Fellázadtam

Mivel még mindig nem kaptam meg a szemetes matricát, amit a kukára kell ragasztanom, mivel csak a vonalkóddal viszik el a házi hulladékot (ami nem a sárga zsák és nem papír). Felhívtam hát először a göppingeni, majd a geislingeni hivatalt, ahol ezt a történetet intézik:

- én: Hááálllóóóó, Khátá Booohbeli vagyok és van egy gondom. Geislingenben lakom.

- csávó: Remek.

- én: Nem, nem remek, mert 3 hete átutaltam a fél éves szemétszállítási díjat és még mindig nem kaptam meg a nyüves matricát, ami miatt nem viszik el a szemetemet. Be vagyok teljesen rágva.

- csávó: be van jelentve Geislingenbe?

(Nem vazz, Vlagyivosztokba vagyok bejelentve és ennek ellenére minden nap várom, hogy megkapjam a geislingeni szemétmatricát...)

- én: be hát. Lassan 4 hónapja.

(Itt jött némi születési dátum, állampolgárság és személyazonosság egyeztetés, majd:)

- csávó: Ön tanul?

- én: Persze, minden nap valami újat. Pfff. Nem, már nem.

- csávó: Elküldöm Önnek postán a matricát.

- én: Jól sejtem, hogy ha a születési dátumomat tudja, akkor a lakcímem is megvan?

- csávó: Jól. :)

- én: Akkor hajrá.

1. Az útépítési munkálatokkal kapcsolatos félelmeim beigazolódtak: előreláthatóan egész hónapban tart az útlezárás Geislingen és Bartholomä között, ami azért nagyon jó, mert így a napi 56 km helyett 82-t mehetek. Több hétig. Útépítés, áj láv jú. A jó svábok remélem október végén abba hagyják ezt a mókát és újra járhatok a megszokott útvonalon dolgozni, mert határozottan nem tetszik a kényszer-sightseeing.

2. Kaptam ma egy e-mailt, a következőképp kezdődött: "Kedves Mónika!" Nem értem a jóember logikáját: be kellett írnia a saját kezével az e-mail címemet, ami tartalmazza a nevemet. Hogy ebből közben mikor, miért és hogyan lett Mónika, nem tudjuk. B is röhögött, mivel a hétvégén személyesen is találkoztunk az emberünkkel KÉTSZER, mégis Mónika lettem. Nem baj.

3. G-ről kiderült, hogy a barátnője - aki ott volt velünk egy estét a hétvégén Magyarországon - Bubunak hívja. Ezt B. mesélte hazafelé úton a kocsiban, mondtam is neki, hogy nagy mázli, hogy ezt akkor este épp nem hallottam, mert visítva röhögtem volna. Mondjuk így is visítva röhögtem, a két kolléganőmmel együtt. A csaj egy rakás idegen előtt egyszerűen lebubuzta. (A. még egy passzolós nótát is talált hozzá, ezen majdnem bepisiltem: Turaluraluralu. Ich mach Bubu, was machst du?)

4. Mától új kedvenc szavam van, olyan ez, mint Andreasnak a vonóhorog, csak nálam ez a futómacska. Nagyon jó! Mondok egy példamondatot: "Eladó új, 500 kg-ig használható 220 V-os motoros futómacska." Vagy: "3 fázisú hálózatról üzemeltethető, elektromos futómacska." 
Kell nekem egy futómacska.

A borospincében

Ülünk B-vel, G-vel és I-vel a boros pincében. Jelen van még I. felesége és ovis kisfia is. Épp a gyerekről van szó.

- G. I-hez: Wie heißt ER? (hogy hívják a kisfiút?)

- I: Fünf!

- G: nem, nem... HOGY HÍVJÁK?

- I: István.

Ezt a választ elfogadtuk, regisztráltuk, rendben volt / rendben lett volna. Kisvártatva I. felesége: 

- De hülye vagy! Hát dehogy István! Zsombor!

Az étteremben

- Herr B, Ön mit iszik?

- B: hát ez elég egyértelmű ...

- pincérnek: ...akkor kérnénk 2 nagy Unicumot. (Pincér el.)

- B: jegyezze meg Frau Booohbelii: az Unicum gyógyszer, nem alkohol!

Hát jó.

Tag der deutschen Einheit...

...avagy holnap itt nemzeti ünnep van, sünnap, a német egység napja. Tag der deutschen Einheit: 1990 október 3-án egyesült ugyanis a BRD és a DDR, az akkori Kelet- és Nyugat-Németország. A jó németek nem nagyon gondolnak ebbe bele, csak annyi jut el hozzájuk - furcsa módon - hogy nem kell dolgozni menni, mert tegnap előtt O. is azon filozofált, miután kérdeztem tőle, hogy mivel tölti a szabadnapját, hogy ez vajon egységes szünnap-e Németországban. Megdöbbentett vele, talán még egy halk jézusmária is kicsúszott a számon. Ha én, az Ungarin tudom, hogy mit ünneplünk holnap, akkor neki is tudnia kéne. Sőt. Aztán ma A-val is szóba került, hogy holnap sokáig alszunk, majd megkérdezte tőlem, hogy Magyarországon is ünnepnap lesz-e. Persze! Utcabál keretében, önkívületben ünnepeljük a német egység napját. Nanáhogy.

