...eközben Erkrathban

Én: Karin, szerinted itt a weblapon mit értenek "Jungfahrzeug" alatt?

Karin: Az olyan jármű, amiben kevés a kalória!

** Jungfahrzeug: olyan 1-2 éves használt jármű, amiben kevés a KILOMÉTER.

Eb II.

Tegnap tehát volt kutyám. Alapvetően örültem neki, bár voltak baljós jelek, no meg pontosan ismerem a dögöt, tudtam, hogy el van kapatva alaposan. El volt látva mindennel, nem panaszkodhat: itt volt a vizes tálkája, kapott vacsit, itt volt az egyik kutyakosárkája, a másik kutyakosárkája, benne a kutypárnácskával, amin alszik... Otthon (Hendriknél) ebben a felépítésben: szobapadló-->Hedrik vagy Sandra ágya-->kutyapárnácska-->kutya. Itt meg: nagy wófaszt, gondoltaja Babi néni, nekem ugyan nem jön az ágyamba az eb, abban biztos lehet! Én voltam vele aznap a tavaknál sétálni, láttam, mi mindenbe ment-hempergőzött-gázolt-dörgölőzött bele, egyértelmű volt, hogy nem játszunk ágyban alvósat. Ő legalábbis nem. Tehát kihagytunk egy réteget a felsorolásból: szobapadló-->kutyapárnácska-->eb. Ez persze nem tetszett neki. Újra és újra felpróbálkozott az ágyra de nem jött össze, mert mindannyiszor (szétrúgtam a valagát) gyengéden lesöpörtem az ágyról. Nemtetszésének nyomatékot adván olyankor búbánatosan énekelt: wráááááúúúúóóóó - mindig ugyanezt. Mintha nem lenne egy akkora böszme párna a (pics*ja) feneke alatt, mint fél Duisburg. Nem, neki az ágy kell. Hát mit mondjak? Ismétlem: wófaszt! (Bocsánat, ez ilyen káromkodós poszt lett, na) Ennek jegyében telt az éjszaka sajnos: kutya mondá nekem, hogy ágy, én mondám kutyának, hogy nein. Kutya énekel, hogy wwwwráááúúúúúóóó, én káromkodok, pisszegek. Kutya elalszik. Én elalszom. Hajnali 3-kor arra ébredek, hogy egy mancs felpróbálkozott mellém. Megint. K****a ***nyád kiáltok, kutya énekel, én szitkozódom. Kutya énekel tovább. De mé??? Eszembe jut, úristen, mi van ha most kivételesen az a baja, hogy pisilni kell én meg nem figyelek és iderondít nekem? Nehogymá! Feltápászkodás, kutya kertbe cibálása, pisilésre felszólítás, visszahurcibálás, visszafekvés, ágyba megint feljönniakarás, megint lesöprés, éneklés, káromkodás, aludni nem tudás. Így telt az éjszaka. Mit is mondhatnék? Reggel habzó szájjal zártam rá a másik lakás ajtaját, olyan álmos voltam egész nap, mint a szar. Ennyit az ebről.

Hogy fokozzam az állatkert hangulatot, még elmondom, hogy ma hazaérvén a munkából ülök a seggemen, tolom befelé a vacsit, lesek kifelé a fejemből, erre mit látok a kertben? Na mit? Elhuppog szép, nyugis tempóban az orrom előtt egy nyúl. A kertben. ISMÉTLEM, EGY NYÚL. Nem felnőtt, hanem olyan kis gyanúsan közepes méretű nyuszi. Hát mekkora jó fej mán! Kajakra ott huppogott, mint akinek semmi dolga, lesett egy kicsit ki a fejéből, aztán áttolta a szekerét a szomszéd kertjébe. Helló nyúl, nájsz tu mít jú. Gyere máskor is.

Eb.

Mára vendégem van, reggelig marad:

Rettegek, hogy éjjel valamit szétrág a lakásban.

Tender autó névadásra :)

Adél nyomán: "szóval jó, jó a nagybetű, de mégiscsak... írjunk ki tendert névválasztásra, hátha valaki jó keresztszülőnek mutatkozik!"

