A bantunéger autóvásárló

Néha vannak felettébb furcsa telefonhívásaink: bácsi a vonal túlsó végén halandzsázik valami olyan bantunéger nyelven, amit egyikünk sem beszél, nem is értem az ilyen miért telefonál, amikor ott a remek google fordító, akinek csak beadod a szöveget és nagyjából lefordítja, már küldhető is az e-mail (amivel persze nem azt akarom mondani, hogy a lefordított mondat nyelvtani és/vagy morfológiai összefüggéseiben száz százalékosan rendben lenne, hanem azt, hogy az online összetákolt-hegesztett mondandó lényege kábé nagyjából átjön)... na szóval vannak ezek az emberek, akik annak ellenére, hogy a bantunégeren kívül semmilyen másik nyelvet nem beszélnek (ami persze alapvetően nem baj, mer' méis lenne az), fogják a kis maroktelefonjukat és felhívnak bennünket ékes, bantunéger nyelven. Ha szerencséjük van, én veszem fel a telefont és amikor megunom, hogy nem értjük egymást, akkor leteszem. Ha kevésbé szerencsések, akkor O. veszi fel és a következő (vagy valami hasonló) történik:

- Halló.

- líbvésbámbnálnbésnheféoaehgal - montaja bácsi

- Tessék? - mondta O. furcsa fejjel.

- nékbékbegsfbéoohdmblá khhfdxáljjgc jgrdrs

- Wie bitte? What? Que? - próbálta szegény a lehető legtöbb nyelven feltenni a kérdést, amely a vonal másik végén lévőtől azt volt hivatott megtudakolni, hogy tulajdonképpen MIT is AKAR?

- nlgfáoojqeegéihhnckéaéésoej éanojg éaowfálma áaélnadohébdk - mondá a bácsi.

Ez még egy darabig így ment, egyik sem értette a másikat, aztán röhögnöm kellett, mert O. fején pontosan látszott, hogy hirtelen támadt egy ötlete. Szélesen elvigyorodott, gondolatban kigyulladt a kis villanykörte a feje fölött, kajánul hátradőlt a székben és kéjenc fejjel a következőt mondta a telefonba:

- A hétvégén anyáméknál ebédeltem, fincsi fasírozottat és tepsiben sült krumplit lila káposztával. Ja?

(Rendkívül gonosz módon még beszúrta a végére, hogy ja?, amire a kolléga a vonal túlsó végén természetesen rávágta - akkor is ha nem értette - hogy ja!) Otthon esténként lazacot szoktam serpenyőben pirítani, vagy csak eszem egy szelet sajtos kenyeret, utána pedig betömök egy tábla tejcsokit, ja? (Erre a pali persze megint rávágta, hogy ja!)

Majd miután mindezen gasztronómiai bréking nyúzt megosztotta a szerencsétlennel, elegánsan letette a telefont.

Trollkodás Budapesten...

Tejeskávé és lazacos zsemle

Khátá, hiányozni fogsz - mondták a három urak a Babi néninek, aki 10 évre Timbuktuba költözött, majd betolták az utolsó falat reggelit az arcukba.

Kis kedveskéim, december végéig eltűnök a blogról, mint szürke szamár a ködben. Annak, akivel nem találkoznék az ünnepekben (és sajna ők vannak többen) boldog karácsonyt kívánok, január elején vadonat új kepesztésekkel jelentkezem. Lesz sok speed dating és lakás keresés, berendezés, megőrülés és természetesen még több három urak. :)

Három urak be vannak pörögve a szerdai hazarepülésemtől.

D-nek kicsit későn esett le, hogy december 18-tól január 6-ig nem dolgozom, nehezen vette az adást: "És ezt O. vagy M., mint cégvezető, komolyan helyben hagyta neked, hogy ENNYI IDŐRE LELÉPJ???? Nemááá!"

O. egyébként is mindent evéssel ünnepel. Ha születésnapja (vagy bármije) van valamelyikünknek, nem a szokásos szemközti menzára megyünk ebédelni, hanem a Steak House-ba, vagy egy közeli étterembe, ahol nagyon jól főznek: "Szerda reggel 9 helyett 8-ra jövünk mindannyian dolgozni, jó? Elmegyünk együtt reggelizni, mert Khátá délben lelécel."

Komolyan kezdem úgy érezni, mintha minimum Timbuktuba mennék legalább 10 évre...

