Küldöm magamnak hétfőre...

Rammingen

Tegnap megkaptam a régen várt szerelmes levelet Ulmból, mely szerint az IKEA-nál található körforgalomban a megengedett 50 helyett 56-tal mentem, keményen meg is lettem büntetve 15 euróra. Legközelebb körültekintőbben járok el - montaja Babi néni és átutalta a pénzt.

Jelentkezett Anja is, hogy Rammingenben épp sörfeszt van a napokban, találkozzunk ott munka után. Mivel EM-nek is épp csömöre volt az esti otthon üléstől, eredetileg moziba akartunk menni, rábólintott a sörtémára és minimális civakodás után meg is állapodtunk, hogy ő vezet, én döntök és iszom. Az odaút szenzációs volt: egy kicsi, citromsárga Twingoja van, amiben egész úton - kompenzáció gyanánt - kőkeményen Rammsteint hallgattunk. Maga a sörfeszt nem volt nagy durranás, a szokásos népviseletes, sörpadra felállós és néha leesős gajdolás és óbégatás volt, viszont meg kell állapítanom: a múlt heti stuttgarti muri után sajnos voltak zenék, amiket felismertem. A repertoár itt is ugyanolyan vegyes volt, mint legutóbb, a Cotton eyed Joe-tól kezdve a legszörnyűbb Micki Krause zenékig minden. (A kegyelemdöfés: ma délelőtt arra ébredtem, hogy az megy a fejemben, hogy Schatzi, schenk mir ein Foto. Baaaahhh... Ezért fejbelövés jár.) Hátha ez segít: 2000 Mädchen... ich ruf sie an!

Éjfél körül indultunk haza a sárga szörnyeteggel, közben ment a vita, ami még előtte, munkaidőben kezdődött el írásban és röviden-tömören az volt a lényege, hogy EM viccesen utalt rá: van egy bilincse, amit én természetesen nem hittem el. Blablabla, szó szót követett, Rammingenből hazafelé tartva fogadtunk - mivel szentül meg voltam róla győződve, hogy csak nagyon jól blöfföl:

- nem hiszed el?

- nem hát.

- fogadjunk, hogy van?

- fogadjunk, úgysincs.

(Kézfogás)

- nyúlj be melletted jobbra a kesztyűtartóba. Fekete szövetdarab. Megvan?

- meg...

- csomagold ki. 

- BAZEG, EGY BILINCS!!!

De nem sima (gyenge, plüss) bilincs, amit az ember Budapesten az Erzsébet körúton a szexshopban megvesz, hanem igazi, nehéz rendőrbilincs 2 kulccsal. Pfff... De szép bauxit! HONNAN VAN? Azt hiszem, inkább nem szeretném tudni, milyen egyéb felszerelése van még a másfél év katonaságból. Hát mit mondjak? Gombóc volt a torkomban, amíg hazaértünk, hogy feljön-e velünk a bilincs is a lakásba vagy a kesztyűtartóban marad és megnyugodhatok. A következő szemtelenségig sem kellett sokat várni: hazaértünk, belép a hálószobába, ránéz az ágyamra:

- miért van a pólóm az ágyon? (Nem értettem a kérdést. Miért, HOL legyen a pólód?)

- hogyhogy miért van a pólód az ágyon? Mert TE, kedves EM, tegnapelőtt reggel ott hagytad, azért!!! 

Ahogy ezt kimondtam, megértettem, mire céloz a pofátlanja: arra, hogy tegnapelőtt reggel óta nem ágyaztam be. Pffff...!!!

Remek hétnek nézünk elébe, szerdán éééljeeenmáájuuuselseje itt is munkaszüneti nap lesz, péntekre pedig szabadságot vettem ki, mert a jó-édes-apám és a jó-édes-anyám idetolják a szekeret a közelbe és lesz nagy háton pörgés. Sajnálatos módon a legjobb programok - jellemző módon - mind egyszerre szeretnének bekövetkezni, így természetesen ugyanerre a pénteki napra már EM is jelezte, hogy menjünk Tübingenbe vért adni és Anja is pont arra a 2-3 napra gondolt ki valamit csinálást, amikor nem vagyok fellelhető a környéken. 

