Izomlázam van

Andinak negyedikén, kedden lesz a születésnapja. Azt tervezem, hogy szombaton veszek az IKEA-ban 6 hatalmas vörösboros üvegpoharat, megfestem őket üvegfestékkel és megfejelem a történetet egy fehércsokis minitortával. Rémisztő, ahogy öregszünk. Nem csak én, ő is:

- Andi, hogy is tervezed ezt a szülinapi bulit? Most a hétvégén, vagy utána? Mire kell, hogy felkészüljek?

- Andi: ...boaaah Khátá, semmi kedvem az egészhez, szerintem nem csinálok bulit. Átjössz, koccintunk, eszünk, filmezünk, vagy csinálunk valamit, amihez éppen kedvünk van, oszt jólvan. (Ettől megkönnyebbültem, mert buliba menni nem nagyon akaródzott nekem sem)

- Andi: Nem nagyon fűlik a fogam hozzá, hogy mindenki idejöjjön, én meg egész másnap a lakást takarítsam utánuk, nem ér annyit az egész, a gondolattól elfáradok.

Teljesen meg tudom érteni. Mindketten annyit dolgozunk, mint a szemét, ő még hétvégente is szokott, úgyhogy nem csoda, hogy nincs kedve másokat nézegetni, meg körbeugrálni, amikor végre lenne egy kis ideje pihenni. Miután T.Kata hazament, én is lemondtam Jessy szombati szülinapi meghívását, mert 3 métert nem bírtam megtenni magamtól, nemhogy egy 20-30 személyes szülinapi bulit végigcsinálni.

Ami még tetézi az általános elfáradásomat: O. 

Kitalálta vasárnap, hogy ő lesz a trainerem, mivel egy hete tolom magam előtt a futni menést, egyszerűen nem bírom magam rávenni. (Majd elkerültem Besenyő Pista bácsihoz, aki azóta is az edzőm.) Nem viccelt, hétfőn elzavart futni: munka után felhívott, hogy öltözzek át, vegyek futócipőt és indulunk. Pffff... Hát mit volt mit tenni... Keddre kitalálta, hogy fussunk együtt - és hogy abszolút kontroll alatt legyek, felvetette, hogy az milyen jó lenne, ha 15 percnél, ami a félidő, felhívna. Hát sose vót ilyen jó. Mert nincs elég bajom 15 perc hegymenetben futástól, közben még telefonáljak is, meg fussak vissza még 15 percet. Köszönjük, Emese. Kedden tehát telefonálva futottunk, kiköptem a tüdőmet, de meg lettem közben dicsérgetve, hogy ügyes vagyok, szerdán pedig előtte telefonos egyeztetéssel egyszerre startoltunk. Ma egész nap szakadt az eső, gondoltam is, hogy háháhá ebből nem lesz este futás. Tévedtem. Már csak csipegett-csepegett, amikor hét körül jött a hívás, hogy ő még az irodában ül, fussunk ma külön. Megpróbáltam finoman arra célozni, hogy hát esik az eső, de nem ért el hozzá a rejtett üzenet, felszólított, hogy öltözzek szépen át, úgyhogy ma is futni kellett. 

Ennyire power vagyok a héten.

Herr B, Herr G és a Frau Booohbeliii

A kolléganőim eddig nem voltak képben az esetleges bécsi kiküldetésemmel kapcsolatban, amivel az elkövetkező 2 hétben bármelyik nap számolnom kell. Hja, azt hiszem a blogolvasók azon fele, akik nem a szüleim és a T.Kata, sincsenek képben ezt illetően. Elkezdem akkor újra:

A főnököm, nevezzük B-nek, 2 hétig Franciaországban nyaral. Eddig ok. A gond ott kezdődik, hogy erre az időre rendelkezésére bocsátott, mint külön bejáratú Frau Boohbelii-t a nálam csak egy évvel idősebb osztrák cégpartnerének, akit hívjunk mondjuk G-nek (és aki nem a főnököm). Tervben volt, hogy így hárman hazalátogatunk, mert néha ott is van némi tenni-venni-való. Aztán B. nyaralása megkezdése előtt múlt csütörtökön közölte velem, hogy számoljak vele, hogy ha G. úgy látja idő közben, hogy megérett a helyzet Magyarországra menni, akkor azt nélküle, ketten kell megoldanunk. Ezzel személy szerint 2 bajom van (ami ugyan senkit nem érdekel, de leírom).

