Eseménydús hétvégét zártam...

A Babi néninek üzenem, hogy megvolt a 4, feloldozhat a Nagy Szent Eskü alól. :)

A tegnapi program elég viccesre sikerült, már az elején belecsaptam a lecsóba, mivel beleszaladtam 50 helyett 60-nal az ulmi IKEA-nál lévő több sávos körforgalomban egy traffipaxba, úgy, hogy EM előtte megpróbált (sajnos túl szerényen) figyelmeztetni. Kijelentette, hogy: Blizter. Mit csináltam erre? Semmit, mert félreértettem és azt hittem, épp belepofázott a vezetésbe és azt mondta, blinken, amin még fel is háborodtam magamban, hogy milyen kis pofátlan, azt se tudja, melyik kijáratot fogom választani a körforgalomból, mert nem ismeri ki magát Ulmban, de már rinyál, hogy indexeljek. Mire ezt végiggondoltam, már jött is a traffipaxos narancssárga atomvillanás, akkor esett le a tantusz, hogy hoppá, nem is azt mondta, hogy blinken, hanem hogy Blitzer. Persze azonnal elindult a lavina, hogy nem figyelek oda, mit mond, meg hogy ignorálom és blablabla. Facit: megállapítottuk, hogy az egyezményes titkos szó ezentúl a Panzer lesz, azt hátha jobban regisztrálom.

Közben megkaptuk a hírt: a nőies külsőm ellenére gyanúsan férfias tulajdonságaim vannak. Pfff... Erre a coming out-ra őszintén szólva nem voltam felkészülve. Az okok: folyton azon vitatkozunk, hogy ki fizet, férfiasan vezetek (???), türelmetlen vagyok, szeretem a sört (ráadásul a búza sört is, ami még jobban gyanúba hoz, mint a sima), és irreálisan nagy az autóm, amivel ráadásul tudok rendesen parkolni is. Erre nem nagyon tudtam mit mondani, EM-nek egy picike citromsárga (!) járgánya van, feleannyi lóerővel és Ulm felé egész úton azon hüledezett, hogy Zsolti olyan hosszú, mint egy kamion és ha a felét lefűrészelnénk, még mindig maradna egy rendes autónyi hely elöl. Közöltem hát vele - mivel nem hagyott más választást - hogy íme hát, megfejtette szörnyű titkomat, én nem mindig voltam Kata, születési nevem Karl és nemrég az utolsó operációkat is sikeresen végrehajtották rajtam, semmit nem fog észre venni, herzlichen Glückwunsch, tádáááám!

Este 6 körül értünk vissza Geislingenbe, úgy volt megbeszélve, hogy mivel Zsoltival mentünk Ulmba, így ő állja utána az itthoni sörözést, mert közben az "Ismerjük meg a geislingeni kocsmákat"-programot futtatjuk, a vasárnapi Spitze söröző után a tegnapi állomás a Le Clochard punk-rock-kocsma volt. A hangulat, a zene és a publikum is nagyon hasonló, mint Győrben a Torock volt 8-10 évvel ezelőtt, egész este die toten Hosen, Black Sabbath, Metallica és hasonló zenék szóltak. Letelepedtünk egy asztalhoz, majd EM 2 sörrel és 2 röviddel tért vissza, amit elmondása alapján azért kellett kipróbálnom, mert aki először jár itt, annak ez kötelező, vele is végigcsináltatták anno. A szaga a Hubertuséhoz hasonló, az íze pedig pont olyan ótvar, mint azé a rettenetes paprika pálinkáé, amit 4-5 éve Viktorral ittunk a kiskunhalasi Veterán Motoros Találkozón. Brutálisan szar, nagyon erős és csíp. Feltételezhetően kiríttunk a helyi publikumból, mivel a raszta hajú csapos csávó, amikor EM közölte vele a rendelést, ezt válaszolta: "Ezt nem gondolod komolyan." 

Nehéz este volt, na...

EM, a tüdőhólyagocskák és a rózsaszín bólé, avagy ideje emberek közé menni...

