Örökbe fogadtam egy bíborost

Vatikáni görbe tükör következik, a bejegyzést ortodox katolikusoknak nem ajánlom.

XVI. Benedek lemondása óta naponta röhögünk a Babi nénivel a különböző magasröptű (általában hvg-s) vatikáni és pápahíreken, mint például: 

- "a pápai piros cipő helyett Benedek inkább barnát részesít előnyben, a döntést egyedül hozta meg." (Én is egyedül szoktam eldönteni reggelente, melyik cipőmet részesítem előnyben...)

-  a lemondó pápa pásztori gyűrűjét XVI. Benedek a Vatikánban hagyja, de még nem tudjuk, pontosan mikor zúzzák össze – mondta Lombardi. (Ez azért odavert. Aludni sem tudtam, amíg ki nem derült, pontosan mikor zúzzák össze. Végül nem is zúzták össze, így újra helyreállt a világ rendje.)

- A Rómába megérkezett bíborosok hétfőn délelőtt és délután is tanácskoztak a vatikáni szinódus-teremben (...) és úgy döntöttek, hogy üdvözletüket és hálájukat kifejező levelet írnak a lemondott pápának, XVI. Benedeknek. (Mindenki szabadon eldönthette, hogy színes ceruzát, vagy zsírkrétát részesít-e inkább előnyben...)

- Közben a római Pantheon melletti Gammarelli szabóság kirakatába hétfőn kitették az új pápának készített fehér színű reverendát három különböző méretben. (Erre hagynék egy kis időt: 3 (!!!) különböző méretben!)

Fontos továbbá, hogy mikor melyik ablakon néz ki hány órakor a pápa. Mi is lenne a társadalommal ezek nélkül a hírek nélkül? Tehetetlen, kétségbeesett, síró embertömegek rohangálnának az utcán fel-alá, akik nem tudják, aznap a pápa milyen cipőt részesít előnyben és éppen hány órakor melyik ablakon néz ki. 

De a legjobb, a hab a tortán, vagy inkább a mini koktélcseresznye a koktélcseresznye habján: találtam ma egy linket a német Spiegel Online-on, ami egy viszonylag komoly hírportál, legalábbis túlmutat a hvg szintjén, de magam is megütköztem a felfedezésen, amit tettem: Fogadj örökbe egy kardinálist! (Mindez 9 nyelven elérhető, Facebookon és Twitteren megosztható!!!) Szerintetek mit csináltam? 

Először elújságoltam a Babi néninek, hogy mi az esti program, ha hazaértünk, majd együtt örökbe fogadtunk egy-egy kardinálist. 

Az első lépés: "Imádkozz egy kicsit, hogy a Szentlélek Úristen a megfelelő Bíborost válassza ki számodra, és utána kattints az alábbi zöld regisztrációs gombra." Őszintén szólva én kihagytam ezt a lépést és vakmerő bátorságról téve tanúbizonyságot egyből a zöld gombra kattintottam, majd a következőket tudtam meg:

Üdvözöllek Frau Babi, (mert azt ti sem gondoljátok komolyan, hogy majd a saját nevemen fogadok örökbe bíborost...)

szívből gratulálunk!

A következő bíborost fogadtad örökbe:

Francesco Monterisi, Italy, született 1934.5.28.
Ő 2010.11.20. óta bíboros és a feladata: Archpriest emeritus of the Basilica of Saint Paul Outside the Walls (Monterisi in da hauz:)  A bíborosodért való imádkozás közben töltsön el a Szentlélek!

Na kis kedveskéim, ezt is megtudtátok ma, fogadjatok ti is örökbe minél több bíborost és közben töltsön el mindenkit a Szentlélek, menjetek békével.

Ma csak 50 percet esett az eső...

...kizárólag abban az 50 percben, amíg futottam. Komolyan, ohne Scheiß.

