Meg kell állapítanom, hogy az egyik kolléganőm boszorkány. Tegnap munka után rámoltuk el a kávés bögréinket a konyhában, amikor megkérdezte, hogy a múltkori botrányba fulladt lemondott hamburgi utazást be akarom-e pótolni még idén. Mondtam neki, hogy ez elég vékony jég és nem nagyon tervezek decemberben oda menni, idén nem lesz már erre szabim, O. meg nem tudom miben utazik, erről nem beszéltünk.

Majd ezt követően otthon:

- Khátá, mondd csak, otthon vagy ezen a hétvégén?

- szombaton igen, vasárnap nem. Miért?

- ... és a következő hétvégén?

- ööö... talán igen. MIÉRT?

- mert arra gondoltam, hogy elugrom hozzád.

(Itt az "elugrom" kifejezésen való meglepődés után az jutott eszembe, hogy anyák napján legyen virág mind a két kezemben "ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez...")

- remek ötlet, Ulmban szerintem akkor már lesz karácsonyi vásár.

- és nem veszek ki hotelszobát, mint a múltkor, hanem a piros kanapédon alszom.

(Hát persze.)

Három dolog

1. Elhatároztam, hogy negatív dolgokat (egy darabig) nem írok le, mert azzal csak realizálom a problémát. Mivel nyúlfarknyi lesz csak a bejegyzés, könnyedén ki lehet találni, hogy ma kevésbé vagyok csillámpóni hangulatban.

2. Második elhatározás, melyet régebben rendszeresen hallottam Anditól (meg lehet nézni, most hol tart...) és O-tól is: kevesebbet kellene gondolkodnom, mert "a fejem nehezíti meg az életemet." Kevesebbet fogok tehát (meghatározott témákat illetően) gondolkodni, meglátjuk mi lesz.

3. Gyakorlatba is átültetem az - eddig csak elméletben tervezgetett - bizonyos dolgokhoz való, holland típusú, "leszarom"-hozzáállást.

Értetlenkedési világnap van?

A nap híre: ZSOLTI délelőtt gond nélkül ÁTMENT A MŰSZAKI VIZSGÁN!!!!!! **Az úri közönség tapsol.

Továbbá:

Telefonáltam ma az egyik beszállítónkkal valami környékbeli sváb cégtől, azt szerettem volna tudni, hogy bizonyos mennyiségű használt plasztik csomagolóanyag rendelkezésre áll-e még nála, mert lenne rá egy ügyfelem, aki megvenné mindet. Így történt:

- én: Hallo Herr X, ich möchte gerne wissen, ob diese Behältermenge von 882 Stk. bei Ihnen noch zur Verfügung steht?

- ő: ja, des hammrda.

Itt egy levegővételnyi szünetet tartottam csak (mert hát levegőt kellett éppen vennem), amit ő a Hochdeutschomból ítélve úgy értelmezett, hogy a végtelenül elegáns hammrda kifejezést nem értettem meg és most nem tudok mit mondani (pedig de), úgyhogy gyorsan hozzátette:

ő: JÁ, DESZ HÁÁÁBEN VÍÍÍÍÍR DÁÁÁ. (=hammrda)

Hát mit mondjak? Beleröhögtem a telefonba, majd mondtam neki, hogy K-Ö-S-Z-Ö-N-Ö-M, M-Á-R E-L-S-Ő-R-E I-S M-E-G-É-R-T-E-T-T-E-M.

