Bútornézés 2.

Ma jelentkezett a második érdeklődő, ezúttal e-mailben. Nem török, hanem német.

EM mindjárt tippelgetni kezdett, hogy biztos valami diák lehet, amit szerintem alapból kizárhatunk, mivel Herbertnek hívják. Elképzelhetetlennek tartom, hogy egy 30 év alatti pasast Herbertnek hívjanak, bár meg kell hagyni, errefelé is minden bizonnyal vannak szerencsétlen fiatalok, akikkel - már ami a névadást illeti - kitoltak a szüleik: Herbert-ek, Günther-ek, Manfred-ek, Waldemar-ok (be kell valljam, ez utóbbi nekem perverz mód nagyon tetszik, akkor is, ha totál divatjamúltnak számít), Wilfried-ek és Heinz-ek. Az e-mail szövegezése alapján egyáltalán nem tudom a csóka korát belőni, mivel szuperhivatalos "sehr geehrte Frau Booohbeliii"-vel indított (ami viszont remek, hogy felismerte, hogy lány vagyok, mivel ma két olyan üzenetet is kaptam munka közben, amiben le lettem Herr Borbélyozva), a mondandója után viszont azzal zárt, hogy liebe Grüße, aminél személyesebb talán már csak az "ich umarme dich herzlich" vagy az "alles Liebe" lenne, úgyhogy tanácstalanul széttárom a karom és kijelentem, hogy recece. Fogalmam sincs, hány éves lehet Herbert. Mivel meg szeretné nézni a bútoraimat, ez záros határidőn belül ki is fog derülni, úgyhogy kíváncsian várom, melyik napra jelentkezik be.

Apropo bejelentkezés: holnap este a kuchen-i kínai-mongol étterembe megyünk EM-mel a "Végig esszük a környéket, amíg még itt vagyok, mert utána nem sűrűn lesz rá lehetőség" - című legújabb programunk keretében. A múlt héten Türkheim-ban ettünk sváb kaját, szombatra pedig egy újabb Tübingenbe menés keretei közt a Neckarmüller nevű helyen tömjük majd meg a bendőnket, ahol legutóbb a véradás után csak egy sört ittunk, mert el voltunk dugulva a kiadós klinikai reggelitől. Csütörtökön munka után elmászom Niederstotzingenbe, mert - ne ítéljetek el - amióta Zsolti megvan, nem volt még benne olaj cserélve (csak utántöltve) és nem merek nekivágni a Geislingen-Hamburg útnak enélkül, így aztán megörvendeztetem Andi tesóit egy kis olajcserével. Péntek este pedig magányos leszek, mert EM az egyik kollégája legénybúcsújára megy a szomszédos Türkheimba, viszont a hajnalban történő értemenéstől szerencsére megmenekültem, mert lesz, aki hazafuvarozza a seggét.

Ennyi volt a móka mára, zárul Miki mókatára.

Bútornézés 1

Tegnap tettem egy újabb kört a Kauflandban, mivel az első érdeklődő még aznap magával vitte a bútoreladós cetlimet, miután odatettem, így írnom kellett egy másikat. A pali este fél 10-kor hívott fel, hogy olvasta a hirdetésemet és érdekli, rendkívül sokra értékeltem, hogy ezt nem tudta velem délután vagy kora este közölni. Megállapodtunk hát, hogy másnap este eljön megnézni a cuccokat.

Lakásnézés 1:

Török (vagy indiai) fazon és felesége.

- ez itt a nappali, mellette az étkező, erre pedig a hálószoba. A vesszőből fonott virágállványon és a karosszékemen kívül mindent el szeretnék adni.

- blablabla...

- az ágy 160x200cm-es, az étkezőasztal és a székek is fenyőből vannak. A kanapé kihúzható, 2 személyes. Ha megadja az e-mail címét, szívesen küldök fotókat és árakat is, hogy át tudja gondolni.

- nincs e-mail címem, de sms-ben elküldheti az árat.

- persze, ha megmondja, pontosan melyik bútorok érdeklik...

- küldjön egy árat mindenre all incl., nem aprózzuk el. Ha úgy döntünk, hogy kellenek a bútorok, viszünk mindent és majd a tesóimmal szétosztjuk a cuccokat egymás között.

(Pfff tesa, ti nem vagytok kispályások...! - gondoltaja Babi néni)

Próbálkozom

Elbattyogtam ma este a Kauflandba adok-veszek cetliért, mivel az áruház bejáratánál van egy baromi nagy hirdető fal kettéosztva "adok" és "veszek" részekre, ahova mindenki kiírhatja a kínját a téli gumi vásárlástól a használt babakocsi eladáson át egészen a munkakeresésig. Meglátjuk, beválik-e.

