Volt mára is poszt...

de otthon felejtettem a pendrive-ot, úgyhogy mégsincs.

Ha minden jól megy, csütörtök este lesz netem. Újra ember leszek!

Lakástéma...

Mázlim van, hogy Andreas ilyen közel lakik (40-50km) és, hogy ilyen jó fej. Nélküle már biztos felkötöttem volna magam valamelyik közeli fára: a lakásban ugyanis olyan szinten nem volt semmi, hogy amikor beköltöztem, a lámpák helyén is csak 3 db zsinór lógott ki a falból – néhol még most is. Rájöttem, hogy viszonylag nehéz úgy lámpát beszerelni, ha lövésem sincs, minek a 3 vezeték… Arról nem is beszélve, hogy szerszámaim sincsenek, meg nem is értek hozzá. Kicsit pánikoltam is, hogy az előre megbeszélt IKEA-napunkon délután minél hamarabb menjünk Ulm-ba, mert ha ránk sötétedik, cseszhetjük, nem látunk majd semmit, még wc-re sem tudunk elmenni**, úgyhogy a biztonság kedvéért vettem 2 állólámpát is, hátha nem passzol valami a villanyszereléssel, akkor legalább legyen mozdítható fényforrásunk, amit csak a konnektorba kell beledugni.

Szegény nagyon sokat melózik a lakásomon: összeszerelte az ágyamat, aztán az egyik kisasztalt, a másik kisasztalt, beszerelte a lámpákat, bekötötte a nappaliban a tv-t (amit ő hozott nekem, mert neki 2 volt, nekem meg egy sem). Megháláltam a fáradozásait (nem, nem úúúúgy), főztem vacsit, meg vettem sört. Azóta voltunk még egyszer az IKEA-ban, vettem étkezőasztalt, 4 széket, 2 lámpát és egy piros kanapét, amit szombaton Andi avatott fel, mint első rajta alvó. (Bevertünk este egy üveg pezsgőt meg némi bort annak örömére, hogy mindketten lakunk valahol, így egyértelmű volt, hogy Andi itt alszik.)

IKEA után, nálam a káosz tetején:  

Andi: - Khátá, nem lenne nagy gond, ha a szüleim később beugranának?

Én: - hova? Hozzám???

Andi: - igen, anyu nagyon szeretné látni a lakásodat, apu meg akkor már jönne vele együtt.
Én: :-)

Így is történt. Lilly, az eb is jött, akinek a múltkor odacsuktam a farkát a kocsiajtóval. Luise hozott magával egy nagy kosár behűtött sört, bort, üdítőt, amit persze nem hagyott kifizetni, bármennyire sopánkodtam, aztán rávetették magukat a 3 tonna frissen vásárolt IKEA bútoromra és mindent összeszereltek nekem. Az asztalt, a székeket, a kanapét, a lámpákat… 

Mivel Andi az utánfutóval nem tudott bejönni az IKEA program után mélygarázsba***, kicsit elálltuk a bejáratot, de úgy, hogy még simán be lehetett járni az autó és az utánfutó mellett, csak ránézésre tűnt kicsit fosnak a helyezet. Közben persze jött egy BMW, én annyit láttam csak messziről, hogy Andi segít neki kívülről benavigálni a garázsba, gondoltam is, hogy na bazz, kifogok valami jól szituált sváb parasztot, le is veszi helyben a fejem, hogy mit képzelek magamról, elállom itt az útját a lakóknak…  Ahogy beparkolt, odamentem hozzá – gondoltam bárki is az, elmagyarázom, hogy nem fért be az utánfutó a garázsfeljáróba és bocsánat. Egy idősebb nő szállt ki a kocsiból, megfogta mindkét kezem, megszorongatta és elkezdett bocsánatot kérni, hogy pont most jött haza és bebonyolította itt nekünk a cipekedést-költözést. Köpni-nyelni nem tudtam, annyira kedves volt.

