Elmarasztalásban részesültem, úgyhogy mától rágyúrok a blogírásra.

Mivel a múlt héten minden nap voltunk valahol EM-mel, eléggé kinyúltam, mire hazament, a héten ennek megfelelően takarékon vagyok.

Ma Németország-szerte traffipax maraton volt: 14.700 rendőr 8500 ponton fényképezett az országban csütörtök reggel 6-tól péntek reggel 6-ig. Egyedül Hamburgban 300 utcát jelöltek meg a hatóságok, ahol hivatalosan sebességet mértek a városban, nagy élmény volt részt venni a mai forgalomban, mindenki betartott minden szabályt, olyan volt, mintha megállt volna az idő.

Csokorba gyűjtök némi további eseményeket az elmúlt két hétből, amiket nincs kedvem teljes történetben megfogalmazni, mégis viccesek/szánalmasak/hírértékűek:

- sikerült a múlt héten este 10-kor (EM-mel az anyósülésen, vaksötétben) tolatás közben gyök kettővel a vonóhorgommal egy akkora horpadást "ráhegeszteni" egy mögöttem parkoló Audi lökhárítójára, mint a fejem. Azt mondta, ahogy nekimentem, hogy KRRRRSSSSSSCS!!!

- Hogy elhajtottam-e? Nem. Pár percre mérlegeltem ugyan a Murmanszkba való azonnali kivándorlás lehetőségét, de végül nem tettem meg. Mi történt? Kihívtuk magamra a rendőrséget. Remek érzés volt. Hálás vagyok EM-nek, mert a higgadtságával rengeteget javított a kezdődő idegrohamomon, valamint 5 percenként eszembe juttatta, hogy ne őrüljek meg, amíg kiérkezik a rendőrség, mivel pontosan az ilyen esetekre fizetem a biztosítást. Igaza volt, na.

- A hétvégén felhívott az Audi tulajdonosa ("hála" a rendőrségi cetlinek, megkapta a telefonszámomat) és megköszönte, hogy "feladtam magam" és nem hajtottam el. 20 percet telefonáltunk, kiderült, hogy egy évvel fiatalabb nálam a csávó, pár hónapja lakik Hamburgban és pénteken sörözni megyek vele, legalábbis ez a hivatalos formája a kárfelmérés kielemzésének, mondván, egyikünk sem látott még ilyet soha. Hát mit mondjak? Van ennél jobb módszer is az ismerkedésre, de be kell lássam, hogy ez is működik.

Képek

A heti összefoglalásra ma nem futja az energiámból, cserébe mutatok pár képet a 6 napos Hamburg-kalandunkról. Ömlesztve: Reeperbahn, St.Pauli, Balti-tenger, Hamburg kikötő, Hafen City, Alster... (Rájuk kattintva meg lehet őket nagyban is nézni)

Kertész leszek, fát nevelek

EM egy hete pakol, mérlegel, mit hozzon magával-mit ne, ma kaptam tőle egy fényképet, amin az összekészített dolgai voltak: ingek, pólók, nadrágok, zoknik, alsók... és ami elsőre feltűnt: egy bámulatosan ronda nyakkendő! Kérdeztem is tőle, hogy ezzel ugyan mi a szándékod? 

- hát, sose lehet tudni, mikor kell...

Nem akartam elkezdeni kiokosítani, hogy ha elegánsabb helyre találnánk menni, akkor is elég egy szimpla ing. Ha el szeretné hozni, hát hozza el, nem foglal sok helyet úgyse. Közben rötyögtünk kicsit skype-on, majd a következő, színlelt-sértett bejelentést tette:

- nem is vetted észre, hogy a kupacban van a fürdőnadrágom is?!!!

- pff... bocsánatot kívánok, most hogy jobban megnéztem, tényleg ott van. Feltehetek egy kérdést? MINEK NEKED FÜRDŐNADRÁG? Ugye tudod, hogy 1. ősz van, 2. a fürdőszobám mindenki számára kötelezően FKK jellegű? * 

- höhö... Persze, de sose lehet tudni.

