Kuschelseminar

Munka után itthon zizgek a konyhában, statisztikát csinálok éppen a szavazataim segítségével, hogy mit is egyek vacsorára, épp ott tartok, hogy nem bírom eldönteni: tejszínes sajtszószos kuszkusz legyen-e, vagy inkább tükörtojás pirítóssal, amikor megcsapja a fülem az egyik háttérben futó tv műsor szövege, amit a konyhában való zizgés miatt nem nézek, csak amiatt megy, hogy legyen itthon valami alapzaj. Hogyaszongya: Kuschelseminar in Berlin. Ezen a ponton ki is jöttem a konyhából, mert nem hittem el, hogy azt mondták, amit hallottam. Márpedig Kuschelseminar-t mondtak. Valami rafkós germán kitalálta, hogy az emberek néha hosszú távon nagyon magányosak és ölelésre, összebújásra. meg érintésre, simizésre vágynak. Így született meg a Kuschelseminar (és a Kuschelparty) ötlete. Összegyűlnek a jó németek és némi ráhangolódás / lazulgatás, táncolgatás, ugrabugra után szeretgetik egymást. A végén Gruppenkuschel van, amikor nem csak 2 ember szeretgeti egymást, hanem mindenki szeretget mindenkit. Hát mit mondjak? Röhögtem közben. Mivel nem szexről van szó, semmi ilyen szándék nincs megtűrve a kurzuson, bizonyos részeket nem ér megérinteni, a lényeg, hogy megölelgetik, szeretgetik, simizgetik egymást a résztvevők és utána mindenki rohadt jól, boldogan és ellazultan érzi magát. Mindez kerül alkalmanként, személyenként 16 EUR-ba (kb 4500 Ft). Nem tudom még, mit gondoljak erről, de el kell ismernem, hogy az ötlet zseniális. Mindemellett bízom abban, hogy ha eljutok arra a szintre, hogy ennyire ölelgetésre lesz szükségem, akkor ezt valaki ingyen is megteszi majd.

Apropo: O. tegnap elemében volt. Bejelentette, hogy mindenképpen "még előtte" találkoznunk kell. Ezen röhögnöm kellett. Mi előtt??? Nem derült ki.

Nyitott kérdés még a szilveszterezés is (ugyan nem tudom, hogy ez még előtte vagy már utána van-e): mivel mind a ketten ugyanannyira utáljuk a kényszeresen-valahova-menni-kell-mert-szilveszeter-van- időszakot, könnyen megeshet, hogy együtt nem csinálunk semmit, miközben együtt nem megyünk sehová, ami paradoxon, mert eleve ahhoz, hogy találkozni tudjunk, eléggé el kell menni valahová, ami beleesik a valamit csinálás és a program tervezés kategóriákba is. Remélem követhető vagyok. 

Zsolti a béka, Zsolti a béka, Zsolti a bééé-kaaaa...

Zsolti-jármű szerdán műszaki vizsgára megy, hogy megkaphassa végre a német állampolgárságot (és neki meg sem kell házasodnia érte - höhö). Izgulok, mert jaj mi van, ha nem megy át a vizsgán? Gyújtógyertyák és fékbetétek lettek rajta cserélve**, amióta itt vagyok a régióban, a motor állapotáról sajni nincs sok infóm: van benne, az biztos. Hónapok óta figyelem, milyen roncsok bukkannak fel időnként az úton és bizony van köztük pár olyan, amihez képest az én Zsoltim esküvői autó. Ha ezeknek van TÜV matricájuk, akkor nekem is simán lesz. Reméljük a legjobbakat. Ha megvan szerdán a TÜV és ezzel megszabadultam újabb 90-100 eurótól, jöhet a forgalomba helyeztetés, amihez a szép, sárga, holland rendszámomat vissza kell, hogy küldjem Hollandiába, ahol ez alapján ki tudják jelenteni Zsoltit a forgalomból, megküldik postán a papírjait, amiket bemutatván kapok vehetek jó pénzért német rendszámot, ami GP-vel kezdődik majd, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy végre megszabadulhatok a holland biztosítás és adó fizetési kötelezettségtől, ami éves szinten pontosan négyszer annyiba kerül, mint a német.

**Miután O. legutóbb egy héten keresztül minden este hallgatta a nyöszörgésemet a téli gumik miatt, hogy jaj hol vannak, jaj mikor jönnek, jaj esni fog a hó, jaj nem tudok majd dolgozni menni, jaj nem szállítják ki őket stb, amikor elmeséltem neki, hogy fékbetéteket cseréltetek, csak annyit fűzött hozzá egy mély sóhajtás keretében: "na vazz, most meg emiatt nem lesz nyugtunk." És akkor a TÜV- és forgalomba helyezős terveimről még nem is tud...