Nem baj, mert subidubi, dö femili kámz tugedör!

Tegnapelőtt EM-mel újra tiszteletünket tettük a helyi punkrock kocsmában 1-2 sörre, ahol a kétszemélyes partinknak rend szerint az éjfél vet véget (vagy fél 1?), mivel akkor kezdenek el hamutartókat szétosztani és válik a hely elviselhetetlenné. Hivatalosan továbbra is tilos a kocsmában dohányozni, a törzsközönség viszont furamód elfogadta az íratlan szabályt, így aki nem bírja a füstöt, éjfélkor (fél 1-kor?) haza megy, a láncdohányosok meg kibírják addig. Senki nem jelent fel senkit, abszolút kompromisszumképes a közönség. 

Kártyáztunk. Hogy feldobjuk a játékot, elkezdtünk fogadásokat kötni. (Mé? Legális!) Eredmények: EM vesztett, így  - fájdalom! - brokkolit kell ennie, ahol a fegyvernemet én választom ki, azaz ha csőben sült brokkolit csinálok brokkoliszósszal, azt is meg kell ennie. A következő díjnyertes ötlet az volt, hogy ha már ő beleszaladt a brokkoli-csapdába, akkor fogadjunk Star Warsban. Pföhh... Hülye, nagyon hülye ötlet! Hat rész, amik egyenként 3 órásak... Boah. Kemény, több menetes küzdelem volt. Végeredmény: 2 rész csillagok háborújára kárhoztattam, amiket - nagy kegyben részesülve - egyvalamivel kiválthatnék, de azt hiszem akkor mégis inkább megnézzük mindkét filmet... (Mint a Mátyás királyos mesében: viszek is ajándékot meg nem is, van is rajtam ruha, meg nem is, fel is tudom magam menteni a rettenetes, soha véget nem érő űr-dögunalom alól, meg nem is. Zseniálisan gonosz, magam sem tudtam volna ennél jobban kicseszni magammal!)

Meg kell állapítsam, hogy az eddig Németországban eltöltött durván másfél év alatt viszonylag kevés kultúrsokkban volt részem, ami nyilván összefügg a magyar és a német kultúra hasonlóságával, de egyben el kell ismernem, hogy időről időre szemben találom magam hétköznapi furcsa dolgokkal, amik magyar szemszögből nézve hülyeségnek tűnnek mert azok is. Hogy mit értek ezalatt? Sorolom:

- Miért jó úgy bulizni, hogy nem a sörpadon ülünk, hanem azon a keskeny, kb 25-30 centis deszkán ÁLLUNK, táncolunk és egy idő után a sok sör miatt leesünk egész este? Erre gondolok.

- Rendmánia, törölköző és pizsama kényszeres és rendszeres összehajtása. Sznobizmus?

- Amint a hőmérséklet plusz 5 fok fölé emelkedik, minden német kezéből automatikusan kiesik a toll, ceruza, munkaeszköz és minden más és elkezd grillezni. Ha esik, ha fúj. A leghülyébb dolgokat is képesek meggrillezni, mint pl a garnéla vagy a Maultasche, ami könyörgöm, egy főtt, töltött tésztacsomag, nem grillre való!!!

- A négercsókos zsemle, a nutellás és porcukros lángos - de ebbe nem megyek bele újra, tessék elolvasni az ide vonatkozó régebbi blogbejegyzést.

- Minden (ismétlem: minden) dalba - legyen az ACDC, Offspring vagy éppen valami rettenetes német fesztiválzene - bele tudják szőni bizonyos mennyiségű sör elfogyasztása után, hogy zicke-zacke-zicke-zacke oi-oi-oi.

Ma csak délig dolgoztam...

