Pokoli napokat tudok magamnak azzal okozni, hogy saját magamra és a mindennapjaimban fontos szerepet játszó kevés emberre projektálom a félelmeimet és beképzelem magamnak, hogy mi van, pedig csak dehogyis. Most kaptuk a hírt, mégsem ellenem van a világ összeesküdve. Kivétel nélkül mindig van ésszerű magyarázat, csak azt kell megvárni, amíg elér hozzám az infó. Ez utóbbi rövid kijelentéssel 2 gond is van: az egyik, hogy nem vagyok sajnos az ésszerűség híve, habár nagyon szeretnék a utóbbi 7-8 hónapban erősen irányt váltottam. A másik, hogy rendkívül türelmetlen vagyok. Nem szoktam tudni kivárni, amíg elér hozzám az ésszerű infó, benne a probléma igazi okával, magyarázatával vagy megoldásával, hanem - biztos, ami biztos alapon - már jó előre pánikba esem, elkönyvelem, hogy minden úgyis csődbe megy és hiába való és amikor a végén jön a megoldás és megbizonyosodom róla, hogy nincs is világégés, nem tudok neki igazán örülni, mert már jó előre kicsináltam magam és belefáradtam az aggódásba. (Ahogy a főnököm mondaná, ich verstehe die Welt nicht mehr. Tőle vettem át egyébként a Gottes Erdboden szókapcsolatot is, egyszerűen zseniális, milyen sokrétűen be lehet építeni a mondandóba. Huh a Gottes Erdboden-ről jut eszembe, már akartam írni arról, hogy milyen érdekes, hogy a nyelvtani értelemben vett birtokos eset - Genitiv - használatának komplett megszűnése nem csak Köln és környékére jellemző, hanem számomra meglepő módon bizony a déli területekre is. Részes esetet használnak helyette. Kőkemény. Bocsánat, ezt majd máskor fejtem ki, Önök a nyelvészeti perceket hallották, adásunkat megszakítjuk.)

Azért most meg vagyok könnyebbülve. Nagyon.

Neubürger-Empfang

Dicséretben részesítem ma magam. Nem csak, mert az utóbbi idők be- és elzárkózottsága, de a megfázásom ellenére is elvonszoltam a seggem a ma esti NeubürgerInnen-Empfangra, amit a polgármester szervezett az újonnan a városba települt polgároknak. Egész nap hadakoztam magammal, hogy menjek, vagy ne menjek, semmi kedvem nem volt hozzá, ráadásul Andi sem ért rá, így egyedül rám várt a nagy feladat: úgy tenni, mintha szociális élőlény lennék. Mert az utóbbi időben nagyon nem vagyok az.

Miután rendkívül okosan megettem munkából hazaérve a tegnapról maradt fokhagymás krumplipürét, bevillant, hogy még ez a szociális csapás is hátra van ma, jaj de jó. Most már nem csak beteg vagyok, hanem büdös is. Megtiltottam magamnak az itthon maradást, mert tudom, hogy szükségem van arra, hogy kimozduljak, csak olyan nehezemre esik... Elmásztam tehát a Schubartsaal irányába, rettenetes félelmekkel megtűzdelve, mert nem tudtam, mire számítsak: elhatároztam, hogy ha tele lesz a rendezvény törökökkel, akik azért vannak ott, hogy megegyék az ingyen kaját és megigyák az ingyen piát, azzal a lendülettel fordulok vissza és megyek haza Isten hírével. A bejáratnál elcsíptem egy nagyon cuki, csini öreg nénit, akitől megkérdeztem, hogy jó helyen vagyok-e, épp egy vietnámi vagy koreai kinézetű nővel beszélgetett nagy vehemenciával, amibe (ha akartam, ha nem) bevont engem is, elkezdte magyarázni, hogy milyen fontos a tudatos tervezés, no meg az, hogy az ember tisztában legyen a helyi lehetőségekkel, mert ha valaki odáig jut, hogy súlyos balesetet szenved és nem hal meg (a meghalós esetre fél éve van szervdonor igazolványom - bocsi anyu, de én az a hülye vagyok, aki gondol erre) szóval ha nem hal meg az ember, viszont örökre magatehetetlen vegetációra ítéltetik (kóma, vagy hasonló öntudatlan tetszhalottság), akkor előzetesen van lehetőség rá, hogy nyilatkozzon róla: adott esetben nem kér mesterséges táplálást. A téma maga persze érdekes, de ezzel speciel még nem foglalkoztam, na meg nem is számoltam vele, hogy ez ma szembejön velem, jóformán még be se léptem a terembe, a néni meg már kampányolt bele az arcomba, hogy "KEINE KÜNSTLICHE ERNÄHRUNG!!" Hát mit mondjak? Vicces volt. 

