A nagy ho-ho-ho-horgász

Vasárnap úgy döntöttünk kihasználjuk, hogy végre süt a nap és elmegyünk a Balti-tenger Kiel melletti szakaszához semmit tenni. Végül egy Klein Wittensee nevű településen kötöttünk ki, ahol találtunk egy cuki tavat, ami miatt sutba dobtuk a tengeres tervet és inkább béreltünk egy kis csónakot, a horgász motyó még a schwerin-i hétvége óta úgyis az autó csomagtartójában volt, úgyhogy fogtuk a cókmókot és kieveztünk a tó közepére.

A horgászkompetenciánkról annyit kell tudni, hogy P-nek van horgászengedélye, nekem nincs, az utóbbi egy évben sokat voltunk vízen, de valami lerázhatatlan átok miatt soha semmit nem fogunk. Egyikünk sem.

Kieveztünk tehát a tó mélyebb szakaszára, ahol kb két órán át, három horgászbottal párhuzamosan kepesztettünk, a halak meg valószínűleg rajtunk röhögtek egész idő alatt. Én egy tavaly a Balatonon vásárolt, rendkívül egyszerű horgászbottal voltam felruházva, váltogattam a csalikat: hol villogó volt, hol gumihal, kisebb, nagyobb, közepes... nem történt semmi. Már épp kezdtem volna felvetni az ötletet P-nek, hogy akkor mi lenne, ha én a csónak másik végében elnyújtóznék Harry Potterrel a kezemben és süttetném a hasam, amíg ő tovább riogatja a halakat, de ennek a bejelentéséig nem jutottam el, mert a vízben beleakadt valamibe a gumihalamra akasztott horog. Gyakorlott semmit nem fogóként az első gondolatom az volt, hogy már megint hínárt vagy aljnövényzetet fogtam a tó fenekén, de amikor az általam hínárnak definiált istentudjami nagy erővel elkezdte a horgászbotot (ami a kezemben volt) behúzni a csónak alá, kitört a pánik. Közöltem P-vel, hogy VALAMI ráharapott, de akkor már nem kellett semmit sem bizonygatnom, mert a horgászbot utolsó 50 centimétere 180 fokos fordulatot véve be volt hajolva, mert az IZÉ nehéz volt és húzta lefelé. Izgalom a köbön, persze P. is teljesen bepörgött, hogy végre kapás van, én meg mivel soha életemben nem fogtam egy halat sem, horgászbotot is csak az utóbbi egy év óta, jobb híján nyivítottam, hogy jajmileszmost, mindmeghalunk...

A felkészültségem teljes hiánya miatt úgy döntöttünk, hogy P. átveszi a horgászbotot a végén a hallal, én pedig felmarom a merítőhálót és valahogy megpróbáljuk beleterelni a dögöt, mivel az egyértelmű volt, hogy csak horgászbottal nem fogjuk tudni a csónakba emelni, mert túl nehéz, bármi legyen is az. Kb 10 perc szenvedés után nagy nehezen sikerült ŐT a felszínre húzkodni, amikor is mindkettőnk döbbenetére megláttuk, hogy az eddig valaminek hívott hal egy kb 1 méteres csuka. (P-t idézvén: "DAS IS' N METERHECHT! WRRROOOAAAA")

Mit is mondhatnék... nem tagadom, az addigi szimpla jajveszékelésem átcsapott tényleges pánikba, mert:

a.) a csuka köztudottan ragadozó hal. Hatalmas pofája volt, teli hegyes fogakkal.

b.) az 1 méter hosszú csuka kinyitott pofájába belefér (talán mindkét) öklöm, magam is láttam, nem vicces látvány.

c.) P. azt a remekbe szabott tervet eszelte ki, hogy emeljem be a hálóval a dögöt a csónakba. Abba a csónakba, amiben mi is ültünk! 

