A koncert állati jó volt

Olyan nagyon norvég. Meg olyan összebújós. Vagyis inkább összebújni akarós. De nem az elejéről kezdtem a történetet, álnézést kérek: kedden 19:00-ra beszéltük meg a talit egy mexikói kajáldába, nem titkolt, koncert előtti eszegetési céllal. Mivel a lokál közvetlenül a Reeperbahn-nal párhuzamos utcában van, időben, már délután, munka közben elkezdtem aggódni, hogy HOL fogok majd parkolóhelyet találni...? Miután átverekedtem magam a fél belvároson és az autót is sikerült letenni, elszüttyögtem a megbeszélt helyre. Enchilada-t rendeltünk, egy nagy tálat kettőnknek. Baromi szimpatikus volt, hogy P. nem állt neki a szokásos hülye finomkodásnak, hogy Ladies first és blabla, amitől egyébként minden alkalommal le vagyok stresszelve, hanem egyszerűen átvette az irányítást, belenyúlt, kivette az egyik részét, lenyalta a villáját, majd ugyanazzal a lendülettel (és ugyanazzal a villával) belemászott a közös mártásos tálba is. Egy szó mint száz, egyáltalán nem zavartatta magát, én meg baromi hálás voltam érte, hogy ilyen laza és közvetlen, mert ez rajtam is sokat segített. Hát most mit mondjak? Nem vagyok hozzászokva az ilyen első-második randikhoz, amikor még viselkedni kell, meg amikor még mindenki azt hiszi a másikról, hogy normális, úgyhogy teljesen bestresszeltem a helyzettől, főleg, mert ebben az esetben nem csak a "legyünkmártúlrajta" volt a célom, meg a "majdmeglátjuklegközelebb"... További jó pont, hogy a "Mit iszunk? Rendelek 2 sört, jó lesz?" - kérdéssel indított, megspórolva nekem vele azt a kört, amikor morgok, szívom a fogam és kávét kell, hogy igyak annak ellenére, hogy a vacsora mellé egy 0,33-as sört minden probléma nélkül meg tudnék inni. (Mert bizony volt olyan is, hogy a pasi bejelentette, hogy a szombat délutánhoz szerinte inkább még a kávé illik, ami után nyilván nem vetettem fel, hogy de én szívesebben innék sört, különben is hétvége van!) Nem tudom magam jobban kifejezni, egyszerűen megkönnyítette az életemet és az egész este lefolyását ezzel a közvetlenséggel és végre nem éreztem úgy magam, mint akinek botot dugtak a seggébe.

Vacsi után elbattyogtunk a szakadó esőben a bárhoz, ahol a koncert helyszíne volt, végig hallgattuk a német "előzenekart", ami egy énekes-gitáros csajból és egy csellós paliból állt, majd a fő fellépő norvég lányt is. Ott álltunk, hallgattuk a zenét és az jutott eszembe (hogy anyák napján legyen virág mind a két kezemben): hihetetlen, hogy több, mint két év, több ezer kilométernyi költözködés és 3 lakhely kellett ahhoz, hogy egy hamburgi, kb 30 négyzetméteres, pirosan kivilágított lebujban végre hatalmába kerítsen az az érzés, hogy jó helyen vagyok jó időben és a megfelelő mancs fogja át hátulról a nyakamat úgy, mint amikor a nagy macska a kis macskát az irhájánál fogva cipeli. (Nem írom le, ki szokta még ezt csinálni, mert a Babi néni kiröhög és joggal.)

Állati boldogság fogott el, nem is tudom, mikor éreztem ilyet utoljára. Egy teljesen gondtalan állapot, azzal a szent meggyőződéssel fűszerezve, hogy minden úgy jó, ahogy most van.

...

A kávézás P-vel nagyon jól sikerült, azt hiszem, mindketten meglehetősen elégedetten mentünk haza. (Legalábbis remélem, hogy ő is kb. azt kapta, mint amire számított és hasonlóan meg van/volt elégedve, mint jómagam, aki nem teljesen erre számítottam, cserébe valami sokkal jobb jött, mint amire fel voltam készülve.) A "széles váll keres tartalommal rendelkező buksit"-hoz csak annyit, hogy a széles váll ígérete nem pusztán vicc volt: egy szerény, visszafogott, kb. 1.90 cm magas, meggyurmázni való, szőke, szemüveges, kordbársony nadrágos vikinget medvét kell elképzelni. Tök jó. Ittam egy überdimenzionálisan nagy tejes kávét, utána sétáltunk egyet Eimsbüttel városrészben (ez külön meg is lepett, amikor írta, hogy hol találkozzunk, mert ez nem a belváros, hanem nagyjából a világ valaga), majd ad hoc jelleggel beültünk még valami hülye kis parkban egy lehetetlenül kicsi kávézóba, ahol aztán egymás hegyén-hátán nyomorogva egyezményesen újabb kávé helyett inkább egy sört ittunk.

Kedden este a Prinzenbar nevű klubba megyünk Maria Solheim koncertre.