**ez Ravazd óta nagy téma. Ha wc-ről van szó, azonnal az a sztori ugrik be – nem csak nekem, hanem amióta elmeséltem,  Andinak is – amikor a két ovis kislány a borospincénk fölött a szőlőhegyen üvöltötték az apjuknak a domboldalból, hogy „apaaaaaaa kakiltuuuuuuuuuuunk! Mind a ketteeeeeen! Hozzál papííííííííírt!” Amikor mondtam Andinak, hogy a wc-ben lenne a legfontosabb, hogy csiholjon valami világítást, azonnal mondta, hogy naná, különben majd én is kiabálhatom, hogy „ich habe gekaaaackt!”

***a mélygarázsban bérelek nagyon nem szívesen, aranyáron egy helyet Zsoltinak. Mivel a domb tetején lakom, más lehetőség nem nagyon van a hosszú távú, biztonságos parkolásra, de ez már a fájdalomküszöbömön túl van. És most jön a csavar… (dobpergés)… wait for it… a háztömbben van - pont alattam - egy cég, akiknek bérbe adtam a parkolómat reggel fél8-tól délután 5ig havi 25 euróért azzal a feltétellel, hogy ha szabim van, beteg vagyok vagy was auch immer, jelzem feléjük e-mailben és teljesen eltakarodnak aznap a helyemről. Minderre persze nem magamtól jöttem rá, hanem a főbérlőm mondta, hogy a lakás előző tulaja ezt csinálta, próbáljam meg, ha gondolom. Gondoltam.

Miután júni 30-án beköltöztem, 4-5 nappal később tök véletlen rájöttem, hogy ezek nap közben a helyemen parkolnak úgy, hogy nem kötöttünk szerződést, nálam nem jelentkezett senki sem, egy centet sem fizettek – annak ellenére, hogy a főbérlőm megadta nekik az elérhetőségeimet – én meg havi 40 eurót fizetek, hogy a mocsok svábok nap közben ingyen parkoljanak a helyemen! Hát mit mondhatnék? Habzó szájjal bevonultam a Grüner Systemtechnik irodájába azzal a nem titkolt céllal, hogy most svábvér fog folyni. Másnap délután munka után a postaládámban egy előre kitöltött és a cégvezetés által aláírt bérleti szerződés várt egy levéllel, hogy ha egyet értek, írjam alá, dobjam a postaládájukba, utalják a pénzt és szent a béke. Mit mondjak? Meg vagyok elégedve.

Zárásként: a nagy pakolásban találok vicces dolgokat itt-ott kartondobozokban eldugva, amik még Ravazdról, vagy a budapesti lakás(ok)ból származnak. Íme két gyöngyszem Ravazdról:

Potyondi Mihály: Ne kérd vissza a szőnyeget!

Kopott, rőt gatyádból foltot vág anyád

Életlen baltával ne pucolj ablakot

Lobogó hajjal ne fuss a Nap után

Akkor se, ha vár reád Ica,

A gépsonka lábú lány.

A lényeg:

Csibék előtt legyen víz,

A gyerek üljön a napon (és)

Nyúlszőrből legyen a kalapom.

Vízenergia sütiből!

Még mindig életben vagyok, még mindig nincs netem. Kicsit kalózkodom az ebédszünetben a blogon. Amíg nem lesz rendes netem, ilyen kis hülye rövid történetekkel foglak benneteket bombázni, szennyezni a virtuális környezetemet, csak azért, hogy a báránykáim ne széledjenek szét az internetes útvesztőben, ahonnan majd nem jönnek vissza hozzám, mert hűtlen voltam hozzájuk. (Nem is igaz!!!)

Na hogyaszongya:

Geislingen határában egy óriásplakát van elhelyezve a következö felirattal:

"Wasserkraft aus Kuchen" (azaz vízenergia sütiből)

Ezen minden reggel halálra röhögöm magam munkába menet, és még úgy is vicces, hogy tudom, hogy Kuchen (azaz süti) egy közeli kisváros. 

