Cordon bleu & Co.

A csütörtöki vacsi baromi jól sikerült, bár fel voltam rá készülve, hogy jó pofát vágjak az esetleges kritikához, mivel valakinek semmi sem elég jó. Meglepő módon ezúttal nem volt semmi kifogása: megállapította, hogy gyakrabban kellene fogadnunk, mondjuk abban, hogy minden héten tartunk egy cordon bleu napot... Mivel egy kicsit több húst vettem a kelleténél (mert nagyon ciki, ha nem elég) tegnap is ez volt a vacsi, a desszert pedig az EM által szerda este készített mousse au chocolat, amitől komolyan hátast dobtam: isteni! Én ilyenbe soha nem fognék bele, csak álltam ott a konyhában és magamban röhögtem, mert nem hittem el, hogy komolyan tojást habosít vízfürdőben (úgy, hogy a serpenyőben, amiben alul bugyog a víz, van egy kanál és ezen áll az edény, amiben rettentő gonddal verte a tojásokat, amik furán habosak lettek. Közben nagyon cuki módon magyarázta, mint egy gyereknek, hogy mit miért úgy csinál, ahogy). Először tehát cordon bleu, krokett, barna szósz, saláta volt a menü (és sör), majd ezt követte a mousse au chocolat. Jól vagyunk tartva a héten nagyon.

Ma este moziba megyünk és megnézzük az Iron Man 3-at, amitől EM napok óta transzban van. Engem is érdekel, peeeersze, de az ilyen képregényből átalakított, szuperhősös akció-komédiákban nem vagyok annyira képben (Pókember, Batman...estébé), már az is csoda, hogy a héten ki tudtuk végezni az első és a második részét, mivel az Iron Man 2-nek konkrétan háromszor álltunk neki, amiből kétszer elaludtam. Végül megegyeztünk, hogy tegnap este előbb film, ha kell akár állva, de nem aludhatok be, majd ha ezt abszolváltam, akkor jöhet a vacsi és a desszert. Rendkívül célratörő.

Sünnap

Tegnap rendkívül németesen nekiálltunk EM-mel egy "to do"-listát összeállítani azokról a dolgokról, amiket a közeljövőben meg szeretnénk csinálni (gondolhatjátok, hogy nem az én ötletem volt...) Íme:

Kitűzött céljaink között szerepel a moziba menés, mivel a retkes kis geislingeni mozi nyert másfél millió euró támogatást és átépítik az egészet, lesz 3D meg minden szar, no meg most a hétvégétől vetítik az Iron Man3-at, amiért EM teljesen meg van veszekedve (az 1-et tegnap láttam, a 2-t ma este fogom megnézni, úgyhogy nagyon up-to-date vagyok a témában, szombaton irány a mozi). Ezen kívül megyünk még a hegy tetjén lévő kereszthez (hogy miért, azt nem tudom), vért adni és várost nézni Tübingenbe, a Ritter Sport múzeumba és az itteni Fisch Halle-ba. Látnom kell továbbá az új Sherlock Holmes filmet is. A lista folyamatosan bővül és németes überprecízióval vezettetik, nem maradhat ki semmi. További hír, hogy ma este az újabb elveszített fogadás miatt én csinálom a vacsorát, ami - a kívánságoknak megfelelően - cordon bleu lesz krokettel, barna szósszal és salátával (vészhelyzetre ketchuppal). Ma délelőtt, ahogy EM hazaindult, el is kezdtem előkészíteni a terepet, leellenőriztem az interneten, hogy az-e a cordon bleu, amire én gondolok (nehogy a vacsikor nemzetközi hahota tárgyává váljak és valaki fejére kenjem az egészet), tegnap vettem húsklopfolót (ez már a második teljesen felesleges dolog, amit megveszek EM irreális kajaelképzelései miatt), kiklopfoltam a pulykamelleket, ami külön megért volna egy misét, mivel néhol kicsit rongyosak lettek - hála a remek klopfolási szakértelmemnek és gyakorlatomnak - úgyhogy volt pár perc, amikor arra gondoltam, hogy kidobom az egészet úgy ahogy van az ablakon, de végül öntöttem magamnak egy pohár bort és újra helyreállt a világ rendje. A húsok egyik felét bekentem az anyukámtól a múlt héten kapott medvehagyma krémmel, arra jött rá a sajt és a sonka. Mivel összegöngyölni nem mertem, mert az egyik legnagyobb félelmem az, hogy farkas van az ágyam alatt a hús félig nyers marad, így inkább félbehajtottam (azaz önmagával betakartam) a szeleteket és hústűkkel "becsuktam" őket (igen, hústűt is vettem, nem csak klopfolót. Botrányos). Atombiztosra bepaníroztam mindent, hogy sehol ne folyjon ki a sajt - bár ezt illetően vannak még fenntartásaim. Az internetes recept szerint 40 perc kell mindezen lépések megtételéhez, amit én 2,5 óra alatt sikeresen abszolváltam is, exkl. fél óra takarítással utána, mivel a plafonról is húscafatok lógtak le és a padló az étkezőben be volt borítva liszttel, tojással és zsemlemorzsával. A krokettek még a mélyhűtőben pihennek, a barna szószt és a salátát pedig majd frissen csinálom meg. Phöhh. Király vagyok vagy királylány?