Kenguru krónikák

Hendriknél hallottam először 2 hete Duisburgban hangoskönyv formájában Marc Uwe Kling Känguru Chroniken című írásait (nem találok rá jobb szót, mint az "írást", habár lehetne még szatírikus-komikus, politikai és kritikus epizódregénynek is hívni). EM a héten rendkívül cuki módon letöltötte nekem mindhárom hangoskönyvet, így van mit hallgatnom, nem tudok vele betelni, annyira jó. Egy kengururól szól, aki egy szép napon a mesélő ajtaján kopogtat, mint új szomszéd és kölcsön szeretne kérni 2 tojást az ebédhez. Lassan kiderül, hogy nem csak tojása nincs otthon, de só, tej, liszt, edények és tűzhely sem... végül nem csak a konyhába nyer betekintést, hanem a kenguru be is költözik a mesélő szabad szobájába és lakóközösséget alakítanak...

Apropo EM: tegnap szkájpoltunk, végre sikerült teljesen berendeznie a lakást, ahol életében először, immár egyedül, lakótárs nélkül lakik. Ideje volt, na. Mondogatja már egy ideje, hogy meg kellene látogatnom, végül írásos, hivatalos meghívót igényeltem lakásmegtekintési hosszú hétvégével egybekötött sörözési-és kajamaratonra (mint a régi szép időkben, amikor még az én lakásomban csövezett, basszus, de jó volt!), csak nem képzeli, hogy egy sima szóbeli meghívásnak eleget tudok tenni?! Cöhh. Lényeg a lényeg, április végén valószínűleg visszatérek egy újabb körre a tett helyszínére: Geislingenbe.

Továbbá: ma délután találkozom egy újabb kispajtással, akivel a jövő héten végre rendes kultúrprogram van kilátásban (természetesen azzal a feltétellel, hogy a mai kávézás jól sikerül). Olyan stílusosan és egyszerűen írt rám, hogy lenyűgöződtem. Látszólag ugyanaz a fő célunk is: olyasvalakit találni, akinek kivan mind a négy kereke, vagy ahogy a német mondja: minden bögréje megvan a szekrényben. A mondat, amivel megvett kilóra: "széles váll keres tartalommal rendelkező buksit. Természet, kultúra, beszélgetés, perspektívák.. .rókalánnyal?" (Itt most persze röhögnöm kell magamban, mert az jutott az eszembe: "Én csak egy kurva macska vagyok, nem egy kibaszott tudós!" Szóval rókaként nem tudom, hogy azt a típusú szellemi tartalmat kínálom-e neki, amire vágyik, mindenesetre egy kávét abszolút megér a dolog.)

.
.
.

Folytatjuk...

Az új hobbi

Amióta D. rendelt egy elektronikus dart táblát, az az új módi, hogy az ebédszünetben meg néha előtte, meg utána is dart csatákat vívunk. Nem vicc, teljesen komoly. Felszereltük szépen a falra, a padlón egy csík ragasztóval meghúztuk a dobós vonalat és amikor van 10 perc szabadidőnk, egymást gyilkoljuk az autók között a két urakkal, mert M. csak néha száll be, mert béna. D. nagyon jól dob, céloz és talál is, O. örül, ha egyáltalán eltalálja a táblát, néha szerencséje van, nekem meg vannak jobb és rosszabb napjaim. Újabban az a módi, hogy mielőtt a másik eldobja a nyilat, a többiek megpróbálják rendkívül kedves módon valamivel verbálisan kizökkenteni a koncentrációból, hol több, hol kevesebb sikerrel:

D. van soron. Koncentrál. Hunyorít. Dobásra lendíti a karját...
O: - Negerpimmel! (négerpénisz)
A hatás teljesen eltérő: D. ilyenkor rend szerint tényleg kizökken és egyest vagy ötöst dob, mert ezek vannak a becélzott 20-as közvetlen jobb és bal oldalán. Nálam volt rá példa, hogy 25-öst dobtam, ami inkább véletlen volt, mintsem a Negerpimmel (pozitív?) hatása, O. pedig úgyis csak hadonász, akkor is, ha mondunk közben valamit, meg akkor is, ha nem.

Néha van tétje is a játéknak, D. és O. alkalom adtán pénzben is fogadnak - én ilyenben csak egyszer vettem részt, mert nem szeretek pénzben játszani. El is nyertem az összes aprójukat, kereken 10 eurót, amit munka után D-vel elsöröztünk a coffee to fly-ban - mire másnap behozta az irodába a tőlem kapott malacperselyét, amibe azóta a megnyert játszmák "eredménye" folyik be 1 és 2 eurós érmék formájában és amit rend szerint elsörözünk a fent említett helyen.

Megtettem hát.

Az ismerkedős weboldalon megjelenik néha egy rendszer által generált szöveg, hogy egészítsem ki a profilomat az általam kedvelt helyszínekkel, ami németül így hangzik: "Tipp: Wählen Sie Ihre Lieblingsorte aus!" Vajon normális, hogy a Lieblingsorte helyett MINDEN ALKALOMMAL Lieblingstorte-t olvasok?