Ez a német mérnökök leújabb technikai áttörése, világsiker! Itt kérem a vízenergiát már rég nem vízből nyerik, hanem sütiből.

Próbálok a héten írni, csak még nincs netem, úgy meg nehéz. Eddig minden rendben, nem kell aggódni, kepesztek tovabb.

Blablabla

Ma reggel hivatalosan is bejelentettem magam Geislingenbe. Ugyanolyan egyszerűen ment, mint Duisburgban, azzal a különbséggel, hogy itt nem aggódtam magam szénné előtte – valami megváltozott az elmúlt fél évben? – mert egyértelmű volt, hogy odamegyek, kedvesen, de nagyon konzekvensen megmondom, hogy mit AKAROK és ők megcsinálják. Így megy ez. Heh. Kicsit mégis szét voltam szóródva, mert egyetlen egy dokumentum sem volt nálam (személyin kívül, ami még éppenhogycsak érvényes volt), amivel ilyen esetben kezdeni lehet valamit, a duisburgi címet fejből diktáltam, csak a postai irányítószám nem jutott eszembe. A duisburgi bejelentésem óta rendelkezem úgynevezett Freizügigkeitsbescheinigung-gal, ami igazolja, hogy dolgozhatom és lakhatom a Bundesrepublik Deutschland nevű képződményben, de persze ez sem volt nálam, mert elfelejtettem magammal vinni. Ennek ellenére be tudtam magam jelenteni, a mai naptól Geislingen an der Steige hivatalos lakosa vagyok. (Pedig ez hazugság, mert ma még Günzburgban csövezek!)

Tegnapra:

Voltam Andival Franciaországban, mert el kellett hoznia egy Toyota Hiace-t egy strasbourg-i kereskedőtől és segítettem neki. Az ő kocsijával elmentünk Strasbourgba, onnan ő jött vissza a Hiace-szal, én meg a Land Cruiserrel. Nem is volt annyira messze, laza 200-250 km innen a francia határ. Boah - ezt tudom csak mondani. Kurvajó volt azt a böszme dögöt vezetni! A végtelen autós szakértelmemet bizonyítja az is, hogy odafelé úton végig azt hittem, hogy egy Hiluxban ülök, annak ellenére, hogy magam lettem figyelmes rá még Niederstotzingenben, hogy nincs platója, legalább egy tized másodpercet gondolkodtam is rajta, hogy milyen fura Hilux ez, majd egyszerűen túlléptem a problémán. Akkor tűnt csak fel, hogy de ez mégsincs teljesen rendben, amikor Andi Strasbourgban a kezembe nyomta a kulcsot és az volt ráírva, hogy Toyota Land Cruiser. Hát jóvanna.

Este Andi bejelentette, hogy ő csinál vacsit, húzzak el a konyhából, be se mehetek. Miután kaptam egy hideg búzasört, nem is nagyon érdekelt, mit hegeszt, ezt a képet szeretném még előtte megmutatni, ezt vette előtte a boltban, erősen kíváncsi voltam, mit eszünk: 

Csináltam pár egyéb képet is, szó ne érje a ház elejét, hogy nem közvetítek rendesen!

 Günzburg:

 Geislingen:

Szegény Lilly a táborozáskor...

