Számolásom háromig legyen!

Egész napos hószakadás. Sváb barátaink valami miatt nap közben nem kotorták az utakat, aminek az eredménye az volt, hogy délutánra rettenetes állapotba kerültek: jeges, havas, fagyos, csúszós, néhol hóátfúvással, hótorlasszal tarkítva. Már reggel is elmentem 2 árokba csúszott LKW mellett, ez az arány estére sem javult, így 1 falunál nem is jutottam messzebb Heubachtól: szuper kis dugó volt, mert valami hülye azt képzelte, hogy 40-nél gyorsabban tud menni a jeges úton és meglepő módon fejre állt a járgánnyal. Mivel én álltam a sor végén, még meg tudtam fordulni és az ismert, szép hosszú kerülőúton haza tudtam indulni, ami ugyanolyan jeges és havas volt, csak annyival izgalmasabb, hogy erdőn keresztül vezet, így megvan az a csodálatos előnye, hogy ha az ember elakad, nem csak megfagyhat az erdő közepén, de a vadállatok is remekül felfalhatják, meg a különböző baltás gyilkosok is minden bizonnyal ott tanyáznak a közelben. Kicsit fenn voltam a plafonon. Felhívtam O-t, hogy közöljem vele a véleményemet, ami nagyjából annyi volt, hogy HÖÖEE!!, majd felszólítottam rá, hogy küldjön értem egy helikoptert, hogy haza tudjak menni. Minden rendben is lett volna, ha a nagy idegrohamban a helikopter helyett nem targoncát mondok.

Hogy kiröhögött-e? Mint a szél. Ezt hány évig fogom még hallgatni, jaaaj hány évig... "Küldj értem egy targoncát, hogy haza tudjak meeeenniiiiiiiiiiii!"

Újra nagyon hasznos vagyok

T-nek hála - akivel az utóbbi napokban távsörözünk - súlyos grammatikai probléma ütötte ma fel a fejét: hogy lehet a következő mondatot a legértelmesebben meg/átfogalmazni?

"Én is szét szoktam esve lenni sokszor."

Mivel a szétesni ige igekötős, tiszta sor, hogy ha az igekötő az ige előtt áll, akkor egybe írjuk. Nem téma. Esetünkben az igekötő az ige után áll(na), tehát külön kell(ene), hogy írjuk, illetve írnánk, ha ez a szó lenne az ige. De nem az, mert az esni szóból T. ügyesen jelzőt csinált: esve. Hogyan? Esve. (Vagy inkább módhatározót? Ez a kettes számú grammatikai dilemma.) A szétesve lenni kettesbe én magam nem sűrítettem volna bele a szoktam szót is, de most T. mondatszerkesztését követjük. A lenni igét emelném az állítmányi pódiumra, de azt is elképzelhetőnek tartom, hogy egyéb alternatív elemzési lehetőségek is vannak, itt javítson ki, aki a témában okosabb. A következő - talán kevésbé szerencsétlen, de még mindig nem megfelelő - megoldási lehetőség jutott az eszembe:

Én is sokszor szoktam szétesve lenni.

(Na, eggyel jobb-eggyel jobb, kettővel jobb-kettővel jobb? Kérdezteja Babi néni)