Most kaptuk a hírt: a hétvégén vásárolt nagy csomag wc papír nem is annyira szimpla, mint aminek a szupermarketben kinézett. Nämlich: rénszarvas mintás és MÉZESKALÁCS ILLATÚ. Gratulálok.

Féljek vagy ne féljek?

A hálószobámban megjavította magát a lámpa. Nem viccelek, a beköltözésem óta nem stimmelt vele valami, még Andreas sem tudta megbuherálni, pedig az összes többi lámpát is ő kötötte be és ő ért hozzá (és nem, nem az állólámpáról beszélek, amit csak bedugok a konnektorba és világít, hanem aminek a hülye kis 3 drótja kiáll a plafonból és be kell kötni ügyesen, amit természetesen nem én csináltam, mert kuka vagyok hozzá). Körte is volt benne, mégis lassan 5 hónapja az egyik IKEA-s állólámpával bohóckodom a hálószobában, mert nem működött a plafonra szerelt fényforrás, pedig van 3 felesleges kapcsoló is a szobában, amikről eddig nem tudtam, mire jók, mivel eddig semmit nem kapcsoltak, egyáltalán nem működött egyik sem. Tegnap este óta mind a három kapcsolja a plafonon lévő nagy rizslámpát. Azért az ilyenektől befosok. Tudom persze, biztos van rá fizikai magyarázat, meg a kóbor áram, meg a villanyszerelés, de ehhez a beköltözésem óta senki nem nyúlt hozzá.

Ez a halogatós stratégia, ami az esetek 0,000000000001 %-ában tűnik hatásosnak lenni (az internetigénylésnél például nem működött, hiába vertem szemmel a laptopomat). A "majd egyszer hívok villanyszerelőt"-típusú "hej ráérünk arra még"- hozzáállás meghozta a gyümölcsét: a lámpa a kapcsolókkal együtt előbb unta meg a várakozást és tegnap óta inkább világít.

Ha a héten nem jelentkezem többet, akkor elvittek az idegenek, kezdjetek el keresni légyszi!

Utórezgések, konzekvencia

Reggelre megnyugodtam. Tegnap, miután Günzburgból hazaértünk és be tudtam jönni a lakásba, még kb fél óráig fenn volt a vérnyomásom a plafonon, még a kezem is remegett. Nem csoda, mint mondám, a záras ember annyit kérhet a szolgáltatásért, amennyit nem szégyell, mivel rá vagy utalva, nincs más választásod: vagy be akarsz jutni a lakásba és ezért sokat fizetni, vagy nem fizeted ki, amit kér és kint maradsz (és éjjel megfagysz a folyosón). 

Peterék nagyon rendesek és segítőkészek voltak tegnap. Mondtam neki, hogy az üzemanyagköltségét természetesen kifizetem, mivel innen Günzburgig és vissza összesen lenyomtunk kb 100 km-t, nem is vártam el tőle, hogy ingyen furikázza a seggemet szombat este, miután kiugrasztottam őket az ágyból. Nem hagyta, hogy kifizessem. Azzal az indoklással koptatott le, hogy néha az autót is használni kell, jót tesz az. Hogy ti is értsétek miért mondta ezt: a lakástól kb 300 m-re van az üzlet, amit bérelnek, oda értelemszerűen nem kocsival járnak dolgozni. Ennek ellenére a garázsban áll 2 autó is: egy Porsche 911 és egy akkora Porsche Cayenne, amibe fél Ravazd beleférne. Én eddig csak a 911-ről tudtam és minden bizonnyal leszakadt volna a pofám tegnap, ha éppen nem lettem volna a saját nyomorommal annyira elfoglalva, hogy csodálkozni is elfelejtek, milyen autóba szállok be éppen ökölbe szorult arccal, házi papucsban, piros zokniban, és a Peter feleségétől (barátnőjétől?) kölcsön kapott pulcsiban. 

Andiról röviden annyit, hogy amikor odaértünk és megcsörgettem, a tesóját, R-t küldte le a kulccsal, ő maga köszönte, de nem méltóztatott velem találkozni. Hát mit mondjak? Fájt. R is vágta, mert elég szánakozó arccal nyomta a kezembe a kulcsomat.