Tegnap Andival este elsétáltunk a belvárosba valami apróság megevése céljából. Találtunk egy szuperfinom olasz kiülős helyet, ahol sikeresen lezabáltam magam paradicsomszószos tortellini al forno-val. Külön örültem neki, hogy nem autóval mentünk, hanem gyalog, mert így végig vonulhattam a fél városon lekajált ingben.
Ma azzal telt a nap, hogy próbáltam felhajtani egy helyet, ahol a megmaradt 20 000 Ft-omat euróra tudom váltani. Nem sikerült. Hihetetlen, de ezek itt nem tartanak forintot. A bankban sem. Holnap, ha minden jól megy (ez egy adag pénz bankszámlára való megérkezésétől függ) Andival elmegyünk Straßbourg-ba és elhozunk egy autót egy Toyota kereskedőtől. Hátha út közben találok egy helyet, ahol ismerik a magyar forintot…
Valamint: tegnap valami szörnyűséget műveltem. Luisával (aki Andi anyukája) elmentem kutyát sétáltatni a közeli erdőbe Niederstotzingenben, mert neki épp kapóra jött, hogy beugrottam a benzinkútra valamit elintézni, Andinak meg hirtelen el kellett mennie valahová, így meg lettem kérdezve, van-e kedvem Lilly-t sétáltatni vele. Ő Lilly:

Hogy mi ebben a szörnyűség? Az, hogy az erdőig autóval mentünk és a sétálás után a kocsiba visszaszállás közben Lilly nagyon nem akart beugrani az autóba, úgy kellett betuszkolnom. Aztán becsuktam az ajtót, de Lilly úgy elkezdett üvölteni, mintha nyúznák. Teljesen pánikba estem, hogy mi a rák van, Luise is csak nézett, hogy „Hä?”… Hát... odacsuktam a kutya farkát az autó ajtajával. De rendesen. Gyöngyvér, te jutottál az eszembe róla, Andi még mindig azon röhög, ami legutóbb Szadán történt. Le sem írom ide inkább. Amikor bevallottam neki, hogy odacsuktam Lilly-t a kocsiajtóval, rögtön ez jutott eszébe. A kutyában mindenesetre szerencsére nem tettem kárt, csak nagyon megijedt szegény.

Kata is in da hauz

A szombati kemény Hendrikes-Annés borozást követően vasárnap kora reggel elindultam Wuppertalból Baden Württembergbe megnézni a geislingen-i lakást, amit a neten találtam. Azt a lakást, amit rajtam kívül még kb. hatezerháromszázan akartak megkapni. Nem fűztem hozzá különösebb reményeket, de Anne előző este olyan meggyőződéssel állította, hogy van olyan cukorfalat fellépésem, hogy simán kenyérre kenem a tulajdonosokat, hogy magam is bizakodni kezdtem. Ezt az Északrajna-Vesztfália – Baden Württemberg 500 km-t lassan csukott szemmel is le tudom már nyomni, annyiszor tettem meg ezt az utat az utóbbi hónapokban. Délre volt lakásnézős időpontom a Geislingen an der Steige nevezetű kisvárosban és nem túlzok, ha azt mondom, hogy a lakásnézők ténylegesen egymásnak adták át a kilincset, mert amikor megérkeztem, pont akkor távozott az előttem lakást néző párocska. (Távozásukkor kicsit szemmel vertem őket, de csak annyira, hogy ne tűnjön fel, hogy igazából kib*szottul gonosz vagyok.) A lakás baromi jó. Hivatalosan 2,5 szobás, de szerintem itt kicsit laza a megfogalmazás, mert kisebb. A 2,5 szoba 1 db hálószobát, 1 nappalit, 1 étkezőt és a konyhát takarja. Meg 2 teraszt. 66 négyzetméter az alapterülete, tartozik hozzá egy mosókonyha a pincében és egy parkoló (csak Zsoltinak) a mélygarázsban. Nagyon zsír! A tulaj egy fiatal pár, ők is nagyon szimpatikusak voltak, kiderült, hogy a csávó nagyapja magyar volt. Hát mit mondjak? Kicsi a világ! Utánam még volt egy lakásnéző, akit fogadni akartak, abban maradtunk, hogy délután/este visszajeleznek, hogy megkapom-e a lakást, vagy lehúzhatom magam a wc-n. 

