Széttépnek, mint foxi a rongyot...

Tegnap este - amikor már nem halogathattam tovább a rettegett vallomást, mi szerint elfogadtam a felajánlott sváb állást - megtudtam a következő infót, ami eléggé meglepett: a sváb történetem csak egy rövid állomás lesz, mert én északhoz tartozom. De így szó szerint, bele az arcomba. Mit is mondhatnék? Wáó. Tartozom valahová? Tök jó. (A lelkem mélyén mindig is tudtam, hogy igazából egy jegesmedve vagyok)

Újabb életbölcseletek északról

Tegnap este 2 nagyon fontos dolgot tudtam meg:

1. A lovak 5 Celsius fokon érzik magukat a legjobban. (Die Wohlfühltemperatur für Pferde)
2. Az egér-stratégiát

Az első pontnál azt hittem, rosszul hallok.

Képzeld Khátá, beszéltem ma egy ügyféllel, akitől megtudtam, hogy mi a lovak számára az optimális kültéri hőmérséklet, amin a legjobban érzik magukat (also die Wohlfühltemperatur, ettől a szótól teljesen transzba is estem, mennyire szép már, hogy egy szóval ennyi mindent vissza lehet adni? Akaratlanul is kitör belőlem néha a nyelvész) Tippelj!

- öööh... 18 fok?

- neeeeem. Kevesebb!

- 10 fok?

- 5 fok!

- Wow. Látom, neked is vannak nagyon hasznos ügyfeleid, micsoda extra infókat tudsz meg autóeladás közben, egyszerűen remek.

A második pont az egér stratégia, amire még kis példatörténetet is hozott, hogy a csökött kis agyammal biztosan felfogjam, miről van szó. Új céges dolgokban gondolkozik, új emberekkel, kibővült profillal és szolgáltatásokkal, teljesen be volt lelkesülve tőle, nem is mertem neki elmondani, hogy költözöm, mert olyan jó kedve volt. Felvázolta tehát az egér-stratégia lényegét, megosztom veletek is:

Van két egér: Khátá egér és O. egér Ülnek az egérlyukban és marha jól megy nekik, mind a ketten tele vannak sajttal. O. egér azonban nem bír megülni a kis egérseggén és állandóan megy, úton van, kutat további, még jobb, még több sajtok után. A nagy jólét ellenére megy az egér-brainstorming, hogy honnan lehetne még jobb, még több sajtot felhajtani? Mert az egerek nem elégedhetnek meg azzal a sajttal, amivel rendelkeznek. Nem azért, mert telhetetlenek, hanem mert ha épp jól is megy a soruk, akkor is folyamatosan lesni kell, hogy hogyan lehetne még jobbá, még gyümölcsözőbbé tenni a sajt-bizniszt.  Nem csak kvantitatív, hanem kvalitatív értelemben is. 

Hogy ezek a mai egerek milyen kib*szott okosak...!

A végén tehát megtanultam, hogy a lovak 5 fokon érzik magukat a legjobban és hogy mindannyiunknak mindig lesni kell, hogy hol van még több sajt. Ezen két nagy bölcseletet immár ti is tudjátok, a szentmise véget ért, menjetek békével.

News

Felvettek Heubachba, ami azt jelenti, hogy június végén délre költözöm. Az egyik felem örül, a másik meg nem akarja közölni O-val a hírt, hogy magammal viszem Hildegardot is...

Előről kezdődik a lakáskeresgélős-megőrülős móka, kidobok egy valag pénzt az ablakon, de nem baj, valószínűleg megéri, mert kapásból két évre szerződünk, nyugalom és Sicherheit lesz végre. VÉGRE. A pénteki állásinterjún egyébként azt beszéltük meg, hogy ezen a héten csütörtökig adnak választ, hogy részükről oké-e a Frau Borbély. Ehhez képest tegnap délután kaptam egy e-mailt, hogy tudják, hogy csütörtök volt megbeszélve, de ők már köszönik eleget gondolkodtak, július 1-gyel herzlich Willkommen bei der Firma, ha nekem is oké. Nem tudom, mi győzhette meg őket (a bizonyítványaimon kívül túl sok mindent nem láttak), mert az interjún csak ültem, mint boci, mert nem hagytak szóhoz jutni, hanem inkább rám ömlesztettek másfél órányi történetet és céges infót.