Ma ebéd után O-ra olyan szinten rátört a valahova mehetnék és a valamit csinálhatnék**, hogy miután mondtam neki, hogy akkor én elmegyek gyorsan a sarki postára, mert fel kell adnom valamit, mindjárt jövök, közölte, hogy jó, az ő autójával megyünk és D. is jön (közben az ad hoc programról mit sem sejtő D-nek üvölti a csarnok másik felébe, hogy "Dééééééééééé gyereeeeeeeee, megyüüüüüüüünk!!!", aki természetesen kérdőjel arccal néz rám, hogy mé, most mi van, hova megyünk? Hát nem tudom, én csak postára akartam menni, de úgy tűnik, most mindhárman útra kelünk, mert valakinek mehetnékje van). Szerencsére azért elkanyartunk a postára is, mert tényleg dolgom volt, majd a két urak lelkesen megszavazták, hogy menjünk ki a pár kilométerre lévő hamburgi repülőtérre, "mert ott olyan jó", fel lehet ülni a legfelső szintre kávézni és lehet lefelé lesni az embereket, kritizálni a nőket, röhögni a többieken. El voltam képedve az ötlettől, de ezt valami olyan lelkesen szavazták meg a postáról a főútra kikanyarodófélben (még az öklüket is le kellett pacsizni!), mintha valami nagy horderejű dolgot döntöttünk volna el, hogy még engem is teljesen magával ragadott a dolog, hogy juhú, reptér!!!

**ez az utóbbi hetekben többször előfordult, mindig ebéd után: voltunk már ilyen formán Ikeában és Media Marktban is kényszerbevásárolni és nézegetni... 

Bekeményítettem

...és lefoglaltam magamnak január 19-re egy speed dating helyet a már rég kiszemelt korcsoportban egy bárban. Eredetileg úgy volt, hogy O-val megyek (ami persze még lehetséges), de miután a héten 4 napig halogattuk az online regisztrálást, mert egyik nap én felejtettem el munka után, másik nap meg ő és ma reggel kellőképpen bal lábbal keltem fel ahhoz, hogy elegem legyen a "Tüdelkram"-ból, úgy döntöttem, kezembe veszem az irányítást, O. meg jön velem ha akar, ha meg nem akar, akkor nem jön, ennyire egyszerű ez. 

Mert mindenki a saját szerencséjének a pogácsa.

Mivel a mai napon a hangulatom minden különösebb ok nélkül a szánalmas, a közepesen ergya és a fogalmamsincshagyjálbékén állapotok között mozog, meghoztam a mai második nagy döntést is: este újra elmegyek a zeneművészeti egyetemre egy koncertre, ami A lovely noise névre hallgat és Benjamin Britten 100. születésnapja alkalmából rendeződik. Mivel semmi kedvem megint a seggemet mutogatni a sötét parkban, miközben 817 kilométert sétálok, úgy döntöttem segítségül hívom hű társamat, Zsolti járművet, aki egyébként is arra hivatott, hogy engem fuvarozzon A-ból B-be. (Tudooom-tudooom, tömegközlekedéssel is biiiiztosan lehetne menni, de utána néztem a neten és ez nem az a nap, amikor agyvérzés nélkül elviselem, hogy eltévedek. Semmi kedvem nincs se átszállni, se keresgélni, se embereket megkérdezni, hogy hol vagyok, úgyhogy most Zsolti a soros.)

Öreg krumpli

Három urak (úgy ülnek, mint a nyulak) külön kis kifejezéstárral rendelkeznek a régi autókat illetően: nem azt mondják, hogy roncs, vagy hogy öreg mint az országút, hanem das ist ja eine alte Kartoffel / Gurke! azaz a szóban forgó autó egyszerűen egy öreg krumpli vagy uborka. Megemlítettem ma O-nak, hogy rendkívül nagy cukiságnak könyvelném el, ha hosszú távollétemben néha beindítanák a közelben parkoló Zsoltit, nehogy mire visszajövök, ne akarjon működni. 

- "Persze Khátá, nem téma, dann kannst du mit deinem Auto wieder durch die Stadt gurken." 

Pfff...szegény Zsolti, ki lett osztva, megkapta az uborka-minősítést.

Maja a méhecske...

... amikor O. az ikea kellős közepén egyszer csak úgy dönt, hogy a frissen a sárga szatyorba helyezett, tapadós végű mosogató kefékből kettőt a kopasz fejére cuppant. 

Hát mit mondjak? Nem csak én röhögtem visítva, hanem még páran mások is körülöttünk...