Ez egy ilyen értetlen nap volt, úgy tűnik. Munka után beszaladtam az útba eső dm-be, mivel rendeltem valamiket, amiről itt most nem tudósítok, mert ajándékok lesznek valakiknek. Ez a része mindegy is. Megkérdeztem a kasszánál a csajt, hogy ezzel a rendeléssel jó helyen járok-e, hol tudom átvenni az anyagot, majd az orra alá dugtam az előtte az irodában kinyomtatott e-mailt, aminek már a tárgya is az volt, hogy "Ihr Auftrag ist abholbereit". Mire a csaj tudálékosan: "Wissen Sie, az abholbereit azt jelenti, hogy az e-mail beérkezésétől számítva 2-3 nap, amíg az áru elhozható az üzletben." (és a csaj nem török volt, hanem anyanyelvi német!) Na vazzeg, gondoltam is magamban, a végzettségem ugyan nem szódefiniátor, meg még a DUDEN-től sem kerestek eddig meg, hogy én írjam a következő Universalwörterbuch kötetet, de ha már itt tartunk, az abholbereit kurvára azt jelenti, hogy az áru - mint ahogy maga a kifejezés szó szerint is mutatja - elhozásra készen áll és bent figyel az üzletben, ahova megrendeltem. Ezért kaptam az e-mailt is. Mindezt csak elkezdtem a csajnak magyarázni, nem sikerült teljes értelmezési tanácsadásban részesítenem, mert valószínűleg már abból, ahogy a mondandóm elkezdődött, meg amilyen fejet vágtam hozzá, rájött, hogy ebből a csatából nem kerülhet ki győztesen, úgyhogy  - nagyon okosan - úgy döntött, inkább megmutatja, hol tudom magam leellenőrizni, hogy a rendelésem ott van-e. Megnéztem. Persze, hogy ott volt, mivel ami abholbereit, az ott van. Felmartam szépen a cuccot, beálltam a csaj kasszájához kifizetni, felvettem a "nagyugyehogyigazamvoltlátodlátod" arckifejezést és győzedelmesen, hosszú, tömött sorokban vonulva  elhagytam a terepet.

Zsolti fiú esete Tóth Marival...

Munka után Niederstotzingenbe mentem és otthagytam szegény Zsoltit, holnap remélem simán megy minden a TÜV-vel. A navim az első 100 méteren megőrült (na jó, véletlenül a reset gombot nyomtam meg, amiről nem is tudtam, hogy van rajta és ilyen érintőpontokat kellett rajta nyomkodnom, hogy újra belője a magát. Egy szerpentinen sötétben-ködben nem vicces, hogy menet közben egy ikszet kell nyomkerásznom a kijelzőn, ami mindig odébb megy.) Mivel nem sikerült a navigációs feladatot abszolválni, inkább jó mérges lettem, majd egy éles kanyarban lecsúszott a készülék az ölemből (mert kivételesen épp az utat néztem) és minden kotrás ellenére sem találtam többé meg. Ezen a ponton kezdtem el káromkodni, mint a kocsis. Meg kellett állnom egy benzinkútnál - akkor meg már tankolok is-jelszóval - közben vadul kerestem a navit az ülés alatt, az ülések között, a szőnyeg alatt, mindenhol, mihaszna. Páran megbámultak a kúton: nem értették, hogy a hülye "holland" nő miért száll be kicsit minden ajtón az autóba... Végül persze meglett, félreálltam szépen és beállítottam rajta mindent, működött rendesen. Heubachból nem tudom még kívülről az utat Niederstotzingenbe na, talán 2szer fordult eddig elő, hogy onnan kellett mennem. 

Odaérve R. gondjaira bíztam Zsoltifiút, megkaptam cserébe C. Volkswagen Poloját (vagy Golf? Reggel meg kell néznem, mibe ülök be), ami egy egérkamion. Elöl is és hátul is olyan hirtelen van vége, mint a botnak, cserébe egy darabig nem találtam, hol kapcsolom be a fényszórót, majd azt sem, hogy hol kapcsolom ki a reflektort. Páran azt hiszem, emlegettek hazafelé az úton, de inkább másnak folyjon ki a szeme, mint hogy világítás nélkül kelljen nyomulni a tök sötét ködben. Útba esett egy bevásárló központ, gondoltam beugrom ezt-azt venni. Itt jött az újabb megijedés: az autó menet közben bezárta az ajtaját és nem találtam, hol nyitom ki. Az hagyján, ha nem tudok bevásárolni menni, de kiszállni azért mégis jó lenne előbb-utóbb (na meg milyen ciki már telefonon segítséget hívni, hogy nem tudok kiszállni a kölcsön-autóból / kimászni az ablakán), így aztán beletelt pár percbe, mire kirágtam magam a Poloból (Golfból?), de sikerült.

O. közben a hétvégén lebetegedett, összeszedett valami vírust, amibe "minden bizonnyal bele fog halni", mert néha kicsit görcsöl a hasa. Talán már az utolsó kenetet is feladatta ma magának. Miután az egóm kapott egy kis masszírozást, azért hozzá tette, hogy - most kaptuk a hírt - szerinte az a(z aprócska) hátulütőm van, hogy nagyon kemény a fejem. Hát ezt is megtudta a világ.