Mivel ez a mondat még mindig kifejezetten fáj, további csiszolásra szorul. Véleményem szerint a bonyodalom a szoktam segédige, illetve a szoktam lenni- szókapcsolat használatával indul el. Hagyjuk a lenni szót (illetve főnévi igenevet) egy kicsit pihenni: a szét szoktam esni esetében az esni a főnévi igenév, mivel -ni-re végződik. A szoktam segédige a cselekvés, történés folyamatának rendszerességére, gyakoriságára vonatkozik, tehát csupán grammatikai jelentést fejez ki. Legfőbb jellemzője, hogy hiányos ragozású: csak a múlt idejű alakja létezik. T. ott követte el az első morfológiai hibát, hogy a lenni szót (minek nevezzelek? főnévi igenévnek vagy létigének?) is belepakolta a mondatba. Miért baj ez? Mert így nincs értelme. Miért nincs? Erre ő maga is szépen rájött: mert magyartalan. Ha pusztán a "szoktam lenni" jelentését vesszük, sokkal egyszerűbb (és kevésbé megerőltető) azt mondani, hogy esetenként vagyok, mivel a két kifejezés egy és ugyanazon jelentést fedi, mégpedig azt, hogy én magam nem rendszeresen valamilyen vagyok, azaz alkalmanként valamilyen szoktam lenni. A szókapcsolat az egyszerű igéknél gond nélkül használható, mint az előző mondat is mutatja, szerény véleményem szerint a további probléma - ami miatt a szoktam lenni-kapcsolatot nem lehet sikerrel alkalmazni a fenti kijelentésben - az igekötővel került a mondatba, ami olyan bonyolulttá tette a szerkezetet, hogy a mondandó elvesztette a magyarságát, az ember nem tudja a rengeteg mondatrészt megfelelő sorrendben a mondatba rendezni. 

Összegzés: a  legjobb megoldás az én is néha szét vagyok esve vagy időnként én is szét vagyok esve kifejezés használata. Ezt tovább díszíthetjük egyéb, a tartalmat módosító vagy gazdagító tagokkal, például, ha a szétesési gyakoriságot szeretnénk fokozni: én is gyakran szét vagyok esve / én is sokszor szét vagyok esve.

Tudom, ezzel a blogbejegyzéssel újabb, súlyos társadalmi (és grammatikai) problémákat oldottam meg, ismét nagy hasznára váltam a világnak. Jobb vagyok, mint a Pindúr Pandúrok. Szegény T., ha holnaptól nem áll szóba velem, tudom miben keressem az okát (ám ha ez bekövetkezik, kedves T., számolnod kell azzal, hogy megiszom a 2 hordó nálam pihenő Paulaneredet!)

Jó estét, jó szurkolást!

Volt ma egy kis időm búvárolni a magyar online sajtót. Mivel az Indexet már nagyon rég óta nem olvasom, mert nem tudnak helyesen írni (én meg az a hülye vagyok, akit ez tényleg zavar), maradt a hvg. Fantasztikus. Az "itthon" rovattal kezdtem: megölte, fejbe vágta, megerőszakolta, felrobbantotta, kirabolta, megkéselte, megfagyott, csődbe ment, kihasználta, túszul ejtette, nyomorog, szexrabszolga, fajtalankodás. (Helló, normális emberek, hol vagytok?)

Átugrottam hát a "panoráma" rovatba, ahol olyan hasznos hírekkel gazdagodtam, mint például:

 "Mókus ugrott be egy nyitott tetejű személyautóba menet közben Nagy-Britanniában és éppen a vezető fején landolt, aki ettől annyira megrémült, hogy fának hajtott. Hogy a mókus véletlenül esett a kocsiba egy út fölé hajló fáról, vagy szándékosan ugrott bele, nem tudni." (Én személy szerint be is tojtam volna valószínűleg a fának hajtás előtt, de erről komolyan internacionál tudósítunk ma, 2012.12.06-án, hogy egy mókus - lehet, hogy előre megfontolt szándékkal - beugrott egy autóba? És ha kiderül, hogy szándékosan ugrott be, megbüntetik? Vagy elveszik a mogyoróját?)

 "A vádlijára tetováltatta egy férfi az egyik Barátok közt-szereplő arcát." (Herzlichen Glückwunsch! Ezért komolyan megérte ma felkelni.)

"Meghalt a pók, aki megjárta a világűrt. Az űrutazás befejeztével nem engedték szabadon, hanem figyelték viselkedését és a minap kiállították a washingtoni természettörténeti múzeumban. Négy nap után halva találták. Boncolni nem fogják (...) nem tartják kizártnak, hogy természetes halállal végezte." (Húha, van itt baj!)