Tegnap este részt vettem egy helyi főiskolai alapozós bulin, nem is tudom, honnan fussak neki a történetnek, hogy kerek legyen. A lábfétises csávó remek ajánlatát visszautasítottam - tudom gonoszság, de ez egy remek jó ok volt egyértelmű nemet mondani és azonnal leépíteni a tagot, mert a dolog már az elején is több sebből bűzlött vérzett. Még most is röhögnöm kell, ha eszembe jut, amikor leesett a tantusz: hazafelé az autóban azon pörgettem az agyam, hogyan kellene kiadni az útját minél gyorsabban és egy elborult pillanatomban az jutott az eszembe, mondhatnám például, hogy nincs is lábam... na de elkalandoztam a tárgytól, hogyaszongya: időközben összeakadtam a hálón egy geislingeni utolsó éves főiskolással (hívjuk mondjuk EM-nek), váltottunk néhány érdektelen e-mailt, megbeszéltük, hogy nahát te is Geislingen, én is Geislingen, majd én ezzel a lendülettel el is engedtem a dolgot (vagy hogy mondjam, es ging mir am Arsch vorbei), az utolsó írására egy hétig nem is válaszoltam, mert valahogy nem jött át a feeling, aztán a hétvégén derült égből villámcsapás, egyszer csak meghívott kávézni. (Nem teljesen értem a gondolatmenetét, mivel ha engem koptatnának így le, nem feltétlenül próbálkoznék meg személyes találkozót szervezni.) Ennek a fele sem tréfa - gondoltaja Babi néni - ilyet nem utasítunk vissza, ha másra nem is, arra jó lesz, hogy tapasztalatot cseréljünk. A kávé után aztán fura mód elmentünk sétálni is, a séta után pedig sörözni, amit azzal zártunk - miután haza kísért (!) - hogy kedden lesz ez a főiskolás izé, ha van kedvem, ott visszahívhatom valamire, mivel a kávétól a sörön át mindent ő fizetett és nem hagyta, hogy érvényesítsem az akaratomat (azaz, ha a kávét ő állta, akkor a sört én szeretném...).

Meg kell állapítanom, hogy az itteni főiskolások furán buliznak - bár ahogy észrevettem ez inkább talán alapozás volt csak: nem volt semmi más, csak bólé a büfében, amit egy kurvanagy műanyag kádból, merőkanállal osztottak 2 decis műanyag poharakba 1 euróért. Rózsaszín, lájtos lötyi (talán prosecco vagy valami pezsgőszerű történet lehetett benne), amibe - EM elmondása alapján minden buli alkalmával más gyümölcsöt kevernek, így mindig más az összetétel - ezúttal konzervmálnák úszkáltak benne, amik úgy néztek ki, mint a tüdőhólyagocskák... Guszta! A rendszer lényege, hogy ha megtartod a műanyag poharadat (azaz nem 20 poharat fogyasztasz el egy este, hanem csak egyetlen egyet), ingyen újratöltik neked akárhányszor rózsaszín lötyivel, csak az első pohárnál kell kifizetned érte 1 eurót (ami egyben azt jelentette, hogy a "visszahívhatom egy bóléra"-nagyképű szöveg pontosan 2 eur kifizetését jelentette az egész esti fogyasztásunkért. Erről majd még beszélnünk kell, azt hiszem). A móka hivatalosan 19:00-23:00ig tartott a kampusz területén, majd 23:00tól át lehetett menni a Papagayo nevű bárba, ott kezdődött a hivatalos after party, amin mi nem vettünk részt, mivel EM-nek órái voltak ma, nekem mint mindig, dolgozni kellett mennem, így aztán fél 11 körül hazakísért (!) és 3 dologban maradtunk:

- lesz Stuttgartban tavaszi fesztivál, amire csak a Geislingen-Nürtingen-i főiskoláról 2000 diákot várnak kedvezményes jeggyel, erre megpróbál nekem is diákbelépőt szerezni, amiben benne van egy ingyen kaja és egy ingyen literes sör, az egyetlen félelmem, hogy mindez egy április végi szerdai napra fog esni, nem igazán tudom, hogy megyek másnap dolgozni, ha az utolsó vonattal hajnali 1 körül érünk vissza Geislingenbe (eleve hogy fogok felkelni???)

- most a hétvégén Ulmba megyünk, mert American Idols kiállítás van a műcsarnokban, amit már a múlt hétvégén is meg akartam nézni, csak valahogy hisztis lettem és inkább nem mentem sehova.

- holnap újra ilyen bólés összeröffenés lesz, ha úgy tartja az úri kedvünk, oda is elmegyünk.

Mivel EM-nek az első 2 blikkre nagyjából ki van minden kereke és (még) a lábamat sem akarja megszagolni (mondjuk ha akarja, sem érdekel, csak ne tudjam meg), úgy döntöttem, sutba dobom a 2 legfőbb szűrési kritériumom egyikét, melyek a következők: 1: a delikvens nem lehet kisebb nálam (ezt mondjuk nem nehéz teljesíteni, cserébe nagyon fontos) és 2: nem lehet fiatalabb sem nálam, amelytől ebben az esetben - mivel csak 1 év van köztünk - talán eltekintek.