...mivel délután Stuttgartba megyünk EM-mel lealjasodni sörfesztivált ünnepelni. Szerzett nekem is ügyesen diákbelépőt, ami azért jó, mert jár mellé 1 ingyenes literes sör és egy fél sültcsirke. A Geislingen-Nürtingeni főiskolának lesz külön sörsátra (ahova csak ezzel a karkötővel lehet bemenni), kb 2000 diákot várnak a napokban. Kicsit félek, hogy mi lesz, mivel nagyon elszoktam ettől, hogy a hét kellős közepén bulizni megyek, a kolléganőim is teljesen el voltak hűlve, amikor bejelentettem, hogy ma délutánra szabit veszek ki:

- ...mert lesz vmi buli Stuttgartban és oda megyünk délután.

- "valami buli???" Te a Stuttgarter Wasn-ről beszélsz???? Az nem valami buli, hanem A SÖRFESZTIVÁL !!! (...mondja ezt az a kettő, akik nem is szeretik a sört. Pfff...) Alaposan beültem a körhintába, azt hiszem.

Az utolsó vonattal jövünk haza, ami azt jelenti, hogy ha szerencsém van és minden jól megy, akár már fél2-kor ágyba kerülhetek, ami 5 óra alvást jelent. Superprächtig.

Valamint: az EM által 1-2 hét alatt produkált térhódítás a lakásban döbbenetes: először kaja-alapanyagokat hagyott a hűtőmben, aztán jött egy üveg fahéjlikőr, aki azóta valami miatt itt lakik, majd egy lila fogkefe fészkelte be magát a fürdőbe... és tegnap bekövetkezett a Sünbalázs-skálán mért eddigi legdurvább fokozat: idehozott egy úgynevezett "biztonsági inget", amit nem vett fel ma reggel, hanem azzal a céllal lóg az ÉN ruháim között, hogy ha véletlenül megint megkapjuk a hírt, hogy - breaking news!!! - reggel innen megy dolgozni és elfelejt csini ruhát hozni, legyen mit felvenni. Pfhöhh...

Erdőszélen, erdőszéli
tölgy tövében volt egy ház.
Abban lakott hét süntestvér:

Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Sün Demeter,
Sün Tihamér
s a legkisebb:
Sün Balázs.

Hogyha jól bevacsoráztak
Szűk lett nékik az a ház,
S előfordult ilyenkor,
Hogy kívül rekedt Sün Balázs.

Furakodott, nyomakodott
Morgott, perelt dühöngve
Semmit se ért, mit tehetett,
Lefeküdt a küszöbre

Telt az idő, múlt az idő
Éjre éj és napra nap
Egyre többször fordult elő,
hogy a házból a legkisebb kimaradt.

„Ebből elég! Torkig vagyok!”
kiáltott fel Sün Balázs
„Sokan vagyunk,
s kicsi nékünk ez a ház”.
„Éppen ezért én elmegyek
Szervusz néktek hat testvér
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és Tihamér!”

Miután így elbúcsúzott
Fogta magát, elindult
Lába nyomán
Porzott a vén gyalogút.

Így baktatott, így poroszkált
Szomszéd tölgyig meg sem állt
Ottan aztán sürgött, forgott,
Árkot ásott, falat emelt,
Tetőt ácsolt, ajtót szegelt,
És mire a nap leszállt,
Épített egy kalyibát.

„Így ni! – mondta – most már végre kényelmesen alhatok!
Nem tolnak ki
a küszöbre a nagyok!”

Falevélből ágyat vetett
Kényelmeset,
belé feküdt s hortyogott
hogy csörögtek
s remegtek az ablakok.

Éjféltájban vihar támadt
Hajlítgatta a vén fákat
Fújt a szél nagy zajjal ám
S arra ébredt, hogy zörögnek
A kalyiba ajtaján.
„Ki az? – szólt ki fogvacogva -
Ki kopogtat éjnek idején?”
„Mi vagyunk az – szóltak kintről
Mi vagyunk a hat testvér
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és Tihamér!”

„Elvitte a szél a házunk,
engedjél be,
ázunk-fázunk idekinn,
csurom víz a kabát rajtunk
és az ing!”