(Hogyne lehetne már tudni? Egyikünk sem rajong a nyilvános fürdőhelyekért, az Alsterben nem lehet fürdeni, azt pedig nem tudja, hogy a tengerhez is megyünk jövő héten, de ha tudná is, a vízhőmérséklet csak 15 fok, nem jön szóba a fürdés.)

A másik meglepetés a bazsalikom volt. A növénykét tőle kaptam 4-5 hónappal ezelőtt virág helyett, de a költözésnél újra a gondjaira bíztam. EM-ről azt kell tudni, hogy eddig nem voltak növényei, mert nem élték volna túl a kalandot, a bazsalikommal viszont valahogy más a helyzet: a költözésem után először ügyesen magától rájött, hogy a növény nem érzi magát jól a konyhában, így bevitte a hálószobába, ahol az ablakban kapott helyet. Amikor már látta, hogy a bazsalikom túléli a helycserét, én is megnézhettem skype-on, hogy lámcsak, milyen jó sora van. Ma úgy belemelegedett a bazsalikomgondozásba, hogy a következő vállalkozásba kezdett: az egy nagyból csinált nyolc kicsit. Sőt, annyira ügyelt minden részletre, hogy a dobozok aljába még vízelvezető lyukakat is fúrt. Nem találok rá szavakat.

* FKK: nudista

Cukiék

A héten levelet kaptam lájf a szupercuki geislingeni szomszédaimtól, az idős házaspártól, akiktől közvetlenül az elköltözésem előtt már nem sikerült elbúcsúzni, így a kolléganőimtől tavaly születésnapomra kapott lila orchideámat egy búcsúlevélkével körítve az autójuk mellett hagytam a garázsban, mielőtt elindultam Hamburgba.

A növényke sorsa napokig komoly fejtörést okozott, mert:

- szerettem, mert szép volt, de különösebben szoros kapcsolatot nem alakítottam ki vele, szemben a többi növényemmel, akik most kivétel nélkül itt laknak velem a városban és köszönik, mindannyian jól vannak.

- nem volt már több hely az autóban és a szállítást sem élte volna valószínűleg túl.

- semmit nem akartam megtartani, ami Heubach-ra és az ottani munkahelyemre emlékeztet, amely halmazba sajnos az orchidea is beletartozott.

Végül indulás előtt bevillant, hogy cukiékkal a ritka találkozásaink ellenére úgyis nagyon jóban voltam, a néni biztos örülne a virágnak, én meg jó szívvel hagyom itt, jó kezekben lesz. 

Tegnap végre megkaptam a postaládakulcsomat, tele is volt alaposan mindennel (mivel az oda érkező postámat átirányíttattam a hamburgi címemre), amik közül egynek nagyon örültem: köszönő levélke a geislingeni szomszédaimtól, benne valami olyan mennyiségű cukisággal, hogy teljesen meghatódtam.

A hétvégém sűrű lesz: rendbe kell tennem a lakást, mosni kell sokat, kozmetikushoz menni, bevásárolni, hogy mire EM hétfő este berobban, minden rendben legyen. Ha terv szerint alakulnak a dolgok, egészen jövő hét szombatig vagy vasárnapig itt lesz. Holnapután O-val előreláthatólag a műcsarnokba megyünk, mert "Khátáá, nem akarunk valamit csinálni a hétvégén?" Hát hogy a viharba ne akarnánk! Felvetettem a Kunsthalle ötletét, amiben meg is egyeztünk, bár O-t ismerve vasárnapig még hetvenkétszer meggondolja és átszervezi a programot, úgyhogy nem tartom kizártnak, hogy inkább ebédelni/vacsorázni/sütizni/tortázni akar majd menni.