A további program persze trükkösen úgy volt megszervezve, hogy kerekasztalokba rendeződve rá voltunk kényszerítve a beszélgetésre, minden asztalhoz jutott egy ilyen kis önkéntes cuki néni, aki mindennel kapcsolatban képben volt és szabadidejében önszántából ténykedett az önkormányzatnál, őket lehetett kérdezni. A mi asztalunknál 2 főiskolás ült, a koreai (vagy vietnámi) nő, és két ilyen hivatali néni. A meghívott publikum 99 %-a tehát német állampolgár volt. Török egy sem volt, ők nem integrálódnak, pedig nekik lenne rá a legnagyobb szükségük. Mindegy, erről majd máskor írok szociális értekezést. A polgármester is tartott egy kis beszédet, mesélt dolgokat, majd egyik asztaltól a másikhoz ült, bekapcsolódott a beszélgetésekbe, őt is lehetett kérdezni. Tök jó fej.

Volt egy nő, már a kinézete alapján meg lehetett volna mondani, hogy ő lesz az, aki 100 értelmetlen kérdéssel fog előállni, csak azért, hogy a hangját hallassa. Klugscheißer. Hogyaszongya:

- "Én Göppingenből jöttem (Köszönjük, Emese) és ami nekem feltűnt, hogy hiányoznak a kutyatasakok parkokból és nyilvános terekről" (amibe a séta után a kutyakakit bele lehet pakolni)

Mondja neki a polgibácsi, hogy azért nincs tasak, mert Geislingen egy 30 ezres város, sok volt a vandalizmus és nem éri meg újra kitenni a tasakokat, mert csak szét vannak tépve. Vannak külön tárolók a kutyaszarnak, de zacsit mindenki maga kell, hogy vigyen.

- "De nekem például nincs minden kabátom zsebében tasak... (Köszönjük Emese!) Honnan tudjam, hogy ha sétáltatni viszem a kutyát, melyik kabátom lesz éppen rajtam és van-e a zsebében tasak...?" 

Itt már nem csak én forgattam a szemem, hanem láttam, hogy másoknak is viszket a tenyere. A polgármester nagy arcnak tűnik, mondta neki nagyon udvariasan, hogy "aki kutyát sétáltatni indul, az általában tisztában van vele, hogy mik az állat tervei" (was das Tier vor hat), "így javasolnám, igen, hogy tegyen minden kabátja zsebébe tasakot." Volt még egy nyanya, aki drágállotta a fürdőbe a belépőt, nem tetszett neki, hogy a parkolásért fizetni kell... Nem tudom az ilyenek honnan jönnek. Csodaországból. Vagyis Göppingenből.

Jó másfél órát ott ücsörögtünk (pedig én csak 10 percet terveztem), eszegettünk-iszogattunk, végül a Kim nevű koreai (vagy vietnámi) csajjal elindultam hazafelé, mert egy irányban lakunk. Felvetette, hogy légyszi cseréljünk telefonszámot. A népek közül mindenki többedmagával volt: baráttal, barátnővel, családdal... Ennek a lánynak a személyében szerintem sikerült véletlenül megtalálni azt az egyetlen magányos lelket, aki ugyanolyan egyedül van, mint én. 

Sötét, nagyon sötét terveimet mindenesetre nem felejtettem el. Majd ha - nem sokára - eljő az idő, megkezdem sötét, nagyon sötét aktivitásomat.

Megint rottyon vagyok

A hétvégén még csak-csak ráhúztam az alulmotiváltságomat, a szar kedvemet és az ágyból való kikelés teljes megtagadását az O-val való mosolyszünetre, ami miatt a múlt héten nem is mentem el hozzá (és nem, nem fogom elmesélni, mert nem akarok róla beszélni. Köszönöm, már jól vagyok és újra beszélünk egymással), szóval ráfogtam a nyomiságomat arra, hogy őt büntiben kell, hogy tartsam, ami nyilván nekem sem volt jó érzés. Vasárnapra azért gyanús lett, hogy attól még, hogy nagyon haragszom, nem kellene, hogy fázzak is, meg a dühtől az ízületeim sem szoktak fájni. Mára a zsepifelhasználásom is 150-szeresére nőtt, a könnyem is folyt és reggel a kolléganőim is megerősítették, hogy szarul nézek ki, de nagyon édesek voltak, mert azonnal el lettem látva teával, homeopátiás bigyibogyóval, citromos forróitallal, meg csokival. Hogy ennek a két nőszemélynek micsoda elsősegély felszerelése van az irodában, hihetetlen! Bennem még nem is tudatosult, hogy beteg vagyok, de már tele voltam tömve minden lehetséges ellenszerrel.