Szóval kedveskéim, aki a Roncsom hivatalos keresztanyja-keresztapja akar lenni, küldjön alternatívákat, mi legyen a Fahrzeug neve! Ide is jöhetnek a tippek meg a privát e-mail címemre is. A szavazást teljesen rátok bízom, a tippeket - feltéve, ha elég összegyűlik - felteszem majd ide és az lesz a neve a zöld kombiszörnynek, amit ti megszavaztok. :) 

Róla van tehát szó:

Hazakepesztésem története

Kádvás mindenki, ezúton bejelentem, hogy (recece) visszaértem egyben.

Csütörtökön a munkából indultam el fél3-3 körül a bajor főhadiszállásra, de előtte el kellett repesztenem a benzinkútra, mert rájöttem, hogy sem elsősegélydoboz, sem elakadásjelző háromszög, sem láthatósági mellény nincs a Roncsban (Adél kedvéért innentől nagy betűvel íratik, nehogy megsértődjön). Karin addig piszkált, amíg a parkolóban itt az irodaház mögött elkezdtem szétbuherálni az autót, mert hátha elrejtve megtalálom a hiányzó részeket, akkor mégsem vennék meg mindent újonnan. Nyilván. Ebből persze az lett, hogy megtaláltam a pótkereket (ami persze jó, mert eddig azt sem tudtam, hogy az van benne, olyan jól el volt dugva a csomagtartó alatti tárhelyre!), cserébe kipottyant egy üveg Händlmayer mustár a raktérből, ami a földet érést követően azonnal ripityára is törött, ami nem hatott volna meg különösebben, ha nem úgy nézett volna ki az egész szétplaccsanva, mintha a csomagtartó mögé f*stam volna. De komolyan. Ez persze nagyban meggyorsította a keresgélési munkálataimat, mert a fő célom immár nem a dolgok megtalálása volt, hanem a helyszínről való mihamarabbi eltűnés. Irány tehát a benzinkút, ahol kiderült, hogy minden van, csak mellény nincs, pedig az lett volna a legfontosabb. Az a faszi volt a kasszánál, akitől legutóbb megkaptam a 2 csavart ingyen, amikor az egyik ügyféllel a rendszámtáblás mókát toltuk az Aral kúton. Mondtam neki, hogy jóvan nem baj, még tankolok és akkor csak az elsősegélydobozt és a háromszöget viszem majd el. A tanksapkával harcoltam éppen, amikor látom, hogy jön utánam, egy neonzöld mellénnyel a kezében, óh mondom, dejó, mégis talált egyet? Mondja, hogy nem, tényleg nincs most láthatósági mellényük a kúton, de neki van kettő és az egyiket nekem adja ajándékba. Beszarábia. Szerintem nem tudja, hogy folyamatosan inkognitóban vagyok, biztos azt hiszi - mint mindenki más is- , hogy én vagyok a hibbant holland csaj, aki néha itt kotor a benzinkúton a zöld szörnykombival. De egyébként tök jó fej az ipse, el is fogadtam a mellényt tőle. Így aztán mindent megszereztem, ami csak kellett az útra, el is indultam jó igényesen. 6,5 órával számoltam, mert a navinéni szerint Erkrath-tól Ruhstorf-ig kb 670 km az út, ami beza nem kevés, cserébe végig autópálya van. Voltak olyan szakaszok, ahol különösebb megerőltetés nélkül, egy huzamban 200 km-t kellett menni egyenesen, ilyenkor a navi azt mondja, hogy "Folgen Sie dieser Straße noch sehr lange!" - azaz, hogy kövessem ezt az utat még nagyon sokáig. Áhá. Egzakt! Dugó persze volt dögivel, a súlyosabb gondjaim valahol Regensburg és Nürnberg között kezdtek el tetőzni: a Regen és Zwiesel feliratok láttán épp kezdtem volna kellemes nosztalgiába merülni, hogy Lindbergben bezzeg mi minden történt legutóbb októberben, meg milyet ordítoztunk egymással Herr B.-vel az utcán a szakadó esőben, erre megállt a forgalom a pályán és úgy is maradt másfél órára. Motor leáll, agy kifolyik. Baleset. Közben persze be is sötétedett, hát nem mondom, valami isteni élmény volt a Bajor erdő közepén másfél órát ülni egyedül a sötétben. Közben csak azt lehetett látni, hogy valami iszonyatos autó-tömeg torlódott fel mögöttem - mind a 4 sáv tele volt álló/várakozó járgányokkal - meg hogy előttem 30-40 méterre kék-piros villogó fények vannak, meg elment 3 autómentő. A kíváncsibb emberek elkezdtek kiszállni az autókból és előre battyogni, megnézni, hogy mizu. Erre én is gondoltam kb egy óra sötétben ücsörgés után, hogy mégis meg kéne nézni, hogy továbbmegyünk-e még ma, vagy megzabálnak éjjel a medvék, de végül nem mertem kiszállni, mert eszembe jutott, hogy ha halottat látok, tuti nem megyek innen egy métert se tovább egy jó darabig! Maradtam tehát a seggemen és elküldtem minden germánokat a jó büdös rákba, hogy pont most, pont itt kell összetörni a pofájukat, hogy ne mehessek haza. Ennek köszönhetően a betervezett 21:00 helyett este 22:30 körül értem Ruhstorfba, másnap reggel 7-kor meg már újra a pályán voltam. Röpke 5 óra alatt sikerült is Budapestre érni, ahol a Babi nénivel kínait ettünk (Ez de hiányzott! Jó kis kínai kaja a Dózsa György út-Thököly utca sarkán lévő kínaiból, ahol a néni cérna hangon mindig azt kérdezi, hogy "kícit cípősz ném báj?") Aztán Panna segítségével kirámoltuk a lakást, ezúton is köszi Panna, majd kiderült, hogy nem fér el minden retkes cuccom a Roncsban, ami előbb is eszembe juthatott volna, mert így visszanézve elég egyértelmű volt. Háh de jó! Újabb köszönet (Zsoltinak a békának) Annának és Katának, mert másnap a Galaxy-val ők hozták utánam a nem beférős cuccaimat Győrig, ahol Máté és Kata is megállapították, hogy a rendszámom seggfej. Nämlich: SG FJ 88. Nekem ez soha nem jutott volna eszembe, cserébe azóta ha meglátom, bevillan, hogy seggfej. Danke schön! :)

