Utazunk

Izmos hetünk volt az irodában: az egyik kolléganőm felmondott, így négy ember munkáját intéztük hárman, miközben nekem a Magyarországra menésünket is szerveznem kellett. B és G nagyon lazák, halvány fogalmuk sincs róla, hogy mikor melyik céget látogatjuk és attól sem lettem boldogabb, hogy mindent nekem kell elintézni, lebeszélni, ők meg köszönik, ott lesznek. Szavuk nem lehet, mert úgy teleraktam a rendelkezésre álló 2 napunkat, hogy wc-re menni sem lesz idejük. Pénteken mindannyian pattogtunk, mint szar a deszkán, annyi tennivaló volt és olyan kevés idő mindenre. Ott mutatkozott meg, hogy tényleg zúzda van, hogy B személyesen állt neki PDF cégpreziket kinyomtatni és spirálozni, mert látta, hogy nem látszom ki a magam köré gyűjtött papírkupac alól és meg fogom tagadni a munkavégzést, ha megkér rá, hogy állítsak össze infó-füzetkéket a magyar ügyfeleknek. Mivel vele utazom együtt, tegnap este még kaptam tőle egy e-mailt, amin azóta vigyorgok, ha eszembe jut. Hogyaszongya:

"Jó estét Frau Borbely, (Üdvözlöm Herr B)
mivel 815km (nem 814km és nem is 816km) áll előttünk, azaz kb 8 óra utazás a szüneteket, tankolást stb nem számolva és YX-nal este 6-kor már aznap vacsora van megbeszélve, legkésőbb 17:00-17:15 között oda kell érnünk a hotelbe. (Remélem mindenkinek egyértelmű, hogy nem 16:59-kor és nem is 17:16-kor fogunk megérkezni!) Beszéltem ma Herr G-vel is és ő is megerősítette, hogy 17:00-ig megérkezik Bécsből a hotelbe. (Remek, akkor hát nincs más hátra, én is megerősítem, hogy 17:00-17:15 lesz érkezésem ideje.) Indulási időpontnak javasolnám a 8:00-8:15-öt, így a legjobb lenne, ha hétfőn reggel 7:45-kor találkoznánk az irodában. (Nem 7:44-kor, nem is 7:46-kor, hanem pontban 7:45-kor, hogy 8:00 és 8:15 között - egy perccel sem előbb vagy később - el tudjunk indulni.)"  

Jawohl, Herr Hauptbahnhof, minden úgy lesz, ahogy mondja. Kicsit azért ver a víz, hogy mi lesz, ha valamit elfelejtettem. Meg attól is, hogy 3 napig úgy kell tennem, mintha normális lennék.

A pofám leszakad.

Hosszabb kihagyás után ma megint elért a hvg-s agyvérzés. Elkezdtem utána olvasni ennek a szüléses-Varga Istvános-családon belüli erőszakos történetnek, mert nem értettem a facebook-on keringő szüléses vicceket. Pontosan a második cikknél kezdett el habzani a szám.

"A fideszes Varga István úgy fogalmazott, a Büntető törvénykönyv nem mindenható, a rossz házasságokon belüli bűncselekményeket külön tényállással nem akadályozhatjuk meg, "talán az anyáknak vissza kellene térni elsősorban a gyermeknevelés mellé", elsősorban azzal kellene foglalkozni, hogy "ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak". 
Mint mondta, a nők az emancipáció és az önmegvalósítás mellett elfelejtettek szülni, és emiatt fogy a magyar. Szerinte ha minden nő megszülte a maga két-három gyerekét, akkor lehet önmegvalósítani."

Áhá. Tehát a nők két dolog miatt válnak családi erőszak áldozatává: mert nem szülnek eleget, és/vagy mert dolgoznak. (Most komolyan: tegye fel a kezét, aki Magyarországon megengedheti magának, hogy csak a férfi dolgozzon, miközben a nő 4-5 gyereket nevel otthon?) A fideszes Varga Istvántól - akinek nem irigylem a feleségét, remélem eleget szül a jó asszony - azt szeretném megkérdezni, hogy ha minden magyar nő világra hoz átlag 4 gyereket és nem dolgozik mellette, mert az fúj, karrierista dolog (amellett, hogy hogy nem halnak éhen?), szóval ha mindezen feltételek teljesülnek, akkor azok a férfiak, akik amúgy családon belüli erőszakot követnek el, nem fognak családon belüli erőszakot elkövetni? (**abból kell kiindulnunk, hogy ezek a férfiak természetesen jól képzettek, iskolázottak, társadalmi megbecsüléssel, megfelelő munkahellyel és fizetéssel rendelkeznek és persze egyikük sem alkoholista.)
- "Jóvan Julcsa, látom, ma is szültél rendesen, ezért ma nem verlek agyon." - montaja alkoholista Dezső, miután hazaért a kocsmából  jól megfizetett munkahelyéről.