Persze tiltakoztam hevesen, mert ha a hal a csónakba jön, akkor én kénytelen leszek elhagyni azt, ha kell, a tó kellős közepén is. Mázlink volt, mert a parton rendelkezésre álló ladikok közül csak a miénk rendelkezett beépített, csukható-nyitható ládával, ahova a kifogott hal(ak)at bele lehet tenni, már csak az volt a probléma, hogy pont ezen a ládán ültem, így mint valami nyugtalan tyúkanyó, odébb kellett szállnom, a merítőhálóval a kezemben, amiben a dög közben kepesztett és minden farokcsapásánál visítottam, hogy nyáááááááááááá... Íme a haltároló-lyuk, fölötte a hálóval, benne a hal:

Lényeg a lényeg, nagy nehezen belebuheráltuk a hálóval a halat a tárolóba, merítgettem rá vödörrel vizet, hogy ne haljon meg, amíg kb fél óra alatt kieveztünk a partra, majd tőle olyan messzire, amennyire csak lehetett, helyet foglaltam a csónakban és szorgalmasan tovább nyígattam.

A parton aztán megállapítottuk, hogy nincs nálunk se hal-agyoncsapó cucc, se kés, se semmi, úgyhogy elszaladtam egy közeli halas bisztróba, ahol az eladó nénit meggyőztem róla, hogy adjon kölcsön nekünk egy nagy, éles kést. Mutattam neki fotókat is a halról, alátámasztván, hogy nem hazudok, mire a kezembe nyomott egy páncélkesztyűt is a filézéshez, nehogy lesérüljünk.

A halat a parton 2 profi horgász segítségével lemértük (akik nem mellesleg egész nap a vízen voltak és nem fogtak semmit, nem kicsit voltak irigyek), pontosan 93 cm hosszú és 5 kilós volt. Utána segítettek P-nek a filézésben is:

Tegnap este ő csukaságának egy részét megsütöttük és megettük, és további kb 4 felnőtt adagnyi halfilét lefagyasztottam belőle, mert olyan nagy volt, hogy nem bírtuk volna mindet megenni. 

Konyhacsata 2

A múltkori csínytevésem jobban sikerült, mint gondoltam: P-t beválogatták a főzőműsorba, július elején min. 1, max. 3 délután főzni fog a hamburg-ottensen-i stúdióban, ahol a műsort forgatják. (A tv-s premier szeptemberben lesz.) Ha az első körben esik ki, egy adásban lesz benne, ha a másodikban, kettőben, ha pedig bekerül a döntőbe, akkor 3 egymást követő nap is a tv-ben fog villogni, ahogy a kis medve mancsaival vágja a hagymát, pucolja a krumplit és süti a rib eye steak-et. (Utóbbit persze csak odafantáziáltam, mert nincs még menüterv és a steak az olyan nagyon P-s.) Persze tegnap óta izgalom van ezerrel, a hosszú hétvégén ki kell találnunk, melyik recepteket fogja majd megfőzni (megadott szempontok alapján kell őket összeválogatni, kb 8 receptről beszélünk), arról nem is beszélve, hogy a felvételig még kb 5 hét van, azaz a következő 5 hetet arra kell használni, hogy a nagy nehezen kitalált és összeállított recepteket begyakorolja és többször megfőzze, hogy a felvételkor már ne érje semmilyen meglepetés. Finom öt hétnek nézünk elébe, már előre nyalom a szám szélét. (A próbaevéseket meg persze a 90 napos diétámmal is valahogy össze kell majd egyeztetnem, de annyi baj legyen, majd max minden héten meghívunk valakit magunkhoz vacsorázni. Erről jut eszembe, ecsém Máté pont belecsúszik a felvételt megelőző egy hétbe a hamburgi látogatásával, úgyhogy neki vastagon kijut majd a jóból.) 

Tegnap este vacsizni voltunk egy volt kollégámmal és a francia barátnőjével, egy általuk kiválasztott altona-i görögnél, az evés persze jócskán estébe nyúlott, volt vagy 23:00, mire hazakepesztettünk, de P. annyira fel volt dobódva, hogy még meg kellett néznünk online majdnem két teljes adást az ominózus főzőműsorból, mert jaj mennyi idő alatt kell majd főzni és különben is hogyisvanez és stb... Részben azért megértem az izgalmát, mert más szemmel nézi az ember, ha saját maga is arra készül, hogy a műsorban főzzön. Feltűnnek olyan apróságok, amikre máskor nem ügyelünk: például többek között az is, hogy csak 35 perc áll rendelkezésre az adott étel / kombináció elkészítésére.

Átvettem az irányítást...