Dekoncentráltság

Szétszórtságom újabban úgy manifesztálódik, hogy hátra ülök be az autóba. Tegnap elugrottam az Obi-ba megnézni, hogyér' van az Umzugskarton, hogy ha majd eljő az idő, csak össze kelljen számolnom, mennyit vegyek belőle a költözéshez, majd a nézegetés végeztével kisétáltam a parkolóba - bevallom, kicsit el voltam gondolkodva -, kinyitottam az autót és teljes nyugalommal beültem a bal oldalon hátra. (Az elmúlt másfél hétben immáron másodszor.) 

Legalább az oldalt eltaláltam...

Felmondtam...

...szóban legalábbis. 

Hétfőn írásban is megteszem: a munkahelyemen, az internetszolgáltatónál és a főbérlőimnél is. Az alábbi remek kis térképen meg lehet csodálni az eddigi költözési útvonalaimat:

Piros: Budapest - Duisburg (1250 km)

Kék: Duisburg - Geislingen (500 km)

Zöld: Geislingen - Hamburg (700 km)

Terv szerint szeptember első hétvégéjén hagyom el a terepet két autós fordulóval, addigra mindent előkészítve, mindenemet eladva (szóljon, akinek bútor kell! - hehe) a részleteket lebeszélve, megtervezve és magamat - amennyire lehet - bebiztosítva. Meglátjuk, mi sül ki belőle.

Erősen fúj a változás szele

Kevesen tudják Nyuszi barátai és üzletfelei közül, hogy az elmúlt 1-2 hónapban szabadidejének jelentős részét az - EM-mel közös programok mellett párhuzamosan - munkakereséssel töltötte. 

(Miért?)

Mert Nyuszi - több okból kifolyólag - amivel most nem untat benneteket - már elég rég óta nagyon nem szeret ott lenni, ahol van. Erről talán majd lesz egy hosszú, utólagosan panaszkodó poszt, ha már minden rendben lesz.

EM-mel még esedékes lesz a napokban egy hosszabb elbeszélgetés, mivel ő csak addig van képben, hogy Nyuszi munkaszerződése februárig szól, amit majd vagy meghosszabbítanak, vagy nem, igazából teljesen irreleváns, mert Nyuszi semmiféleképpen nem maradna februárnál tovább a jelenlegi munkahelyén (de ha lehet, még hamarabb felvenné a nyúlcipőt). Ez tehát a Wissenstand / informáltsági szint, amivel EM jelenleg rendelkezik. Mondogatta már többször, amikor szóba jött, hogy ne szoruljak Nyuszi ne szoruljon annyira ökölbe, mert a környékben biztosan talál majd megfelelő állást, Ulmban vagy Göppingenben sok a lehetőség blablabla, szegény csak azt nem tudta, hogy engem Nyuszit lepné meg a legjobban, ha Ulmban vagy Göppingenben találna új munkát, mivel ott egyáltalán nem is keres.

Részletekkel Nyuszi egyelőre nem fárasztja barátait és üzletfeleit, mert még minden szervezés alatt áll és alakul (na meg ha pofára esik mégis, nem csinált segget a szájából). Legyen annyi elég, hogy nagyon fúj a változás szele és ha minden a terv szerint halad, augusztus végén a nyúlcipő is felvételre kerül.

Köd előtte, köd utána. (**közben sátáni kacaj, vihar, mennydörgés és villámlás. Az úri közönség tapsol)

Tübingen

Hétfőre szabit vettem ki, mert EM-mel Tübingenbe mentünk vért adni. Szépen felkeltünk reggel 8-kor, mindjárt el is kezdtem a véradás előtti szokásos cirkuszomat, mely szerint meg fogok halni estébéestébé, ő kiröhögött, majd a 75 km-es odaút alatt ijedtemben megittam másfél liter ásványvizet, aminek természetesen az lett a vége, hogy mire odaértünk a klinika véradó központjába, kis híján összepisiltem magam. Szerintem perceken múlott, hogy elértem a wc-t. Mivel Németországban még nem adtam vért, csak otthon, így itt első véradónak számítottam, rettenetesen bennem volt a para, amikor odaértünk. A gyakornok csávó, aki a vérmintát vette az ujjamból, ránézett a készülékre, ami a hemoglobin szintet mutatja (és ami alapján már az elején kiszűrhető, hogy egyáltalán adhat-e az ember vért) és a következőket mondta:

- O-oooo... 

- MI AZ?

- 16,0 a vas-szintje.

- Bele fogok halni? Nem adhatok vért? Életben maradok azért?

- A 16,0 az elcseszetten jó, nagyon ritkán fordul elő, ez általában genetikai adottság. ("Sie haben verdammt gute Eisenwerte!") Viszont 16,00 fölött az orvosnak kell eldönteni, hogy adhat-e vért. Na adja ide a másik kezét, azt is megbököm, hátha...

(Hát mit mondjak, ennek kifejezetten örültem, hogy elkezdjük végig szurkálni az ujjaimat, hátha valamelyikben alacsonyabb a vas-szint, mint 16,0... És tádááám, a bal kezem egyik ujján 15,8 volt, úgyhogy nem morzsolódtam le mégsem!)