Otthon - mint mindig - tök jó volt, pincésztünk, lemostam a Roncsot, kipakoltam-bepakoltam-átpakoltam-visszapakoltam: utálok költözni, ezt újra és újra meg kell, hogy állapítsam. Le kéne szokni erről, mert a motyó soha nem lesz kevesebb, sőt...! Voltam fogorvosnál is, egy élmény volt. Pontosan tudtam, hogy kisebb gáz van már a számban, mert éreztem, hogy fáj itt-ott. A fogi alaposan belelendült a helyrehozási munkálatokba, de hiába könyörögtem neki már az elején, hogy teljes narkózist akarok, végül abban maradtunk, hogy elkezdi simán és ha fáj, kapok érzéstelenítő szurit. Nem tudom, miért hiszi minden fogorvos azt, hogy majd nem fog fájni. Lófaszt nem. Mindenki tudja, hogy fájni fog. Még jóformán hozzám sem nyúlt, én már teljesen készen voltam, úgyhogy számára is viszonylag gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy ez az azonnali duplaoldali érzéstelenítés-fejezet lesz, amitől aztán az egész fejem úgy lezsibbadt, hogy ferde volt a vigyorom egész nap, folyt a nyálam és a szemem alatti részeket sem érzékeltem, pedig ott nincs is fog. Illetve nem tudok róla. :)