... a konyhában.

Minden azzal kezdődött, hogy pár hete P-vel vacsorára ropogós zsemlemorzsa-barlangban sült halat csináltunk, amitől vérszemet kaptam. A héten láttunk egy főzőműsort, amiben spenótos-parmezános galuskagombócot csináltak, amitől annyira összefutott a nyál a számban, hogy másnap egy az egyben megcsináltam őket (szerencsére épp szénhidrát napom volt, úgyhogy még ehettem is belőle). 

Íme, így néztek ki a még kifőzetlen spenótgombóckák, akikhez sajtszószt csináltam és salátát. Iiiisteni finomak lettek.

Az új főprojekt keretében és a spenótos történet sikerén felbuzdulva ma megpróbáltam mogyorós-rozmaringos kenyeret sütni. Kellett hozzá 300g teljes kiőrlésű liszt, 200g 550-es típusszámú búzaliszt, 20g friss élesztő, 2 teáskanál méz, 100g apróra vágott dió vagy mogyoró, napraforgómag, friss rozmaring ágak, 1 evőkanál olíva olaj és só. 

Valami veszettül finom lett, amit egyelőre csak én teszteltem le, P. majd este jön haza és valószínűleg egyből meg is kapom tőle az Arany Fakanál Díjat. :)

Konyhacsata

A 90 napos diéta köszöni jól van, 30 napot már legyilkoltam belőle (na jó nem is, mert csak kedden lesz a 30. napja). Volt pár megrázó eset, amikor mások grillkolbászokat meg kemencés lángost majszolgattak mellettem az utcafesztiválon, amikor pl. gyümölcsnapom volt és almán, banánon, miegyében kívül semmit nem tolhattam... hát ezt az érzést nem kívánom senkinek. A diéta mellett újra ráálltam a futásra, lassan három hete futok minden nap 4 kilométert, amit mától 5,2-re növeltem (átfutom a Balatont), mert az alaptávot már "túl könnyen" lefutom 20 perc alatt. Néha látom P. arcán a lenyűgöződést, amikor olyan helyzetben vagyunk, mint pl. a szerdai Barcelona-FC Bayern meccsen (ahol 3:0-ra kikaptak a germánok) az egyik helyi klubban, amikor mindenki hamburgert zabál sült krumplival, én meg kétségbeesetten okosan lesek ki a fejemből és nem eszem semmit, csak nyelek nagyokat. (Ilyenkor persze belülről csorog a nyálam, mint az állat, de nem mutatom, mert kemény vagyok.) Jó egyébként, mert látom, hogy anélkül ragad át P-re a lefogyunk-hangulat, hogy erőltetném. Meglátjuk, meddig tart a lelkesedése, én 2 hónapot biztosan gyúrok még, aztán utána ha kedve van és szeretné, csinálom vele akár tovább is, mert egyedül rosszabb, mint ketten, montaja Babi néni, mert ő tudja, mert próbálta.

