Minden nap tanulunk valami újat

Én például azt, hogy tudok mocskosan nevetni. "Du lachst dreckig." Most mit mondjak? Nem tudom visszaidézni, min nevettem. Azt sem, hogyan. Így képzelem, de biztosan nem így történt.

G. azt tanulta meg tegnap, hogy Magyarország területe kisebb, mint Görögországé. Nem hitte el, fogadtunk, veszített: most meg kell, hogy hívjon még egyszer vacsizni a tegnapi indiaiba. Pedig mondtam neki, hogy ne félj, igazam van.

Három urak is aktívan hozzájárultak mindenféle "tanácsokkal" a péntek este remélt sikeréhez, egyet emelnék ki közülük, ami a kantinban hangzott el O. szájából a lepényhal mellé járó saláta kapcsán: Khátá, ne egyél túl sok csicseriborsó salátát, mert attól egész este pukizni fogsz. 

Alles klar. Köszönjük Emese.

Péntek este

Ide megyünk holnap. A hivatalos idegeskedést még nem kezdtem el már rég elkezdtem, mert még mindig nem tudom, mit vegyek fel és nem lesz időm holnap este mérlegelni, mivel úgy fogok a munkából hazaesni, majd 19:23-kor pontban megjelenni G. főhadiszállása előtt (mivel nekem esik útba az egész kóceráj, így vagyok olyan rendkívül jó fej, hogy érte megyek George járművel (ejtsd: Dzsordzs. Ő Zsolti utódja, a neve D-től származik, majd a hétvégén bemutatom nektek ő autóságát).

(És mi van ha leeszem magam??? Mi van ha kiderül, hogy igazából egy malac vagyok? Egy magyar malac. Egy mangalica!!!)

Minimalista komponista, avagy semmi kedvem ma sokat írni

Péntekre vacsi meghívásom van: G-vel indiai étterembe megyünk (és egy fogadásom a Babi nénivel, amin vagy nyerni fogok egy láda sört, vagy elvesztek egyet, én az utóbbiban reménykedem - nem mintha nem lenne jó egy láda sört nyerni...).

Enyu, a kettes vágányon a héten küldemény érkezik, kérjük, figyelje a postást! <3

Hozom a formámat...

Tegnap este 7-kor találkoztunk G-vel a moziknál, ezúttal mindenki pontosan érkezett (mondjuk már a múltkor is, csak nem találtuk meg egymást), megittunk a film előtt egy kávét, csacsogtunk kicsit, majd beültünk a Wolf of Wallstreet-re, amit mindenkinek ajánlok sok szeretettel, mert brutálisan jó film, 16-os karikás, mert rengeteg drogozós, kurvázós és szexelős jelenet van benne, viszont a világot nem mentik meg, sem robotok, sem földön kívüliek nincsenek benne és nem a fegyverekről és a robbantásról/pusztításról szól a történet, hanem egy fiatal bróker életéről. Rég láttam ennyire jó filmet (ami persze biiiiiztos nem azzal függ össze, hogy EM-mel túl sok sci-fi szart néztünk anno. Na jó de). Az ötletet azért G. is megpendítette, hogy két film között vacillált, az egyik ez a Leonardo DiCaprios Wall Streetes, a másik pedig az új Keanu Reeves film, a 47 Ronin, ahol szellemszamurájokkal harcol... Hát mit mondjak? Szerintem egy fél mosoly átsuhanhatott az arcomon, amikor a "Geistersamurai" szó elhangzott, mert azonnal hozzá tette, hogy "de ez nem annyira a te stílusod, ha jól sejtem", amivel persze bele is trafált a dologba, mert bármennyire is fokozott érdeklődést mutatok a szellemszamurájok iránt (nem mutatok), a film valahogy nem igazán keltette fel az érdeklődésemet (itt kell viszont megjegyeznem, hogy EM kedvéért is hajlandó voltam egy halom szart végig nézni, úgyhogy nem ezen múlott volna a tegnapi moziba menésünk. Mert jófej vagyok.)

Újfent meg kellett állapítanom, hogy G-nek félelmetes emlékezőképessége és sasszeme van (ami saját elmondása alapján csak arra korlátozódik, ami érdekli) - a film előtti kávét iszogatva megkérdezte, hogy ugyanaz a fülbevaló van-e rajtam, mint a múltkor, vagy ennek más a színe? Pfff... Beszarás. Emlékezett rá, milyen fülbevaló volt rajtam 2 héttel ezelőtt, ez valami hihetetlen, ráadásul el is találta, mert tényleg ugyanarról a kis, köves, zöld Schmuck-ról volt szó (amit anyutól kaptam és amit nagyon szívesen hordok), de úgy tűnik legközelebb mást kell felvennem, mert valaki listát vezet róla (mert azt nem hiszem el, hogy erre fejből emlékezett, egyszerűen lehetetlen, én már azt sem tudnám megmondani, hogy milyen ing volt rajta, mert nem ezzel voltam elfoglalva és basszus férfi létére ilyenekre emlékszik). Elképesztő. Be lettem szkennelve, ennyi.