1. Egyáltalán nem ismerem G-t, csak telefonon vallottunk eddig "szerelmet" egymásnak, személyesen soha nem találkoztunk. Hadd ne menjek már vele 2-3 napra sehova.

2. Értem én, hogy ha elmegyek Bécsig, ott ő felmar engem és az ő - feltehetőleg egységesebb - autójával mennénk tovább, de nekem a Bécsig elmenés és az onnan visszajövés nem tetszik, ami alsó hangon 1200 km. És nem a benzinköltség miatt, mert azt kifizetik, hanem szegény Zsoltifiú miatt.

A kolléganőim persze nagyon jól szórakoznak, amióta ma megtudták, hogy ez a harci helyzet, nekem meg ökölbe van szorulva az arcom. Számos lehetőséget hallottam ma arra, hogy ha Bécsbe menésre kerül a sor, hogyan/miről ismerjük majd meg egymást. Ezeket elő is adták lant kíséretében a G-től megszokott kimért, üzleti stílusban:

-"Mit visel ma, kedves Frau Boohbelii?" (amire persze mit tudtam válaszolni? "Semmit, kedves G, én mindig meztelenül vezetek.")

-"Kedves Frau Booohbelii, arról fog megismerni, hogy egy rózsával a fogaim között kezemben fogok Önre várni a parkolóban"

Minden poénkodás ellenére átjött az infó, hogy titokban szeretnének a helyemben lenni. Miért? Van egy sanda gyanúm, hogy G. nagyon tetszik nekik - ezzel mindenesetre egy jó nagy lépéssel előrébb járnak nálam, mert ők legalább találkoztak vele egyszer, így hát nincs más hátra, minden este lefekvés után egyperces néma csendet tartok és arra gondolok, hogy légyszilégysziiii ne kelljen Bécsbe mennem, legalábbis addig ne, amíg B. Franciaországban van. 

Hát beszari vagyok, az az igazság, nincs mit tenni.

Khátá & Khátá hét

Kádváskéim, tudom, elhanyagoltalak benneteket az utóbbi héten, de nem volt idő írni, mert itt volt T.Kata, amiről előtte nem írhattam, bármennyire is nagyon vártam, mert top secret volt.

A végén kezdem a történetet: ma feltettem Katát a vonatra Ulmban biciklistől-cuccostól. 

Egy héttel ezelőtt pénteken érkezett meg nagy titkosan Ulmba, (Mosonmagyaróvárról végig a Duna mentén) biciklivel. Az úti kalandjait sajna nem tudom közvetíteni, ez az ő saját kiváltsága, bővebb infót tőle lehet kérni a "landwirtschaftlicher Verkehr frei" jelszó használatával.

Munka után múlt pénteken az ulm-i Barfüßer sörözőben találkoztunk, begyömöszöltük a biciklit az autómba - ami közben legálisan parkolt a tilosban, mert a szupernagyonkedves ellenőrbácsi megengedte. Miután láttam a leparkolás után, hogy épp arra jön, megkérdeztem tőle, hogy jó helyen állok-e (mert gyanús volt, hogy nem), mondta is, hogy ott nem szabad, majd csak nekem exkluzíve megengedte, hogy másfél órát ott maradjon az autó, nem büntet meg. Andi is csatlakozott a Barfüßer-programunkhoz, majd némi sör elfogyasztása után szépen hazajöttünk Geislingenbe. És tényleg nem büntetett meg. Blankának külön: nem, még mindig nem fizetnek a pozitív országimázs építésért.

A günzburgi Volksfesten másnap együtt mulattunk Andival és a tesójával, Anjával. Rá kellett jönnöm - némi sokkolódás kíséretében - hogy a Volksfestről a fejemben élő elképzelés merőben eltér a valóságtól - most kaptuk a hírt: ez egy búcsú! (Utólag mondjuk logikusnak tűnik, nem tudom miért nem gondoltam ebbe bele.) Mivel élből elutasítom az ilyen szórakozási formákat, mindegy, hogy Volksfestnek, Kirmes-nek vagy éppen búcsúnak hívjuk, belém állt az ideg kicsit, hogy hogyan fogom ezt túlélni, amikor önszántamból ilyen helyre nem mennék... A képeken szerintem látszik, hogy azért elég jól éreztük magunkat. A háttérben látható világító képződmény egy ringlispiel volt. (Nyelvészeti percek keretében most mindenki megtudhatja, hogy a magyar ringlispíl szó az osztrák Ringelspiel szóból származik, ami a német Karussel megfelelője) Andi ötlete volt, hogy üljünk fel valami gyomorforgatóra, hát mit mondjak, belső harcot vívtam, el kellett határoznom mélyen magamban, hogy nem vágok képeket, nem szólok le semmit, hanem szépen mindent megcsinálok, amit a többiek szeretnének, ha már így eljöttünk idáig, úgyhogy ennek tükrében - némi magamban baszdmegolást követően - beültünk a cuccba, ami kívülről nem tűnt annyira veszélyesnek, aztán megkaptuk a hírt, hogy tévedtünk, mert mind a négyünknek fél óráig liftezett a gyomra - annak ellenére, hogy utána egyezményesen megszavaztunk magunknak egy literes sört.