Kb 10 fok volt kora délután, amikor nagy nehezen rászántam magam, hogy megmozduljak. A napokban izmos hőmérséklet különbség van észak és dél-Németország között, ahogy hallom, itt legalább 7-8 fokkal melegebb van, mint fent. Mondtam tehát a Babi néninek, akivel épp csacsogtunk, hogy ha a fene fenét eszik is, elindulok futni, mert menni kell, ha szél fúj, ha eső esik - őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy azonnal elkezd esni, ahogy kiteszem a lábam a házból. Először csak csepergett, majd mire elértem a félutat jelző kereszteződéshez, ahol jobbra kanyarva Heidenheimba, balra kanyarva pedig Stuttgartba megy az ember, már tolerálhatatlanul szakadt az eső és fújt a szél. Mit lehet ilyenkor tenni? Mivel idáig is futva jöttem, nincs más választásom, mint tovább futni, mert senki nem fog hazavinni, ha a hátamon pörgök, akkor se. Ha beállok a tetős buszmegállóba a várakozó emberek közé, az sem segít rajtam, mert hideg van, vizes minden ruhám és nem tudom, mikor fog elállni az eső. Bähhh... hazafutottam tehát. Leírhatatlan érzés volt: szembe fújt a szél, vert az eső, alig láttam valamit és meg kellett állapítanom, hogy a nadrágom meglepően sok vizet fel tud szívni, ami azt a fantasztikus érzetet biztosítja, mintha kilós súlyokkal a lábamon futnék. Mert nem elég a saját seggemet cipelni. Remek. 

A kötelező c-vitamin és a forró zuhany után aztán nekiálltam az e-bayen kábelt keresgélni a laptopomhoz, mivel a jelenlegi töltőkábel érintkezési hibás (vagy hogy mondják ezt? Netzteil. Aminek az egyik felét a laptopba, a másikat meg a konnektorba dugom. Na.) Sajnos sokkal többet találtam, mint amire számítottam, nem tudtam eldönteni, pontosan milyenre van szükségem, úgyhogy mielőtt az egész cajgot kivágtam volna az ablakon, segítségül hívtam a pindúr pandúrokat Viktort, akinek ezúton is köszönöm a rendelkezésre állást és azt, hogy a szavakkal nem kifejezhető kompetenciámat és számítástechnikai szakértelmemet türelemmel viselte. (Próbált eleinte kérdésekkel segíteni: "Mi a típusa? 1415?" - Minek??? - "A laptopnak. Kata, másnapos vagy?") 

Eredmény: egy darab online megrendelt és kifizetett Netzteil (vagy kábelmiazisten), már csak ki kell várni, hogy a postás bácsi idehozza nekem és újra megmozdítható lesz a laptop! Juhú!

Valamint: már csak nagyon kevés idő választ el sötét, nagyon sötét terveim megvalósításának megkezdésétől. Akkor is, ha a tervezett időpontot egyes tőlem független, külső erők láthatóan el akarják halasztani, én kitartok. Khhh. :)

Zsolti és az elefántormány kagyló

Elkanyartam ma Zsoltival az autómosóhoz azzal a mottóval, ha már úgyis tankolni kell, le is mosatom, mert:

1. iiiiszonyatosan mocskos (volt)

2. rengeteg sót kapott szegény az elmúlt hónapokban és megígértem neki egy alapos alvázmosást.

A kasszánál a szőke csaj az orrom alá dugott egy listát, hogy válasszak, milyen mosást szeretnék, közben kinézett az autóra és megállapította, hogy úúúú, de koszos! - ezzel megadta a kegyelemdöfést, beválasztottam a leghiperszuperebb, legteljeskörűbb verziót alvázmosással együtt, majd elgaloppíroztam szépen hátra a mosóhoz és gyönyörködve végignéztem, ahogy leázik az autóról kb 3 tonna retek. Közben begurult mögém egy idősebb pofa, ránézett a kijelzőre és megállapította vigyorogva, ékes sváb tájszólással, hogy:

- hinnye, ez még eltart egy darabig! - igen, most kezdődött csak el a program - montaja Babi néni.