Hazafelé még beugrottam a dm-be, mert elfogyott itthon a Nivea, meg venni akartam magamnak valami teát is, de így a nap végére eléggé szánalmasan nézhettem már ki, mert mint a csiga, húztam magam után a nyálcsíkot a kasszánál a csaj a dm magazinom mellé valami konyhatippes receptes gyűjteményt is a kezembe nyomott, meg még fél óráig turkált a pult alatt, hogy mit adhatna még nekem, ami ilyen ingyenes repi cucc, végül előkotort egy növényi olajas szappant (vagy lehet, hogy büdös vagyok?) és különböző minta-c-vitamin porokat. A hallásomra is rámehetett a kórság - vagy csak nagyon dekoncentrált vagyok, mert fizetés után leszartam, amit mondott valamit kérdezett, amit először elengedtem a fülem mellett, másodjára meg egyáltalán nem fogtam fel, de mondtam neki egy nagyon határozott "NEIN"-t és békén hagyott. Remélem nem azt mondta, hogy én vagyok a hónapban a 20 ezredik vásárló és megnyertem a dm által felajánlott 3as BMW-t, szeretném-e azonnal átvenni? (Erre persze rendkívül sok esély van.) Mindenesetre elértem ma egy olyan szintű agyi kapacitás-telítettséget, hogy egyik fülemen bemegy az infó, a másikon meg kijön.

Voltam ma az IKEA-ban újra, végre vettem egy vastag, puha, zöld szőnyeget a kanapé elé és egy szekrénykét, amin megfelelő helye van az O-tól kapott lámpának. Azt szeretném mondani, hogy én egyedül, teljesen Andi nélkül szereltem össze, megőrülés nélkül és csak 1 db fa pöcköt törtem bele.

Néha hülyébbnek néznek, mint ami vagyok...

- B: ...és Frau Boohbeliii, még a hotelbe való megérkezés előtt elkanyarunk az ipari parkhoz és megmutatom Önnek, mely cégeket látogatjuk meg a következő két napban. Legalább láthatja, hogy néznek ki a csarnokok kívülről.

- ... OK. (Közben bekanyartunk valami 3000-4000 négyzetméteres csarnokhoz, aminek az udvarán tényleg tobzódtak a tárolóeszközök)
- B: Jobb oldalon azok Daimler tárolók, mellette kék VW raklapfedelek, mellettük pedig...

- ...látom, az mind BMW gitterbox!

(Hát mit mondjak? Ha lett volna valami B. szájában, biztos kiköpi, úgy meglepődött. 100m-ről megmondtam, hogy BMW rácskonténerekkel van tele az udvar. Én kérek elnézést, gyorsan tanulok.

______________________________________________________________

B meséli G-nek vacsora közben: ...és arról nem is beszéltünk még, hogy ennek a cégnek milyen iszonyatos igénye van a raktárhelyre. Nincs már hová pakolniuk, Ön is láthatta ma! Amint tudjuk, a cég jelenleg háromszoros blokkraktározást alkalmaz, egyáltalán nincsenek magaspolc-rendszerek.

G: ...Frau Booohbelii, kérem, fejtse ki, mi a különbség a háromszoros blokkraktár és a magaspolcrendszer között!

Kurvaanyáztam egyet magamban, hogy mi ez a vizsgáztatás mán, majd elmeséltem neki. És ne félj, igazam volt.

________________________________________________________________

- G: Frau Booohbelii, e-mailben átküldök Önnek egy check-listát, amit itt az osztrák cégnél használunk, hogy egészen pontosan fel tudjuk mérni a tisztításra kerülő tárolók szennyezettségi fokát. Arra kérném, tanulmányozza át, hogy Ön is képben legyen, mi alapján mérjük fel a KLT tisztítási igényeket az autóipari cégek körében.

- OK. (Közben belepillantottam, nem volt nagy szám. Bölcsész vagyok, vagy mi, ha kínaiul lett volna írva visszafelé fejjel alá, ott kezdődött volna a kihívás!)

- G: Láthatja, hogy a check-listában vannak olyan opciók is, hogy tej, joghurt, zöldség és húsmaradványok, vér etc. Ezekkel nem kell, hogy számoljon, mivel az autóiparban ezek a szennyeződések nem fordulnak elő.

(Áhá. Pedig már azt hittem, hogy a vért és a zöldségmaradványokat nekem kell majd kinyalogatni a KLT-ből. Köszönjük, Emese...)

________________________________________________________________

Mind hülye. Egytől egyig.

Van egy mosópor reklám, amit a tv-ben rengeteget adnak és minden egyes alkalommal felkapom a fejem rá, mert a reklámszövegben a "Gratis Flecken-Test" helyett "Gratis Ficken-Test"-et hallok. Minden alkalommal, kivétel nélkül. Azt hiszem, kezdődő freud-i problémáim vannak...