"A négynél jobb a három. Az nem sok."

1.
Aszonnya az egyik ügyfél ma telefonon, miután szépen elmondtam neki, hogy mit akarok:

- tessék mondani, maga új?

Na ezt nem tudtam hova tenni. Hogy érti vajon???

- hát nézze Kedves Herr Braun... nagyon réginek éppen nem mondanám magam, de annyira kifejezetten új sem vagyok már.

Közben beleröhögött a telefonba.

- Neeem, úgy értem, Ön Frau P. utódja?

- aaaaaaaaaaaaaaach soooo! Nem. Annál azért régebbi vagyok.

2.

Ebédszünetben kiugrottam az EDEKA-ba visszaváltani a hülye Heubacher rekeszt a hülye üres Heubacher sörösüvegekkel együtt, amiket Heubachon kívül sehol nem vettek vissza, pedig megpróbáltam Geislingenben 2 helyen is visszaváltani, amiből az egyik egy reteknagy itallerakat volt, így el kellett vinnem egy egész rekesz üres sörösüveget reggel a munkába. Juppí. Soha többet nem veszek ilyen sört. Ahogy a szupermarket parkolójából nagy átéléssel tolattam kifelé, még meg is morogtam 3 német suhanckölket, akik olyan kis lazán slattyogtak mögöttem, mint akiket nem érdekel, hogy épp rájuk tolatok. Észrevehették, hogy nagyon ráfeszültem a hátranézésre, meg a szám is mozog közben, ahogy épp nem ütöm el őket, annak ellenére, hogy nagyon közel sétafikáltak Zsolti hátuljához, erre felordított az egyik mint a gering, bennem megállt az ütő, Úristenrámentemagyerekre - gondoltaja Babi néni, majd ahogy félve hátranéztem, felkészülve mindenre, látom ám, hogy ugyanúgy ott röhög a kis köcsög az autó mögött, mint eddig, csak hülyére vett kicsit. Lehet tippelni, mi történt ezután:

A.) elröhögtem magam

B.) hunyorítva kiszálltam a kocsiból, miközben a vadnyugati szél lágyan fújta a kalapom és száraz bokrokat sodort végig az utcán, majd beleállítottam a sarkantyús csizmámat a suhanc valagába

C.) élve elástam mind a 3 gyereket.

3.
M-nek tegnap óta megint idejövési rohama van, kíváncsi vagyok, vajon most meddig tart, amíg újra megfutamítja meggondolja magát. Havonta egyszer beijeszt vele, hogy eljön 1 estére (mintha én 1 estére Ravazdra mennék, másnap reggel meg vissza, nem sokkal kevesebb a táv, csak másik irány), olyan ez, mint amikor a parasztgyerek a mesében farkast kiált: a falusiak eleinte hisznek neki, ügyesen megijednek, aztán nem hisznek már neki, aztán tényleg jön a farkas és mindenki rábaszik.

Hóember

Meséltem, hogy a múltkor fogadtunk O-val, amit meg is nyertem, de balga módon nem rögzítettük előtte mindkét fél által aláírt szerződésben, hogy miben is fogadunk, így jogában állt azt a szemtelenséget megtenni velem, hogy bejelenti: nyereményem egy hóember. Hogy ez tetszett-e nekem? NEM! Sok jobbat is el tudtam volna képzelni, ennél még egy seggberúgás is jobb, de ha már ez jutott, gondoltam nem könnyítem meg a dolgát, közöltem hát vele: nem érem be akármilyen hóemberrel, csakis és kizárólag a hamburgi hóból épített jöhet szóba, ami azért nagy disznóság, mert az év 365 napjából ott talán 5-10 nap van, amikor kb 10 percig havat látnak, ha egyáltalán... Hát bocsánat, én kértem, hogy csesszen ki velem?

Aztán az egész hosszú időre feledésbe merült, majd tegnap:

Khátá, a következő két-három hétben valamikor meg kell, hogy látogassalak. Nyomós okom van rá. MI? Hát az, hogy tartozom neked egy hóemberrel. Pfff... igazad van, én ezt el is felejtettem. Na most jól figyelj: remélem az új autód hátuljában megfelelően működik a hűtő funkció! Meg ne tudjam, hogy megálltál Ulm-nál vagy Bartholomä környékén hóembert építeni, mert ott van hó, nálad meg nincs!