A keményfejűségnek ára van...

Addig-addig gyűjtöm az anyagot és a szerencsétlenebbnél szerencsétlenebb személyes tapasztalatokat, amik azt támasztják alá, hogy a mindennapi nyelvhasználat internacionális szinten (legalábbis a kétnyelvű helyzetekben) nagyon is sok - nem tudatosan generált - szociolingvisztikai buktatót rejt magában, hogy egyszer tényleg beváltom a fenyegetést és megírom a memoárjaimat.

Az első kötetet az tenné ki, hogy ami magyar fejjel vicces, azt a németek vagy nem értik, vagy még meg is sértődnek rajta. A második kötet arról szólna, hogy van egy halom olyan dolog, amit ők teljesen normálisnak tartanak, ami viszont magyar ésszel felfoghatatlan pofátlanságnak minősül és statáriumot érdemel. Hogy miért mondom mindezt? Mert egy ma délelőtti remekül (félre) sikerült reakciómmal (ami egy tegnapi, még elcseszettebb német akcióra vonatkozott) elértem, hogy ma este egyedül fortyogjak a saját levemben, mert Miszter Önérzetes inkább házi feladatot beadandót ír, mintsem hogy a megbeszélteknek megfelelően idejöjjön az oroszlán barlangjába, ami talán inkább jobb is így, mert - és ez lenne a harmadik kötet tartalma - a germánok hamarabb békülnek (vagy inkább kevésbé lobbanékonyak és haragtartók), amely tulajdonságok közül sajnos egyiket sem mondhatom magaménak, mert még most, 4 óra elteltével is úgy érzem, hogy ha megjelenne, bizonyára a falhoz kenném, aminek nyilván további - nem csak szociolingvisztikai - következményei is lennének.

Mit tanultam ebből? Azt, hogy néha jobb lenne befogni a számat.

Rammingen

Tegnap megkaptam a régen várt szerelmes levelet Ulmból, mely szerint az IKEA-nál található körforgalomban a megengedett 50 helyett 56-tal mentem, keményen meg is lettem büntetve 15 euróra. Legközelebb körültekintőbben járok el - montaja Babi néni és átutalta a pénzt.

Jelentkezett Anja is, hogy Rammingenben épp sörfeszt van a napokban, találkozzunk ott munka után. Mivel EM-nek is épp csömöre volt az esti otthon üléstől, eredetileg moziba akartunk menni, rábólintott a sörtémára és minimális civakodás után meg is állapodtunk, hogy ő vezet, én döntök és iszom. Az odaút szenzációs volt: egy kicsi, citromsárga Twingoja van, amiben egész úton - kompenzáció gyanánt - kőkeményen Rammsteint hallgattunk. Maga a sörfeszt nem volt nagy durranás, a szokásos népviseletes, sörpadra felállós és néha leesős gajdolás és óbégatás volt, viszont meg kell állapítanom: a múlt heti stuttgarti muri után sajnos voltak zenék, amiket felismertem. A repertoár itt is ugyanolyan vegyes volt, mint legutóbb, a Cotton eyed Joe-tól kezdve a legszörnyűbb Micki Krause zenékig minden. (A kegyelemdöfés: ma délelőtt arra ébredtem, hogy az megy a fejemben, hogy Schatzi, schenk mir ein Foto. Baaaahhh... Ezért fejbelövés jár.) Hátha ez segít: 2000 Mädchen... ich ruf sie an!

Éjfél körül indultunk haza a sárga szörnyeteggel, közben ment a vita, ami még előtte, munkaidőben kezdődött el írásban és röviden-tömören az volt a lényege, hogy EM viccesen utalt rá: van egy bilincse, amit én természetesen nem hittem el. Blablabla, szó szót követett, Rammingenből hazafelé tartva fogadtunk - mivel szentül meg voltam róla győződve, hogy csak nagyon jól blöfföl:
- nem hiszed el?
- nem hát.
- fogadjunk, hogy van?
- fogadjunk, úgysincs.
(Kézfogás)
- nyúlj be melletted jobbra a kesztyűtartóba. Fekete szövetdarab. Megvan?
- meg...
- csomagold ki. 
- BAZEG, EGY BILINCS!!!
De nem sima (gyenge, plüss) bilincs, amit az ember Budapesten az Erzsébet körúton a szexshopban megvesz, hanem igazi, nehéz rendőrbilincs 2 kulccsal. Pfff... De szép bauxit! HONNAN VAN? Azt hiszem, inkább nem szeretném tudni, milyen egyéb felszerelése van még a másfél év katonaságból. Hát mit mondjak? Gombóc volt a torkomban, amíg hazaértünk, hogy feljön-e velünk a bilincs is a lakásba vagy a kesztyűtartóban marad és megnyugodhatok. A következő szemtelenségig sem kellett sokat várni: hazaértünk, belép a hálószobába, ránéz az ágyamra:
- miért van a pólóm az ágyon? (Nem értettem a kérdést. Miért, HOL legyen a pólód?)
- hogyhogy miért van a pólód az ágyon? Mert TE, kedves EM, tegnapelőtt reggel ott hagytad, azért!!! 
Ahogy ezt kimondtam, megértettem, mire céloz a pofátlanja: arra, hogy tegnapelőtt reggel óta nem ágyaztam be. Pffff...!!!