Más tészta: tegnap reggel csörög a telefonom, hamburgi vezetékes szám, hátezmegkilehet?-arckifejezéssel felveszem: egy kedves női hang közli, hogy a Küchenschlacht-tól hív (amit nagyjából konyhacsatának fordíthatnánk) és Herr W-vel szeretne beszélni (aki P. hivatalosan megszólítva). Hááttőőő... ettől aztán felment a vérnyomásom, mert pontosan tudtam, hogy mit akar, ugyanis kb. 2 hónappal ezelőtt én magam jelentkeztem titokban P. nevében az interneten az említett főzőshow-ra. Az egész háttere dióhéjban: unalmas, esős, másnapos hétvégeken szívesen pusztulunk mindketten a kanapén és nézünk főzőműsorokat. P. már többször említette, hogy egyszer ő is szívesen részt venne egy ilyenen, mert milyen vicces lehet blablabla, arról nem is beszélve, hogy tényleg nagyon jól tud főzni. Ez vezetett odáig, hogy két hónappal ezelőtt, egy unalmas itthon töltött délelőttön az jutott az eszembe hogy anyák napján legyen virág mind a két kezemben én bizony megnézem ennek a shownak a weboldalán, mikor-hol-hogyan lehet jelentkezni és ha saját magam egyedül mindent oda tudok hamisítani, jelentkezem P. nevében, mert itt az idő egy kicsit helytelenkedni, na meg mert úgysem hívnak vissza - gondoltaja Babi néni. A jelentkezés egyszerű volt, egy rövid kitöltendő adatlaphoz (személyes adatok) kellett fényképet csatolni és egy rövid leírást adni, miért szeretne P. részt venni a következő műsorban. (Khhhh...) Megírtam, csatoltam, elküldtem, közben jót heherésztem, aztán eltelt 2 hónap, teljesen el is felejtettem az egészet, de amint a nő kimondta a telefonban a Küchenschlacht szót, azonnal tudtam, hogy hoppá van, mert P. jelentkezését úgy tűnik, kiválogatták a sok közül és kapott egy "recall"-t, azaz visszahívták és szeretnének vele további részleteket megbeszélni egy esetleges részvételről és/vagy a további kiválasztási körök menetéről. Pfff... Leizzadtam, melegem lett, hidegem lett, kérdeztem a hölgytől, hogy mindezt nem tudná-e inkább Herr W. helyett velem megbeszélni? Öööhhh nem. Miért? Mert ő nem tud róla, hogy jelentkezett a műsorba, mert én jelentkeztem neki, meglepetésként. Nah itt a csajnál is elszakadt a cérna és röhögött másfél percet, majd közölte, hogy sajtos muszáj vele is megbeszélnie, úgyhogy abban maradtunk, hogy a személyes adatokat leegyezteti velem telefonon, majd felhívja P-t mobilon és közli vele, hogy milyen vicces barátnője van. Nekem innentől kezdve minden kiesett a kezemből, nem bírtam nyugton maradni a seggemen, mert jaj mi lesz, jaj felhívta-e, jaj mikor, jaj mit mondott, jaj mit szólt...nyááháááháá? Estig persze kiderült, hogy P. kapott ugyan egy hívást, de nem vette fel, a ravasz kérdésemből viszont rájött, hogy én tudom, ki hívta és az ökölbe szorult deértsdmeghogynemmondhatomeeeelteőrült-arcom láttán elkezdett pánikba esni, hogy biztos valami nagyon rossz dolog történt, valakit elgázoltam az autójával az ő nevében, vagy valami hasonló, így aztán mit volt mit tenni, elmondtam neki, hogy tudtán kívül jelentkeztem neki a Küchenschlacht-ba és visszahívták. (**közben pislog-pislog) 
Mit gondoltok mi volt a reakció? Majdnem kibújt a bőréből, úgy örült. "Gyááááá! Holnap visszahívom őket! Holnap reggel azonnal visszahívom őket! Jiiihááá! Juhú!"

Kíváncsian várom a folytatást.

Függöny... az átkozott függöny!

Amióta beköltöztünk az új lakásba, próbálunk sötétítő függönyöket beszerezni. Két és fél hónapja. Soha nem gondoltam volna, hogy ez ekkora kihívás lesz... 

Pár hete voltam egy kis, helyi függönyboltban (ezt P-től vettem át, hogy amit csak lehet, próbálunk helyi kisboltokban megvenni, nem a szupermarketben), szóval kis függönybolt, valami iszonyatos, soha nem látott kupleráj volt benne, titokban le is fényképeztem, tessék:

Ahogy az első sokkból magamhoz tértem, megállapítottam, hogy be se tudok menni, mert nincs elég hely kettőnknek, mert az eladó, egy kb. 60-65 éves bácsi elfoglalja az összes szabad helyet a bódéban. Őrület. Elmondtam neki mit szeretnék: sötétítő függöny 2 ablakra, azaz 4 db kis függöny. Mutatott textilmintákat, egy szép narancssárgát kis is választottam, oh mondom minden fasza, ménem ide jöttem már az elején, nem is értem. Örültem is, mint majom a farkának, mindaddig, amíg a bácsi ki nem számolta, hogy akkor az anyag, meg a szélek beszegése az összesen 355 EUR lesz. WIEVIEL??????? Háromszázötvenöt? Kavics? Euró? 