- höhö, nembaj, van időm - majd ezzel a lendülettel kikapott az autójából egy üveg sört, odaállt mellém és jókedélyűen elkezdte meginni. A bácsi szagából ítélve nem ez volt ma az első söre, de teljesen kis jófej volt. Elcseverésztünk erről-arról, a mosó berendezés közben már a viaszréteget vitte fel Zsoltira, láttam a bácsi arcán, hogy valami nyomasztja, nagyon nézte a rendszámomat:

- de kiskegyed mégsem ide valósi, ugye? Északról jön, nem?

Hát mit mondjak? Ha akarnám se tudnám magam svábnak kiadni, bár ezek szerint észak-németnek még elmehetnék.

Hazaérve aztán elmentem szépen futni, utána farkas éhesen egy salátával az ölemben beültem a tv elé eszegetni, nem sejtve, milyen horror vár rám: az egyik tudományos magazinban épp az elefántormány kagylóról (panopea abrupta) ment egy műsor, aminek segítségével megkaptam a hírt, hogy létezik a gusztustalanság, amitől konkrétan leteszem a kanalat. Aki ismer, tudja, mennyire hadilábon állok a tengeri herkentyűkkel. Láttatok már ilyen kagylót? Bocsánatot kívánok, de nekem erről nem az elefánt ormánya jut az eszembe, hanem egy ordenáré nagy ****, amire kis mellényt kötöttek madzaggal. Tessék, meg lehet nézni. Bele vannak fúródva a tengerben az iszapos homokba, 6-8 évig ott hagyják őket a tenyésztők, majd összegyűjtik és darabját több, mint 100 EUR- ért eladják éttermeknek. Tekeregnek, nyújtogatják (a fejüket) az egyik végüket, még valami nyálka is folyik belőlük. Blöe. Na azt hiszem az evést most ünnepélyesen be is fejeztem, a salátámat elviszem inkább holnap dolgozni. Volt még valami amiről be akartam számolni, de elfelejtettem, annyira lekötött ennek a kagylós undormánynak a kényszeres végignézése. :)

Zsolti a bééé-kaaaa

Az utóbbi 2-3 napban ökölbe voltam kicsit szorulva, mert feltűnt, hogy Zsolti nem úgy megy, mint szokott. Lomhább, többet fogyaszt és a hangja is egyre rondább, hangosabb. Mint egy Porsche az alagútban. Tegnap este hirtelen felindulásból (fürdés után, pizsamában) lerohantam a garázsba és megnéztem, mennyi olaj van a motorban, majd miután konstatáltam, hogy majdnem semennyi, elrongyoltam gyorsan a benzinkútra, vettem bele való olajat és fel is töltöttem. Mondom, foglalkoztatott a téma nagyon. Lefekvés után még telefonáltam O-val, nem vettem jó jelnek, hogy pont most hozakodott elő vele, hogy képzeljem, mennyire olcsón sikerült bevásárolnia egy ezüst színű Ford Fokus kombit, még ülésfűtés is van benne és hogy én jutottam róla eszébe, hogy ez mennyire nekem való (és jaj utálom érte, de igaza van)! Mivel az autónak másnap munkába menet ugyanolyan szar hangja volt, mint előtte, fényes logikával és ökölbe szorult arccal kikövetkeztettem, hogy sajnos nem az olaj volt a baj, majd miután egész nap lyukat idegeskedtem a hasamba, írtam R-nek, hogy ha van rám egy kis ideje, munka után elugranék hozzájuk, mert gáz van, meg kéne nézni a járgányt, mert fosok, hogy ott maradok vele valahol. Ahogy odaértem, tettünk vele egy próbakört, R. és Ch. kb az 5. megtett méter után tudták mi a gond: a jelszó Radlager, azaz Zsolti csapágyas, méghozzá bal oldalt elöl. Ez nagyon megnyugtatott, mert a motorhibához képest semmiség, könnyen javítható, egyszerű és nem halálos. Még majdnem örülök is neki. Mindezek mellett mocskosul büszke vagyok magamra, hogy észrevettem, hogy nem úgy megy, mint kéne - ezt leginkább azok tudják értékelni, akik ismerik a végtelen autós szakértelmemet, ami mentségemre szóljon, hogy az utóbbi egy évben sokat fejlődött. Holnap Ch. megrendeli a passzoló alkatrészt, hétfőn munka után újra odakanyarok és megjavítják Zsolti járművet. Niederstotzingenből hazafelé jövet O. is elért telefonon, hogy mizu, elmeséltem neki nagy örvendezve, hogy csapágyas az autó, szerintem átérezte a megkönnyebbülésemet, de azért hozzá tette, hogy legrosszabb esetben leboltoltuk volna a Fokust - annak ellenére, hogy soha nem adnak el autót nőknek, én le(he)ttem volna a kivétel. 

