Kőkemény vagyok

Tegnap meglehetősen hardcore estét tartottunk P-vel, több szempontból is. Ezek közül egyet kifejtek: a vacsorát! Az előétel saláta volt rukkolával, spárgával, paradicsommal és valami barnás salátalé-lötyivel, amit ő szempillantás alatt betolt, én meg a tőlem megszokott gyökkettes sebességgel lapátolgattam befelé, közben csevegtünk, borozgattunk. Mindaddig, amíg meg nem csúszott a hülye-hülye villám a még hülyébb salátán meg a szószon, aminek az lett az eredménye, hogy egy jó maréknyit lendületesen kidobtam részben a tányér mellé a terítőre, részben az ölembe. Tök jó - gondoltaja Babi néni - innentől kezdve felesleges is úgy tennem, mint aki normális, mert ezennel ünnepélyesen kiderült, hogy egy malac vagyok. Nem is akármekkora. Így indult tehát az este. Miután elfogyasztottam/tuk a salátát a tányérból, az ölemből és az abroszról is, betekintést nyerhettem egy nagy fémtálba, amiben az egyelőre még nyers vacsoránk helyezkedett el: lapos, fehér, halfilének kinéző cuccok (ez részben megnyugtatott), valamint ... és most jön a neheze (Babi, megnyerted a halas szendvicset/currywurstot) 2 darab, egyenként 15 centis garnéla rák, fejjel, szemmel, csápokkal, páncéllal és mindennel, amije van. Hát most mit mondjak? Egy pillanatra kitértem a hitemből. Mosolyogtam szépen, hogy időt nyerjek a rámtörni készülő menekülési-és pánikroham előtt, közben P. elkezdte belepakolászni szép komótosan a rákokat és a fehér izé-filéket a serpenyőbe. Nem bírtam magamban tartani, muszáj volt elmesélnem neki, hogy nem igazán az én stílusom, amikor a tányéron fekvő kajának a szemébe tudok nézni, mire ő roppant cuki módon azonnal felajánlotta, hogy akkor lefejezi a rákokat, így különben is sokkal jobban beleférnek a serpenyőbe a fehér dzsuvák mellé, milyen jó ötlet. Heeehhh. Így is történt, majd a kérdésemre, hogy milyen névre hallgat a filének kinéző cucc a rákok mellett, azt a kétségbeejtő választ adta, hogy azt majd inkább később meséli el. Így is történt. Tálalta a pirosra sült, lefejezett garnélákat, rizottót, spárgát és a fehér, eddig beazonosítatlan cumót, majd mielőtt az első darabkát beletettem a számba, felvilágosított. Mit gondoltok, mi volt az? Seeteufel-Bäckchen, azaz ördöghal, DE nem ám a farkából (szokásos módon) készített filé, hanem az ARCA!!!! Nah itt tértem ki aznap este másodszor is a hitemből. Kajakra ördöghal-arcot eszünk. Atyavilág. Majdhogynem hálás is voltam érte, hogy ezt az infót nem osztotta meg velem idejekorán, mert álmatlan éjszakáim lettek volna tőle. 

Hogy megettem-e? Igen. A rákot is és az ördöghal pofazacskóját is. Hogy túlélem-e? Azt még nem tudom.

Megszakítjuk adásunkat...