Anyámmal élek, Babettával járok, macskám van és ne legyek kemény?!

Kis kedveskéim, ma nagy dáridónak lehettem részese, nem is tudom, hol kezdjem a történetet: úgy döntöttem, nem fontos, hogy értsétek a teljes összefüggést, nem futok neki túl messziről a magyarázásnak: különben is minden O. hibája, mivel kb. 2 hete nagy nehezen rávett, hogy regisztráljunk mindketten egy hülye-nagyon hülye, ismerkedős platformon, mivel az a vesszőparipája, hogy "Khátá, túl introvertált vagy, többet kellene emberek között lenned." (Nem is vagyok introvertált, csak ebben a városban nem áll rendelkezésemre a megfelelő társadalmi réteg, azzal pedig nem segített, hogy bedobott a hülyék közé a mély vízbe. Mondjuk az is igaz, hogy hagytam magam meggyőzni.) Elérte hát, hogy az alábbi történetben szereplő és számos hasonló ökörnek individuumnak a célpontjává váljak: végül is megszokhattuk már, hogy - ha minden napra nem is, de - majdnem minden hétre akad egy hülye, akin lehidalok. 

A mai lehidalást nagyon praktikusan azonnal össze is köthettem némi nyelvészeti megfigyelésekkel, feltaláltam ugyanis a spanyol viaszt: vannak idiómák, amiket az ember megszokásból használ, anélkül, hogy a szó szoros jelentésébe igazából belegondolna. Hogy mit értek ez alatt? A stehen - auf - etwas kifejezést. A következő döbbenetes e-maillel lettem ma ugyanis gazdagabb: "Sagmal Süße, wäre es für dich eigentlich schlimm, wenn ich auf Füsse stehe?" (Mondd már Édes, kellemetlennek találnád-e, ha azt mondanám: a lábakra gerjedek?") Pfff...  

Mivel a fenti mondandó csupa alapszóból áll, nem valami nehéz megfejteni/lefordítani, miről is van szó. Ezen a ponton jöttem rá arra, hogy az agyam szándékosan blokkolja a durva dolgokat (tudat alatt mégis királylány vagyok!), mivel elsőre egyáltalán nem vágtam le, mit akar ezzel mondani. A következő gondolatmenet zajlott le a fejemben, miközben az agyam a közeledő sokkhatást elkerülendő, segítségért kiáltva inkább a csillámpónis érthetetlenségbe menekült: Mi az, hogy wenn ich auf Füße stehe? Hiszen mindannyian lábakon állunk... Nem értem, így még nyelvtanilag is hibás. Miért zavarna az engem, ha ő lábakon állna? Hát megkérdeztem. Azt kell mondjam, kevésbé fájt volna a szépérzékemnek (is), ha erre inkább nem jövök rá. Még a válaszból sem derült ki elsőre - nekem legalábbis - hogy egy vadidegen kőkemény lábfétisével van dolgom: "Naja ich riech halt gerne dran aber nur bei meiner Freundin was ja du in dem Fall dann wärst, is aber nichts schlimmes eher lustig." (Na igen, szívesen szaglászom, de csak a barátnőmét, aki ebben az esetben te lennél. Nincs ebben semmi rossz, inkább vicces.) Pfff... Hát mit mondjak? Nekem még ezen a ponton sem volt teljesen tiszta a kép, hogy miről is van szó, még mindig azon tipródtam, hogy miért nem jó az neki, ha két lábon áll és mit akar szaglászni... Félre tettem hát egy kicsit a témát pihenni és nekiálltam dolgozni. Valahol aztán egy megrendeléshez tartozó szállítólevél elkészítése közben, teljesen váratlanul csapott bele az agyamba a villám, hogy aztakurva, ich stehe auf Füße, BASSZUS!!! ENNEK A LÁBAKRA ÁLL FEL! JAJJJ! Rég volt ekkora AHA-effektusban részem... mondhatni sokkot kaptam. Aztán röhögőgörcsöt. Aztán munka után itthonról felvilágosítottam Herr Lábfétist, hogy ezzel a fantáziájával baromi rossz ajtón kopogtat, amiből ő természetesen azt szűrte le, hogy gonosz és felszínes vagyok. Hát jó, nem baj, akkor az vagyok.

Hogy mit tanultam ebből? Két dolgot is:

1. Soha nem gondoltam volna, hogy a lábfétis így megbotránkoztat, de be kell valljam, hogy ezek szerint létezik a téma, amiben prűd vagyok.