Hazaérvén még úgy volt, hogy O-val telózunk, ami sajna a Günzburgba-kepesztésem miatt elmaradt, de ezt ma mindenképpen el kell neki mesélnem, mivel nála külön aktualitása van a kizárom-magam-a-lakásomból- történetnek. Elég gyakran emlegetjük, hogy legutóbb, amikor ez a szörnyűség megtörtént, épp ott volt ő is. Akkor találkoztunk először: amíg kinyitottam neki az épület ajtaját, a huzat bevágta mögöttem a lakásajtót és neki kellett kimásznia a közös folyosó ablakán a kertekhez, betörni hozzám a teraszon keresztül és visszaengedni a birodalmamba. Ez azóta is nagy nosztalgia-téma, majd a tegnapi akción is biztos fogok tudni röhögni, ha kicsit elhalványul a szívroham emléke, amit emiatt kaptam.

Eksön

Voltam újra az IKEA-ban, a fő zsákmány ezúttal egy fehér szekrényke, még egy nagy zöld szőnyeg és 2 magas állópolc, körítve némi dekóval és apróságokkal. Pozitív, hogy a 3 nagy dolog összeszerelése közben egyszer sem kaptam agyvérzést, csak akkor, amikor a vásárlás után az IKEA parkolóban a nehéz cuccokkal megrakodott bevásárló kocsi elkezdett nekigurulni a mellettem parkoló Opelnek, miközben én telerakott kezekkel próbáltam kinyitni a csomagtartót. Hát nem nagyon tudtam hirtelen kínomban, mit dobáljak el gyorsabban, hogy ne zúzzam le a szomszéd autót...

De volt ma jobb is: pont a napokban jutott eszembe, hogy olyan rég balfaszkodtam utoljára, attól félek, lassan eljön annak is az ideje. Hát eljött. 

Elindultam a lakás alatti helységben található mosókonyhába, hogy kiszedjem a ruhákat a mosógépből és kiteregessek. Fogtam a kulcsom és a teregetős kosarat, kiléptem a lakásból, elindultam lefelé a lépcsőn, amikor megakadt a szemem a kulcstartón fityegő kék műanyag elektromos szarságon, amivel az irodába reggel becsekkolunk, munka után meg ki, így automatikusan számolódik a munkaidőnk. Miért akadtam fenn ezen? Mert nem a lakáskulcs volt nálam, hanem az irodakulcs. Mi következik ebből egyenesen? Hogy kicsuktam magam a lakásból!!!

Mivel nem volt más választásom, becsengettem a házmesterékhez, mivel csak őket ismerem az épületben. Titokban abban reménykedtem, talán van valami univerzális kulcsuk, amivel vissza tudok menni. A felesége nyitott ajtót, csak résnyire, mögötte mindenhol tök sötét volt, hú mondom ilyen későn van? Igen, mondja. (Este fél 9 volt...) Felvázoltam neki a gondomat, közölte, hogy mindjárt visszajön, csak felvesz valamit. (Pfff...) Aztán megvitattuk, hogy nekik nincs pótkulcsuk, de a főbérlőmnek talán van, hívjuk fel. OK, hívjuk (ugyan tudom, hogy mind a három kulcs nálam van, de hátha mégis...) de nekem nincs meg a száma, mivel nem telefonnal járok mosni. Hát nekik sincs. Fasza. Kigugliztuk, felhívtam a csaj telefonjáról (akinek jaj még mindig nem tudom a nevét), majd a főbérlőm közölte velem nagy jókedvvel, hogy nincs kulcsa, de nekem sok szerencsét kíván.

Eszembe jutott, hogy Andinak adtam egy lakáskulcsot még anno az elején. Viszonylag kevés esélyt láttam arra, hogy tőle vissza tudom szerezni, mivel az utóbbi 1 hónapban egyáltalán nem beszéltünk, mert nem érem el telefonon. Nem baj, egy próbát azért megér, különben a lábtörlőmön kell, hogy aludjak, a hideg folyosón. A mobilszámát hálistennek megtaláltam az interneten, a szomszéd csaj telefonjáról felhívtam. Kb. a 136. csengés után vette fel a telefont, mondtam neki mi van, meg azt is, hogy csak ő tud segíteni, mert senki másnak nincs kulcsa a lakásomhoz. Kérdezte, hogy el tudok-e menni hozzá a kulcsért. Persze bazzeg, nem csak mosni, de wc-re is autóslusszkulccsal járok. Itt Peter, a házmester beleszólt a telefonálásba, mert levágta, mi volt a kérdés, mondta, hogy ő elvisz Günzburgba, nem gond. Szegénykék... Mindketten átöltöztek (hja, rajtam melegítőnaci, póló melltartó nélkül, piros zokni és papucs volt, szuper látványt nyújtottam, bár így is mázlim volt, mivel fürdés után első körben nem is akartam a fürdőköpenyemet levenni, de valami tudat alatti hang rábeszélt, hogy ha csak a mosógépig megyek is, vegyek már fel valami normális cuccot), leslattyogtunk a mélygarázsba és szépen elmentünk Günzburgba. Ott megkaptam a kulcsot, visszajöttünk, ugyan azzal a lendülettel oda is adtam Peternek, arra az esetre, ha még egyszer ilyen lesz (nem lesz, de ha mégis), ne kapjak megint idegösszeomlást. 

