Új szerzemény

Na kádváskéim, ma végre megvettem Őt, a zenedobozt! Nem pont olyat, amilyet elterveztem, mivel nem is én lettem volna, ha épp van raktáron olyan, amilyet szeretnék. Persze, hogy nem volt, így aztán egy sokkal jobbat kellett vennem, a Panasonic-ról átnyergeltem a Philips-re, miután végigszaladtam a kiállító helységen és szemügyre vettem a választékot. Hagytam, hogy a szolidan szolibarna, kiszedett szemöldökű, belőtt sérós, sváb eladósrác töviről hegyire mindent elmagyarázzon, majd kegyesen beleegyezésemet adtam, hogy hozhat nekem egy ilyet a raktárból, mert az eladótérben nem volt már belőle. A csávó persze nem talált másikat, futott pár kört, megkérdezett 2 idősebb eladó hapsit, akik körülöttünk sündörögtek, ekkor már hárman rohangáltak a minihifim után, nem sokkal több sikerrel: nem volt ugyanis több raktáron, csak a kiállítódarab, ami meg nem kellett, mert szét volt szedve, össze volt fogdosva, blöe. Ezen már csak röhögni tudtam, mondtam a csókának, hogy ne strapálja magát, inkább mesélje el, mit tud ez a másik Philips itt mellette. Amit végül megvettem, mert volt hozzá távirányító is.

Aztán a pénztárnál a kasszás nő azt kérdezte, hogy felül parkolok-e? (HOL felül???) Ezt nem tudtam értelmezni, elég hülyén nézhettem, mert megkérdezte még egyszer. Mondtam neki, hogy értem én, mit kérdez, csak nem értem. Az itt töltött 7 hónap alatt egyszer sem láttam itt parkolót, pedig valahol mélyen azért furcsállottam, hogy akik itt például mosógépet vagy házimozi rendszert vesznek 2 méteres tv-vel, azok a hátukra kötve viszik haza a cuccot, vagy hogyan? Jön Günther és Hildegard és a kerekesszatyorra kötik a kenyérdagasztó gépet meg a masszírozó fotelt? Báááh. Ha ezt tudom, én se IKEA-s szatyorban nyühültem volna haza a zenedobozt, mert lerohadt mindkét karom, mire felértem vele a hegyre, hanem befogtam volna Zsolti elé a lovakat és FELmentem volna a parkolóba. Mert ezek szerint van. (Mint ahogy a várhoz vezető autóút is létezik, amit szintén 7 havi itt lakás után "röpke" fél óra mármindenhollevés után találtam csak meg, habzó szájjal. Gergő meg tudja erősíteni, pedig ott voltam is egyszer a nyáron kocsival.)

Agymenés

Meg kell állapítanom, hogy tegnap este valamilyen külső behatás eredménye képpen olyan emeletes ökörségeket álmodtam, hogy még mindig nem tértem magamhoz. Lejegyzem hát: két részből állt, a kettő között 6-7 körül felébredtem és visszaaludtam és (hálistennek) nem az elsőt folytattam, hanem új álmot kezdtem, ami persze egy hajszállal sem volt jobb, mint az első. Túl sok Szex és New Yorkot néztem mostanában, attól tartok.

Az első rész arról szólt, hogy NAGYON NEM AKAROK, de valami miatt mégis feleségül kell mennem barátném Blanka férjéhez, Sanyihoz. (Bocs Blanka.) Minden meg is volt már szervezve, rengeteg ember gyűlt össze, én meg közben azon gondolkodtam, hogy lehetne ezt mégis megúszni. Nem teljesen értem, kinek az akaratára kellett (volna) ezt megtennünk, arról meg nem volt szó, hogy Sanyi akarta-e ezt az egész cirkuszt, de végig tiszta sor volt, hogy Blanka férje. Nem volt házasságkötés, meg semmi templomi hercehurca, hanem egyszer csak már a lakodalomba tartottunk és nem tudtam eldönteni, hogy akkor végülis hozzá mentem vagy nem. Fura volt, hogy egy, az álomban nem szereplő szereplőnek volt csak helyén az esze: végig az járt a fejemben, hogy apám mit fog ehhez szólni, mert ő biztos tudja, hogy ez f*szság.

