Stoppos csávó

Munkából hazafelé jövet a Heubach utáni kis, retkes, sváb falu határán megláttam egy fazont az út szélén: stoppolt. 

A következő dolgok futottak át az agyamon a 3 másodperc alatt, amíg eldöntöttem, hogy felveszem: 

- nem állok meg, mert ki tudja, ki fia-borja, biztos megöl menet közben (vagy utána)

- nem állok meg, mert ahogy kiérünk a lakott területről, bántani fog, megerőszakol és lenyúlja a (rendkívül értékes) autómat

- nem állok meg, mert nem ismerem

- én is mennyit stoppoltam már, szegényen látszik, hogy melege van és fáradt, nem kérdés, hogy felveszem-e...

...és ezzel a mottóval már léptem is rá a fékre.

Meglepődött, amikor megálltam. Nagyon rosszul beszélt németül, illetve erősen vegyítette az angollal, valahogy mégis megértettük egymást. Mivel csak Böhmenkirch-ig kellett vinnem, a következő 5-6 km-en megtudtam, hogy irreálisan sokat dolgozik valamelyik fergeteges környékbeli ipari cégnél, Horvátországból jön és van egy Kata(rina) nevű lánya. Maga a csávó nem sokkal lehet egyébként idősebb nálam. Amikor kitettem az általa kívánt helyen az autóból, nem győzött hálálkodni, kezet nyújtott és azt mondta "du bist gut", majd hozzá tette, hogy őt Ivánnak hívják, elbetűzte a vezetéknevét és hogy megtalálom facebook-on.

Hát mit mondjak? Hazáig szégyelltem magam, hogy első blikkre rosszat feltételeztem róla.

Telefonálunk

- Khátá, telefonálunk még később?

(Mi az, hogy később? Ezt viszonylag hosszabb idő alatt tudtam csak értelmezni, hiszen éppen telefonáltunk. Ha perpill nem passzol neki, miért most hív fel? Miért nem később?)

- ööö... persze!

- vagy most zavarok? Látogatód van? Ott alszik ma John boy? (EM-et hívja így)

- nem zavarsz, nincs látogatóm, nem alszik ma itt.

- hááhhh! Ezt jó hallani, örülök. Khhh, akkor tíz körül visszahívlak!

(Most őszintén... MI VAN? Először belehajszol az internetes ismerkedésbe, mert "majd meglátod Khátá, milyen gyorsan találunk neked társaságot", majd annak örvendezik, amikor nincs itt senki. Fordított logika level 999...)

Guruljunk le, jó lesz...

Legurultak, jó lett. 

A tegnapi és mai nap a szórakozás jegyében telik, mert buli van. A Geislinger Hock egy minden évben megrendezett fesztivál, ahol 4-5 színpadon délutántól hajnali 2-ig megy a móka. Miért csak 2-ig? Mert az egész cirkusz a sétálóutcán van, ahol a lakók délutántól hajnali 2-ig így is agyvérzést kapnak, főleg azok, akiknek a lakása két színpad között van, mert ők vegyesen kapják egyszerre a kétféle zenét egyhuzamban kb. 10 órán keresztül az ablakuk alatt.

EM-mel tegnap este elsétáltunk az óvárosba, ahol a banzáj van, megnézni, mi a hányás mi újság: rengeteg ember, rengetek sör, rengetegféle kaja és 5 zenei színpad ötféle zenei stílussal, 20-30 méterre egymástól, ami vicces, mert ahogy az ember sündörög a sétálóutcán a kis sörével a kezében, egyik zenei irányzatból baktat át a másikba. Mint ahogy a helyi kocsmáknak, így a közelükben felhúzott színpadoknak is mindegyiknek megvan a saját kis stílusuk. Megpróbálom illusztrálni: a sétálóutca a Maxim nevű bárral indul, előtte áll az első színpad, elektropop zenével, majd kb. 25 méterrel mellette a Campus nevű fősulis lokál bulizik drum&bass-re. Közben persze a sétálóutca két szélén sörpadok és bárpultok, kajás kocsik és társaik állnak. Őket követi 20 méterrel odébb a standard német buliszínpad, ahol a helyi hülyék folkpop rajongók tömörülnek és Micki Krause dalokkal felváltva éneklik, hogy viiivaaa Colooonia (amit még mindig nem értek, hogy képesek a Baden-Württembergiek Kölnt éltetni, amikor még a szomszéd falu sörét sem hajlandóak meginni, de azt bezzeg teli torokból üvöltik 1-10 sör után, hogy viva Colonia. Nem baj, nekem sem kell mindig mindent megértenem.) és ritmusra dülöngélnek a remek kis bajor nótára, hogy links, rechts, vor, zurück. Na ez az a 30 méter, amit sör nélkül nem lehet elviselni. Ezt követi az utca végén az olasz színpad, bevallom, erre csak 1-szer fordultunk meg, mert nagyon gány volt. Nem maga a zene, hanem a szegény ördög, aki azt hitte, hogy tud énekelni, pedig nem is. Kis kerülővel, letérve a sétálóutcáról megérkezünk a törzskocsmánkhoz, a Le Clochard-hoz, ahol rendkívül meglepő módon a geislingeni alvilág sötét katonái punkok és különböző alternatív alakok gyülekeznek vidáman, a színpadon pedig a lokáltól megszokott kőkeménység van.

