Útnak indulok

Nu. 

Holnap munka után új kalandok várnak rám beülök a batmobilba és elzúzok újra a Hamburgtól mindössze négyszáz kilométerre fekvő Ripityomfalvára, aminek a rendes nevét a beazonosíthatóság miatt nem szándékozom megosztani a nagyérdeművel, no meg a Ripityomfalva is tök jól hangzik. Azok kedvéért, akik (már) nincsenek képben, ez volt a legutóbbi odamenés története.

P. már ma délután haza rötyögött a szüleihez, ahol jövő csütörtökig ott is marad, holnap estig pedig előkészíti nekem a terepet, ami alatt mindenki azt ért, amit akar, magam sem tudom, mit fed a kijelentés, P. mindenesetre nagyon komolyan veszi. Nem terveztem/tük egyébként az október előtti, Ripityomfalván ketten történő újbóli megjelenést, de amikor P. anyukája megtudta, hogy csak egyetlen drágalátos csemetéje teszi otthon tiszteletét a következő egy hétben, a törpe barátnője nélkül a barátnője nélkül - aki egy centivel sem kisebb, mint a mama - tüntetésbe kezdett, amivel ügyesen el is érte, hogy a hétvégére mégis odatoljam az arcomat. 

Beszámoló vasárnap (apu, anyu, meg én. Fejünk fölött faágak, a lombon enyhe fény...), ha időben hazaérek.

A nagy ho-ho-ho-horgász

A hétvégén horgászni voltunk a Schaalsee-n. 

Nem vicc, teljesen komoly, három darab horgászbottal, élö kukacokkal (akik szegények egy éjszakát P. hütöszekrényében töltöttek elötte), ezerháromszázhetvenkettö csalival, gumihalakkal, horgokkal, és egyéb kétezerhatszázötvennyolc aprósággal felszerelkezve, vasárnap reggel 8-kor útnak indultunk. Béreltünk egy csónakot egész napra (szenzációs 10 euróba került csak, tök menö, volt benne még igazi vasmacska is) és szépen kisiklottunk a nyílt vízre. A Schaalsee egyébként (és most jön a Landeskunde rész, amit valami miatt már rég hanyagolok) Hamburgtól kb. egy órányi autóútra van a Hamburg-Lübeck-Schwerin háromszögben, bazi nagy természetvédelmi terület, 24 négyzetkilométer nagyságú, baromi mély tó. A baromi mélyet úgy kell érteni, hogy tényleg baromi mély, átlag 17 méter, de a legmélyebb pont eléri a 72 métert. A rendszerváltás elött egyébként a tó volt a határ kelet- és nyugat-Németország között. 

Fel voltunk szerelkezve pulcsikkal, kendökkel, 2 flakon 30 faktoros naptejjel, hütötáskában kenyérrel, kolbásszal (mert amióta P. tud a kolbász létezéséröl, valamint amióta a Babi néni volt oly kedves és 10 szállal megdobott bennünket otthonról - az Isten fizesse meg a jóságát :-), reggelire és vacsorára is azt eszik, ha teheti), retekkel, édességgel, jeges teával, fürdöruhával, törölközökkel és háromszáznegyvenhét egyéb aprósággal. Mivel kettönk közül ö a nagy ho-ho-ho-horgász, viszont én vagyok az, aki biztonsággal mozog a csónakban és tudja, mi-merre-hogyan, nem volt egyszerü megértetni vele, hogy amit mondok, az tényleg úgy van és ha nem úgy csinálja, akkor felborulunk (mert persze ugyanolyan kemény feje van, mint nekem, én sem csináltam volna csak úgy, amit mond, addig, amig ki nem próbálom, amit én gondolok és rá nem jövök, hogy az úgy nem jó és neki van igaza). nem volt könnyü meccs, na, de végül megúsztuk felborulás nélkül az akciót. "Találtunk" a tavon egy kb 50 négyzetméteres, jól eldugott, mini szigetet, amit ki is sajátítottunk gyorsan, majd némi tereprendezgetés és faág-hurcibálás után kitüztük rá a zászlónkat, leterítettünk egy plédet, eszegettünk, iszogattunk, fetrengtünk és fürödtünk/úsztunk is. A tó annyira gyorsan mélyül, hogy a vízbemenés után még lehet 2-3 kisebb lépést tenni, majd hirtelen jön az 5 méteres és a nagyobb mélység és már csak úszni lehet, amit P. horgászással ötvözött, amin én a partól teli szájjal röhögtem: beúszott szépen a csónak elejéhez, ahol már rég nem ért le a lába, nagy nehezen kiszegedette a horgász motyót, kutyaúszással ki a nyílt vízre és onnan tekergette az orsót, meg küldözgette be a csali-müanyag halat egyre messzebbre. Vicces volt, na. Föleg, miután már felöltözve, a csónakból koordinálgatva, mit csinálnak a horgász botok, úgy sikerült az egyiket bedobnia, hogy az a müanyag izé, ami a víz felett szokott lebegni és jelzi, hogyha kapás van (kapásjelzö???), leszakadt a damilról és kisodródott a nyílt vízre:

- Schatz, nincs kedved még egy kört úszni?

- Pfff… de persze, hogy van. Azért szárítkozom itt a napon, mert még pont be akartam menni még egyszer a csali-izédért a tóba. ;)

Mindenesetre a kirándulás remek volt, 8 órát töltöttünk a vízen, fogtunk még egy sügért is, akit aztán szerencsére visszaengedtünk a vízbe, mert csak kb 20 centis volt, de mégis elmondhatjuk magunkról, hogy fogtunk valamit a boton kívül is.  A szigetünkön pedig majdnem ráléptem egy bazinagy kígyóra, aki aztán bepucolt a vízbe baromi gyorsasággal, én meg persze üvöltöztem 10 percet, meg ugráltam fel-le, hogy wráááá kígyóóóó, P. meg játszotta közben a nyugodt pasi szerepét, mondván, hogy nem kell a pánik, de rövidesen rájöttem, hogy ö is ugyanannyira be van fosva az ilyenektöl, mint én… 

Íme néhány kép:

Vízi macska

Két dologra jöttem rá (persze többre is, de a posztot ezek közül közvetlenül csak kettő érinti):

1. a P-vel közös 10 napos augusztusi hazamenés úgy tűnik, eléggé foglalkoztat tudat alatt.

2. a reggeli felébredés után nem szabad magunkat visszakényszeríteni aludni, mondván, hogy szombat reggel nyolckor NEM KELÜNK még FEL, mert onnantól csak hülyeségeket lehet álmodni.

Hogy miért?

Ma reggel valamilyen tragikus okból már nyolckor felébredtem... és azzal a lendülettel vissza is csuktam a szemem, majd azt álmodtam, hogy P-vel a Balatonon vagyunk, ahol éppen valami vízbemenős lépcsőnél állunk sorba. A környezet és a vízivilág meglepően hasonlított a Balti-tenger & környékére. Nagy nehezen leküzdöttük a rettenetes tömeget (ami megint inkább Balaton), belemásztunk a vízbe, ahol nézegettük a rengeteg vízi növényt, halakat és egyéb élőlényeket (ez meg valami Tropicarium, mert ilyen se a Balatonon, se a tengeren nincs), majd felfedeztem valami nagyon furát: egy vízimacskát, aki a halak között úszkált, halál cuki volt és teljesen ugyanúgy nézett ki, mint egy sima házi cica, azzal a különbséggel, hogy a víz alatt élt. 

Hát most mit mondjak? Nem ittam lefekvés előtt semmit és tele sem zabáltam magam. A vízimacska viszont annyira jó volt, hogy egész nap azon jár az eszem...

Waiting for Babi néni...

Ma este 6-kor a reptéren Babi&Babi reunion! Jihááá!