Ennek az ömlesztett hülyeségnek ahhoz lehet talán köze, hogy mostanában újra gondolkodni szoktam azon, hogy az egyházadótól hogyan szabadulhatnék meg. Egy megoldás van csak: papíron, hivatalosan ki kell lépnem az egyházból, aminek az a következménye, hogy - Németországban legalábbis - nem lehet templomi esküvőm. Nem mintha a következő 100 évben a férjhez menés veszélye fenyegetne, de úgy tűnik, a tudatalattim mégis fogta az infót. Ez kérem szépen hülyeség.

A második rész talán még az elsőn is túltesz. Tudni kell hozzá előzetesben, hogy az általános iskolában szolfézs és zongora órákra jártam évekig. Álmomban most, ennyi idős fejjel újra klimpíroztam egy általam nem ismert helységben, mivel - és most kapaszkodjatok meg - a Presser Gábor meghallgatást tartott, mert új zongoristát keresett. Ez a gondolatmenet mindössze két sebből vérzik: 

1. Presser Gábor maga a zongorista, nem keres ilyet.

2. 15 éve nem zongoráztam.

Nem baj, megy ez nekem még - jelszóval belevágtam és ott találtam magam a meghallgatáson, ahol persze meglepő módon zongoráznom kellett. Valamelyik LGT szám elejét nagyon amatőr módon el is tudtam játszani - ennek az álomban külön örültem, hogy nocsak, megy ez! -, aztán a következő schnitt már az volt, hogy az ölében ülök és beszélgetünk. (Miért? Nem tudom. Van értelme? Nincs.) Majd egyszer csak már Ravazdon voltunk, ahol az ebédlőben csevegtünk és ő hozta az unokáját is, aki egy hosszú, göndör szőke hajú, nagyon koszos kislány volt. Annyira, hogy még mindig benne van ez a koszosgyerek-szag az orromban. A kicsi ruhája, haja és bőre is retkes volt, vele kellett foglalkoznom és emlékszem, hogy arra gondoltam: tyű, ez a kölök nem csak koszos, hanem büdös is. Mindezek után Presser Gábor megállapította, hogy - mily meglepő - nem én vagyok a legügyesebb zongorista, de azért jó fej vagyok. (Pfff...)

Herzlichen Glückwunsch, Khátá.

GoNbaleves és CD lejátszó

Pórul jártam a mai tejszínes gombalevessel, mert úgy átrohant rajtam, mint kacsán a nokedli, elég "vicces" (tevékeny) délutánt és estét okozva, még szerencse, hogy előtte mentem futni, nem utána. (Bár a teljesítményemet biztos növelte volna, ha utána megyek, felelevenítettem volna Zrínyi kirohanását...) Úgy tűnik, nem szokott hozzá a bélésem, hogy szilárdat - már amennyiben a leves némi zöldséggel szilárdnak számít - eszem.

Valamint: kinéztem ma magamnak egy Panasonic "zenedobozt", ami nem csak CD-t és MP3-at tud lejátszani, hanem USB- bemenet is van rajta, így pl pendrive-ról is tudok majd zenét lejátszani vele. (Kis nyelvészeti megfigyelés: a németek nem ismerik a pendrive szót, csak azt, hogy USB-Stick.) Programozható, így be tudom állítani rajta, hogy reggelente, amikor kivánszorgok a hálószobából, muzsikaszóra igyam a tejes kávémat. 2 év gari is van rá, úgyhogy hétfőn megyek és megrohamozom a beszerzési helyet. Jiiiihá!