A vasárnap azzal telt, hogy próbáltuk a szombatot kipihenni, a hét további napjain pedig dolgoztam, reggelente együtt kávéztunk, Kata utána pihent, járta a svábföldet a bringával - miután teljesen egyedül beszerzett egy alkatrészt a geislingeni bringaboltban -, munka után vállalkozgattunk, felmentünk az Ödenturmnak nevezett toronyhoz, voltunk a belvárosban fagyit enni, a stadtpark-i sörkertben lenyomtunk némi búzasöröket, Andi is volt itt egyik este, együtt vacsoráztunk: Kata mexikóit főzött, én meg Andi gonoszsága és a saját hiszékenységem miatt leharaptam egy macskapöcsepaprika felét, mert azt mondta - miután ő a tövéig leharapott egy másik paprikát - hogy nem is csíp. És csípett. Kurvára csípett. (Kata csinált a leharapott paprikacsutka és az általunk aznap este elfogyasztott Törley pezsgő dugólezáró rácsának kombinációjáról egy művészi fotót, ami pont úgy néz ki, mint a Kis hercegben a rózsa, ami búra alá van téve, csak esetünkben a rózsa a macskapöcsepaprika csutkája volt. Tudom, "köszönjük, Emese", ezért tettem zárójelbe, mert olyan nagy mértékben gazdagítom ezzel infóval a világot...)

O. is jelentkezgetett közben esténként, miután - amikor elért hozzá a hír, hogy Kata nem 2 órára, hanem egy hétre jön - így kommentálta az esetet: "deh-deh űűűűűűűűűűűűűűűű!" Kiderült továbbá az a szörnyűség, hogy nem olvasta a Kis herceget (Adél, átvettem sajnos a felmérési módszeredet). Amellett, hogy engem ezzel a ténnyel sokkolt, feldolgoztam az infót, titokban megvettem neki a könyvet és meglepiből postára adtam. Itt szeretném jelezni, hogy a német postával sokkal jobb kapcsolatokat ápolok, mint a magyarral: szerdán feladtam a csomagot Heubachban, csütörtökön reggel megérkezett északon. (690 km! Bárminemű biztosítás vagy extraszarság nélkül és csak 1,5 EUR-ba került. Le a kalappal, ezt hívják úgy, hogy szolgáltatás. A magyar posta zrt - nemecsek ernősen direkt kicsivel írva - nem képes 100 km-es távon sem egy héten belül úgy kézbesíteni, hogy ne lopják ki a postások közben a tartalom kétharmadát! Vaffankúló, ezen még most is hogy fel tudom cseszni magam!) Szóval feladtam, megkapta, nagyon örült neki.

Valamelyik reggel nem csörgött az ébresztő a telefonomon és saját magamtól ébredtem fel 8.05-kor. Zusatzinfo: normál esetben 6.45-kor kelek fel és 7.30-kor indulok el otthonról, hogy 8-kor Heubachban kezdeni tudjam a munkát. Ránéztem az órára, megijedtem, majd arra gondoltam, hogy heeehhee szombat van nyugi, majd még jobban megijedtem, amikor tudatosult, hogy csütörtök van, én nem mentem dolgozni és még mindig az ágyban ülök. Végül nem lett belőle gáz, felhívtam az egyik kolléganőmet negyed 9-kor, hogy most keltem fel és bocsánat, jól kiröhögtek és ennyivel megúsztam. A főnök is titokban somolygott a bajsza alatt, láttam.

Ma sajna vége lett a Khátá-Abenteuer-nek, de Ulmban a főpályaudvaron még dokumentáltuk a hazaindulást:

Gizi, gyere máskor iiiis!