A vizsgálatok itt másképp zajlanak, mint otthon: a gyakornok csávó (vagy medikus, vagy minek nevezzem, orvosnak gyanúsan fiatal volt) nem csak egy darabka vattát nyomott a kezembe, hogy a széjjelböködött ujjaimra szorítsam rá, hanem személyesen mindkettőt beragasztotta sebtapasszal. Utána részt kellett venni egy személyes elbeszélgetésen az orvossal, aki egy külön szobában fogadott, azaz ilyenkor nem hallja meg boldog-boldogtalan, hogy mit konzultálsz vele, hanem teljesen bizalmas a beszélgetés. Megmérte a vérnyomásom, a súlyom és a testhőmérsékletemet is a fülemben, meghallgatta a szívem és a tüdőm, kikérdezett mindenről, elmondta hogy zajlik a véradás, mire lehet számítani, majd jó 10-15 perc csevegés után továbbított a recepcióra, ahol megkaptam az adatlapomat és 25 EUR-t, amin jól meglepődtem. Tudtam ugyan, hogy utána kapunk reggelit, de azt nem, hogy - mint első véradónak - fizetnek is. EM viszonylag jól szórakozott közben, mivel eddig nem látott még ennyire ökölbe szorulva. Hát mit mondjak? Nem bírom a tűket és a saját vérem látványát, vért adni viszont rendszeresen szoktam, így aztán minden alkalommal újabb kihívások elé állítom magam azzal, hogy leküzdjem a pánikrohamot. Remek időtöltés.

Miután bezsebeltem a doksikat és a lét, együtt mentünk be a vesztőhelyre, ahol a megszokott forgatókönyv szerint zavarba ejtettem egymás után 2 nővért is a remekjó vénámmal, aki ugyanolyan mélyen van, mint amennyire vékony. Végül az egyik doktornő vállalta, hogy majd ő megszúr. Láthatta rajtam, hogy nagyon ráfeszültem a témára, mert amíg a karomat fertőtlenítgette, mondta, hogy ne őrá, hanem inkább a tőlem balra elhelyezkedő kék szempárra koncentráljak (ez volt EM, aki közben, hogy elterelje a figyelmemet, hangosan felolvasta a frissen kézhez kapott véradós információs anyagot: "körülbelül 5 liter vért vesznek le egy véradás alkalmával blablabla." Ezt hallva a doki persze közölte velem, hogy az urat majd ha már nem leszek ökölbe szorulva, képezzem tovább, mert csak 500 ml-t vesznek le és nem 5 litert).

Miután mindketten megszabadultunk fejenként öt liter 500 ml vértől, nekem - mint első véradónak (vagy csak mert látszott rajtam, hogy gyík vagyok) - plusz 15 perc pihenést írtak elő és németes precízióval be is hajtották: a medikus gyerek, miután bekötözte a karom (azaz megint nem nekem kellett a vattadarabot rászorongatni, hanem szakszerűen befáslizta!!!), ráírta a fekvőhelyemre (alám) terített papírkendő csücskére, hogy 12:20-kor jár le a pihenőm, addig nem kelhetek fel.

Utána elbaktattunk a szomszédos helységbe, ahol svédasztalos jelleggel ki voltak készítve mindenféle dolgok: vaj, felvágott, többféle sajt, paradicsom, paprika, uborka, 3-4 féle lekvár, méz, nutella, kenyér és zsemlék. Alaposan megreggeliztünk, majd nekiláttunk a városnézésnek, aminek keretei között ünnepélyesen bőrig áztunk, remek érzés volt az egész napot vizes cipőben és vizes pulcsiban tölteni, megállás nélkül szakadt az eső, egyikünk jobban várta, mint a másik, hogy este hazaérjünk és be lehessen állni a forró zuhany alá és száraz ruhába bújni. Apropo száraz ruha: Geislingenben előbb persze el kellett kanyarni EM-hez, hogy felmarjon némi tiszta cuccot, mivel pár hete, amikor sikerült nem csak alaposan elbeszélni egymás mellett, de ennek köszönhetően lájtosan össze is balhéztunk, másnap reggel abszolút értelmiségi módon hazavitte a nálam tartott pólóit, gondolván, hogy úgyse jön/jöhet többet vissza. (Mit mondjak? Egészen másnap estig nem is jött vissza. Lájf iz hárd. Mondjuk engem sem kell félteni, mert ahogy észrevettem, hogy kirámolt a neki fenntartott fiókból, azonnal teleraktam minden mással, mintha soha ott sem lett volna.) Most viszont belehúzott, a nadrágtól kezdve a boxeren és a zoknin át a pólókig minden rendelkezésre áll.

Itthon aztán miután leszedegettük egymásról a kötést, meg kellett állapítanom, hogy a dokinő profi munkát végzett: teljesen tiszta, kicsi tűnyomot hagyott csak a karomban, ami egyáltalán nem vérzett be. Nincs se fekete, se kék folt, csak a szúrásnyom. Teljesen meg vagyok elégedve.