Ha ők és Andi nem lettek volna otthon, lehúzhattam volna magam a wc-n, mivel a legközelebbi Schlüsseldienst Göppingenben van és tekintve, hogy szombat este senki nem dolgozik, 500-600 EUR alatt nem úsztam volna meg a zárcserét.

Hazajöttem otthonról

A jó édes anyámat szeretném első körben megkérdezni, hogy ugyan már hány titkos cetli hever még nálam eldugva a lakásban? Találtam egyet a konyhában, egyet a fürdőben, egyet az ágyamban és egyet Zsolti szélvédőjén. Meg is ijedtem tőle alaposan. Reggel, ahogy elindultam dolgozni, nem vettem észre, hogy egy puszi-cetli van beszorítva a jobb oldali ablaktörlő alá, mentem már vagy 10 perce, amikor megakadt rajta a szemem, hogy hú bazzeg, megbüntettek a mélygarázsban??? De hát az nem lehet, hiszen havonta fizetek a parkolóhelyemért. Ahogy mentem mentem mendegéltem, a szerpentinen felfelé menet nyilván nem állhatok meg a hegy közepén, hogy megnézzem mi az, egyre idegesebb lettem, egyre több hülyeség fordult meg a fejemben: a rendőrség biztos észrevette, hogy Zsoltin még mindig holland rendszám van. De az nem lehet, hogy ezt egy csíkos füzetlapból kihasított cetlin közlik velem. Aztán gondoltam arra, hogy biztos a lakásom alatt székelő cég, akinek napközbenre bérbe adtam a parkolóhelyemet, felmondta a szerződést és nem fizet tovább. De egy csíkos cetlin mondják fel??? Az nem lehet. Akkor biztos valamelyik hollandgyűlölő szomszédomnak lett elege a sárga rendszámból és most jól megfenyeget figyelmeztet rá, hogy át kell jelentenem az autómat német adóra és biztosításra. (Ebből is látszik, mennyire sok bizodalmam van az emberekben...) Mire elértem arra a szintre, hogy már azon gondolkodtam, hogyan tudnám menet közben lehalászni a fecnit a szélvédőről (nem, nem próbáltam meg!), szerencsére elértem egy pihenőhelyhez, ahol gyorsan félre tudtam állni és megnézni, mi az isten van a szélvédőmön. Ki büntetett meg, ki perelt be, ki fenyegetett meg, ki tört az életemre írásban??? Na ki? Hát a jó édes anyám. A cetlin ugyanis ez állt: "Megint jó volt nálad, köszönöm. Puszi." Hát erre nem gondoltam. Enyu a frászt hoztad rám, de 10 perccel a sokk után már nagyon örültem neki!

Valamint: levelet kaptam lájf egy Düsseldorf-Chemnitz-i ügyvédi irodától (nem, még mindig nem csuknak le) a következő címzéssel és megszólítással: Frau Katja Borbély. Hát mit mondjak? Majdnem minden voltam már a Herr Boohbelii-től a Frau Khátáig, de Katja még nem. Hendrik hívott még a múlt héten, hogy a régi duisburgi címemre jött valami ügyvédtől levelem, ami neki fontosnak tűnik, úgyhogy postára adja nekem, nehogy valami gáz legyen abból, hogy nem kaptam meg. Hogy ideges lettem-e? Igen! Éreztem a hangján, hogy kurvára kíváncsi, mi lehet benne és gond nélkül beolvasná nekem telefonon, ha megkérném rá - egyébként O. is ezt javasolta utána, amikor beszéltünk, de nem akartam, mert mi van, ha valami szörnyűség van benne? Akkor ő megtudja! Nem akarom, hogy bárki is megtudja. Elég lesz majd akkor, ha magamtól is rájövök, hogy  - bármi is az - nem sumákolhatom el titkolhatom el. Beteg gondolatmenetem van, tudom, pedig teljesen legálisan élek, még a kurva Rundfunksteuer-t is fizetem, mert kényszerítettek fizetni fogom. 

Hogy volt-e végül a levélben életveszély / lépfene / letartóztatás / 10.000 eurós büntetés / perbe fogás / kitoloncolás? Következő adásunkból megtudhatják.