Villámposzt

...mert most nincs időm írni, csak 2 dolgot szeretnék megosztani a nagyérdeművel (természetesen mindkettő rendkívül hasznos a világ számára - mint mindig):

1. szar volt a tegnap este.

2. fejlődőképes vagyok, mert annak ellenére, hogy a nagyon gány estét követően szar hangulatban feküdtünk le aludni (én legalábbis, EM csak simán fáradt volt) és még szarabb hangulatban keltem fel (aki ismer, tudja, hogy ez nagyjából világégést jelent), szóval mindezek ellenére reggel úgy tudtam iszonyat bunkóparaszt lenni vele, hogy nem vette magára!!! :)

Tegnap esti diskurzus

- möhh (**sóhajt-sóhajt), holnap este egy szülinapra vagyok hivatalos a Spitze-be.

- és??? (kérdem én és joggal)

- hááát, az egyik fősulis lánynak lesz a szülinapja, de nem tudom, menjek-e...

(Őszintén nem tudtam eldönteni, hogy mire megy ki a játszma: ezzel azt szeretné-e velem udvariasan közölni, hogy lesz más, jobb programja, én meg bekaphatom (nem szó szerint) és most azt kellene reagálnom, hogy sááámmi baaaj, menjél csak bulizni, én elleszek itthon egyedül - és nem hisztizni, mert az, hogy megismerje a valódi, hisztérika énemet, még túl korai -, vagy ezzel azt akarja mondani, hogy menjek én is, vagy esetleg azt, hogy maradjunk mindketten itthon...???)

- szeretnél részt venni rajta?

- nem tudóóóm... Ez a lány alig ismer valakit itt a városban (bocsánat, ez véletlenül nem én vagyok?) és eddig csak 2-en jelezték neki vissza facebookon, hogy jönnek. (Fasza. A szociális érzékenységem már el is kezdte sajnálni az ismeretlen ribit. Ez nem ér! Közben alátámasztva amit mond, megmutatja fb-on az eseményt, ami tényleg 3 résztvevővel fut, akikből az egyik maga a szülinapos.)

- úúúh ez de gáz. Mindenképpen igazold vissza, hogy mész. Szegény csaj... (Ennyi, megtörtem... Bármit akar is ezzel elérni, EM-nek mennie kell a kocsmázásra.)

- de űűű... Akkor legalább éjfélig ott kell, hogy maradjunk... Egyedül nem akaróóók.

- hát szeretnéd, ha mennék én is? (Ezennel meghívom magam egy ismeretlen nő szülinapi rendezvényére.)

- iiigeeen.

:-) 

Mozi után

- ez egynek jó volt. Szerinted? (- kérdem én és joggal)

- nekem nem tetszett.

- ????

- mert el volt túlozva, nem volt hihető.

Erre hagynék némi időt... "Mert nem volt hihető." 

Áhá. Mert szerintetek a Vasember1 és a Vasember2 hihető volt? Az hihető, hogy valakinek egy afganisztáni barlangban, mindennemű orvosi felszerelés nélkül egy elektromágnest ültetnek a mellkasába - mert egy ezt megelőző támadás során a testébe egy vasrepesz került, ami a szíve felé kezdett húzódni - az elektromágnes azonban egy táskányi méretű akkumulátorból táplálkozik, amelyet mindig hordoznia kell...? Ezzel kezdődik az első rész. Ez tehát még hihető. Hihető továbbá az is, hogy emberünk egy olyan speciális páncélt készít el, amivel képes repülni és amelyhez az energiát egy miniatűr reaktor szolgáltatja, ami az elektromágnesben kap helyet (még mindig a mellkasába építve). Majd jön a film harmadik része, ami már nem hihető (kezdve a szuper-ellenséggel, akinek izzik a teste és vissza tudja növeszteni a levágott tagjait). Belekevertek azért - biztos ami biztos - némi közel-keleti konfliktust is, mert nem elég a génmanipulált embertömeg az izzó testrészekkel fő gonosznak, manapság minden szuperhősös amerikai filmben szerepet kap valamelyik közel-keleti terrorista csoport is, mint legyőzendő ellenség. (Arról persze fogalmuk sincs, hogy pontosan melyik országról van is szó, kik a terrorista-gyanúsak, felmerül Pakisztántól kezdve Afganisztánon át minden, ami persze lehet, hogy csak engem, a szőrszálhasogatót zavart, hogy nem derült ki konkrétan, melyik ország is az, akit ennyire nem szeretünk, mert látszólag csak az a lényeg, hogy a kötelező szakáll-turbán-közel-kelet sztereotípia-egység meglegyen, de a térképen már nem tudjuk elhelyezni az adott nációt. Talán túl magasra tettem a lécet.) EM tehát - összegezve az elmondottakat - azt kifogásolta, hogy a Vasember1 és 2-vel ellentétben a 3-ról már nem tudja elképzelni, hogy a következő 20 évben odáig fejlődne a tudomány, hogy a filmben ábrázolt tartalmat képes legyen megvalósítani (zárójelben teszem csak hozzá: én már nem szeretnék életben lenni akkor, amikor a tudomány eljut a Vasember1 és 2 szintjére).

