Hazajöttem otthonról

Philipp Poisel napok várhatók, újra csak ajánlani tudom mindazoknak, akik nem ismerik. Ezt, azt és amazt. Budapest-nosztalgiám van tőle, egészen konkrétan Révay utcai albi-feeling: amikor a Babi nénivel hétköznap munka előtt együtt reggeliztünk, amikor minden este futni mentem a ligetbe és abban a kis lukban laktam az opera utcájában...

Elért kicsit a Budapest-honvágy, na.

Há' kié vónák? - montaja macska.

Babi&Babi szerelvény csütörtökön reggel indul a geislingeni vágányról.

Eközben Geislingenben...

Babi néni mosogat a konyhában, én a mézeskalácsokat nyújtom és szaggatom az ebédlőben. Közben sörözünk. A csobogó víz miatt nem igazán értjük egymást, de ki nem sz*rja le... A háttérben szól a tv, épp valami viva tv-s toplista visszaszámolás megy. A következő értelmiségi beszélgetést emelném ki:

- én: Babi, a Rihanna lett az első!

- Babi: MIH??? Az első tepsi kész lett?

- én: NEM! Az első tepsi a Rihanna lett!

Babi & Babi reunion

Kommentár nélkül...

Szárvusztok kádváskéim!

Zúzda volt a héten, megjártam a hadak útját fél Európát, kedden Bécsbe mentem B-vel, ahol G-vel és a főnökével P-vel (aki az apósjelölt is, de ebbe nem megyek most bele) vacsoramegbeszélésünk volt. A dolog céges része nem annyira érdekes, viszont az étterem, ahol vacsoráztunk, odaverős volt. A kezdeti örömöm, hogy juhú, nem valami Steakhouse-t választottak, hanem olaszt, gyorsan elmúlt, amikor megláttam az étlapot: az egész olaszul volt és csak nyomokban tartalmazott német fordítást, ráadásul az előételek is több csoportba voltak osztva, ami engem megzavart és meg is ijesztett egyben, nem teljesen tudtam felmérni, hogy hol ér véget az előétel és hol kezdődnek a főételek, mivel a választék nagyon kevés volt, ám annál bonyolultabb és az árak alapján sem lehetett egyértelműen eldönteni, mi hova tartozik. B is meg volt akadva, láttam rajta, de ügyesen kivágta magát azzal a szöveggel, hogy hagyja magát tanácsadásban részesíteni, mivel nyilvánvaló volt, hogy G és P gyakrabban megfordulnak ezen a helyen, ismerik a felhozatalt. 

Nagy sikerrel bele sikerült nyúlni egy olyan marhahúsos előételbe, amit így utólag inkább kihagytam volna: én hülye carpaccio-t rendeltem, aminek az elfogyasztása közben rájöttem, hogy nyers húst eszem és apró vérfoltok vannak a tányéromon. Hát mit mondjak? Erősen kerülgetett a szívroham. Ebből tanulva úgy döntöttem, hogy a főfogásnál nem hagyom magam befolyásolni a három urak által és ha közben kell megtanulnom olaszul, akkor is találok valamit a kevés kaja között, ami katakompatibilis. Nem volt könnyű feladat, mivel az étlapon fellelhető étkek vagy - nagyon bécsi módon - trüffel szósszal voltak szervírozva, vagy rákkal / kagylóval telerakva, vagy gyanúsan nyers húsos benyomást tettek, amely csapdába az este folyamán köszöntem szépen, bőven elég volt egyszer beleesni. Vérrel és verejtékkel megtaláltam a számomra egyetlen eledelt, ami - viszonylag kis kockázattal - szóba jöhetett: fogas filé grillezett zöldségekkel! Remek volt. Se nem trüffel, se nem rák/kagyló, se nem nyers hús. Közben megittunk 3 üveg isteni olasz fehérbort, ez valamelyest elfeledtette velem a carpaccio által okozott nagy lelki megrázkódtatást.

Másnap Bécsből Magyarországra mentem B-vel, ottani céges karácsonyi vacsi céljából. Rettenetesen odavertünk, azt hittem másnap, nem kelek fel, fizikai fájdalommal járt a reggel fél hetes kelés, meg a délelőtti munkának álcázott önsajnálat is a csarnokban. Reggeli közben azért röhögtem magamban, mert B és G is viszonylag rosszul festettek, azon vitatkoztak, hol állt melyik autó, amikor hazajöttünk (nem emlékeztek rá, mondjuk mentségükre szóljon, hogy nekem is meg kellett erőltetnem magam, hogy rájöjjek, egyáltalán hogyan mentünk haza éjjel). 

Tegnap visszajöttünk Németországba, ma este pedig 10-re Ulmba megyek a pályaudvarra, mert jön a Babi néni és itt lesz egész jövő hét péntekig.

Számolásom háromig legyen!