A jövő hét is hasonlóképpen túl van szervezve: amíg én nap közben dolgozom, EM szépen itthon írja a szakdolgozatát, esténként pedig erre-arra megyünk, ezt-azt csinálni. Október 3. csütörtök nemzeti ünnep és egyben munkaszüneti nap, amit kihasználva elzsoltizunk Niendorfba, ami egy kis falu a Balti tenger partján, innen kb 70 km-re. EM nem tud róla semmit, csak annyit mondtam neki, hogy a csütörtököt fenntartom a saját kis privát céljaimra és nem Hamburgban fogjuk a napot eltölteni. Ugyanazzal a módszerrel szeretném odavinni, ahogy ő engem legutóbb a meglepetés koncertre: egészen a végcélig fogalma sem lesz róla, merre tartunk.

Alster

Tegnap nagy lendülettel nekiindultam felfedezni a környéket azzal a nem titkolt céllal, hogy körbejárom a közeli Alster nevű tavat, ami sikerült is volna, ha nem az ellenkező irányba indulok el. Sétáltam vagy 4-5 kilométert, mire feltűnt, hogy már rég a tónál kellene lennem, valami nem passzol. Nagyon ügyesen észrevettem, hogy az utcát, ahol épp voltam, már ismerem: itt van a közelben a kerületi hivatal, ahol a megérkezésem után bejelentettem a lakcímemet. A kerülő nem volt teljesen felesleges, mivel ha a helyes irányba indultam volna, most nem tudnám, hogy a lakástól körülbelül 100 méterre van (egy, a különös igényeimnek megfelelő) kozmetika és jóga stúdió is.

Ma megtaláltam a rövidebb utat is a tóhoz: 5 km helyett kb 800 métert kell csak sétálni, csináltam még képeket:

Út közben beleszaladtam egy szupermocskos autóba, amire valaki rendkívül humorosan ráírta (és rajzolta) a véleményét:

Errefelé minden dinnyét nekem találtak ki...

Az automata váltó

- Khátá, tudsz automata váltós autót vezetni?

(Attól függ, mire megy ki a kérdés. Hogy szeretnék-e segíteni az autóelhozásban, mert 2 sofőr kell, vagy arra, hogy ha pisztolyt szegeznek a fejemhez, hajlandó lennék-e automata váltós autót vezetni? Nyilván, ha az életem múlik rajta, kötéltáncolni, helikoptert vezetni, meg zsírleszívást végezni is tudok, kérdés, hogy TÉNYLEG szükség van-e rá? A szükség ez esetben ott kezdődik, hogy minimum megmentem vele a világot, különben  a válaszom: nem.)

- háááát, ha nem muszáj, akkor nem nagyon szeretnék... (A diplomatikus válasz ellenére éreztem, hogy ez nem lesz a választható opciók között...)

- Elkísérnéd bitte M-et? Ki kéne szállítani ezt a Hyundai SantaFe-t az egyik közeli kereskedőnek, elviheted az én autómat is - mondja nagy lazán O., akinek automata váltós A6-osa van, amit eddig még nem törtem rommá, na majd most.

- szerintem Zsoltival mennék inkább...

(Majd megérkezett M., aki széles vigyorral, hitetlenkedve kérdezte, hogy tényleg nem vezettél még automata váltós autót? Majd a kezembe nyomta a SantaFe kulcsát, hogy akkor most megyünk vele egy kört, mert itt a szalonban nincs egy darab kézi váltós kocsi sem, meg kell, hogy tanuljam kezelni az automatát, mert szükség lesz rá. Hát mit mondjak, kicsit hirtelen jött a felkérés, felzaklatódtam a dolog hallatán. Beültünk az autóba, majd ahogy M. elmagyarázta, hogy a P, R, N, D betűk mit jelentenek és kényszerített, hogy elkezdjek vezetni, megdöbbentem, hogy ahogy a P betűtől áthúzom a váltót a Rückwärts-en és az üres járaton, elindul az autó hátrafelé, pedig nem is az volt a cél. Mögöttünk "szerencsére" az autószalon üvegfala volt, ami mögött O. ücsörgött, remélem nem látta, hogy majdnem betolattam az irodájába.

M. a következőt kommentelte, miután sikerült előre felé (is) elindulni: "hehehe, szerintem O. nem röhögött volna, ha átmegyünk az autóval üvegen."