Mert az alulképzettség, munkanélküliség vagy minimálbér, szociális és társadalmi nehézségek, rossz családi háttér, alkoholizmus nem vezetnek családon belüli erőszakhoz. Nem hát. Csak az, ha a nők nem szülnek eleget. Még jó, hogy időben elhagytam az országot, mert azt kell mondjam, annak idején én sem szültem eleget és bevallom, ez azóta sem vált szokásommá. (O. ugyan megpróbált rávenni, de ez biztos valami nagy magyar jobboldali összeesküvés, aminek keretében a kormány német férfiakat bérel fel a messzire szakadt magyar nők teherbe ejtésére, hogy az ilyen fideszes Varga Istvánoknak év végére megfelelő statisztikai eredményei legyenek és a külföldön élő magyar nők is eleget szüljenek. Jól rájöttem a titkukra. Viszont ha eddig nem jött el értem a Jobbik befogni a számat, most majd a fideszes Varga István megteszi...) 

Mindenesetre javasolnék neki például a budapesti Merényi G. Kórház Addiktológiai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán hetente kötelezően néhány órát eltölteni. Nem terápián (bár lehet, hogy ezek után az sem ártana), csak egyszerű megfigyelőként. Remekül el tudna beszélgetni az ott kezelt férfiakkal arról, miért verik a nőket. Én annak idején beszélgettem velük és biztonsággal kijelenthetem, hogy nekik - és a szintén ott kezelt nőknek, akiket családon belül vertek - van fogalmuk a családon belüli erőszak okairól, amik között érdekes módon nem szerepeltek a varga istváni elvek/érvek.

Különben meg ki ez a fideszes Varga István, aki nyilvánosan véleményt mer formálni arról, hogy a nőknek mikor "LEHET önmegvalósítani?"

Azt a leborult szivarvégit.

Sötét, nagyon sötét terveimbe egyelőre nem engedek betekintést, csak közölni szeretném a Baden-Württembergre és a közeli bajor részek bizonyos rétegének bizonyos - eddig még ki nem választott - elemeire leselkedő nagy veszélyt. (Nem mintha bárki is tehetne ellene, hogy világuralomra törjek...) Nagy támadásokat készülök végrehajtani a következő pár hónapban - Babi nénivel párhuzamosan - , de előbb a hamburgiakat félemlítem meg és hajtom módszeresen rabigába a jövő héten, utána úgyse látnak arrafelé egy darabig, akkor jönnek majd a svábok és/vagy a bajorok. Muuuhaha!

Addig viszont: Frau Booohbelii on Tour! A dolgok jelenlegi állása alapján vasárnap este B-vel és G-vel Magyarországra megyek, nehogy ne legyen meg a kilométerem szeptemberre. Ott gyorsan népszerűvé tesszük magunkat 1,5-2 nap alatt, majd ahogy visszaértünk, megpattanok északra, mert messzebbi helyet nem találtam. Szegény Andinak lesz egy nehéz napja miattam, mert a repcsim olyan embertelen korán indul, hogy nincs olyan vonat vagy busz, amivel hajnalban beérnék Stuttgartba, Zsoltit meg nem akarom 5 napra ott hagyni valami parkolóban, így ő nyerte meg a dicső feladatot, hogy reggel fél5 körül a seggemet elfuvarozza a reptérre. Mindezt persze munkanapon, nehogy utána vissza tudjon feküdni aludni. Hát mit mondjak? Er hat die Arschkarte gezogen. Mert túl jó fej. Majd valahogy kárpótolom, pénteken úgyis nagy lángosozást tervezünk (nutella nélkül).

Valamint: mindenkinek ajánlom az új Pihilipp Poisel dalt, mert szép.

Hamburger Fischmarkt

Péntek-szombat-vasárnap Hamburger Fischmarkt van Geislingenben végig a sétáló utcán. Lebattyogtam megnézni, mégis mi ez, hát nehezen találok rá szavakat... Ha vesszük a Magyarországon is ismert lengyel piacot, adunk hozzá némi északi tengeres-halas hangulatot, kamionokat, néhány német sörsátrat, akkor ezt kapjuk. 3-4 kamion teljes hosszában be van parkolva a sétáló utcára, az oldaluk nyitott, mindegyikben más van: tengeri hal, cserepes növények (???), kosarak, kaja, sör... A kereskedő jó magason áll a kamion platóján, kivétel nélkül mindegyiknek van mikrofonja és lefele hadoválnak az embereknek. Számomra itt a vásárlási opció meg is semmisült, mert nem vagyok hajlandó úgy értekezni a kereskedővel, hogy ő közben másfél méterrel a fejem fölött áll és mikrofonnal kihangosítva válaszolgatja meg a kérdéseimet, miközben számos németek körülöttem mindezt sörrel a kezükben lesik. Milyen hülyeség ez már? Az üres percekben, amikor épp senki nem vásárol, akkor meg viccet, meg mindenféle történeteket mesélnek a publikumnak, meg rihegnek-röhögnek. Első blikkre azt hittem, hogy ez valami sváb Hamburger Fischmarkt-utánzat, aztán láttam, hogy a kamionoknak HH rendszámuk van (na jó, az egyik osnabrück-i volt, de oké, az is eléggé északon van), az oldalukon meg az állt, hogy "Hamburger Fischmarkt on Tour". Wáó, tehát mégsem kamu!