Egész napos hószakadás. Sváb barátaink valami miatt nap közben nem kotorták az utakat, aminek az eredménye az volt, hogy délutánra rettenetes állapotba kerültek: jeges, havas, fagyos, csúszós, néhol hóátfúvással, hótorlasszal tarkítva. Már reggel is elmentem 2 árokba csúszott LKW mellett, ez az arány estére sem javult, így 1 falunál nem is jutottam messzebb Heubachtól: szuper kis dugó volt, mert valami hülye azt képzelte, hogy 40-nél gyorsabban tud menni a jeges úton és meglepő módon fejre állt a járgánnyal. Mivel én álltam a sor végén, még meg tudtam fordulni és az ismert, szép hosszú kerülőúton haza tudtam indulni, ami ugyanolyan jeges és havas volt, csak annyival izgalmasabb, hogy erdőn keresztül vezet, így megvan az a csodálatos előnye, hogy ha az ember elakad, nem csak megfagyhat az erdő közepén, de a vadállatok is remekül felfalhatják, meg a különböző baltás gyilkosok is minden bizonnyal ott tanyáznak a közelben. Kicsit fenn voltam a plafonon. Felhívtam O-t, hogy közöljem vele a véleményemet, ami nagyjából annyi volt, hogy HÖÖEE!!, majd felszólítottam rá, hogy küldjön értem egy helikoptert, hogy haza tudjak menni. Minden rendben is lett volna, ha a nagy idegrohamban a helikopter helyett nem targoncát mondok.

Hogy kiröhögött-e? Mint a szél. Ezt hány évig fogom még hallgatni, jaaaj hány évig... "Küldj értem egy targoncát, hogy haza tudjak meeeenniiiiiiiiiiii!"

Újra nagyon hasznos vagyok

T-nek hála - akivel az utóbbi napokban távsörözünk - súlyos grammatikai probléma ütötte ma fel a fejét: hogy lehet a következő mondatot a legértelmesebben meg/átfogalmazni?

"Én is szét szoktam esve lenni sokszor."

Mivel a szétesni ige igekötős, tiszta sor, hogy ha az igekötő az ige előtt áll, akkor egybe írjuk. Nem téma. Esetünkben az igekötő az ige után áll(na), tehát külön kell(ene), hogy írjuk, illetve írnánk, ha ez a szó lenne az ige. De nem az, mert az esni szóból T. ügyesen jelzőt csinált: esve. Hogyan? Esve. (Vagy inkább módhatározót? Ez a kettes számú grammatikai dilemma.) A szétesve lenni kettesbe én magam nem sűrítettem volna bele a szoktam szót is, de most T. mondatszerkesztését követjük. A lenni igét emelném az állítmányi pódiumra, de azt is elképzelhetőnek tartom, hogy egyéb alternatív elemzési lehetőségek is vannak, itt javítson ki, aki a témában okosabb. A következő - talán kevésbé szerencsétlen, de még mindig nem megfelelő - megoldási lehetőség jutott az eszembe:

Én is sokszor szoktam szétesve lenni.

(Na, eggyel jobb-eggyel jobb, kettővel jobb-kettővel jobb? Kérdezteja Babi néni)

Mivel ez a mondat még mindig kifejezetten fáj, további csiszolásra szorul. Véleményem szerint a bonyodalom a szoktam segédige, illetve a szoktam lenni- szókapcsolat használatával indul el. Hagyjuk a lenni szót (illetve főnévi igenevet) egy kicsit pihenni: a szét szoktam esni esetében az esni a főnévi igenév, mivel -ni-re végződik. A szoktam segédige a cselekvés, történés folyamatának rendszerességére, gyakoriságára vonatkozik, tehát csupán grammatikai jelentést fejez ki. Legfőbb jellemzője, hogy hiányos ragozású: csak a múlt idejű alakja létezik. T. ott követte el az első morfológiai hibát, hogy a lenni szót (minek nevezzelek? főnévi igenévnek vagy létigének?) is belepakolta a mondatba. Miért baj ez? Mert így nincs értelme. Miért nincs? Erre ő maga is szépen rájött: mert magyartalan. Ha pusztán a "szoktam lenni" jelentését vesszük, sokkal egyszerűbb (és kevésbé megerőltető) azt mondani, hogy esetenként vagyok, mivel a két kifejezés egy és ugyanazon jelentést fedi, mégpedig azt, hogy én magam nem rendszeresen valamilyen vagyok, azaz alkalmanként valamilyen szoktam lenni. A szókapcsolat az egyszerű igéknél gond nélkül használható, mint az előző mondat is mutatja, szerény véleményem szerint a további probléma - ami miatt a szoktam lenni-kapcsolatot nem lehet sikerrel alkalmazni a fenti kijelentésben - az igekötővel került a mondatba, ami olyan bonyolulttá tette a szerkezetet, hogy a mondandó elvesztette a magyarságát, az ember nem tudja a rengeteg mondatrészt megfelelő sorrendben a mondatba rendezni. 

Összegzés: a  legjobb megoldás az én is néha szét vagyok esve vagy időnként én is szét vagyok esve kifejezés használata. Ezt tovább díszíthetjük egyéb, a tartalmat módosító vagy gazdagító tagokkal, például, ha a szétesési gyakoriságot szeretnénk fokozni: én is gyakran szét vagyok esve / én is sokszor szét vagyok esve.

Tudom, ezzel a blogbejegyzéssel újabb, súlyos társadalmi (és grammatikai) problémákat oldottam meg, ismét nagy hasznára váltam a világnak. Jobb vagyok, mint a Pindúr Pandúrok. Szegény T., ha holnaptól nem áll szóba velem, tudom miben keressem az okát (ám ha ez bekövetkezik, kedves T., számolnod kell azzal, hogy megiszom a 2 hordó nálam pihenő Paulaneredet!)