„Jól van, jól van
- szólt Sün Balázs –
Jövök már”
S fordult a kulcs, nyílt a zár.

Betódultak mind a hatan
Tele lett a kalyiba
Kérdezte is Sün Tihamér:
„Mondd csak testvér,
nincs csak ez az egy szoba?”

Lefeküdtek, elaludtak
S arra ébredt Sün Balázs:
Újra kicsi lett a ház!
Mert az éjjel ide-oda lökődve
Kiszorult a küszöbre.

„Ejnye! – mondta fejvakarva –
Mit tehetnék? Megnövök!
S akkor talán nem lesz ágyam,
Nem lesz párnám a küszöb!”

(Ennyire azért nem rossz ám...) :)

Péntek este _ Vol2.

Nekem egyedül az engedtetett meg - és az is csak nagy nehezen, hosszas vitatkozás után - hogy a vajat a sütihez megvehetem én, így minden egyéb vacsora hozzávalót EM szerzett be. Mivel már az előző sütisütésnél is érték támadó megjegyzések a konyhai felszereltségemet, nem bízta a véletlenre a vacsoránkat: vett nekem egy műanyag mérőedényt, amivel eddigi pályafutásom során még nem rendelkeztem, mivel soha semmit nem mérek meg sütés-főzésnél. Ez a mérőedény-hadművelet egyébként igazából egy nagyon udvarias gesztus mögé rejtett, rendkívül alattomos próbálkozás, ami a konyhámba való beköltözést célozza meg, ahol a német überprecízió megpróbálja a bájosan kaotikus magyar rendetlenségemet megerőszakolni. Megkaptam továbbá, hogy: 

- nincs egy éles késem (Ez mondjuk igaz, de én nem is tudok úgy hagymát szeletelni, hogy 1 mm-es szeleteket gyártok a másodperc tört része alatt cakk-cakk, ő meg tud. Én hagymát nyiszatolni tudok, azt pedig remekül lehet tompa késsel is.) 

- nincs habverőm (Most komolyan, melyik férfinek tűnik már fel, hogy nincs habverőm? Melyik akarna egyáltalán önszántából habverőt használni???? EM akart tegnap...)

- mérőedény nélkül nem lehet élni (De lehet!)

Tegnap járt harmadszor a konyhámban és meg kell állapítanom, hogy bámulatosan jól kiismeri magát benne: eltörölgette az elmosogatott edényeket, mindent a helyére rakott (oda, ahol tényleg a helye van, nem pedig ahová ő logikusnak gondolta), tudja hol lakik a turmixgép, a serpenyők, a fazekak, az evőeszközök, tegnap óta azt is tudja hol laknak a tészták, a kuszkusz és hasonló dolgok. Kapásból a helyére tudta tenni a süti összeállítása után a porcukrot, a lisztet és a kristálycukrot is. A külső vinyóját kedd óta azzal a szöveggel nem viszi el, hogy "holnap úgyis jövök filmet nézni", azaz egy használati tárgya már kvázi itt lakik nálam, arról nem is beszélve, hogy a maradék vacsi alapanyagokat is itt hagyta azzal a mottóval, hogy vasárnap majd megfőzzük őket. Hát mit mondjak? Pföhhh.

A vacsi Käsespätzle volt rántott hússal, aminek a Käsespätzle és a rántott hús részét is EM készítette el, én ünnepélyesen ki lettem túrva a saját konyhámból. Ácsorogtam néha itt-ott, iszogattam ezt-azt, de a vacsorakészítéshez érdemben nem sikerült hozzájárulnom. Utána elkészült a süti (a  héten már a második, mivel az elsővel nem volt elégedett), amit szintén nem én sütöttem, csak azt sikerült kiharcolni, hogy ezúttal a hozzávalókat összeturmixolhattam... Újeee. De ez sem tetszett neki - itt mondjuk örültem, hogy nincs közöm a sütihez, így nem tudta rám kenni, hogy megint elrontottam. Az első túl folyós lett, a másodikkal nem tudom, mi volt a baja, de ahogy elnézem, addig nem nyugszik, amíg meg nem mutatja, hogy képes megsütni a tökéletes sütit. (Nekem már az első is rendben lett volna, a második meg kifejezetten finom lett, de ha nem, hát nem...) 