Bréking nyúz: végre találtam lakást, úgyhogy végre újra kiszórhatok egy valag pénzt az ablakon berendezésre és bútorokra, juhú végre lesz rendes életterem, 2 szobám, értelmes otthonom, ami szép és lakályos. Az egyik szemem sír, mert nincs rá szó, mennyire utálok költözni (és mert 2 év alatt ez lesz a 4. lakásom), a másik meg nevet, mert ezzel a 2014-re megfogalmazott, összesen 3 darab célkitűzésem 66,6666 %-át március közepével ünnepélyesen teljesítettem, ami nem rossz, mert jó. (A három cél - nem fontossági, hanem abc sorrendben, hogy ne köthessetek belém - a következők: új autó, új lakás, új partner. Ebből az autó már 2 hónapja megvan, a lakást ma intéztem el, a harmadik projekten pedig - ahogy ti is láthatjátok - nagy erőkkel dolgozom.) A lakáskulcsokat már megkaptam, így a márciusból fennmaradó 2 hétben lesz időm a dolgaimat fokozatosan, apránként áthordani az egyik lakásból a másikba, illetve a cég tetőteréből az új lakásba és közben az ebédszüneteket az IKEA-ban töltve mindent megvenni, D-t sörrel és kajával megkenni és a bútorokat hétvégente összeszerelni vele. Mozgalmas 2 hétnek nézünk elébe. (Arról nem is beszélve,  hogy csődbe megyek - háhá.)

Egyéb téma: pénteken P-nél vacsizunk, ő főz. A tegnapi kérdése, hogy szeretem-e a halat és a "héjas dolgokat", némi aggodalomra ad okot. Eleve: mit értünk héjas dolgok alatt? (Ő rendkívül szabadosan a "Krustenkram" kifejezést használta, ami remek, mert ezzel egy lépéssel sem vagyok előrébb.) Héja van pl a kenyérnek, krumplinak (amit sajnos nem Kruste-nek hívnak, úgyhogy csak ámítom magam), de ha halas irányba kezdek el tovább fantáziálni, akkor sajnos meg kell állapítsam, hogy fájdalom, a kagylónak is héja van, sőt mi több, a rák páncélját - és legfőképpen azt! - is belevehetjük a halmazba. Mondanám, hogy nagyon várom az estét, de egy kis gyomor(!)idegem mégis van: mi lesz, ha rendkívül lelkesen csupa olyan dolgokat készít, amiket majd nem leszek hajlandó megenni, mert gusztustalanok, vagy mert a tányéron még fejük és szemük van (abszolút no go: semmi nem kerülhet elém, aminek elkészített állapotában a szemébe tudok nézni). MI LESZ AKKOR - kérdem én és joggal?

A koncert állati jó volt

Olyan nagyon norvég. Meg olyan összebújós. Vagyis inkább összebújni akarós. De nem az elejéről kezdtem a történetet, álnézést kérek: kedden 19:00-ra beszéltük meg a talit egy mexikói kajáldába, nem titkolt, koncert előtti eszegetési céllal. Mivel a lokál közvetlenül a Reeperbahn-nal párhuzamos utcában van, időben, már délután, munka közben elkezdtem aggódni, hogy HOL fogok majd parkolóhelyet találni...? Miután átverekedtem magam a fél belvároson és az autót is sikerült letenni, elszüttyögtem a megbeszélt helyre. Enchilada-t rendeltünk, egy nagy tálat kettőnknek. Baromi szimpatikus volt, hogy P. nem állt neki a szokásos hülye finomkodásnak, hogy Ladies first és blabla, amitől egyébként minden alkalommal le vagyok stresszelve, hanem egyszerűen átvette az irányítást, belenyúlt, kivette az egyik részét, lenyalta a villáját, majd ugyanazzal a lendülettel (és ugyanazzal a villával) belemászott a közös mártásos tálba is. Egy szó mint száz, egyáltalán nem zavartatta magát, én meg baromi hálás voltam érte, hogy ilyen laza és közvetlen, mert ez rajtam is sokat segített. Hát most mit mondjak? Nem vagyok hozzászokva az ilyen első-második randikhoz, amikor még viselkedni kell, meg amikor még mindenki azt hiszi a másikról, hogy normális, úgyhogy teljesen bestresszeltem a helyzettől, főleg, mert ebben az esetben nem csak a "legyünkmártúlrajta" volt a célom, meg a "majdmeglátjuklegközelebb"... További jó pont, hogy a "Mit iszunk? Rendelek 2 sört, jó lesz?" - kérdéssel indított, megspórolva nekem vele azt a kört, amikor morgok, szívom a fogam és kávét kell, hogy igyak annak ellenére, hogy a vacsora mellé egy 0,33-as sört minden probléma nélkül meg tudnék inni. (Mert bizony volt olyan is, hogy a pasi bejelentette, hogy a szombat délutánhoz szerinte inkább még a kávé illik, ami után nyilván nem vetettem fel, hogy de én szívesebben innék sört, különben is hétvége van!) Nem tudom magam jobban kifejezni, egyszerűen megkönnyítette az életemet és az egész este lefolyását ezzel a közvetlenséggel és végre nem éreztem úgy magam, mint akinek botot dugtak a seggébe.