Günzburg, Volksfest

Tegnap odavertünk alaposan...

Khátá & Khátá egység

Andi & Anja tesókülönítmény

Ez a mai meglepetés...

Khátá. 6 napja úton van, 806 km-t biciklizett le. Ma ideért. :)

Van egy magyar cég, ahol a logisztikus csaj vezetékneve az, hogy Király. Az előttem itt dolgozó inkompetens majom meggyőzte anno a főnököt, hogy a magyar női ügyfelek megszólítására a német "sehr geehrte Frau YX" helyett az addig használt "Tisztelt XY Asszony" nem elég jó, és a "né" szuffix-et kell használni. Mindegy, hogy szerencsétlen ügyfél akarja vagy nem, házas-e vagy nem, né lesz és kész. Ezen logika mentén én pl Borbélyné lennék. Komolyan. A főnök - mivel nem tud magyarul - az általa írt belső programokat is átalakította asszonyról nére úgy, hogy az automatikusan generált levelekbe csak a nevet kelljen beleírnunk, a program magától a megszólítás mögé teszi a szuffixet. Ami persze faszság csacsiság, mert ilyeneket eredményez, mint ez a mai, amin aztán munkaidőben bepisilek a röhögéstől: "Tisztelt Királyné!" 

(Utána meg persze csak arra tudtam gondolni, hogy a levelet nem Booohbeliként írom alá, hanem az alattvalók nevében...)

PS: holnap este érdemes lesz figyelni a facebookot és/vagy a blogot, meglepetés közeleg.

Hát álmánták...

Mindenkinek szeretném megköszönni, aki gondolt rám és küldött valami cukiságot. Meghatódtam. Ezzel nem számoltam, hogy ennyi mindent fogok kapni, nagyon örültem minden küldeménynek! Jól beszámolok róluk:

Blankának: a lámpa nagyon tetszik, a nappaliban lakik, a képnek még nem találtam helyet (meg szöget).

Máténak: gyönyörű az üvegplasztika, köszönöm szépen! Ő is a nappaliban lakik.

Katának: köszönöm az illatosítókat és éljen a pécsi rockmaraton, mától mindenhez majonézes tormát eszem - amíg el nem fogy. Ilyen itt nincs, ez egy piaci rés, amivel végre világuralomra törhetünk!

Adélnak: szuperjó a táska, már át is pakoltam bele, nagyon tetszik!

A hétvége meglehetősen eseménydús volt. Anyuék péntek délután értek ide, rengeteget főztünk (átvette a főnökséget a konyhámban), ettünk-ittunk, voltunk Ulmban várost nézni, Geislingenben fagyikelyhet enni (ez utóbbi Olaf pénteki ötlete volt: "Khátá, tudsz nekem 25 EUR-t kölcsönözni? Vidd el légyszi a szüleidet abba a fagyizóba, ahol a múltkor mi is voltunk és hívd meg őket a nevemben egy olyan hatalmas fagyikehelyre! Mondd meg nekik, hogy üdvözlet Hamburgból!") Ulmban épp nagy vásár volt, amikor odaértünk szombat délelőtt, az egyik standnál találtam egy kézműves kosarat, amibe azonnal beleszerelmesedtem, de nem bírtam eldönteni, hogy megvegyem-e. Apu valahol a nyolcvanharmadik és a kilencvenedik "jaaaaaaaj nemtudommegvegyem-e" kijelentésem után unta meg, hogy döntésképtelen vagyok és meghívott egy kosárra. Nagyonszééép!

Meg kell, hogy állapítsam: Ulmban valami miatt nagyon szeretik a verebeket. A város tele van különféle verébszobrokkal és verébfestményekkel.

 Verébbelpózerkedés 1:

Verébbelpózerkedés 2:

Andival is eltöltöttünk egy estét, tegnap együtt vacsiztunk nálam. A menü nagyon korrupt paprikás csirke volt, szintén korrupt uborkasalátával és nokedlivel.

Drágalátos szüleim távozását lenyomtam egy  - anyu által kötelezőnek megítélt és a konyhapultra indulás előtt odakészített - ravazdi barackpálinkával, aztán kicsit megitattam az egereket is, aludtam rá egyet, majd helyreállt a világ rendje. Minden oké, jóság van. Sokat gondolok rátok, mindenki nagyon hiányzik!