Ez majdnem olyan nehéz feladat, mint az, hogy Csuvi pókjárásban akar idejönni, csak azért, hogy ráverjen T. Kata Magyarországról idebiciklizős teljesítményére...

Nappali deko

Ma újra megkaptam a dm-ből az infóemailt, hogy az általam online feltöltött és előhívatásra megrendelt 74 db fénykép abholbereit. Zsíííííír! - montaja Babi néni, mert erre várt szerda este óta. Az volt a tervem a fotókkal, hogy valami natúr színű, durva madzagra, pici apró facsipeszkékkel feltűzdelem és az egész megy a falra. (A képkeret különben is uncsi, na meg minek vegyek 74 képkeretet...?) Munka után elmentem szépen a dm-be felmarni a fotókat, remélve, hogy hülye kis facsipeszeket is találok hozzá. Hát nem jártam sikerrel, viszont betévedtem a mellette lévő lakásdeko-boltba, ahova nagyon nem szeretek betévedni, mert nagyon nem éri meg, de annyira jó dolgok vannak benne, hogy időről időre becsábulok, már csak ötletelés céljából is, na meg megnézni, hogy a héten mit nem veszek meg. Most az egyszer nem bántam meg, hogy bementem, mivel találtam a durva madzag helyett valami sokkal jobbat: színes, vastag filcmadzagot! Igaz, hogy 3 euró volt 5 métere, de ennél jobb dolog a világon nincs! (na jó van, de abból gazdálkodom, ami rendelkezésre áll, úgyhogy be kell érnem a filcmadzaggal.:) Vettem tehát egy zöldet, egy bézs színűt és egy lilát. A zöld és a bézs a nappaliba, a lila a hálószobába került, mert így vannak a színek összeválogatva a lakásban is. Mivel hülye kis facsipeszeket utána  a Rewe-ben sem találtam, pedig futottam egy kört ott is, még elmentem az OBI-ba, azzal a jelszóval, hogy vagy csipesz, vagy színes, gömbfejű gombostűt biztos találok, na meg apró pici szöget. Közben arra jöttem rá, hogy már odamenni sem biztonságos, mivel bármennyire távol áll tőlem a fúrás-faragás-csemperakás-tiplizés-ésatöbbi, ami nem hoz lázba, még ott is mindig találok valamit, ami húdenagyonkell és nincs rajta a jajmeghaloknélküle-listán. Rettenetes. Lájf iz hárd.

Hazaérve aztán nekiestem a fotóknak és a madzagoknak, bemutatom nektek a lépéseket, meg hogy mi lett belőlük:

Finanzamt ... már megint

Kádváskéim, egész héten lóg a belem. A mai napot az adóhivatalban indítottam, ami főleg azért volt frenetikus élmény, mert már 6-kor felkelhettem, mivel a hivatal 7-kor nyit és én akartam az első ügyfél lenni, hogy 8-ra beérjek dolgozni késés nélkül, ami sikerült is, mert rajtam és az információs nénin kívül egy teremtett lélek sem volt ott. Egy kis gyomoridegem még így, egy év Németországban lakás után is van, de újra be kellett látnom, hogy nem bánt senki. Egy nagyon kedves, mosolygós néni fogadott, elmondta, hogy semmi baj, kaptam tőle egy darab papírt és 5 perc alatt el volt intézve a nyűgöm.

Később megtalált M. is a saját kínjával: megint kinézett magának a mobile-n egy youngtimert, egy 33 éves mercit. De nem is ez a lényeg, hanem hogy hol... Gyöngyösön bazzeg, Gyöngyösön! Mert messzebb nem talált. Mondjuk Szibériában vagy Thaiföldön. A tulaj németül nem tud, ő meg magyarul nem. Remek. Persze itt jöttem én a képbe, mint ügyeletes balek, aki úgyse mond nemet arra, hogy "légyszi légysziiiiii..." Így aztán megnyertem a feladatot, hogy az autó műszaki állapotát magyarul e-mailben lekérdezzem, utána telefonáltunk, hogy mik a fejlemények:

- tyűű, ezer hála és köszönet!!!