Hétfőn reggel Mátéval együtt indultunk útnak, elvittem Sopronba a suliba, nekem végül is mindegy volt, hogy hol megyek át a határon. A navi nem volt tisztában vele, hogy Győrnél új elkerülő van Enese felé, úgyhogy egész úton el akart bennünket küldeni a rossz irányba, nem győztünk ellenállni a körforgalom-fétisnek, amit produkált. Sopronban még beugrottam valami boltba 150 kiló Zabfalatokat venni, aztán tűz, kb egykor már újra Ruhstorfban voltam, ahol Luise-nél regisztráltam kávéra és sütire, majd nekivágtam az újabb 670 km-nek, ami még hátra volt. Itt kezdett a helyzet rosszra fordulni megint, mert elfáradtam. Würzburg környékén nagyon álmos lettem, az első lapos pislogásnál úgy megijedtem, hogy azonnal leálltam a következő benzinkútnál, futottam pár kört, meg ugráltam, megmostam az arcom, mindent csináltam, csak múljon el, mert onnan még majdnem 400 km hátra volt hazáig. A kúton valami olyan hightech wc volt, hogy vonalkódot kellett nyomtatni hozzá, beletelt pár percbe, mire felfogtam, hogyan jutok be. Mindezt 70 centért. Erről jut eszembe, a benzinárakban is durva különbség van: tudtam, hogy Ausztriában olcsóbb, úgyhogy még mielőtt átértem volna a határon, Schärdingnél teleraktam a Roncsot, ott került 1.54-be literje, Ruhstorfban már 1.66, az autópálya német szakaszán meg már 1.74 volt. Sajna Frankfurtnál ki kellett próbálnom, milyen érzés 1.74-ért teletankolni, na nem mondom, az fájt! A bealvós periódusban kínomban elkezdtem Rammsteint hallgatni, ami be is vált, azt leszámítva, hogy az agresszióm átfordult a kamionosok irányába és egyenként átkoztam el mindet, akit kerülgetni kellett, mert 80-nal előzgetik egymást. Két nagy Rammstein kedvencem van újabban, az egyik a Waidmanns Heil című vadászós nóta, a másik meg a nem kevésbé kegyetlen Eifersucht. Ennek eredményeképpen Würzburgtól Frankfurtig úgy jutottam el, hogy felváltva (énekeltem) ordítottam, hogy "...die Kreatur muss STERBEN!", meg hogy "Töte mich und iss mich ganz AUF!" (ehhez a másodikhoz még azt is hozzá lehet fűzni, hogy tümmdürürümmdümm-dümmdümmdümm-tümmdürürümmdümm, Máté azt is tudja, hogy mindez sünihangon is remekül kivitelezhető).

Este fél 10-kor érkeztem meg Duisburgba, addigra a belemet már úgy vontattam magam után, olyan fáradt voltam. A pályáról persze nem lehetett lejönni Großenbaumnál, mert le volt zárva, tovább kellett mennem Wedau-ig, megkanyarodni és a másik oldalon visszajönni. Imádtam. Az összes cuccot egy pléddel letakarva a kocsiban hagytam a ház előtt, ami miatt aztán azt álmodtam, hogy éjszaka betörték a Roncs ablakát és kiloptak belőle mindent, reggel felébredés után nem győztem kirongyolni az utcára megnézni, hogy megvan-e még a motyóm... Michaellel is minden le van zsírozva, már csak kulcsátadás van hátra, remélem az a héten menni fog, mert akkor a cuccaimat egyenesen a másik lakásba pakolom már ki, nem Hendrikhez, mert ott nincs elég hely, a járgány meg tök sokat fogyaszt így, hogy ennyire tele van ömlesztve, szóval valamit csinálnom kell vele. Apropo teleömlesztés. Ma ritka nagy balfaszkodásnak lehettem újra részese, pedig már kezdtem azt hinni, hogy vége. Ahogy a Besenyő Pista bácsi mondaná, "Dehogyvanmárvégehogylennemárvége???!!!" Beértem reggel dolgozni, leparkoltam a Roncsot, aki még mindig tele van pakolva és sokkal többet nyom, mint egyébként terheletlenül. Most fordult először elő, hogy elfelejtettem behúzni a kézi féket. De ez itt sík terep mondjuk, az is igaz. Kiszálltam, éppen nagyban turkáltam a hátsó ülésen a borok között, erre mit veszek észre? Megy az autó előrefelé. Mih? ÁÁÁ AZTAKURVA! Elkezdtem rohangálni, mint a mérgezett egér, először azt gondoltam, hogy elé pattanok és megállítom. :) Értitek, kiteszem a kezem és az 1100 kg saját tömegű autót, ami most faszán meg is van terhelve még kb 150 kilóval, majd én, Wilson, a kezemmel megállítom. Mint annak idején a hetes buszon az ajtónyitást, a Tombácz Katával. Ott is nagyon power voltam. Szóval közben alaposan befostam, mert a Roncs előtt állt a HB-s autó, aki mindig előttem parkol és akit ha meglátok, mindig az jut eszembe, hogy mit keres ez itt brémai rendszámmal, na de ez most mindegy is volt, mert épp felé gurult a Lantra, feltartóztathatatlanul. "Tök jó" volt. Na mondom nincs más hátra, gyorsan be kell ugranom és behúzni a kézi féket. Igen ám, de a centrálzár hajlamos játszani velem, mert néha működik, néha meg nem, persze most pont az a két ajtó nem volt nyitva a kocsin, amin keresztül az autó megkerülése nélkül be tudtam volna ugrani, úgyhogy választhattam, hogy vagy átrohanok a másik oldalára és ott ugrom be a guruló autóba - időt vesztegetve ezzel -, vagy most sebtében előkeresem a kulcsomat, kinyitom a kurva ajtót és úgy ugrok be - szintén időt vesztegetve ezzel. Utóbbit választottam, sikerrel. Nem ment neki a kurva brémai autónak, de az ujjamat nem tettem volna már oda. "Kicsit" felment a vérnyomásom is. Hát így indult a mai munkanap.