A maximalista hozzáállása mindenesetre nagyon emlékeztet valakire... akinek a nevét nem árulom el, de V-vel kezdődik és iktorral végződik. :)

Nehéz hetem volt

Első és legfontosabb kódolt közleményem Babi nénihez szól: ma végre nyertél, tartozom neked 2 rekesz sörrel!!! If you know, what I mean - még kacsintok is hozzá. :)

Amióta beszippantott a főiskolás örvény (vagy mit csinál az örvény? Elnyel? Mindegy, beszippantott és kész) nincs időm nagyjából semmire. A mélypontot csütörtökön értem el, amikor is az EM-mel közös program elérte a fájdalomküszöbömet: munka után hazaestem, pontban hatkor ő is betoppant, megittunk 2 pohár bort, majd tovább álltunk a helyi lounge sisha bárba, ahol a fősulis bólés buli kezdődött. Meg kell állapítanom, hogy nem bírom már úgy a tempót, mint a budapesti régi szép időkben. Valami zöld koktél volt épp az aktuális sláger lime szeletkékkel és jéggel, azt toltuk egész este, ami önmagában nem lett volna baj, mert nagyon finom volt, DE:

1. a limonádés íze ellenére alattomosan erős volt

2. előtte bort ittunk nálam, majd amikor a koktélkészlet kifogyott, ittunk még 2 sört is. Sajnos.

A bor-koktél-sör kombináció természetesen nem maradt következmények nélkül:
1. Az este eseményei pontosan az első sör elfogyasztásig állnak rendelkezésemre, valahol éjfél körül ugyanis sajnos elszakad az emlékezés fonala. (Most kaptuk a hírt, EM elbeszélése alapján 2 sört ittunk, nem is csak egyet...Hülye, nagyon hülye ötlet volt!!!!)

2. Tegye fel a kezét, aki szerint van fogalmam arról, hogyan mentem haza... Biztos forrásból tudom, hogy EM hazakísért, de magára a hazaútra nem emlékszem sajnos.

3. Reggel már megint arra ébredtem, hogy csörög a telefonom FÉL KILENCKOR (tudjátok, mi 8-tól dolgozunk...) és az egyik kolléganőm kedvesen érdeklődik hollétem felől.

Mit is mondhatnék? Ma délelőtt próbálgattam összeilleszteni az emlék-puzzlet, a következő építőkockákból:

1. Találtam egy "mitbringen" tárgyú e-mailt a postafiókomban, amit EM küldött még a bárból éjfél körül, amire még pont emlékszem, mert akkor fogyott el az átkozott koktél és akkor hozta nekem az első (és eddig egyetlennek hitt) sört. Az e-mail tartalma szó szerint: Käse, Butter, Bier, Mehl, Zucker. Húha, montaja Babi néni, EZ MIAZISTEN? Lehet, hogy mára találkozót beszéltünk meg és főzni kell???

2. Bevillant, hogy megegyeztünk, hogy csinálunk nokedlit (!!!), ne kérdezzétek miért, ez akkor-ott mélyen logikusnak és szuper jó ötletnek tűnt.

3. Kaptam tőle péntek délelőtt egy e-mailt (ami tehát azt jelenti, hogy még szóba áll velem, annyira talán mégsem lehettem gáz), hogy szerintem még mindig jó ötlet-e ma tequilát inni? (Mé, ez ugyan mikor volt jó ötlet??? Nem is szeretem a tequilát.) Mire nagy nehezen kisakkoztam, hogy péntekre bizony együtt főzés volt megbeszélve, eltelt a délelőtt a trollok pedig sikítva hánytak a teherautóra. 

A vacsorakészítés menete külön megér egy misét, de ezzel majd a hétvégén, a következő epizódban szórakoztatlak benneteket, mivel az információ pillanatnyilag még feldolgozás és cenzúra alatt áll.