Nehéz hétnek nézünk elébe, több szempontból is: holnap P-vel és Babival valami mecklenburg-vorpommerni tavakhoz megyünk lazulni, fürdeni, nyuszogni, majd este 9től német-argentin vb döntőt nézünk egy eimsbüttel-i görög kajáldában tizedmagunkkal... Hétfőre rendkívüli előrelátásról téve tanúbizonyságot, szabadságot vettem ki. Ha az időjárás is követi a tervemet, akkor a vasárnapi esti másnaposságot (akár világbajnok lesz Németország, akár nem) a Falkenstein Ufer nevű, homokos szabad strandon töltjük heverészve az Elba partján, tegnap próbaprogramot futtattam P-vel, elég jól sikerült:

Az autó-forgalombahelyezés az új hobbim

Hihetetlen, mennyire hülye vagyok…

Az egész úgy kezdödött, hogy a múlt hétre tervezett Fordból inkább egy fekete 1.9 TDI Golf lett. Olyan, mint az eddigi, csak fiatalabb és nem 4, hanem 2 ajtós. Nodenemezalényeg - montaja Babi néni. Szépen foglaltam magamnak a múlt héten online forgalombahelyezési idöpontot, ami ma lett volna, de mégsem ma volt. Hogy nem értitek? Elöször én sem értettem.

Tegnap munka után szépen elzötyögtem P-hez, mert úgy volt megbeszélve, hogy nála nézzük a német-algír meccset, mert egyikünknek sem volt kedve este 10-töl éjfélig valami kocsmában nyomorogni, így nagy mennyiségü epres-pezsgös szmötyivel felszerelkezve, rendkívül kényelmesen, ágyból néztük a focit. Elöre fájt a gondolat, hogy 7:40-kor már a forgalmi bázison kell lennem, azaz legeslegkésöbb fél hétkor fel kell kelnem, átfurikázni fél Hamburgon, majd a világ másik feléröl újra át a városon, vissza dolgozni. Evvan, el kell fogadni, ez a feltétele, hogy végre vezethessem az új járgányt. Ennek szellemében fel is keltem szépen, kicsit nagyon szenvedtem, elmondtam P-nek, hogy nyüüühüüüüüüü és azt is, hogy nyüüühüüühüüüüü, majd hajnalok hajnalán elindultam szépen a dógomra. Ezerháromszáz útlezárás, elterelés és hatszáznyolcvan zsákutca után végre nagy nehezen, sok idöveszteséggel elértem a célt, persze rohannom kellett, hogy 07:40-re felérjek a második emeletre (ehhez hozzá tenném, hogy 7:39-kor szálltam ki a kocsiból), nem gyenge sprintet nyomtam, csak úgy lifegett mögöttem a piros kosaram, amiben a P-töl reggel elhozott bugyik, zoknik és egyebek laknak (mert a múlt héten ugyan kiharcolta magának, hogy egy darab használt bugyit a szennyestartójában hagytam azzal a jelszóval, hogy ha én mosok rá nálam, akkor ö is akar, de én jobban szeretem az ilyet mégis inkább magam intézni, na…), lényeg a lényeg berobbantam nagy nehezen pontban 7.40-kor a nyüves forgalmi bázisra, épp megjelent az ügyfélszámom a váró kijelzöjén, levegö után kapkodva beromboltam a megfelelö irodába, ahol az egyik munkatárs közölte velem, hogy nem is mára van idöpontom, hanem holnap 7:40-re.

Hát mit mondjak? Visszakullogtam a parkolóba, újra átautóztam fél Hamburgon és csiribí-csiribá, huss a sok csiga, röpke 60 perc alatt már a munkahelyemen is termettem. Remek móka volt, holnap is elmegyek!

Ismét Berlin...

Tudjátok milyen az, amikor az ember ácsorgás közben a jobb kezével - amivel egy üveg sört tart - megpróbálja ügyesen a válláról lelógó szürke vászontáskát megigazítani, hogy a bal kezével ne kelljen elengedni P. övét, mert olyan jól bele van csimpaszkodva és közben saját magát háton borítja sörrel? Nem? Én igen... P. majdnem bepisilt a röhögéstől.

Berlin nagyon jó volt, szombat délelőtt először felmartuk a célautót T-nél, elvergődtünk vele a hotelig, ahol vérrel és verejtékkel beszuszakoltam a mélygarázs parkolójába, alig fért be:

Némi Kreuzbergben csellengés, ilyen-olyan boltokba bemenés és nézegetés után délutáni alvás a hotelben, majd estére kocsmázós focinézés volt betervezve P. két luxemburgi barátjával, akik Berlinben élnek. A városban minden kocsma dugig volt a Németország-Ghana meccs miatt, amit nem németként elég vicces volt figyelemmel kísérni, ahogy módszeresen mindenki kifordul magából: fekete-piros-sárga pólók, zászlók, kalapok, arcfesték, sálak...stb minden négyzetméteren. Az összes gólhelyzetnél hallani lehetett, melyik kocsmákban csúszik a közvetítés 1-2 másodpercet, mert a felhorkanás/megijedés/őrjöngés hullámszerűen vonult végig az egész utcán/városon. A kocsmában volt egy túlpörgött német csaj, aki végig járta az asztalokat és mindenkit megkérdezett, aki nem volt fekete-piros-sárgára festve, hogy szabad-e... Hát mit mondjak? P. azonnal rápörgött a vissza nem térő lehetőségre és felkérte, hogy nyilvánosan germanizáljon bennünket: a luxemburgi lányt és engem. Ez lett belőle:

Vasárnap délelőtt még elmentünk reggelizni, a BMW-vel gyök kettővel majdnem elkaszáltunk elkaszáltam egy biciklist, ami kapcsán P. megtanulta, hogy agyvérzésem van attól, amikor csak annyit mond, hogy VORSICHT, mivel akkor csak megijedek, cserébe pedig nem tudom beazonosítani, melyik irányból jön a milyen fajta veszedelem. Minden esetre senkinek nem lett semmi baja, időben megálltam (nem mellesleg éppen egy macskaköves utcában, halálos 8 km/h-val próbáltam bevenni egy kanyart, amikor a biciklis fazon úgy döntött, hogy ő akkor is kitolja a biciklijét elém, ha már félig a kanyarban vagyok a kocsival és őt egyáltalán nem is látom, mert az utat nézem, nem a mellettem lévő holt teret. Ezután jött az ominózus VORSICHT P. előadásában, gyökkettes tempónál satufék, a pali meg úgy megijedt, hogy leesett a bicikliről, pedig volt köztünk vagy 2,5 méter, senki hozzá sem ért.

Dögunalom pénteken

Ma olyan szinten nem történik semmi, hogy munkaidöben blogolok. Munkamorál egyes, leülhet…

Este P-vel péniszlesre szaunázni megyünk. Külön üdvözlöm az ötletet, mivel az idöjárás a június közepét meghazudtoló módon fos szomorkás, 16-17 fok körül mozog, így egy kis munka utáni "melegedés" jól fog esni. 

További közérdekü információ (mert az elözö kettö minden kétséget kizáróan rendkívül közérdekü volt), hogy tegnap hirtelen felindulásból, félig elöre megfontoltan eladtam George jármüvet, így egyelöre részben autó nélküli állpotban leledzem, ami azért csak részben autó nélküli, mert az autómentes napjaim végéig lenyúltam D. céges járgányát. Az "új" szerzemény nagy valószínüséggel egy 5 évvel fiatalabb, ezüst színü, 5 ajtós Ford lesz, akiben 170.000-rel kevesebb kilométer van. Reméljük a legjobbakat…

Valamint: új hosszútávú projekten dolgozom: elöre megfontolt, aljas szándékkal meg szeretném próbálni leszoktatni szívem virágoskertjének egyetlen szál ibolyáját a dohányzásról, mivel nem csak rá nézve állapítható meg egy halom egészségügyi probléma, hanem a passzív dohányzástól én is köhécselni kezdtem az utóbbi idöben, amit pillanatnyilag nem tudok más rovására írni, bármennyire is szeretném. (A célszemély természetesen mit sem tud a pokoli tervemröl, így ha ezzel az írással nem buktatom le magam, egyben azt is jelenti, hogy ünnepélyesen ráunt jelen szellemi melléktermék konzumálására felhagyott a blogom olvasásával és újra lehet szókimondani. Muhaha.) Le is töltöttem egy csomó infót az internetröl, mivel németes alapossággal elöbb szépen lexikálisan felkészülök a leckéböl, mielött elkezdeném szegényt lassan, finoman megbombázni az irreális elképzelésemmel, mely szerint belátható idön belül le kellene tenni a cigarettát és ha ez sima hétköznapi légyszilégyszivel nem elérhetö, akkor ezt kérem a szülinapomra vagy ha kell, akár a Jézuskától is, ami aló ugye köztudottan nincs kibúvó. Belelóg a kezem a bilibe. Há de nem? Há de.