Geislinger Zeitung

Este fél8 körül csörög a vezetékes telefonom. Nem lenne akkora attrakció, ha nem egy idegen Baden-Württembergi számról hívnának, amiről minden áldott hétköznap van nem fogadott hívásom, amikor haza érek a munkából. Ma először úgy hívtak, hogy végre itthon voltam. Felvettem.

- én: Borbély.

- idegen nő: jó estét, a Geislinger Zeitung-tól telefonálok, Herr XY-t keresem.

- én: HONNAN??? KIT???

- nő: Herr XY-t. A Geislinger Zeitungtól telefonálok.

- én: (csak-csak jól értettem akkor...) Öööh... én itt tudtommal egyedül lakom. Remélem legalábbis.

- nő: Jaj bocsánat, akkor téves. Szép estét.

Áhá. A Geislinger Zeitungtól. Hát ültem utána pár percet kérdő tekintettel a semmibe meredve.

Ma büszkeség (és balítélet) van, mert elmentem újra futni. 30 percet toltam a városban, hegynek le és hegynek fel, közben a hőmérséklet volt vagy 6 fok.

Babi néni, ha a 10 napos tisztítókúra mellett döntesz, csinálom veled együtt! Mire jössz, mindketten csillámpónik leszünk... :)

Kuschelseminar

Munka után itthon zizgek a konyhában, statisztikát csinálok éppen a szavazataim segítségével, hogy mit is egyek vacsorára, épp ott tartok, hogy nem bírom eldönteni: tejszínes sajtszószos kuszkusz legyen-e, vagy inkább tükörtojás pirítóssal, amikor megcsapja a fülem az egyik háttérben futó tv műsor szövege, amit a konyhában való zizgés miatt nem nézek, csak amiatt megy, hogy legyen itthon valami alapzaj. Hogyaszongya: Kuschelseminar in Berlin. Ezen a ponton ki is jöttem a konyhából, mert nem hittem el, hogy azt mondták, amit hallottam. Márpedig Kuschelseminar-t mondtak. Valami rafkós germán kitalálta, hogy az emberek néha hosszú távon nagyon magányosak és ölelésre, összebújásra. meg érintésre, simizésre vágynak. Így született meg a Kuschelseminar (és a Kuschelparty) ötlete. Összegyűlnek a jó németek és némi ráhangolódás / lazulgatás, táncolgatás, ugrabugra után szeretgetik egymást. A végén Gruppenkuschel van, amikor nem csak 2 ember szeretgeti egymást, hanem mindenki szeretget mindenkit. Hát mit mondjak? Röhögtem közben. Mivel nem szexről van szó, semmi ilyen szándék nincs megtűrve a kurzuson, bizonyos részeket nem ér megérinteni, a lényeg, hogy megölelgetik, szeretgetik, simizgetik egymást a résztvevők és utána mindenki rohadt jól, boldogan és ellazultan érzi magát. Mindez kerül alkalmanként, személyenként 16 EUR-ba (kb 4500 Ft). Nem tudom még, mit gondoljak erről, de el kell ismernem, hogy az ötlet zseniális. Mindemellett bízom abban, hogy ha eljutok arra a szintre, hogy ennyire ölelgetésre lesz szükségem, akkor ezt valaki ingyen is megteszi majd.

Apropo: O. tegnap elemében volt. Bejelentette, hogy mindenképpen "még előtte" találkoznunk kell. Ezen röhögnöm kellett. Mi előtt??? Nem derült ki.

Nyitott kérdés még a szilveszterezés is (ugyan nem tudom, hogy ez még előtte vagy már utána van-e): mivel mind a ketten ugyanannyira utáljuk a kényszeresen-valahova-menni-kell-mert-szilveszeter-van- időszakot, könnyen megeshet, hogy együtt nem csinálunk semmit, miközben együtt nem megyünk sehová, ami paradoxon, mert eleve ahhoz, hogy találkozni tudjunk, eléggé el kell menni valahová, ami beleesik a valamit csinálás és a program tervezés kategóriákba is. Remélem követhető vagyok.