Höööhhööööhhöhöhö, köszöntem alásan, Danke, Tschüss, köd előttem, köd utánam, úgy leléptem, hogy csak úgy porzott. Itthon P. is csak hüledezett, amikor elmeséltem neki, hogy olyan szerencsések vagyunk, hogy módunkban állt (volna) tök sima, egyszerű sötétítőfüggönyöket rongyos 355 euróért megkaparintani. Ezen kaland után aztán egyezményesen jégre tettük a függönybeszerzést: nekem nem volt már kedvem utána rohangálni, P-nek ideje nincs rá, a hálószobánkban meg az anyukám által varrt menő függönyök már fel lettek szerelve, úgyhogy egyikünket sem igazán izgatta, hogy a vendégszobában nincs függöny, végül is nem mi alszunk ott... Ez egészen addig működött is, amíg húsvétkor meg nem érkeztek P. szülei teljes 3 napra. (sóhajt-sóhajt) Az érkezésük utáni reggelen észrevettem, hogy éjszakára két törölközőt RAGASZTOTTAK az ablakkeretre. (Ezt inkább nem is kommentelném.)

Tegnap egy hosszabb séta során a városban (függönyöket már egyáltalán nem keresve!) belebotlottam egy apró kis textilboltba, ami aztán annyira szöget ütött a fejembe, hogy végül bementem szétnézni és tádááám, találtam is megfelelő anyagot, szuperkirály áron. Leszűrtem a konzekvenciát, mely szerint a vásárlás onnantól lesz böszme drága, hogy az ember kiejti a száján a függöny szót. Nagy hiba. Mivel a kisboltban található összes textil eredetileg ruhaneműk varrására volt kitalálva, azaz konkrét függönyanyaguk nem is volt, megúsztam egy 10 eur / méter árral, ami kb. a harmada a függönytextilének. Sokáig vekengtem rajta, hogy lefényképezzem-e, hogy P.-vel este megbeszélhessük: tetszik-e neki is és megvegyem-e... végül az utcán kb. 100 méter megtétele után villámcsapásszerűen megfordultam és visszagaloppíroztam az üzletbe, ahol kinyilatkoztattam a zuram megkérdezésétől teljesen független vásárlási szándékomat. (Mert hiszen az volt a közös terv, hogy narancssárga vagy zöld, "blickdicht", azaz relatív átláthatatlan, vastag anyagot szeretnénk. Nos, amit itt találtam, az egy vastag, zöld függöny volt, azaz kimerítette mindkét keresési feltételt, ezen nincs mit többet megbeszélni, a szavazást lezárom.) Megvettem és kész.