- nincs mit...

- ...na és akkor mikor megyünk Magyarországra autót nézni???  

- ...

Pfff... Hát mit is mondhatnék? Mi nem megyünk autót nézni. Te mész autót nézni. És hogy a kérdésre is válaszoljak: amikor csak akarsz.

Klezmer

Kedves Babi néni, amiért tegnap kikacagtál, mert (fürdőköpenyben) Beethoven cd-vel avattam fel Őt, a zenedobozt, ma csak a te kedvedért rákontrázok: klezmer jazz estet tartok, Kol Simcha félét. Ha nem lennék éppen alkoholmentes heteim közepén, isten bizony kibontanék mellé egy üveg valamit. A te kedvedért Babi: egy üveg %valamit. :)

Kol Simcha egyébként nagy kortárs klezmer zenész, nekem a '96-os Crazy freilach albuma van meg, zseniális. Van rajta egy csomó "sietős" szám, tudjátok, az a típusú klezmer, aminek a ritmusa tipikusan kapkodós, nekem rendszeresen üldözős jelenetek jutnak róla eszembe a Tom & Jerry-ből. Tök jó. Tessék szépen erre a mondatra kattintva meghallgatni. 

Hendrikre kell, hogy gondoljak közben, mert ezt az albumot még anno, 17 évesen nála másoltam le magamnak Duisburgban, amikor a nyári szünetben ott méltóztattam iskolába járni és mindenféle jazzfesztiválra és koncertekre elmentünk, amik között csak egyetlen egy olyan volt, amit nem bocsátok meg neki soha, a többi mind fantasztikus volt.

Új szerzemény

Na kádváskéim, ma végre megvettem Őt, a zenedobozt! Nem pont olyat, amilyet elterveztem, mivel nem is én lettem volna, ha épp van raktáron olyan, amilyet szeretnék. Persze, hogy nem volt, így aztán egy sokkal jobbat kellett vennem, a Panasonic-ról átnyergeltem a Philips-re, miután végigszaladtam a kiállító helységen és szemügyre vettem a választékot. Hagytam, hogy a szolidan szolibarna, kiszedett szemöldökű, belőtt sérós, sváb eladósrác töviről hegyire mindent elmagyarázzon, majd kegyesen beleegyezésemet adtam, hogy hozhat nekem egy ilyet a raktárból, mert az eladótérben nem volt már belőle. A csávó persze nem talált másikat, futott pár kört, megkérdezett 2 idősebb eladó hapsit, akik körülöttünk sündörögtek, ekkor már hárman rohangáltak a minihifim után, nem sokkal több sikerrel: nem volt ugyanis több raktáron, csak a kiállítódarab, ami meg nem kellett, mert szét volt szedve, össze volt fogdosva, blöe. Ezen már csak röhögni tudtam, mondtam a csókának, hogy ne strapálja magát, inkább mesélje el, mit tud ez a másik Philips itt mellette. Amit végül megvettem, mert volt hozzá távirányító is.

Aztán a pénztárnál a kasszás nő azt kérdezte, hogy felül parkolok-e? (HOL felül???) Ezt nem tudtam értelmezni, elég hülyén nézhettem, mert megkérdezte még egyszer. Mondtam neki, hogy értem én, mit kérdez, csak nem értem. Az itt töltött 7 hónap alatt egyszer sem láttam itt parkolót, pedig valahol mélyen azért furcsállottam, hogy akik itt például mosógépet vagy házimozi rendszert vesznek 2 méteres tv-vel, azok a hátukra kötve viszik haza a cuccot, vagy hogyan? Jön Günther és Hildegard és a kerekesszatyorra kötik a kenyérdagasztó gépet meg a masszírozó fotelt? Báááh. Ha ezt tudom, én se IKEA-s szatyorban nyühültem volna haza a zenedobozt, mert lerohadt mindkét karom, mire felértem vele a hegyre, hanem befogtam volna Zsolti elé a lovakat és FELmentem volna a parkolóba. Mert ezek szerint van. (Mint ahogy a várhoz vezető autóút is létezik, amit szintén 7 havi itt lakás után "röpke" fél óra mármindenhollevés után találtam csak meg, habzó szájjal. Gergő meg tudja erősíteni, pedig ott voltam is egyszer a nyáron kocsival.)