Vacsi után elbattyogtunk a szakadó esőben a bárhoz, ahol a koncert helyszíne volt, végig hallgattuk a német "előzenekart", ami egy énekes-gitáros csajból és egy csellós paliból állt, majd a fő fellépő norvég lányt is. Ott álltunk, hallgattuk a zenét és az jutott eszembe (hogy anyák napján legyen virág mind a két kezemben): hihetetlen, hogy több, mint két év, több ezer kilométernyi költözködés és 3 lakhely kellett ahhoz, hogy egy hamburgi, kb 30 négyzetméteres, pirosan kivilágított lebujban végre hatalmába kerítsen az az érzés, hogy jó helyen vagyok jó időben és a megfelelő mancs fogja át hátulról a nyakamat úgy, mint amikor a nagy macska a kis macskát az irhájánál fogva cipeli. (Nem írom le, ki szokta még ezt csinálni, mert a Babi néni kiröhög és joggal.)

Állati boldogság fogott el, nem is tudom, mikor éreztem ilyet utoljára. Egy teljesen gondtalan állapot, azzal a szent meggyőződéssel fűszerezve, hogy minden úgy jó, ahogy most van.

...

A kávézás P-vel nagyon jól sikerült, azt hiszem, mindketten meglehetősen elégedetten mentünk haza. (Legalábbis remélem, hogy ő is kb. azt kapta, mint amire számított és hasonlóan meg van/volt elégedve, mint jómagam, aki nem teljesen erre számítottam, cserébe valami sokkal jobb jött, mint amire fel voltam készülve.) A "széles váll keres tartalommal rendelkező buksit"-hoz csak annyit, hogy a széles váll ígérete nem pusztán vicc volt: egy szerény, visszafogott, kb. 1.90 cm magas, meggyurmázni való, szőke, szemüveges, kordbársony nadrágos vikinget medvét kell elképzelni. Tök jó. Ittam egy überdimenzionálisan nagy tejes kávét, utána sétáltunk egyet Eimsbüttel városrészben (ez külön meg is lepett, amikor írta, hogy hol találkozzunk, mert ez nem a belváros, hanem nagyjából a világ valaga), majd ad hoc jelleggel beültünk még valami hülye kis parkban egy lehetetlenül kicsi kávézóba, ahol aztán egymás hegyén-hátán nyomorogva egyezményesen újabb kávé helyett inkább egy sört ittunk.

Kedden este a Prinzenbar nevű klubba megyünk Maria Solheim koncertre.

Kenguru krónikák

Hendriknél hallottam először 2 hete Duisburgban hangoskönyv formájában Marc Uwe Kling Känguru Chroniken című írásait (nem találok rá jobb szót, mint az "írást", habár lehetne még szatírikus-komikus, politikai és kritikus epizódregénynek is hívni). EM a héten rendkívül cuki módon letöltötte nekem mindhárom hangoskönyvet, így van mit hallgatnom, nem tudok vele betelni, annyira jó. Egy kengururól szól, aki egy szép napon a mesélő ajtaján kopogtat, mint új szomszéd és kölcsön szeretne kérni 2 tojást az ebédhez. Lassan kiderül, hogy nem csak tojása nincs otthon, de só, tej, liszt, edények és tűzhely sem... végül nem csak a konyhába nyer betekintést, hanem a kenguru be is költözik a mesélő szabad szobájába és lakóközösséget alakítanak...