Mivel a speed dating utáni első rendes találkozáskor nem igazán tudtam eldönteni, hogy hogyan illik üdvözölni a másikat (EM-nek kezet nyújtottam, az teljesen rendben is volt), ezúttal úgy döntöttem, kivárom, ő hogyan reagál és majd ennek szellemében megöleljük egymást, vagy kezet nyújtunk, vagy valami majdcsak lesz. Láthatóan ő is erre bazírozott,  hogy majd én megadom a hangot, így aztán az első találkozáskor nem lett se kézfogás, se ölelés, se semmi. Tök béna. Ugyanez a téma persze tegnap is foglalkoztatott a találkozás előtt, mert mégiscsak kellene valamit csinálni, hiszen két felnőtt ember valahogy azért csak-csak üdvözli egymást, egyikünk sem 15 éves már, így újfent arra az elhatározásra jutottam, hogy kivárom G. kezdeményezését, úgy nem történhet semmi rossz és majd szépen azt csinálom, amit ő (ez úgyis ritkán fordul elő, igazán örülhet neki, ha azt teszem amit akar)! A probléma mindössze annyi volt, hogy a németek alapvetően megölelik egymást, a magyarok ugye puszit adnak, de erről teljesen leszoktam az elmúlt két évben, mivel ez itt nem divat és mert tök ciki, amikor az egyik fél puszira készül, a másik meg ölelésre és teljesen félre megy a dolog. Summa summarum, ölelésre voltam felkészülve, ő meg mit csinált? Hát bazeg puszit adott. Pfff. Mi ez mán? - kérdezteja Babi néni és joggal, mert nagyon vicces, amikor én a megölelésre készülve belövöm a megfelelő testtávolságot, ami persze sokkal szorosabb, mint amire egy puszihoz szüksége van az embernek, hiszen akkor a felsőtestet nem szükséges hozzányomni a másikéhoz, ami persze ilyenkor úgy végződik, hogy az illető, aki a puszihoz szükséges testtávolságot célozza be, ráfarag, mert a túlzott testközelség miatt nem az arcomat puszilja meg, hanem vagy a fülemet, vagy a nyakamat, ami persze mindkettőnket iszonyatosan zavarba hozza, mert egyikünk sem erre készült. Hát erre mit mondjak? Soha nem találkoztam még némettel, aki puszit adott, ez merőben új volt, viszont a hajnali kettőkor lefolytatott elköszönéskor már rutinosan tudtam, hogy nem ölelgetjük egymást, hanem puszit adunk szépen, úgyhogy minden fennakadás nélkül, olajozottan el tudtunk köszönni. Úgy tűnik tehát, a görögök puszit adnak. (Hja, ezt lehet, hogy eddig elfelejtettem bejelenteni, hogy G. ugyan itt született, azaz teljesen német, de görög gyökerei vannak, ami első blikkre fel is tűnik, mert sötétbarna, majdnem fekete szemei vannak, amit a németek egyáltalán nem mondhatnak sajátjuknak. Na most mindenki ért mindent, remélem.)

Sajnos álmánt a Babi néni, csütörtökön elhúzta a repcsivel a kondenzcsíkot

Voltunk nagyjából mindenhol: a Reeperbahn-on, ami Hamburg híres-hírhedt szórakozó-, kocsma-, és szexutcája, ilyen szempontból kicsit hasonlít Amszterdamra, csak a lányok itt nem a kirakatban riszálják a seggüket. Beültünk a szokásos Reeperbahn-kocsmánkba, ahova EM-mel is mindig beülünk, mert nagyon vicces a hely, hosszas unszolásra kértem is egy rettenetes rendkívül oda passzoló számot Babinak, hogy neki is rendesen átjöjjön a kocsma-feeling, aztán voltunk a kikötőben, hajóztunk is, jártunk a Balti tengernél, ettünk kötelező currywurst-ot és halas szenyót, lestünk a leszállópálya mentén a coffe to fly-ban repülőket (ez az a lokál egyébként, ahova munka után néha be szoktunk ülni D-vel is, kicsit kibeszélni a többieket, vagy csak megvitatni, hogy kinek mennyire "rossz" éppen), ittunk sok Astra-t, ami az itteni sör (és ami azért jó, mert a logóján vasmacska és szívecske van, engem ezzel már meg is győzött), jártunk a Bedford bárban, ahova G-vel az első randin nem jutottunk be, mert tele volt és ahol Babi a búzasörünk mellé kávét rendelt , teljesen összezavarva a pincér csajt ("ööö...és a kávé a láthatatlan barátotoknak lesz?").