Valamint: a blogstatisztikánál meg lehet nézni a keresési kulcsszavakat, amiket ti adtok be a keresőbe, amikor pl nem jut eszetekbe a blog címe és meg akarjátok a neten találni. Vannak néha viccesek, a keresési kulcsszavak általában a blog, borbely kata, duisburg és a kepesztésem szavak köré épülnek, az eddigi legjobbat azonban ma találtam meg, íme: "vércsék tanitoja" 
Remek. 

T.Katának és Blankának! :)

Ez ni.

Transporter-móka

Átkozott szerda. Egyedül az irodában. A legnagyobb mókák mindig olyankor történnek, amikor nincs itt Karin. Dejó! Tegnap megbeszéltük, hogy ma jön egy bácsi, aki egy Ford KA-t szeretne venni, ma jön a kocsi papírjaiért és ad nekem 3000 EUR előleget. (amit juppí, ma haza viszek és holnap vissza hozok, mert a Sparkasse ma 1-kor bezárt.) Jóvan, ezzel nincs is gond, ezt simán el tudom intézni, lepapírozni, beszedni... Direkt rákérdeztem Karinnál, hogy van-e mára ezen kívül még valami olyan, mi élő ügyfelekkel kapcsolatos, akik idejönnek teljes valójukban és csinálnom kell velük valamit? "Nincs." Remek. Bejöttem reggel gyanútlanul dolgozni, épp a kávémnak akartam nekiállni, amikor csörgött a telefon. Felveszem. Valami istentelen dialektusban elhadarta valami pasi, hogy ugye Niermannsweg 15 a házszám, mert nem talál parkolót és hol teheti le az autót, mert jött a Transporterért. Miiiih? Miiiihiiii? Na mondom wóóhóó, várjunk csak, Ön most a papírokért jön? Nem, ő a Merci Transportert akarja elvinni, itt áll már az udvarban az iroda mögött, most ért ide. Miiih? HOVA? Milyen Transporter? Jézus! Jézustransporter! Mondtam neki, hogy vááárgyá' Lali, most igénybe venném a telefonos segítséget, mert én ugyan nem tudok róla, hogy itt bármilyen Merci is lenne, pláne nem olyan, amit el lehetne vinni. Felhívtam Karint, hogy mi a rák? Mondja, hogy hívjam Klaust, mert a Mercit Neussban kell, hogy átvegye az ügyfél. Felhívtam Klaust, hogy mi a rák? Aszongya' nekem ilyen meglepődve, hogy mé', Karin nem mondta? Jáájj mondom de viccesek vagytok ti mind a ketten! Mondja, hogy akkor el kell, hogy vigyem őket Neussba a Dieterhez, mert ott a Merci, ott fognak fizetni, meg minden, meg hogy meg kell várnunk, amíg Sven odaér, vigyem le őket a kantinba addig kávézni. Fasza. Itt elkezdtek torlódni a gondjaim. Kinyomtattam gyorsan a számlát, meg a Quittungot a kocsihoz, lemásztunk a büfébe, meghívtam őket egy kávéra. Kiderült, hogy Hannoverből jönnek. Óh mondom wie schön. Nyelvészeti kitérő: elméletileg Hannoverben beszélik a legtisztább Hochdeutschot az országban. Azt szeretném mondani, hogy LÓFASZT! 