Itt kell, hogy megemlítsem harmadik és egyben legnagyobb győzelmemet Hendrik nagyképűen magabiztos pesszimizmusa felett: meg volt róla győződve, hogy nem kapom meg a lakást, mert privát személyektől sokkal nehezebb ingatlant bérelni, mert finnyásak a bérlőkre és majd nekem is ingatlanközvetítőre kell fanyalodnom, mert máshogy nem megy. (Nem akartam neki mondani, hogy ez az egyetlen megoldási lehetőség, ami már most ki van zárva, bármi történjék is vasárnap Geislingenben, mert erre a közvetítési fosra nem vagyok hajlandó semmilyen körülmények között pénzt kidobni az ablakon! Ennyit meg pláne nem!) Egyébként meg teljesen érthető, hogy az ember nagyon megválogatja, kit enged a lakásában lakni, ha kiadja. Fontos opció volt számomra, hogy mindenképpen privát személytől bérelhessem a lakást, mivel az ingatlanirodákon keresztül közvetített lakásokért iszonyatos províziót kell fizetni, amit itt nem a lakás tulajdonosán vernek le az ingatlanközvetítők (ami bizony nem logikus), hanem a bérlőn. Ez Magyarországon kivételesen jobban át van gondolva, mint itt: otthon az ingatlan utáni közvetítési díjat a tulaj fizeti, hiszen a bérlőnek azzal nincs az égvilágon semmi dolga. Arról nincs infóm, hogy ez otthon mennyibe kerül, de az az összeg, amit Németországban kell a közvetítés után fizetni, nagyon nem vidám: átlag 2,3 havi albérleti díjnak megfelelő lét kell kicsengetni. Például ha bérel az ember egy lakást havi 400 EUR-ért, a költségek a következőképpen néznek ki: fizetsz kettő, vagy ha peched van, akkor 3 havi kauciót a tulajnak, amit kiköltözéskor ugyan visszakapsz, mégis nagyon fáj megválni egyszerre 800-1200 EUR-tól, mert az itt is egy valag pénz, nem csak otthon. Erre jön rá az első havi lakbér: 400 EUR. Most tartunk 1200-1600 EUR-nál. Ha valaki annyira töketlen (vagy zsírgazdag), hogy közvetítőn keresztül keres lakást – már bocsánat, de ezt a közvetítési dolgot nem tartom sokra, mert csak némi időt spórol vele az ember, semmi másra nem jó – szóval, aki ingatlanközvetítőn keresztül jut lakáshoz, az még erre ráfizet újabb 920 EUR-t (2,3 x 400), amit nem kap többé vissza, mert ezt a pénzt egy az egyben a közvetítőcég nyeli le. A végeredmény - a szívrohamon kívül – komplett anyagi csőd: provízióval együtt 2120-2520 EUR, amit kicsengetsz a lakásért, amit még be is kell rendezni, mert tök üres.

A pénzügyi percek után vissza tehát az eredeti témához: Geislingenből elgurultam szépen Niederstotzingenbe, ott várt rám Andi, beköszöntem a családnak, ittunk egy kávét és elindultunk az ő lakásába, Günzburgba, ami a heti csövezésem helyszíne.** Este kaptam telefonon visszajelzést Geislingenből, hogy enyém a lakás, vasárnap költözhetek, így a héten vár még rám/ránk egy kőkemény IKEA-ba menés: ágyat a hálószobába, kanapét a nappaliba, matracot, meg mittomén, még mi mindent kell vennem, mert a kuckóban csak a konyha és a fürdő van bútorozva, a többi helységek üresek. Andi nagyon cuki, felajánlotta, hogy akkor menjünk utánfutóval ikeázni, úgy könnyebb mindent szállítani. Egyébként neki is egy csomó minden kell még a lakásba, bár ő mérföldekkel előrébb jár nálam e téren… Nyilván több ideje is volt rá, meg úgy kicsit könnyebb a téma, ha a család 10 km-re lakik. (Ez nem panaszkodás volt, csak megállapítottam, hogy megint nekem van nehezebb dolgom!)

­­­­­­­­­­­­­­­