2. A történet sajnos belepasszol O. tegnap este felállított tézisébe, amely szerint minél délebbre mész az országban, annál hülyébbek az emberek (ez utóbbi igaz még nem nyert végső megerősítést, de kutatás alatt áll). :)

Ömlik a cukiság

Ma a következő e-mail üzenetet kaptam az egyik magyar ügyfelünktől, miután telefonon tájékoztattam róla, hogy itt is esik, nem csak otthon és hogy lehetetlen, amit kér nem lehetünk egymáséi, mivel az általa megadott méretű acéltárolókat csak újonnan tudom neki beszerezni, használtan (ami nyilván sokkal olcsóbb lenne) nem, csak más méretben, ami neki persze nem felel meg, valamint megbeszéltük, hogy küld nekem képet a jelenleg bevetésen lévő ládákról, hátha eszembe jut valami alternatív megoldás. A mondandó tehát a következő volt:

"Kedves Kata!

A csatolásban küldöm a képeket, a lentiekben pedig a láda dimenzióit. Nem tudom, hogyan csinálja, de ha Önnel beszélek, mindig kivirul minden körülöttem. Még az esőcseppek is mosolyogva hullnak alá, mint megannyi smile. Legyen szép napja."

Ettől azért lehidaltam, ezzel nem számol az ember. Az esőcseppek teljesen új értelmezést nyernek, sőt, ha lehet ilyet mondani, elnyerik végső értelmüket és megannyi mosolygó szmájliként manifesztálódnak. Wáó. Ez kérem szépen a csillámpóni mesterszint legfelső foka, Level 999, még Walther von der Vogelweide is elszégyellné magát egy-egy ilyen lazán odamondott megannyi esőcsepp-szmájli-metafora hallatán, pedig ő aztán értett a Minnesänger-cukiság ömlesztéséhez, nem volt kispályás a bácsi sem. Hát mit mondjak? Még hazafelé jövet is felröhögtem, ha eszembe jutott, tök jó szöveg!

Valamint: rájöttem, hogy a kolléganőim miért nem értik a telefonálás közben készített jegyzeteimet. Ma - mivel délután tök egyedül voltam, nagyjából szétszedtek az ügyfelek, ezerfelé kellett egyszerre figyelni, a következő világbajnok jegyzetet sikerült egy telefonálás végeredményeképpen írásban rögzíteni:

4 m hoch

3 m laden

1,20 

2,80 übrig

Ebből, kis kedveskéim, azt lehet kiolvasni, hogy a teherautó, amibe 72 rácskonténert kellett volna beleszuszakolni, nem sztenderd magasságú volt, hanem egy kicsit alacsonyabb, ami azért nem jó, mert nem lehet a boxokat 3-szorosan egymásra rakásolni, mert a megszokott 3 méter rakodómagasság helyett csak 2,80 áll rendelkezésre. Hogy ebből nem lehet rájönni? Sajnálom, lájf iz hárd.

Most pedig menjetek békével, hulljanak nektek is az esőcseppek mosolyogva alá, mint megannyi szmájli. :)

Keresési kulcsszavak

Szárvusztok kis kádváskéim, 

igazán szívmelengető érzés, amikor néhanapján megnézem a blog statisztikájában a keresési kulcsszavakat, amiket beadtok a google-be vagy a blog keresőjébe bizonyos régebbi posztok megtalálásának reményében. Örülök neki, hogy a régebbi írások is időről időre előkerülnek, akkor is, ha ilyenkor - mihelyt abbahagytam a röhögést - el kell gondolkoznom azon, vajon mennyiben és hogyan járulok hozzá a társadalom épelméjű internethasználatához / olvasási szokásainak pozitív alakulásához? A keresési kulcsszavakat olvasva újra és újra bizonyosságot nyer a tény: SEMENNYIRE.  Sőt... Azt kérditek miért? Az ilyen és hasonló keresési kulcsszavak miatt (és nem, nem írtam át őket, szó szerint idézek a teljesség igénye nélkül). Hogyaszongya:

- "ingyen sex osnabrückbe" Hát mit is mondhatnék? Ingyen volt az igaz, belátom, de akkor még bőven együtt voltam M-mel, szerintem ez normális. Nem? A szexről ráadásul nem is írtam!!!

- "24/7 sexrabszolga" Ezzel őszintén szólva nem tudok mit kezdeni, ilyen poszt nem volt. A feltételezést megköszönöm, de visszautasítom.