Közben ismét jót röhögtem a FICKEN nevű likőrön, amit Andreas révén ismertem meg kb. 2 évvel ezelőtt egy karácsonyi mintaflaska küldeménynek köszönhetően, amivel drága Gizimmel annak idején egy szép téli reggelen alaposan beindítottuk a méhészközi munkanapot... (emlékszel, Gizi?) Ez egy errefelé nagyon ismert és bevált erdei gyümölcsös (egészen pontosan jostából készített) party-ital, a neve egy zseniális marketing ötlet, főleg amikor az ember beáll a bárpult elé és azt mondja:

- zweimal FICKEN bitte...

Pár hete beszélgettünk róla...

...hogy szeretném elolvasni az egész Harry Potter sorozatot németül is, mivel eddig csak magyarul olvastam. Nekem már rég ki is ment a fejemből, alaposan meg is lepődtem, amikor ma munka után EM ezzel a kupaccal állított be:

Hát mit mondjak? El vagyok látva alaposan.

Ajjaj.

Szét vagyok esve gondolati síkon. 

Illetve a gondolati síkom van darabjaira hullva. 

Hogy miért? Azért, mert ma munka után ugyanazzal a módszerrel zártam be a slusszkulcsomat az autóba, mint a hétvégén. Szerencsére a helyszín is változatlanul az itthoni mélygarázs volt, úgyhogy a begyakorlott mintát követve jöttem fel a lakásba, kerestem elő a pótkulcsot és röhögve baktattam vissza Zsoltihoz.

EM szerint "lernresistent" vagyok. Vagy az is lehet, hogy látványosan öregszem, nem tudom melyik a jobb...

Fáradság és paranoia...

...néha mindkettő egyszerre:

Fáradság, amikor fél óráig azon röhögök, hogy Wolfsegg. Nem vicc, ez egy létező, kb 1500 lakosú kisfalu, Regensburgtól 20 km-rel északra. 

Fáradság, amikor a Biogasanlage szót háromszori nekifutásra is Biolasagne-nak olvasom. (Vagy csak éhes voltam...?)

Paranoia, amikor a tv asztalkáról egy hullámcsat ráesik a lábamra és ordítás kíséretében ijedtemben majdnem eldobom az ölemben lévő laptopot, mert azt képzelem, hogy a napok óta keresett és még meg nem talált, kb 7-8 mm nagyságú, szürke, korong alakú, rettenetes bogár ugrott rám. A környezetem persze nagy segítségemre van a félelmeim leküzdésében: tegnapelőtt, mire végre elfelejtettem, hogy mitől félek napok óta (ami miatt még a saját kanapémat is kerültem egy darabig), anyu megkérdezte: "na, és megtaláltad már a bogarat?" Nem, de ezúton is köszönöm, hogy újra tudom, mitől félek. Majd tegnap este: teljes ellazulásban nézzük EM-mel a Sade Márki játékait, épp nem volt semmi kínom, örültem a filmnek, mindaddig, míg meg nem kérdezte: "na, és  megtaláltad már a bogaradat?" Neked is hálásan köszönöm, húzzál haza, de sürgősen!!!

Nem szeretnek a kulcsok

Miután egyszer már sikeresen kizártam magam a duisburgi lakásból, majd következő lépésben kipróbáltam mindezt a geislingeni lakással is, eljött a nap, mit várva vártunk amikor sikerült bezárnom a slusszkulcsot az autóba.

Nem vicc, véresen komoly. Délután elmentem a Shell kútra tankolni, majd amikor bejártam a garázsba és kiszállás után az ajtón lévő kallantyú segítségével lezártam Zsoltit, feltűnt, hogy gyanúsan kevés dolog van a kezemben: blokk, pénztárca, lakáskulcs. Mégis megvan minden - gondoltaja Babi néni, majd hirtelen belé hasított a szörnyű felismerés: a slusszkulcs bizony az autóban maradt! Remek, kiváló. (Kínomban még az is bevillant, hogy EM-mel nemrég beszédtéma volt, hogy sok autós a pótkulcsot a kocsi alvázára ragasztja, hogy ha beüt a krach, ne kelljen elvontatni, vagy feltörni...Hát mit mondjak? Én ezt nem tettem meg.)

Hogy mi történt ez után? Semmi. Rám egyáltalán nem jellemző higgadt profizmussal 3 perc alatt megtaláltam a lakásban a pótkulcsot és mivel akkora mázlim volt, hogy a lakáskulcsomat nem zártam be vele együtt, na meg hogy mindez itt a mélygarázsban történt, nem valahol az Isten háta mögött (Buxtehude egyébként a német Mucsajröcsöge), ahonnan autó nélkül nem tudok hazajönni a pótkulcsért, simán ki is tudtam szedni.