Először az volt a terv, hogy majd én ügyesen kézzel beszegem, amire viszonylag gyorsan rá is jöttem, hogy varrógép nélkül túl nagy meló lenne, így hát ma reggel elkezdődött a függönykeresés utáni második "legviccesebb" dolog: megfelelő szabó felderítése, aki olcsón beszegi mindkét függönyt. Ma reggel leszaladtam a lakás mellett található kis szabóságba, ahol egy kb. 70-80 éves bácsi dolgozik egymaga. Elmeséltem neki, hogy semmi extrát nem szeretnék, csak mindkét függöny oldalait egyszer simán beszegni oszt csók, a többi az én dolgom. Oké, 20 euróért megcsinálja. Nah ezt persze sokallottam, mert ennyiből simán veszek magamnak egy mini varrógépet és megvarrom magam. Mondtam is neki, hogy ánnyiért nám káll, amire lement 18-ra, amire közöltem, hogy megnézem azért máshol is és ha nem megy olcsóbban, akkor visszajövök. Durcázott ő is, meg én is, mindketten másra számítottunk, de kérem, evvan, lájf iz hárd, szabad piac van vagy mi. Átvágtattam az utca túloldalára, ahol úgy emlékeztem, hogy van még egy szabó, gondoltam ott is lekérdezem: egy fejkendős, török néni ücsörgött a varrógép mögött, első blikkre szimpibb volt mint a morgós bácsi, közölte, hogy egyáltalán nem gond, megcsinálja még ma estig, nyugodtan hagyjam ott a textileket. (Ahogy a "nyugodtan" szó elhangzott, persze elkezdtem izgatottan bizalmatlan lenni, nem tudom megindokolni miért.) Feltettem neki a kérdést, hogy akkor mennyi az annyi? Hát ő azt így előre meg nem tudja mondani, úgy kábé 3 euró / méter, de hogy majd ha már kész a függöny, akkor mond egy konkrét árat rá. Végeztem egy gyors fejszámolást (aminek keretei között természetesen vastagon elszámoltam magam) és ott is hagytam nála a cuccot, hogy ma este érte megyek. Kiléptem az utcára, 10 másodpercig örültem, mentem kb 50 métert, amikor elkezdett derengeni, hogy fejben csak a függöny oldalainak méretét adtam össze, de nem szoroztam be 3-mal, különben meg mi ez a duma, hogy nem ad fix árat, hanem majd ha már kész van, kiszámolja? Pillanatok alatt baromi dühös lettem és visszacsörtettem a boltba, hogy márpedig nekem most monnyon egy fix árat, mert ezzel a majdmeglátjuk-majdkiszámoljuk szöveggel nem vagyok elégedett, lehet, hogy Törökországban így varrat az ember, de kérem szépen mi nem Törökországban vagyunk. Itt mindennek az ára szépen előre meg van határozva, itt van fogyasztóvédelem, meg jókis német kockaság, ami a vevőnek biztosítja azt, hogy annyiért vásárol, amennyiért oda van írva és nem utólag majdmegmondommennyiért. Teljesen felizgattam magam a nyanya hülyeségén (meg a sajátomon is, hogy majdnem nem esett le, hogy noooormális???? Ekkora fáziskésésem még tán sose vót). Ettől persze teljesen zavarba jött, hogy ő azt nem tudja, meg hogy így meg úgy, számológép nélkül elkezdett fejszámolni, hogy az akkor úgy kb 36 eur-ra jön majd ki. Áhá. Az pont kétszer annyi, mint amennyit a papi ajánlott 2 sarokkal odébb, úgyhogy megköszöntem szépen a szolgálatot, felmartam a függönyeimet és vert hadakként visszamentem a bácsihoz, beismertem, hogy igaza volt és légyszilégyszi varrja meg nekem őket. Lezsíroztuk, hétfőn megyek értük, remélem tényleg úgy csinálja, ahogy megbeszéltük, mert ha megvettem és megvarrattam két darab zöld rongyot, amit nem tudok semmire használni, valakivel megetetem őket, az biztos.

Soha többé nem szeretnék függönyt venni. Semmilyet. Sehol.

Sellőparty

Szombaton P. egyik legjobb barátjának volt a negyvenedik születésnapja és a hozzá tartozó, eltúlzottan überdimenzionális szülinapi parti: este fél hattól másnap reggel ötig. Kb. este tíztől egy Puppendisco nevű minilokálban buliztunk, P. és a brancs dj-ztek. A hely sajátossága volt, hogy (a nevéhez híven) mindenhol babák képezték a díszítést: a falakon, az asztalokon, az ajtókra szögezve, Barbie babák mindenütt, bis der Arzt kommt. Az egyiket, egy sellőbarbie-t wc-re menet véletlenül legyilkoltam a falról, ez aztán számos későbbi fotó alapjául szolgált:

A hét híre, hogy elkezdtem egy 90 napos diétát, aminek fő célja, hogy kb 10 kiló zsírszalonna lemenjen rólam. Ma volt a második nap, túl vagyok egy protein napon és egy keményítő napon, holnap jön a szénhidrát nap, jippijéé, eddig minden rendben.

Novalgin

Ma pakoltam ki P. táskáját a berlini hétvége után, mosási céllal. Találtam benne egy doboz pezsgőtablettát, amiről eszembe jutott, hogy erről még a múlt héten akartam posztolni, csak elfelejtettem.

Minden azzal kezdődött, hogy szegénynek nagyon fájt a háta, mert a Kieser-trainingen, ahol a hátát edzi orvosi gépek segítségével, valószínűleg valamelyikkel meghúzta, vagy rosszul állította be, sose fog már kiderülni, lényeg a lényeg, annyira fájt a háta, hogy az orvos felírt neki valami szigorúan vényköteles, speciálisan nagyon hiper erős fájdalomcsillapítót, pezsgőtabletta formátumban, amiről persze nem tudtam, mert miért is kellene nekem ilyet elmesélni, viszonylag mindegy, hogy leveles gyógyszerről, cseppekről vagy pezsgőtablettáról beszélünk. Nem?