- "a kund búvár története" Petőfi Sándor: Részlet

- "germania története" Ezt a kötetet sem én írtam, de nagyon megtisztel a feltételezés. :)

Húsvét

Tegnap megnéztük Stuttgartban a Porsche múzeumot, az egyszer látogatható helyek közé vettem fel az élménylistára, szerintem van a témában többet nyújtó autós kiállítás is: a göteborgi Volvo múzeum például legalább fél napra le tudja kötni az ember idejét, rengeteg interaktív dologgal, amiket ki lehet próbálni, bele lehet ülni, meg lehet fogni, míg itt - igaz az épület nagyon impozáns és csak kicsit kisebb, mint a sydney-i operaház - az autónézésen kívül nem sok egyéb extra van. Egynek jó volt. Meg kellett persze nézni utána a Porsche Shop-ot is, amiben az a jó, hogy teljesen felesleges dolgokat lehet venni nagyon drágán: ezerféle kisebb és nagyobb autómodell, naptár, iratrendező, sapka, póló, hűtőmágnes, kutyafüle és - az aduász, amire mindenkinek szüksége van - Porsche logós, mini gurulós bőrönd, amiben talán 2 napi ruha is elfér: mindössze ötszáznegyvenkilenc euróért. Nyilván nem árulnák több színben is, ha nem akadna időről időre néhány olyan hülye, aki meg is veszi.

Reggel O. közreműködésének köszönhetően sokkot kaptam: hajnali fél9-kor bekopogott hozzám és bejelentette, hogy felébredt, de még visszafekszik. Álmomban éppen fülbevalókat válogattam T. Katával a Kolonics Krisztinek (no comment) és mivel minden reggel egyedül ébredek fel, nem igazán vagyok hozzászokva, hogy valaki bekopog a hálószobaajtón: "Khátá, kijössz kicsit visszaaludni?" (persze ha nem ébreszt fel, eleve vissza se kellett volna aludni...). Megvártam hát, amíg a vérnyomásom lemegy 800-ról legalább 300-ig és elmúlik a menekülési rohamom is, majd kimásztam hozzá a nappaliba, áthelyezve a székhelyemet a kihúzott kanapéra, ami ilyenkor az ő fészke, ahol begömbölyödve aludtunk még egy órát. Öregedtem legalább 5 évet, úgy megijesztett.

Este beugrottunk a bevásárlóközpontba fekete tűfilcet venni, mivel egész karos tetoválást kellett valakinek készítenem (sőt, nem csak a karjára, hanem még a feje tetejére is, nem mást, mint a homlokától a tarkójáig szétnyíló cipzárat, ami alatt kilátszik az agya) és mivel nem volt itthon fekete tűfilcem, ezt be kellett szerezni, lényeg a lényeg: amíg én sorba álltam, ott hagyott "mindjárt jövök Khátá" jelszóval és elrohant. Sejtettem, hogy a bejáratnál lévő virágárust szemelte ki, mert ismerem már, mint a rossz pénzt már befelé menet is láttam az arcán, hogy valami szöget ütött a fejébe: egy bazinagy csokorral jött vissza, kaptam sok rózsát: tíz fehéret és tíz pirosat.

A svájci csokinyulak pénteken érkeztek és eredetileg hárman voltak, csak valami sötét alak időközben felzabálta az egyik szerencsétlenül járt kisnyulat.

Valamint: úgy döntöttem, hogy sötét, nagyon sötét terveimről - annak ellenére, hogy már a közepén járok a megvalósításuknak - sokatok csalódására még nem tudósítok, mivel mostanában túl erősen fúj a változás szele és amíg nem tudom, mit kezdek vele, nem csinálok segget a számból.

Életem első muffinjai

...ennek a kis majomfejűnek, mert huszonkettedikén volt a szülinapja és tortát nem voltam hajlandó csinálni mert nem tudok. 

Különben sem tudtam, melyik nap is szeretne a hétvégén Geislingenbe megérkezni: először vala a "csakszombatonérkezemmertpéntekenteleleszazautópálya", majd - számításaimnak megfelelően - jött ma a "Khátámégispéntekenmegyek" verzió, úgyhogy munka után elcsűrtem gyorsan bevásárolni és megsütöttem életem első muffinjait, akik mogyorós csokipudinggal vannak megtöltve és lila egérszarral+csokimázzal díszítve - közben azért bedörgöltem két sört, biztos ami biztos, fel kellett rá készülni, hátha szar lesz a süti. Legközelebb kicsit több sütőport kapnak és akkor magasabbak lesznek.

Hát most mondja valaki, hogy nem vagyok kibaszottul kurvajó fej?!

PS: sötétebbnél sötétebb terveim még annál is sötétebbre sikerültek, mint terveztem, amivel megleptem e kávéházi szegleten magam magam. Ritkán fordul elő ilyen...