Remek hétnek nézünk elébe, szerdán éééljeeenmáájuuuselseje itt is munkaszüneti nap lesz, péntekre pedig szabadságot vettem ki, mert a jó-édes-apám és a jó-édes-anyám idetolják a szekeret a közelbe és lesz nagy háton pörgés. Sajnálatos módon a legjobb programok - jellemző módon - mind egyszerre szeretnének bekövetkezni, így természetesen ugyanerre a pénteki napra már EM is jelezte, hogy menjünk Tübingenbe vért adni és Anja is pont arra a 2-3 napra gondolt ki valamit csinálást, amikor nem vagyok fellelhető a környéken. 
Nem baj, mert subidubi, dö femili kámz tugedör!

Tegnapelőtt EM-mel újra tiszteletünket tettük a helyi punkrock kocsmában 1-2 sörre, ahol a kétszemélyes partinknak rend szerint az éjfél vet véget (vagy fél 1?), mivel akkor kezdenek el hamutartókat szétosztani és válik a hely elviselhetetlenné. Hivatalosan továbbra is tilos a kocsmában dohányozni, a törzsközönség viszont furamód elfogadta az íratlan szabályt, így aki nem bírja a füstöt, éjfélkor (fél 1-kor?) haza megy, a láncdohányosok meg kibírják addig. Senki nem jelent fel senkit, abszolút kompromisszumképes a közönség. 
Kártyáztunk. Hogy feldobjuk a játékot, elkezdtünk fogadásokat kötni. (Mé? Legális!) Eredmények: EM vesztett, így  - fájdalom! - brokkolit kell ennie, ahol a fegyvernemet én választom ki, azaz ha csőben sült brokkolit csinálok brokkoliszósszal, azt is meg kell ennie. A következő díjnyertes ötlet az volt, hogy ha már ő beleszaladt a brokkoli-csapdába, akkor fogadjunk Star Warsban. Pföhh... Hülye, nagyon hülye ötlet! Hat rész, amik egyenként 3 órásak... Boah. Kemény, több menetes küzdelem volt. Végeredmény: 2 rész csillagok háborújára kárhoztattam, amiket - nagy kegyben részesülve - egyvalamivel kiválthatnék, de azt hiszem akkor mégis inkább megnézzük mindkét filmet... (Mint a Mátyás királyos mesében: viszek is ajándékot meg nem is, van is rajtam ruha, meg nem is, fel is tudom magam menteni a rettenetes, soha véget nem érő űr-dögunalom alól, meg nem is. Zseniálisan gonosz, magam sem tudtam volna ennél jobban kicseszni magammal!)
Meg kell állapítsam, hogy az eddig Németországban eltöltött durván másfél év alatt viszonylag kevés kultúrsokkban volt részem, ami nyilván összefügg a magyar és a német kultúra hasonlóságával, de egyben el kell ismernem, hogy időről időre szemben találom magam hétköznapi furcsa dolgokkal, amik magyar szemszögből nézve hülyeségnek tűnnek mert azok is. Hogy mit értek ezalatt? Sorolom:

- Miért jó úgy bulizni, hogy nem a sörpadon ülünk, hanem azon a keskeny, kb 25-30 centis deszkán ÁLLUNK, táncolunk és egy idő után a sok sör miatt leesünk egész este? Erre gondolok.

- Rendmánia, törölköző és pizsama kényszeres és rendszeres összehajtása. Sznobizmus?

- Amint a hőmérséklet plusz 5 fok fölé emelkedik, minden német kezéből automatikusan kiesik a toll, ceruza, munkaeszköz és minden más és elkezd grillezni. Ha esik, ha fúj. A leghülyébb dolgokat is képesek meggrillezni, mint pl a garnéla vagy a Maultasche, ami könyörgöm, egy főtt, töltött tésztacsomag, nem grillre való!!!

- A négercsókos zsemle, a nutellás és porcukros lángos - de ebbe nem megyek bele újra, tessék elolvasni az ide vonatkozó régebbi blogbejegyzést.

- Minden (ismétlem: minden) dalba - legyen az ACDC, Offspring vagy éppen valami rettenetes német fesztiválzene - bele tudják szőni bizonyos mennyiségű sör elfogyasztása után, hogy zicke-zacke-zicke-zacke oi-oi-oi.

Szüléselőkészítő kurzus

Benyaltam valami jó kis megfázást, ami abban nyilvánul meg, hogy tele a fejem takonnyal, de annyira, hogy hajnali 4 óta olvasgatok, mert ne...