NEM! Miért? Mert valamelyik reggel véletlenül egy húzásra megittam a vízben feloldott fájdalomcsillapítóját, amiről fogalmam sem volt, hogy micsoda. (Persze, itt lehetne mondani, hogy miért iszom bele mindenbe, ami elő van hagyva, de kérdem én és joggal, ez itt a mi kettőnk lakása, túl sok rendszerellenes dolog nem hever szanaszét és ha éppen úgy tartja az úri kedvem, akkor bizony megiszom 1-1 előhagyott pohár vizet, ha éppen gyötör a szomjúság.) 

Mivel P. korán kelt aznap, lustaságból kifolyólag nem keltem fel vele, hanem még visszaaludtam kicsit, lemaradván így arról, hogy megfogja a kis medve mancsaival a tablettás dobozt, kivesz egyet belőle, feloldja vízben és valami megmagyarázhatatlan okból csak kb. a negyedét issza meg, a maradékot pedig úgy otthagyja a konyhapulton mint eb a szaharát mintha a világ legnormálisabb dolga lenne erős fájdalomcsillapító szert bárhol is csak úgy otthagyni, vízben feloldva. Kb. egy órával később felkeltem, pizsamában kóvályogtam egy sort, majd lehúztam a víznek vélt löttyöt, mert szomjas voltam... Édeskés íze volt.

Utána olvastam az interneten (így utólag, hogy nem lett semmi bajom), mit is ittam meg, jól figyeljetek:

- a cuccot túl idősek, túl fiatalok, gyerekek, babák, kicsit terhesek, nagyon terhesek, valamint azok, akik terhességet fontolgatnak, nem szedhetik.  (Azaz a fiatal felnőtt férfi lakosságot leszámítva kb. senki nem szedheti. Wow. Ezt így mégis azt hiszem, viszonylag jól megúsztam, egyik sem talált igazán.)

- a szer bevétele után nem ajánlott (nem bizonyítottan tilos, de erősen nem ajánlott) autót vezetni, gépeket kiszolgálni, alkoholt inni, egyéb veszélyes, vagy nagy koncentrációt igénylő tevékenységet végezni. (Azaz kvázi dolgozni menni, vagy az ágyba való visszafekvés kivételével bármi mást csinálni. Én most ugyan hirtelen nem emlékszem, mit csináltam utána, de fájdalmaim aznap tuti nem voltak.)

- túlzott érzékenység, vérnyomás ingadozás, fehér vértestecskék számának csökkenése, bőrkiütés, allergiás bőrbetegség, Lyell-szindróma, mint mellékhatás előfordulhat

- továbbá: vérlemezkék számának csökkenése, lecsökkent vesefunkció, vizeletképződés leállása (Miiii???), vesegyulladás, nehézkes légzés, gyomor-és emésztési problémák

- valamint: csalánkiütés az egész testen, bronchiális izmok görcse, nehéz légzés, szívritmuszavarok, hányás, vérkeringés-sokk előfordulhatnak...

Nem tudok hirtelen semmilyen világmegváltó konzekvenciát vagy végső tanulságot ebből levonni, mert a hajlamom, itthon vizespohárban szanaszét heverő, emberi fogyasztásra alkalmas folyadékok elfogyasztására továbbra is megvan, mert P. sajnos naponta kb. 4 féle pohárból, 4 különféle folyadékot iszogat, a legszívesebben mind a négyet párhuzamosan, vagy csak kis időbeni eltéréssel (ami a teától a gyümölcslén és vízen keresztül egészen a kávéig terjed és általában ami még menthető (és iható), azt el szoktam fogyasztani a nap folyamán, mert nem bírom nézni, hogy csak a felét issza meg pl. a gyümölcslének és a többi meg áll egész nap, majd este beleöntöm a csapba. Nem pazarlunk, na. 

(Mindenesetre azt mindketten megtanultuk, hogy vízben feloldott gyógyszert nem hagyunk elfogyasztatlanul a konyhában szanaszét heverni, mert Lyell-szindrómám lesz miatta, vagy veseleállásom, esetleges bronchiális izomgörcsöm!!!)