A plattformon egyébként Füchsin néven futok, azaz róka, rókanő, rókalány, nem is tudom, minek fordítsam. Egy női róka, na. Az egyik - rendkívül humoros - kispajtás (41) ezt írta: "Agyafúrt mosolyod van. Igaz, rókanőként kell is, hogy legyen. Hogy kell téged korrektül megszólítani? Hey Füchsin? Hallo Frau Fuchs? Sehr geehrte Frau des Waldes? Hallo Prinzessin?" A pasinak tehát van humora, kár, hogy túlkoros hozzám. Továbbá, a profilján azt az infót találtam, hogy (mint később kiderült erotikus) novellákat ír, amit elsőre persze nem hittem el és gondoltam letesztelem: megkértem, küldjön már nekem egyet e-mailben. Küldött. Nem viccelt, tényleg erotikus irodalomban utazik, nem is akármilyenben.

Egy másik, határozottan kockábbnak tűnő kispajtás (26) különös hobbit űz: quadrocoptert röptet. Erre hagynék némi időt. Tehát még egyszer: quadrocopert röptet. Khhhh... No comment. Különben is túl fiatal. Meg túl kocka is.

Harmadik kispajtás (27) ma délelőtt tök ismeretlenül rám írt, hogy fagyizzunk. Megpróbálom egészben lefordítani, mert megéri: "Nagy adag fagyit és egy kávét ajánlok egy kedves beszélgetésért cserébe. Van már terved ma délutánra? Olyan szépen süt a nap, ezt az időt nem szeretném egyedül élvezni, főleg, ha a velem szemben ülőnek ilyen szép mosolya van. Örülnék, ha visszaírnál." Hát ez valami olyan szinten szupercuki volt, hogy úgy döntöttem, ha nem is az esetem a csávó, egy fagyit és/vagy egy kávét mindenképpen megér az ügy, egyébként is szélesítenem kell a szociális hálómat.

Facit: hihetetlen különbség van a weboldalon ténykedő dél- és északnémet kispajtások között. (Mert ugye aki ennyit költözik mint én, annak sajnos/szerencsére megvan az összehasonlítási alapja is.) Emlékszem, hogy Geislingenben nem győztem lekoptatni a kellemetlen fazonokat, a maradék kevés pedig, aki kedves volt, külsőre nem volt megfelelő. (EM persze az abszolút kivételt képezi.) Nem tudom, hogy ez a nagyvárosnak és/vagy inkább a földrajzi elhelyezkedésnek köszönhető-e, de az itteni résztvevők között csak a hétvégén kettőt találtam, akikhez küllem alapján szó nélkül hozzámennék akik első blikkre meglehetősen szimpatikusnak tűntek, egyikükkel hétfőn vagy kedden találkozom is.

Tudom, belecsaptam a lecsóba, de ha már elkezdtem, akkor végigcsinálom rendesen. D. már tegnap utalt rá sms-ben, amikor újságoltam neki a híreket, hogy "Khátá, bármilyen új palival is találj összejönni, már az elején le kell szögezned neki, hogy munka után néha sörözünk, nehogy megint beleszaladj valami félőrültbe, aki aztán pusztán féltékenységből meg akarja neked tiltani a munka utáni csacsogási sörünket!"

Mi legyen?

Voltam ma T-nél Berlinben, elhoztam tőle egy Dodge Nitro 2.8 névre hallgató, böszme nagy, amerikai dögöt. Mivel ilyet még nem vezettem, az autópályán a tankolásnál meglepetésként ért a hír, hogy a tank a slusszkulccsal nyílik. Akarom mondani nem nyílik. "Tök jó" volt, ott álltam mint valami hülye, dugdostam bele a slusszkulcsot a tanknyílásba, tekergettem-csavargattam benne, nyomkodtam, mint majom a csengőt és nem nyílt ki. A mellettem tankoló papi előbb-utóbb felfigyelt rá, hogy mit hegesztek és morgok már ennyit és odajött segíteni. Neki persze némi erőszak alkalmazásával kinyílt a tanksapka. Cöhh...

Továbbá: O. amióta tudja, hogy G-nek "megszűnt a mandátuma" nálam, azzal nyúz, hogy regisztráljak megint azon a weboldalon, ahol EM-et is megismertem egy évvel ezelőtt (és ahol 3 teljes napja O. is újra megtalálható, én csináltam róla a profilképeit tegnapelőtt, nem volt egyszerű menet). Hát nem tudom, kicsit húzom a szám az ötlettől, de közben tudom, hogy nem mond hülyeséget, mert az első pofára esés már megvolt, innen már csak jobb lehet. Ha pozitívan állok a dologhoz, akkor a jókat kiszűröm, a hülyéket pedig remekül tollhegyre lehet tűzni a blogon és elindítani a sztenderd kepesztésem története mellett a társkeresés Hamburgban című mellékszálat is. Vagy nem? Vagy de? Vagy nem? Olyan magabizonytalan vagyok.

Szüléselőkészítő kurzus

Benyaltam valami jó kis megfázást, ami abban nyilvánul meg, hogy tele a fejem takonnyal, de annyira, hogy hajnali 4 óta olvasgatok, mert ne...