Megbélyegződtem

9 nap speciális egyáltalán-semmit-nem-evés után éhen haltam úgy döntöttem, hogy a tisztítókúrás lötyi ízét már annyira utálom, hogy inkább levesekkel folytatom tovább az ünnepek kézzel fogható nyomainak eltüntetését. Mivel az első adag éhenhalás elleni szirup, amiből eddig a napi "táplálékomat" kevertem, épp el is fogyott, átálltam a speciális léböjtkúráról a sima léböjt kúrára és a döntésemet egy zöldséglevessel ünnepeltem meg. Újeee. Amíg az ember nem próbálja ki ezt a típusú "level 99-es" önsanyargatást, nem tudja megbecsülni egy evőkanál frissen főtt bármi ízét, ami még akkor is fenomenálisan király, ha az csak egy darabka főtt karalábé a levesből. O-nak mondjuk leesett az álla, mivel - hála a sikeres sumákolásomnak - csak tegnap este derült ki, hogy 9 napja csak iszom, amikor elkezdte volna megpendíteni a szokásos esti témák egyikét, ami a Jaj nem tudom mit egyek vacsorára mellett a Mit ettél ma Khátá? Itt aztán lebuktam, hogy sámmit. 

Megkaptam továbbá azt is a pofimba, hogy kicsit tikkes vagyok, mert (kiderült, hogy) munkanapokon 2 ébresztésre van beállítva a vekkerem: csörög egyszer 5-kor (mert a csak 10 perc- típusú visszaalvástól öngyilkos leszek, az nem elég semmire sem) és egyszer fél7-kor. Az 5-ös csörgésnek az a haszna, hogy ezáltal realizálom: van még másfél órám aludni (nagyon jóóó!), a fél hetes csörgésnél pedig fel kell kelnem.

Ez nem is igazi tikk, kikérem magamnak. Há' de nem? Há' de.

Feltettem öcsit a vonatra...

... visszaáll lassan a megszokott napirend.

Gergővel az elmúlt két napban felfüggönyöztük a lakást, már semmi nem hiányzik belőle. Költséges dolog, ha az embernek ennyi ablaka van... Futnom kellett még egy kört este az OBI-ban is, mivel csavar nem volt az IKEA-s karnisokhoz, én meg magamtól nem gondoltam volna, hogy azt is külön kell, hogy vegyek. Öcsi mind az 5 karnist szépen felcsavarozta, én meg méretre szabtam a függönyöket. Szép lett a kuckó, sokkal lakályosabb.

Mára még futás van betervezve, de mivel egész nap szakad az eső, a hozzáállásom valahogy nem az igazi.

O. is jelentkezget szépen, hasonlóan "átgondolt" dolgai vannak, mint nekem szoktak lenni: Na és hogy vagy mostanában? - kérdezteja Babi néni. Jól, csak fáradt vagyok, le kellene adnom 5 kilót, amit az ünnepekben szedtem fel, nincs kedvem semmihez, eladtam a mercit is. Nem mondod! Eladtad a mercit? És mit vettél helyette? Még semmit. Semmi kedvem semmihez, alulmotivált vagyok. Möhh.

Majd másnap este: Na mizu? - kérdezteja Babi néni. Khátá, képzeld, vettem egy autót!!! Pfff... Megjött a kedved? Meg. :)

Remek.

Öcsivel jöttem vissza Magyarországról...

...így most szombat reggelig ketten toljuk a szekeret.

Az ünnepek szépen teltek, felszedtem kb 100 kilót, amitől (na meg a májamra nehezedő terheléstől) úgy próbálok megszabadulni, hogy:

- újra minden nap futok fél órát
- léböjtkúrát tartok 2 hétig, amiből logikusan következik, hogy egyáltalán nem eszem (nem, nem kell kétségbe esni, alaposan átgondolt, kidolgozott és már sokszor kipróbált böjtöt tartok)

Voltunk ma Ulmban, megvolt a kötelező Barfüßer program, ahol (finom!!!) alkoholmentes búzasört ittam, vettem végre az IKEA-ban függönyöket a lakásba, fel is lettek szerelve hála Gergőnek, úgyhogy boldogság van.

Izgalmas sztorival perpillanat (még) nem tudok szolgálni, de a hétköznapokkal együtt a szokásos (sajátos) kepesztés is lassan vissza fog térni.