A "lengyel piac"-szerű kirakodóvásár a kamionoktól kicsit odébb volt felállítva. Ugyanaz a rengeteg szarság, mint otthon: a vesszőből font minibabakocsitól a kiskutyás aranyszínű plüsstakarón át a kínai integető macskáig minden megtalálható. Küzdenem kellett, hogy ne röhögjek. Az árusok között kajás kocsik, hasonló felhozatallal, mint amit a Nordsee-ben lehet kapni: mindenféle tengeri halas szendvics, sült halak, szószok stb, de az igazi kegyelemdöfés a magyar lángosos kocsi volt. Nem tudom, ez hogy jött a képbe, megdöbbentő módon piros-fehér-zöldre volt a kocsi pingálva, valami lovas kuruc is volt az oldalán és magyarul volt ráírva, hogy lángos. A feltétek a következők voltak: tejfölös, fokhagymás-tejfölös, cukrozott, lekváros, fahéjas-almaszószos és NUTELLÁS. (Fúj!) Egységesen 2,5 EUR-ért. Megfordult a fejemben, hogy odamegyek gonoszkodni és megkérem az eladót, hogy meséljen a lángos történetéről, meg arról, hogy a régi magyarok hogy ették annak idején nutellával, de végül lebeszéltem magam, inkább elmentem a szomszédos kis utcába röhögni, mert ezzel a nutellás lángossal hivatalosan is elszakadt a cérnám.

Vettem viszont végre harissát. O. mesélte a múltkor, amikor itt volt, hogy mennyire jó vele a kuszkusz, azóta keresem a cuccot különféle boltokban, eddig sikertelenül. A harissa Tunéziában használt csípős chilis fűszerkeverék, az észak-afrikai konyha kedvelt ízesítője, főleg kuszkuszokhoz és tagine-okhoz használják. A sétáló utcán volt egy bódé, ahol a világ minden tájáról származó fűszereket lehetett kapni, minden csomag 1 euróba került és volt harissa is, úgyhogy lecsaptam rá, ma este jól kipróbálom.

Összefoglalás

Kolléganőim ma egymás között az egyik magyar ügyfélről vitatkoztak:
C: -beszéltem Símógi úrral, 5000 KLT-re kért árajánlatot.
A: -Hehe, őt nem is Símógínak hívják, hanem Sómógínak!
Nem találjátok ki, igazából hogy hívják a vevőt: Somogyi. Én meg közben ne pisiljem össze magam azon, hogy az egyik kioktatja a másikat, miközben ugyanolyan zöldeket beszél.

A Bécsbe menést nagy sikerrel megúsztam, G. ugyanúgy el volt havazva az utóbbi két hétben, mint én, így szerencsére kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy velem utazgasson, csak telefonon csacsogtunk az aktuális tennivalókról. Hétfőtől újra lesz B, úgyhogy újra működik a G-B-Khátá háromszög. Remek!

Apropo menés: hivatalosan is megvettem a repcsijegyemet Hamburgba, két hét múlva 5 napra megpattanok. O-nak már mondtam, hogy vigyázzon, mert Khátá-überdózist fog kapni, de azt hiszem nem nagyon vette komolyan a fenyegetésemet. Nem tudja még, mire vállalkozott. Miután tegnap este bejelentette, hogy nem tervezünk előre semmit, azt csináljuk, amihez éppen kedvünk lesz, azért hozzá tette, hogy egy teljes napot szán a kikötőre, másik este koncertre vagy színházba kéne menni, vagy állatkertbe... Ha ez a nem tervezés, megnézném milyen az, amikor bevallottan tervez...

Valamint: rájöttem, hogy szeretem azt a zajt, amit az iratmegsemmisítő csinál, amikor csak 1 réteg lapot tesz bele az ember. Amikor több réteg gyömöszölődik bele egyszerre, az nem jó. Nem tehetek róla, ez a speciális zaj már Gödöllőn is tetszett annak idején. Sajnos általában nincs mód rá, hogy megfelelő mennyiségű papírt semmisítsek meg laponként, mert mindig több oldalt kell beletenni egyszerre, különben túl sokáig tart. De kár...
"Kedves Frau Boohbelii! (...) Ismerek néhány oroszt, akik 5 euróért mások térdébe lőnek. Ha szeretné, szívesen mozgósítom ezen kapcsolataimat."

A marketinget, dizájnt és a weboldalunkat külsős cég csinálja, a fenti idézet a cégtulajdonostól származik. A hozzá intézett kérés csak annyi volt, hogy a tőlünk nemrég kivált majom fényképét valahogy szedje le a weboldalról. A fenti másfél sor zárta az e-mailjét, amiben közölte, hogy feladat teljesítve.

Szüléselőkészítő kurzus

Benyaltam valami jó kis megfázást, ami abban nyilvánul meg, hogy tele a fejem takonnyal, de annyira, hogy hajnali 4 óta olvasgatok, mert ne...