Valamint: ma reggel gyanútlanul mendegéltem Zsoltival munkába, hát Bartholomä-nál egyszer csak azt látom, hogy ahol mindig is le szoktam kanyarni balra, ott a jó németek áthúzták az Aalen és Bartholomä szavakat a lekanyarós táblán. Természetesen nem hittem nekik, muszáj volt megpróbálnom mégis arra menni, mivel kerülőutat nem ismertem. Talán nem lep meg senkit a hír: nem vicceltek, tényleg le volt zárva az út, valami munkások is nyüszörögtek arrafelé, keltették a munka látszatát, támaszkodtak a lapáton és nem engedtek tovább menni. 10 percet késtem a munkából, mivel mindenféle kukoricaföldek között kellett szegény Zsoltival elkommandóznom Heubach-ig navi nélkül, mert ő meg nem ismerte a kukorica földek közötti utakat (nem mintha én ismertem volna). Magic! Hazafelére persze egyrészt elfelejtettem, hogy még ez is szembe jön ma velem visszaúton, másrészt haladtak a munkával a jó németek: nagyon poénos ötlet volt nem kitenni a táblát, hogy 10-15 centi szintkülönbség jön az útfelmarás miatt, ahogy az ember megpróbálja kikerülni a félsávos lezárást, mivel ahogy rongyolsz le a hegyről, nem látszik, hogy nem csak kikerülni kell az úttorlaszt, hanem kurvára le kell lassítani gyök kettőre, különben kitörik a kerék. Annyira nem röhögtem nagyot, annak ellenére sem, hogy nem törtem tengelyt. Semmi tábla, semmi torlasz, mentem szépen amerre kellett, erre mindkét sávban valami úthenger jött szembe, a munkások meg, akik először mutogattak, hogy nyugodtan kerüljem ki őket balról - nem látták, hogy onnan az a hengergetős, 2 tonnás szűzmária jön szembe teljes sávszélességben, igencsak képben voltak a saját munkájukkal - szóval amikor észrevették, hogy mégsem tudok arra tovább menni, elkezdtek izomból ordibálni, hogy gyorsan tolassak vissza. Hát mit mondjak? Remek érzés volt 100 métert úgy tolatni, hogy közben 10 munkás leste. Több kilométert kellett visszafelé mennem, mivel a hülyék a kukoricásba és a környező mezőkön át vezető összes betonos és földutat lezárták. Biztos ami biztos alapon, nehogy már haza tudjon menni, aki reggel arra tévedt valami miatt. Gondoltam is magamban többször, hogy ez most komoly? HOGYAN menjek vissza? Repüljek? Végül találtam egy (szó szerint) mezei utat, amin kb 40 percet bandáztam, bevitt valami fenyőerdőbe, ahol eléggé nehezemre esett nem arra gondolni, hogy a horror filmeket is ilyen helyeken forgatják, ahol mindenféle szörnyűségek ugrálnak ki a kocsik elé a sötétben (mert az erdőben igenis sötét volt) és beleállítják az ember fejébe a fejszét. Volt olyan keskeny földút - szegény szegény Zsolti! - amin traktor jött szembe ezerrel, meg olyan is, ami 3 felé ágazott és aminek mind a 3 elágazásán végig mentem és egyik sem vezetett sehova. Nagyon jó volt, remélem csütörtök hajnalban mindezt ismét átélhetem. Az annyival lesz fokozott élvezet, hogy reggelente köd is van.

Megint kitettem magamért...

A mai napom a következőképp kezdődött:

Felébredtem. Magamtól, nem a vekker csörgésre. Gyanúsan kipihent érzésem volt, pontosan olyan, mint amikor az ember addig alszik, amíg szeretne. Ránéztem a telefonomra és megint hullámokban ijedtem meg: először, mert fél 9 volt. Jézusmária! Én 8-ra járok dolgozni, normál esetben 6:45-kor kelek fel. Majd jött a megnyugvás: áh mondom nem lehet, hogy a kolléganőim 8 óta fel sem hívtak, hogy ugyan már hol vagyok, úgyhogy biztos szombat van. Újra megnéztem a telefonomat, újra megijedtem: péntek van. BAZZEG NEM MENTEM DOLGOZNI! 