A fent említett trilógián mindenesetre szerencsésen túlestünk. A to-do listára felkerült időközben az Avengers (Bosszúállók) is, de nem csak egyszerűen mint 2012-es film, hanem az azt alkotó 5 másik is (mert "Khátá, különben nem érted meg a főfilmet"), úgyhogy bővült a lista további Marvel-filmekkel: Hulk1, Hulk2, Thor, Captain America, IronMan. Nehéz esték elé nézek, úgy érzem: a Hulk1-et egyébként tegnapelőtt láttuk (közvetlenül a Vasember 2 után, ami nagy teljesítmény, mert egyszer sem aludtam el egyik film közben sem). 
Valamint: EM-nek olyan brutális filmgyűjteménye van - rendkívül németesen egy excel táblázatban számon tartva - hogy a múltkor kiszámoltuk: ha feltételezzük, hogy minden este 3 filmet nézünk meg (ami alapvetően lehetetlen, de tegyük fel hogy...), akkor még így is több, mint két és fél évbe telne a komplett listát befejezni.

Cordon bleu & Co.

A csütörtöki vacsi baromi jól sikerült, bár fel voltam rá készülve, hogy jó pofát vágjak az esetleges kritikához, mivel valakinek semmi sem elég jó. Meglepő módon ezúttal nem volt semmi kifogása: megállapította, hogy gyakrabban kellene fogadnunk, mondjuk abban, hogy minden héten tartunk egy cordon bleu napot... Mivel egy kicsit több húst vettem a kelleténél (mert nagyon ciki, ha nem elég) tegnap is ez volt a vacsi, a desszert pedig az EM által szerda este készített mousse au chocolat, amitől komolyan hátast dobtam: isteni! Én ilyenbe soha nem fognék bele, csak álltam ott a konyhában és magamban röhögtem, mert nem hittem el, hogy komolyan tojást habosít vízfürdőben (úgy, hogy a serpenyőben, amiben alul bugyog a víz, van egy kanál és ezen áll az edény, amiben rettentő gonddal verte a tojásokat, amik furán habosak lettek. Közben nagyon cuki módon magyarázta, mint egy gyereknek, hogy mit miért úgy csinál, ahogy). Először tehát cordon bleu, krokett, barna szósz, saláta volt a menü (és sör), majd ezt követte a mousse au chocolat. Jól vagyunk tartva a héten nagyon.

Ma este moziba megyünk és megnézzük az Iron Man 3-at, amitől EM napok óta transzban van. Engem is érdekel, peeeersze, de az ilyen képregényből átalakított, szuperhősös akció-komédiákban nem vagyok annyira képben (Pókember, Batman...estébé), már az is csoda, hogy a héten ki tudtuk végezni az első és a második részét, mivel az Iron Man 2-nek konkrétan háromszor álltunk neki, amiből kétszer elaludtam. Végül megegyeztünk, hogy tegnap este előbb film, ha kell akár állva, de nem aludhatok be, majd ha ezt abszolváltam, akkor jöhet a vacsi és a desszert. Rendkívül célratörő.

Sünnap

Tegnap rendkívül németesen nekiálltunk EM-mel egy "to do"-listát összeállítani azokról a dolgokról, amiket a közeljövőben meg szeretnénk csinálni (gondolhatjátok, hogy nem az én ötletem volt...) Íme:

Kitűzött céljaink között szerepel a moziba menés, mivel a retkes kis geislingeni mozi nyert másfél millió euró támogatást és átépítik az egészet, lesz 3D meg minden szar, no meg most a hétvégétől vetítik az Iron Man3-at, amiért EM teljesen meg van veszekedve (az 1-et tegnap láttam, a 2-t ma este fogom megnézni, úgyhogy nagyon up-to-date vagyok a témában, szombaton irány a mozi). Ezen kívül megyünk még a hegy tetjén lévő kereszthez (hogy miért, azt nem tudom), vért adni és várost nézni Tübingenbe, a Ritter Sport múzeumba és az itteni Fisch Halle-ba. Látnom kell továbbá az új Sherlock Holmes filmet is. A lista folyamatosan bővül és németes überprecízióval vezettetik, nem maradhat ki semmi. További hír, hogy ma este az újabb elveszített fogadás miatt én csinálom a vacsorát, ami - a kívánságoknak megfelelően - cordon bleu lesz krokettel, barna szósszal és salátával (vészhelyzetre ketchuppal). Ma délelőtt, ahogy EM hazaindult, el is kezdtem előkészíteni a terepet, leellenőriztem az interneten, hogy az-e a cordon bleu, amire én gondolok (nehogy a vacsikor nemzetközi hahota tárgyává váljak és valaki fejére kenjem az egészet), tegnap vettem húsklopfolót (ez már a második teljesen felesleges dolog, amit megveszek EM irreális kajaelképzelései miatt), kiklopfoltam a pulykamelleket, ami külön megért volna egy misét, mivel néhol kicsit rongyosak lettek - hála a remek klopfolási szakértelmemnek és gyakorlatomnak - úgyhogy volt pár perc, amikor arra gondoltam, hogy kidobom az egészet úgy ahogy van az ablakon, de végül öntöttem magamnak egy pohár bort és újra helyreállt a világ rendje. A húsok egyik felét bekentem az anyukámtól a múlt héten kapott medvehagyma krémmel, arra jött rá a sajt és a sonka. Mivel összegöngyölni nem mertem, mert az egyik legnagyobb félelmem az, hogy farkas van az ágyam alatt a hús félig nyers marad, így inkább félbehajtottam (azaz önmagával betakartam) a szeleteket és hústűkkel "becsuktam" őket (igen, hústűt is vettem, nem csak klopfolót. Botrányos). Atombiztosra bepaníroztam mindent, hogy sehol ne folyjon ki a sajt - bár ezt illetően vannak még fenntartásaim. Az internetes recept szerint 40 perc kell mindezen lépések megtételéhez, amit én 2,5 óra alatt sikeresen abszolváltam is, exkl. fél óra takarítással utána, mivel a plafonról is húscafatok lógtak le és a padló az étkezőben be volt borítva liszttel, tojással és zsemlemorzsával. A krokettek még a mélyhűtőben pihennek, a barna szószt és a salátát pedig majd frissen csinálom meg. Phöhh. Király vagyok vagy királylány?

A keményfejűségnek ára van...

Addig-addig gyűjtöm az anyagot és a szerencsétlenebbnél szerencsétlenebb személyes tapasztalatokat, amik azt támasztják alá, hogy a mindennapi nyelvhasználat internacionális szinten (legalábbis a kétnyelvű helyzetekben) nagyon is sok - nem tudatosan generált - szociolingvisztikai buktatót rejt magában, hogy egyszer tényleg beváltom a fenyegetést és megírom a memoárjaimat.

Az első kötetet az tenné ki, hogy ami magyar fejjel vicces, azt a németek vagy nem értik, vagy még meg is sértődnek rajta. A második kötet arról szólna, hogy van egy halom olyan dolog, amit ők teljesen normálisnak tartanak, ami viszont magyar ésszel felfoghatatlan pofátlanságnak minősül és statáriumot érdemel. Hogy miért mondom mindezt? Mert egy ma délelőtti remekül (félre) sikerült reakciómmal (ami egy tegnapi, még elcseszettebb német akcióra vonatkozott) elértem, hogy ma este egyedül fortyogjak a saját levemben, mert Miszter Önérzetes inkább házi feladatot beadandót ír, mintsem hogy a megbeszélteknek megfelelően idejöjjön az oroszlán barlangjába, ami talán inkább jobb is így, mert - és ez lenne a harmadik kötet tartalma - a germánok hamarabb békülnek (vagy inkább kevésbé lobbanékonyak és haragtartók), amely tulajdonságok közül sajnos egyiket sem mondhatom magaménak, mert még most, 4 óra elteltével is úgy érzem, hogy ha megjelenne, bizonyára a falhoz kenném, aminek nyilván további - nem csak szociolingvisztikai - következményei is lennének.

Mit tanultam ebből? Azt, hogy néha jobb lenne befogni a számat.

Küldöm magamnak hétfőre...