"Kiengedték a kórházból Katalin hercegnőt, akit terhességi rosszullét miatt kezeltek pár napig a VII. Edward magánklinikán." (Ide először valami nagyon frappánsat találtam ki, de végül rájöttem, hogy nem túl királylányos a kifejezésmódom, úgyhogy nem osztom meg veletek, mi jutott eszembe hogy anyáknapján legyen virág mind a két kezemben Kate Middletonról. A német sajtó se sokkal jobb egyébként, most, írás közben megy a híradó a háttérben, ez itt is hír: még nyilatkozták is, hogy Kate-nek oda kell figyelnie, hogy ne száradjon ki. Pfff... Meg mosson kezet pisilés után.)  

Bontok is egy sört, nehogy kiszáradjak.

Furdal kicsit a lelkiismeret, mert igazam volt M-mel kapcsolatban: nem csak sajnálja magát, hanem még mindig a burn out-tal küzd, ami nem hogy másfél év alatt nem múlt el, de mostanra addig fajult, hogy januártól pszichológiai kezelésre szorul és legalább 2 hónapra komplett elszeparálják a külvilágtól valami kórházban. Se telefon, se személyes kapcsolatok, semmi, csak terápia, hogy ne csavarodjon be teljesen. Hát mit mondjak? Baromira sajnálom. Így valamennyire már meg tudom érteni, miért akart kicsit ide jönni. 

Ő volt ma az első szülinapi köszöntőm, pedig nem is ma van a napja, hanem holnap, de teljesen meghatódtam, hogy eszébe jutott és felhívott. Rendesen ökölbe vagyok ettől szorulva, nem gondoltam volna, hogy ennyire rosszul van.

...eközben Geislingenben

A teraszomra új lakó költözött: bemutatom Herr Schneemann-t.

Az udvar kicsit havas:

A bal oldalon a korlátba kapaszkodva féltettem az életem, amíg leértem rajta... A lépcső jobb oldalán közben 2 gyerek lefelé SZÁNKÓZOTT.

Weihnachtsmarkt

M.-nek mégis dolga van hétfőn, nem jön. Hát mit mondjak? Egyáltalán nem bánom, ezen valahogy meg sem lepődtem. Megmenekültem több személlyel folytatott, több kínos beszélgetéstől és további (nála fontosabb) emberek felesleges megbántásától. Feltételezem, hogy a burn out-ja nincs még teljesen elfelejtve, na meg előtte is folyton volt valami kínja, ami miatt aktuálisan sajnálnia kellett magát szenvednie kellett. Summa summarum: meg vagyok könnyebbülve, jobb így mindkettőnknek nekem.

Tegnap - Luise meghívása nyomán - a családdal tartottam adventi vásározni Neuburgba. Érdemes a képeket meglesni, gyönyörű volt a vásár és a kastély is. A nap "vicce" az volt, hogy összefutottunk Andival, a ribi barátnőjével, annak anyjával és annak aktuális hapsijával. Felment bennem a pumpa alaposan. Mivel tök véletlenül találkoztunk össze a vásári buherálás közepette, nem tudott elmenekülni, muszáj volt bemutatni a ribit barátnőt, meg az egész fantasztikusan összeválogatott pereputtyot is körülötte: a csaj rettenetesen ki volt nyalva, úgy viselkedett, mintha ő lenne őexcellenciája XY főhercegnő, a válláról lógott egy ilyen hónaljtáska, amiben egy törpeméretű dög figyelt. Csak gratulálni tudok. Kezet fogtunk. Elég erős(nek hitt) kézfogása van, de én győztem - pedig ez az, amire nem lehet felkészülni, nekem legalábbis soha nem jut eszembe, hogy kézfogás előtt arra gondoljak, hogy jaj csak az enyém legyen erősebb. (Igen, ez nálam presztízs-kérdés.) Az eredményt mindig utána szoktam kiértékelni és ezúttal nagy fölénnyel ledomináltam a ribancot főhercegnőt, ami sovány vigasz, mert legszívesebben lelöktem volna a kastély teraszáról, bele a szökőkútba, amiben annyira fagypont körüli hideg víz volt, hogy ha hógolyót dobáltunk bele, az nem esett szét hanem háborítatlanul ott úszkált benne tovább. Ide löktem volna legszívesebben bele kutyástul mindenestül a második emeletről, de úgy, hogy a szökőkútból előbb leengedjük a vizet és csak akkor folyatjuk bele újra vissza, amikor ő már landolt a beton aljzatban. Ha rajtam múlott volna, előtte apró szögekkel is kiköveztem volna a szökőkutat, biztos ami biztos alapon... Gonosz vagyok? Szerintem nem. Az a gonosz, aki fellázítja a másikat a családja, barátai, eddigi környezete ellen és mindezek után barátnőnek nevezi magát. Aki meg mindezt hagyja, sőt, elhiszi, hogy ez így van rendben... hát... ezt inkább most nem is véleményezem.

