhatja a kínját a téli gumi vásárlástól a használt babakocsi eladáson át egészen a munkakeresésig. Meglátjuk, beválik-e.


Dekoncentráltság

Szétszórtságom újabban úgy manifesztálódik, hogy hátra ülök be az autóba. Tegnap elugrottam az Obi-ba megnézni, hogyér' van az Umzugskarton, hogy ha majd eljő az idő, csak össze kelljen számolnom, mennyit vegyek belőle a költözéshez, majd a nézegetés végeztével kisétáltam a parkolóba - bevallom, kicsit el voltam gondolkodva -, kinyitottam az autót és teljes nyugalommal beültem a bal oldalon hátra. (Az elmúlt másfél hétben immáron másodszor.) 

Legalább az oldalt eltaláltam...

Felmondtam...

...szóban legalábbis. 

Hétfőn írásban is megteszem: a munkahelyemen, az internetszolgáltatónál és a főbérlőimnél is. Az alábbi remek kis térképen meg lehet csodálni az eddigi költözési útvonalaimat:

Piros: Budapest - Duisburg (1250 km)
Kék: Duisburg - Geislingen (500 km)
Zöld: Geislingen - Hamburg (700 km)


Terv szerint szeptember első hétvégéjén hagyom el a terepet két autós fordulóval, addigra mindent előkészítve, mindenemet eladva (szóljon, akinek bútor kell! - hehe) a részleteket lebeszélve, megtervezve és magamat - amennyire lehet - bebiztosítva. Meglátjuk, mi sül ki belőle.

Erősen fúj a változás szele

Kevesen tudják Nyuszi barátai és üzletfelei közül, hogy az elmúlt 1-2 hónapban szabadidejének jelentős részét az - EM-mel közös programok mellett párhuzamosan - munkakereséssel töltötte. 

(Miért?)

Mert Nyuszi - több okból kifolyólag - amivel most nem untat benneteket - már elég rég óta nagyon nem szeret ott lenni, ahol van. Erről talán majd lesz egy hosszú, utólagosan panaszkodó poszt, ha már minden rendben lesz.

EM-mel még esedékes lesz a napokban egy hosszabb elbeszélgetés, mivel ő csak addig van képben, hogy Nyuszi munkaszerződése februárig szól, amit majd vagy meghosszabbítanak, vagy nem, igazából teljesen irreleváns, mert Nyuszi semmiféleképpen nem maradna februárnál tovább a jelenlegi munkahelyén (de ha lehet, még hamarabb felvenné a nyúlcipőt). Ez tehát a Wissenstand / informáltsági szint, amivel EM jelenleg rendelkezik. Mondogatta már többször, amikor szóba jött, hogy ne szoruljak Nyuszi ne szoruljon annyira ökölbe, mert a környékben biztosan talál majd megfelelő állást, Ulmban vagy Göppingenben sok a lehetőség blablabla, szegény csak azt nem tudta, hogy engem Nyuszit lepné meg a legjobban, ha Ulmban vagy Göppingenben találna új munkát, mivel ott egyáltalán nem is keres.

Részletekkel Nyuszi egyelőre nem fárasztja barátait és üzletfeleit, mert még minden szervezés alatt áll és alakul (na meg ha pofára esik mégis, nem csinált segget a szájából). Legyen annyi elég, hogy nagyon fúj a változás szele és ha minden a terv szerint halad, augusztus végén a nyúlcipő is felvételre kerül.

Köd előtte, köd utána. (**közben sátáni kacaj, vihar, mennydörgés és villámlás. Az úri közönség tapsol)

Szüléselőkészítő kurzus

Benyaltam valami jó kis megfázást, ami abban nyilvánul meg, hogy tele a fejem takonnyal, de annyira, hogy hajnali 4 óta olvasgatok, mert ne...