Agymenés

Meg kell állapítanom, hogy tegnap este valamilyen külső behatás eredménye képpen olyan emeletes ökörségeket álmodtam, hogy még mindig nem tértem magamhoz. Lejegyzem hát: két részből állt, a kettő között 6-7 körül felébredtem és visszaaludtam és (hálistennek) nem az elsőt folytattam, hanem új álmot kezdtem, ami persze egy hajszállal sem volt jobb, mint az első. Túl sok Szex és New Yorkot néztem mostanában, attól tartok.

Az első rész arról szólt, hogy NAGYON NEM AKAROK, de valami miatt mégis feleségül kell mennem barátném Blanka férjéhez, Sanyihoz. (Bocs Blanka.) Minden meg is volt már szervezve, rengeteg ember gyűlt össze, én meg közben azon gondolkodtam, hogy lehetne ezt mégis megúszni. Nem teljesen értem, kinek az akaratára kellett (volna) ezt megtennünk, arról meg nem volt szó, hogy Sanyi akarta-e ezt az egész cirkuszt, de végig tiszta sor volt, hogy Blanka férje. Nem volt házasságkötés, meg semmi templomi hercehurca, hanem egyszer csak már a lakodalomba tartottunk és nem tudtam eldönteni, hogy akkor végülis hozzá mentem vagy nem. Fura volt, hogy egy, az álomban nem szereplő szereplőnek volt csak helyén az esze: végig az járt a fejemben, hogy apám mit fog ehhez szólni, mert ő biztos tudja, hogy ez f*szság.

Ennek az ömlesztett hülyeségnek ahhoz lehet talán köze, hogy mostanában újra gondolkodni szoktam azon, hogy az egyházadótól hogyan szabadulhatnék meg. Egy megoldás van csak: papíron, hivatalosan ki kell lépnem az egyházból, aminek az a következménye, hogy - Németországban legalábbis - nem lehet templomi esküvőm. Nem mintha a következő 100 évben a férjhez menés veszélye fenyegetne, de úgy tűnik, a tudatalattim mégis fogta az infót. Ez kérem szépen hülyeség.

A második rész talán még az elsőn is túltesz. Tudni kell hozzá előzetesben, hogy az általános iskolában szolfézs és zongora órákra jártam évekig. Álmomban most, ennyi idős fejjel újra klimpíroztam egy általam nem ismert helységben, mivel - és most kapaszkodjatok meg - a Presser Gábor meghallgatást tartott, mert új zongoristát keresett. Ez a gondolatmenet mindössze két sebből vérzik: 

1. Presser Gábor maga a zongorista, nem keres ilyet.

2. 15 éve nem zongoráztam.

Nem baj, megy ez nekem még - jelszóval belevágtam és ott találtam magam a meghallgatáson, ahol persze meglepő módon zongoráznom kellett. Valamelyik LGT szám elejét nagyon amatőr módon el is tudtam játszani - ennek az álomban külön örültem, hogy nocsak, megy ez! -, aztán a következő schnitt már az volt, hogy az ölében ülök és beszélgetünk. (Miért? Nem tudom. Van értelme? Nincs.) Majd egyszer csak már Ravazdon voltunk, ahol az ebédlőben csevegtünk és ő hozta az unokáját is, aki egy hosszú, göndör szőke hajú, nagyon koszos kislány volt. Annyira, hogy még mindig benne van ez a koszosgyerek-szag az orromban. A kicsi ruhája, haja és bőre is retkes volt, vele kellett foglalkoznom és emlékszem, hogy arra gondoltam: tyű, ez a kölök nem csak koszos, hanem büdös is. Mindezek után Presser Gábor megállapította, hogy - mily meglepő - nem én vagyok a legügyesebb zongorista, de azért jó fej vagyok. (Pfff...)

Herzlichen Glückwunsch, Khátá.