Továbbá: szegény Zsoltit eladtam, az új járgányt majd bemutatom nektek, egészen jó fej ő is.
Valamint: ma este moziba megyek G-vel, megnézzük a Wolf of Wallstreet című filmet, majd meglátjuk mi lesz, a témához perpill nincs különösebb hozzáfűznivalóm (azon kívül, hogy jaj mit vegyek fel? - de itt meg már segített a managerem a Babi néni, aki tanácsait követve megtaláltam a megfelelő esti öltözéket. Nem,  kivételesen nem öltözöm ruszki prostinak!)

Peti kedvéért

Aranyoskáim, nem kell a hiszti, délben keltem ki az ágyból, mert éjjel fél 2-kor estem haza és nem bírtam magam hamarabb kikényszeríteni a takaró alól. Meg nem is akartam.

Tegnap este 8-ra volt megbeszélve a találkozó a Sternschanze metrómegállónál G-vel (aki nem Jürgen), az eddigi összbenyomásom azt súgta, hogy pontos lesz, úgyhogy én sem akartam késve érkezni, főleg azért, mert -11 fok volt egész nap és nem akartam megfagyasztani szegényt, így hát miután kikecmeregtem a "jajmitvegyekfel"-krízisből és minden rajtam lévő ruhadarabot hivatalosan is elfogadottnak minősítettem, elindultam szépen a metró irányába. Így utólag belegondolva nem is én lettem volna, ha sikerült volna a Sternschanze megállónál úgy találkozni, ahogy megbeszéltük. Halálosan pontos voltam, 8:00-kor már ott ácsorogtam a bejáratnál és mérgelődtem, hogy jól kezdődik az este, ő NINCS még ITT és kesztyű+sapka ellenére is nagyon fázom. Fuck. Ökölbe voltam szorulva, csikorgattam a fogaim és próbáltam magam meggyőzni, hogy még ne kapjak agyvérzést, még ne menjek haza, adja neki egy kis időt, hiszen biztosan van elfogadható magyarázata arra, mi a szarért nincs itt 8:00-kor: kigyulladhatott a metrókocsi (hja nem, az Budapesten van, bocsi), vagy ő is olyan mint Csuvi és ilyenkor még kisgyerekeket ment ki különböző égő házakból és azért késik. Alkut kötöttem hát magammal, hogy maradok és várok még egy kicsit, majd 8 óra 10 perckor küldtem neki egy sms-t, hogy mégis hol a rákban van? Azonnal felhívott. Háromnegyed 8 óta várt rám, csak egy másik kijáratnál. Be kellett látnom, hogy neki volt igaza, mert a Sternschanze-n nem csak az U3 áll meg, amivel én jöttem, hanem számos S-Bahn, busz és vonat is, G meg nem tudta, mivel jövök (mivel hogy megbeszéltük, jaj de szar vicc), így rendkívül logikusan a főbejárathoz ment, csak azzal nem számolt, hogy én nem tudom majd, hogy a Sternschanze-n ennyi bejárat meg kijárat van. (Különben is egyértelmű, hogy mindig AZ az egyetlen és igazi bejárat/kijárat, ahol ÉN vagyok, de ezt ő nem tudta még...) Így indult hát az este, mindkettőnknek befagyott a segge a -11 fokban, amíg egymásra vártunk tök feleslegesen.

Az általam kiszemelt bárok persze tele voltak, úgyhogy nagy körülményesen találtunk egy harmadik helyet, ahol ittunk egy teát, mert sörre gondolni sem lehetett, annyira fáztunk. Soha nem gondoltam volna, hogy a Schanzenviertel (szórakozó- és diáknegyed) ilyen szinten tele van szombat este, hogy vérre megy a küzdelem 2 ülőhelyért és csak a 129. bárban találunk magunknak egy szabad asztalt, miután aznap este immáron másodszor is befagyott a seggünk. A teát egy negyedik lokálban süti és sör követte, majd még egy kör sör, és hirtelen - vagy ahogy D. mondaná: schwuppdiwupp - hajnali egy óra lett. Mivel G. autóval volt, amikor lenyomtam a második búzasörömet is, nagyon kedvesen felajánlotta, hogy hazavisz, mivel úgysem lakunk egymástól túl messze.

Mivel az egész estét ő finanszírozta - mert nem hagyott fizetni, pedig akartam -, abban maradtunk, hogy a következő alkalommal én állom a fogyasztásunkat. Nem beszéltünk meg semmi fix programot, tekintve, hogy a jövő hetem már eléggé tele van, szerdán érkezik a Babi néni és február 6-ig ketten rontjuk a levegőt, na meg Maltével is tervben van egy újabb tali, már csak a kilátásban lévő lakás miatt is, így halvány lila gőzöm sincs, mikor találkozunk újra G-vel, arról nem is beszélve, hogy ő esetleg még másokkal is találkozik a speed datingről, mert ezt természetesen nem kérdeztem meg tőle, mert taplóság lett volna.

Nem fogok ezen túl sokat stresszelni, egyszerűen nyitva hagyom ezt az ajtót, aztán meglátjuk, mi jön be rajta.

PS: Peti, örülök, hogy olvasol!