Azért mégis baromi jó, hogy idáig nem jutottunk el, mert Zsolti az egyetlen és igazi 1,6-os béééé-kaaaa. :)

Knapp und bündig, mert nincs ma kedvem pötyögni

R. szülinapja jól sikerült, nagyon örült az ajándékoknak. Kb 14-15 fős társasággal mentünk vacsizni, ebből ugye hét hat fő csak a család, a másik hét meg mi voltunk, a pórnép: a baráti kör. Andiról két ténnyel tudok szolgálni: 

1. nem jelent meg

2. házasodik

Erről ennyit, egyik sem volt nagy hír, mindkettőt sejtettem. 

Ha már így benne vagyok a felsorolásban, még két pontot prezentálhatok a tegnapi estéről: 

1. úgy tűnik, hivatalos védjegyemmé vált a búzasör

2. a kelet-európai akcentus szexy (Ezt így szó szerint, bele a pofimba. A kelet-európai kifejezésen már fenn sem akadok, ez még mindig sokkal jobb, mint az Ostblock, amin annak idején számtalanszor össze is vesztem valakivel... )

Süninap

Holnap este Andi egyik tesójának, R-nek lesz a 18. szülinapja, melynek keretében vacsira vagyok hivatalos a családhoz, úgyhogy munka után eltolom Zsoltit Niederstotzingenbe. Megszenvedtem, mire kitaláltam, mit lehetne beszerezni egy 18 éves férfikezdeménynek. Mivel a családdal ünneplünk, nem rendelhettem neki se sztriptíztáncosnőt, se semmi gusztustalanságot, így íme hát megleltem hazámat az ötlet: 18 év - 18 gyertya - 18 sör 20 sör. Minden sörön lóg egy Ritter Sport, vagy egy Kinder csoki, valamint a kísérő: Rainer, a birka! (Ő a legjobb fej, bevizsgáltam a boltban is, puha, szőrös, szeretjük az ilyet. Én legalábbis...)

Kíváncsi vagyok, Andreas jön-e és ha igen, hozza-e a díszribancot kedves barátnőjét. Majdnem teljesen kizártnak tartom mindkét variációt. 

M. szülinapja is most lesz, illetve lenne, ha szökőév lenne, mert február 29-én született. Krisztusi korba ér. Mivel december harmadikán, amikor ugyan nincs szülinapom, de másnap de, ő volt az első, aki nagyon lelkesen telefonon (meg úgy összességében is) felköszöntött, azt hiszem, én is joggal üdvözölhetem az alkalomból már február 28-án. :)

Búvár Kund

Khátá, én most elmegyek fürdeni. Ok, akkor hagylak lazulni, ha befejezted majd beszélünk. Neee, beviszlek téged is a telefonnal a kádba. Oké. Úúúúúúúúúúúúúúú... Mivan? Mekkora ötletem támadt!!! Tudod mit csinálunk most? Na mit? Én kiteszem a kád szélére a telefont és amikor azt kiáltom hogy "most", te onnantól méred az időt, mennyit tudok merülni! (És igen, kitette a telefont a kád szélére és amikor kiáltotta hogy most, mértem, mennyit tud merülni.)

Hát mit mondjak? Sok minden átfutott az agyamon, de ez pont nem. :)