Az egyik bácsi kérdezte, hogy ugye holland vagyok? Hát mondom ez nem nyert hangszórót. Mé'? "Mee' olyan hollandosan beszélek." Áhá. :) Jó 20 percet nyomorogtunk a kávénk mellett, közben nekem eszembe jutott, hogy az út Neussba nem lesz egy ajándék, mert egyszer voltam csak ott eddig és most nekem kell mutatni az utat a két embörnek. Mégpedig balfaszkodás nélkül! Nem fog menni. Nem fog menniiiiiiii! Fasza. Elkezdtünk játszani a navigációkkal, megadtam nekik a címet, mert ha elveszítjük egymást, legalább ők ne jöjjenek velem Vlagyivosztokba, hanem találjanak oda a Transporterhez. Belepötyögtem én is a navi nénibe, hogy Neuss, Ruhrstraße 49. Erre közli velem a hülye, hogy 43 km. Na most csíptelek hazugságon büdös köcsög, mert ezt kivételesen tudom, hogy csak kb. 16 km innen. Hiába terveztettem vele újra az utat, nem tágított, azt tolta csak, hogy 43 km, ráadásul a térképen is láttam, hogy nem jó, amit mutat, mer' nem arra van!!! Itt kezdtem el leizzadni, mert azt mégsem mondhatom a bácsiknak, hogy nem megyek velük, mert nem találom meg az innen 16 km-re fekvő falut navi nélkül...! Vagy hogy menjenek ők elöl és mutassák meg nekem, merre van a Merci Transporter, amit meg akarnak venni. Wáááh. :) Na addig csűrtem-csavartam az útvonaltervezést, mire nagy nehezen a hülyéje is rájött, hogy hova akarok menni, Sven is hívott, hogy indulhatunk, úgyhogy én mentem elöl a ronccsal, utánam meg jöttek a bácsik egy menő fekete Mercivel. Közben iszonyat gyomoridegem lett, mert rájöttem, hogy ha eltévedek, nem tudom úgy beállítani a dolgot, hogy szándékosan akartam arra menni, mert arra kell, mivel a 2 bácsi is navival jön utánam, látják, ha hülyeséget csinálok. Az egyikük így is többet vigyorgott, mint kellett volna, gyanítom, hogy a balfékségemen. Így aztán elkacsáztunk szépen Neussba. Ott persze kiderült, hogy a szar Transporter tolóajtaja kicsit lesérült, van rajta egy kb fél centis rozsdafolt, aminek természetesen nem szabadna ott lennie, mert ez egy új járgány, kerül vagy 30 000 EUR-ba. Gáz! Mindezek ellenére az egyik bácsi közben kérdezgetett, hogy milyen autóink vannak még és nagyon lelkesen pötyörészte az e-mail címet meg a weboldal címét a telefonjába, hogy majd megkeres, mert kéne neki VW Tiguan. Nem értem, mire fel a lelkesedés, ennél rosszabb benyomást szerintem nem lehetett volna tenni, még ha megerőltetem magam sem (de, igaz, még oda is sz@rhattam volna az autójuk elé, akkor az talán elvette volna a kedvüket). Idejönnek reggel Hannoverből, az alkalmazottnak fingja sincs az érkezésükről, nem tudja, milyen kocsiról van szó, "holland" akcentussal beszél, várni kell vagy 20 percet a semmire, elmenni egy másik városba (eleve miért ide kellett jönni, ménem kapásból Neussba?), ott kiderül, hogy szépséghibás a sok pénzért megvett járgány... Ennek ellenére ő szuperlelkesen Volkswagen Tiguant is akar még venni. :)

Visszaértem és a nagy ijedtségre ettem egy iszonyat nagy pudingot. Mert megérdemlem. (Ekkorát még sose láttam. :)

Este valami szülinapi buli lesz Axelnél, aki az erdész, Hendrik barátja. Én is meg vagyok hívva, de ezt most szerintem kihagyom. Eleve délután kezdődik a móka, én leghamarabb 6-7 körül érek haza, mert meló után még el kell mennem keresni egy Postbankos ATM-et Erkrathban, meg ez-az-amaz, bepakolni a kocsiba otthon, összerendezni mindent a holnapi útra stb... Nem érezek túl nagy indíttatást még mindezek után szülinapozni menni. Holnap terv szerint délután 3-kor lelépek a munkából, ha minden jól megy, este 9-re Ruhstorfban leszek, ott megalszom jól, és reggel korán indulok Budapestre, az már csak 500 km onnan. Szerintem késő délután / kora este Ravazdon leszek már.