...

Ma valami miatt eszembe jutott az erkrath-i Aral kutas barátom haverspan. Bunkó paraszt módjára egy mukkot se mondtam neki, amikor anno elköltöztem Duisburgból, nem mintha magyarázattal tartoztam volna, de akkor is na, kaptam tőle 2 csavart és egy láthatósági mellényt. 2 napja Nordrhein-Westfalen-nosztalgiám van, valószínűleg a kutas emberes emlékeim is emiatt törtek felszínre az agyam legeldugottabb bugyrában. Hogy mi az oka? M. újra jelentkezett. Sms-eztem vele tegnapelőtt és addig csűrte-csavarta ügyesen a beszélgetés fonalát, amíg ott lyukadtunk ki, hogy ő mostanában nincs olyan jól és látni szeretne (hol az összefüggés?), de én nem vagyok hajlandó sehova csak ezért elmenni, amiből egyenesen következett, hogy beleestem a saját magam által felállított csapdába: ide akar jönni. Mégpedig hétfő este. Barátunk a medvesajt googlemaps támogatásával megnéztem, hogy az onnan idejövés 650 km-t tesz ki, úgyhogy talán annyira mégsem bánom, hogy nekem nem kell mozdulnom a történetben, mert én vagyok a hegy, ahova Mohamednek kell mennie és nem fordítva. A vicc ott kezdődik, hogy Mohamed itt is szeretne aludni (itt = a lakásom), de erre még nem voltam oly kegyes, hogy választ adjak, csak egy "ich überlegs mir"-re futotta meglepettségemben, meglátom még, bérelheti-e a piros kanapémat a nappaliban. Nem vagyok benne biztos, úgyhogy összehívom a Frau Booohbelii - Hildegard - Khátá hármast és megbeszélem velük. Úgy tűnik, lemaradtam róla, hogy pont a következő napokra esik az ismert, tradicionális, régi skandináv/észak-német "Aludjunk Katánál"-népi hagyomány, mert O. is a napokban akart megtisztelni a jelenlétével, de a végén mégis inkább a gyomorvírust választotta helyettem, ebben a témában úgy tűnik még gyúrnom kell, mert van, ami nálam is ütősebb. Muhaha. Tudom, ma tréfa répát reggeliztem, biztos a göppingeni rendszám teszi.

Apropo rendszám: meztelen érzés így közlekedni, olyan, mintha mindenki tudná, ki vagyok. Hülyeség, tudom, mivel senki nem sejti, hogy a német rendszám mögött egy Ungarin rejtőzik, mégis olyan lebukásos érzésem van vezetés közben, pedig ugyanannyira nem vagyok német, mint amennyire holland se.

Apropo vezetés: B. ma munka után úgy döntött, egy hónappal hamarabb feljogosít az egyébként januártól nekem ítélt Tankschein használatára: ez azt jelenti, hogy havonta 26 liter benzint kapok a német államtól támogatás gyanánt, ami egy vicc, mert Zsolti tankja nagyjából 2-szer ekkora, de persze jólvan, ez is jobb, mint a semmi, örülünk neki.