Apropo EM: tegnap szkájpoltunk, végre sikerült teljesen berendeznie a lakást, ahol életében először, immár egyedül, lakótárs nélkül lakik. Ideje volt, na. Mondogatja már egy ideje, hogy meg kellene látogatnom, végül írásos, hivatalos meghívót igényeltem lakásmegtekintési hosszú hétvégével egybekötött sörözési-és kajamaratonra (mint a régi szép időkben, amikor még az én lakásomban csövezett, basszus, de jó volt!), csak nem képzeli, hogy egy sima szóbeli meghívásnak eleget tudok tenni?! Cöhh. Lényeg a lényeg, április végén valószínűleg visszatérek egy újabb körre a tett helyszínére: Geislingenbe.

Továbbá: ma délután találkozom egy újabb kispajtással, akivel a jövő héten végre rendes kultúrprogram van kilátásban (természetesen azzal a feltétellel, hogy a mai kávézás jól sikerül). Olyan stílusosan és egyszerűen írt rám, hogy lenyűgöződtem. Látszólag ugyanaz a fő célunk is: olyasvalakit találni, akinek kivan mind a négy kereke, vagy ahogy a német mondja: minden bögréje megvan a szekrényben. A mondat, amivel megvett kilóra: "széles váll keres tartalommal rendelkező buksit. Természet, kultúra, beszélgetés, perspektívák.. .rókalánnyal?" (Itt most persze röhögnöm kell magamban, mert az jutott az eszembe: "Én csak egy kurva macska vagyok, nem egy kibaszott tudós!" Szóval rókaként nem tudom, hogy azt a típusú szellemi tartalmat kínálom-e neki, amire vágyik, mindenesetre egy kávét abszolút megér a dolog.)

.

.

.

Folytatjuk...

Az új hobbi

Amióta D. rendelt egy elektronikus dart táblát, az az új módi, hogy az ebédszünetben meg néha előtte, meg utána is dart csatákat vívunk. Nem vicc, teljesen komoly. Felszereltük szépen a falra, a padlón egy csík ragasztóval meghúztuk a dobós vonalat és amikor van 10 perc szabadidőnk, egymást gyilkoljuk az autók között a két urakkal, mert M. csak néha száll be, mert béna. D. nagyon jól dob, céloz és talál is, O. örül, ha egyáltalán eltalálja a táblát, néha szerencséje van, nekem meg vannak jobb és rosszabb napjaim. Újabban az a módi, hogy mielőtt a másik eldobja a nyilat, a többiek megpróbálják rendkívül kedves módon valamivel verbálisan kizökkenteni a koncentrációból, hol több, hol kevesebb sikerrel:

D. van soron. Koncentrál. Hunyorít. Dobásra lendíti a karját...

O: - Negerpimmel! (négerpénisz)

A hatás teljesen eltérő: D. ilyenkor rend szerint tényleg kizökken és egyest vagy ötöst dob, mert ezek vannak a becélzott 20-as közvetlen jobb és bal oldalán. Nálam volt rá példa, hogy 25-öst dobtam, ami inkább véletlen volt, mintsem a Negerpimmel (pozitív?) hatása, O. pedig úgyis csak hadonász, akkor is, ha mondunk közben valamit, meg akkor is, ha nem.

Néha van tétje is a játéknak, D. és O. alkalom adtán pénzben is fogadnak - én ilyenben csak egyszer vettem részt, mert nem szeretek pénzben játszani. El is nyertem az összes aprójukat, kereken 10 eurót, amit munka után D-vel elsöröztünk a coffee to fly-ban - mire másnap behozta az irodába a tőlem kapott malacperselyét, amibe azóta a megnyert játszmák "eredménye" folyik be 1 és 2 eurós érmék formájában és amit rend szerint elsörözünk a fent említett helyen.

A mai estével rendkívül meg vagyok elégedve.