Ahogy lassan eljutottam agyban odáig, hogy nincs szombat és én fél 9kor még mindig az ágyamban vagyok, láttam, hogy A. hív. Mit volt mit tenni, mondtam neki, hogy sietek, bocsiii, elaludtam. Ennél mondjuk az is jobb lett volna, ha azt mondom, hogy bölénycsorda támadott meg Bartholomä-nál munkába menet út közben és beszorítottak a kukoricásba és most várom az autómentőket, hogy kivontassanak, azért kések.

Majd így folytatódott:

Láttam hogy ezek hárman (B és a két kolléganőm) pusmognak, majd a kezembe nyomtak egy aláírt doksit, amin ez állt:

"Sehr geehrte Frau Borbély, 

gemäß Arbeitsvertrag endet Ihre Probezeit mit dem 30.09.2012. Hiermit bestätige ich Ihnen das Bestanden der Probezeit.

Mit freundlichen Grüßen, 

Herr B."

Magyarul írásban közölték velem, hogy vége a próbaidőmnek és fel vagyok véve állandóra. Itt kitört belőlem a röhögés, de addigra már ők is röhögtek, hogy nagyon jól időzítettem pont a mai napra a fél 9-ig alvást. Tényleg nagyon megérdemlem.

Majd így ment tovább:

B. mellettem támaszkodik az asztalomon és mindketten bámuljuk az excel táblázatot, amibe az elvárásokat, munkaköröket és munkafeltételeket írtam bele.** Mivel mindkét urak (B. és G. is) - nem túl logikus módon - az én jegyzeteimmel megegyező betűszínnel és típussal irkáltak bele, nem volt már egyértelműen látható, mi származik tőlem és mi tőlük. Mivel néha csinálok értelmetlenségeket, megakadt a szemem az egyik bejegyzésen, aminek az égvilágon (auf Gottes Erdboden!) nem volt semmi értelme:

- Boah, ki írta bele ezt a hülyeséget, hogy a telephely vezetőt 2013 január 1-es munkakezdéssel keressük?? Én lettem volna?

- B: Nem, az én voltam.

Nagy csönd, közben hallom, hogy A. több-kevesebb sikerrel visszatartja a röhögést. De most komolyan: 2012 novembertől keresünk raktármunkásokat. Ha januárig nincs telephely vezető, csak targoncavezetők, akkor ők ugyan mit csinálnak 2 hónapig? Villás targonca gyorsulási versenyt rendeznek a 2500 négyzetméteres raktárcsarnokban? Vagy mit? Ezt végül B. is belátta, de A. még órákkal később is hangosan röhögött, meg röpködtek a poénok, hogy mindjárt jön a főnök és megkérdezi, hogy ki írta bele ezt a hülyeséget a próbaidős papíromba? Szállóige lett tehát a meglepődésemből: "Wer hat denn diesen Blödsinn reingeschrieben?"

Pokoli napokat tudok magamnak azzal okozni, hogy saját magamra és a mindennapjaimban fontos szerepet játszó kevés emberre projektálom a félelmeimet és beképzelem magamnak, hogy mi van, pedig csak dehogyis. Most kaptuk a hírt, mégsem ellenem van a világ összeesküdve. Kivétel nélkül mindig van ésszerű magyarázat, csak azt kell megvárni, amíg elér hozzám az infó. Ez utóbbi rövid kijelentéssel 2 gond is van: az egyik, hogy nem vagyok sajnos az ésszerűség híve, habár nagyon szeretnék a utóbbi 7-8 hónapban erősen irányt váltottam. A másik, hogy rendkívül türelmetlen vagyok. Nem szoktam tudni kivárni, amíg elér hozzám az ésszerű infó, benne a probléma igazi okával, magyarázatával vagy megoldásával, hanem - biztos, ami biztos alapon - már jó előre pánikba esem, elkönyvelem, hogy minden úgyis csődbe megy és hiába való és amikor a végén jön a megoldás és megbizonyosodom róla, hogy nincs is világégés, nem tudok neki igazán örülni, mert már jó előre kicsináltam magam és belefáradtam az aggódásba. (Ahogy a főnököm mondaná, ich verstehe die Welt nicht mehr. Tőle vettem át egyébként a Gottes Erdboden szókapcsolatot is, egyszerűen zseniális, milyen sokrétűen be lehet építeni a mondandóba. Huh a Gottes Erdboden-ről jut eszembe, már akartam írni arról, hogy milyen érdekes, hogy a nyelvtani értelemben vett birtokos eset - Genitiv - használatának komplett megszűnése nem csak Köln és környékére jellemző, hanem számomra meglepő módon bizony a déli területekre is. Részes esetet használnak helyette. Kőkemény. Bocsánat, ezt majd máskor fejtem ki, Önök a nyelvészeti perceket hallották, adásunkat megszakítjuk.)

Azért most meg vagyok könnyebbülve. Nagyon.