Klausnak még nem mondtam a dolgot, tegnapig nem is volt biztos. Meg akarom őket látogatni személyesen Vlodropban, hogy ezt mégse e-mailben beszéljük meg, szerintem beiktatok a hétvégére egy holland körutat, ha ők is ráérnek.

Andi a Magyarországra menésünk előtt, 8-án jön meglátogatni Duisburgba, ami nem csak azért jó, mert a hétvégét akkor közösen elszórakozgatjuk, hanem mert a HiLux-ba sok cucc fér és egy jó nagy adagot a dolgaimból el fogok vele küldeni délnek, amit addig tárolhat nekem, amíg oda nem költözöm a környékre. Éééés mindez nem is az én fejemből pattant ki, hanem az övéből! Kiváló! 

Valamint: a hónap híre, avagy balfaszságom újabb bizonyítéka! Megtudtam, hogy fizetek egyházi adót. Au jaaaa! Illetve ez a bruttó béremből kerül levonásra, tehát a számlámra átutalt összeg már alapból meg van csonkítva a fergeteges, szentséges és magasztos egyházi adóval.

 Hát mit mondjak? Kurvára ki vagyok akadva.

Feladat: bele kell szeretnem Hamburgba...

Tegnap este újfent megvolt az egóm szervizelése. Ez rend szerint hetente több alkalommal következik be, a kisebb-nagyobb karbantartási munkálatok hossza általában fél óra, de ezúttal a telefonálási idő rekordot döntött, 1 óra és 9 perc volt, utána nagyjából lerohadt a fülem, meg az akku is plimmegett már egy ideje. A fél órához már hozzá voltam pedig szokva. Ilyenkor rend szerint megtudom - vagy inkább újra és újra megerősítést nyerek arra vonatkozóan - hogy okos vagyok, vicces vagyok és nagyon szép vagyok. (Hogy lehet, hogy ezek után még mindig nem törtem világuralomra?)

Tájékoztatott, hogy az új célja, sőt, feladata / küldetése, hogy beleszeressek Hamburgba. Kiváló! - montaja Babi néni, miközben elnyomott egy sóhajtást. Inkább valami még messzebbi helybe nem szerethetnék bele? Például Timbuktuba vagy Vlagyivosztokba? Nah-nah-nah? Légyszilégyszi!
Pont attól félek én is, hogy beleszeretek Hamburgba, aztán cseszhetem, megint a nehezebb utat választottam. O. szerint ez lenne a legegyszerűbb és majd meglátom. Meg... Az biztos. Miután tegnap (is) közölte, hogy szerinte a világ legszebb városa Párizs, még majdnem hálát is éreztem, hogy nem éppen Párizsba kell beleszeretnem, mert hát be kell lássam, hogy azzal jobban meg lennék lőve, mint így, északkal.

Előbb mindig megállapítja, hogy az észak-németek visszahúzódóak és nem beszélnek sokat, majd elkezd kibaszottul sokat beszélni. És szóba jön minden, nagyon nagy a szórás: munka, Emily, Párizs, Berlin, Hamburg, Anke Engelke(!), személyes nyomor, Duisburg, mi az ami a spóroláson kívül még unsexy, Land Rover, szeplők, Porsche navi, kocogás, Eurovision Song Contest, Köln, különféle sütemények, eper és tejszínhab, zöldséges kuszkusz...

Péntek II.

Pénteken reggel arra ébredtem, hogy fél8-kor csörög a telefonom. Az első gondolatom az volt, hogy "miiiiiiiazisten?", aztán a második, hogy "úristenelfelejtettemdolgoznimenni?", aztán az, hogy "demanemisdolgozomhanemheubachbamegyek", aztán az, hogy "akkor kiiiiiiiiiazisten ez mégis ilyen korán?" Andi volt, nem derült ki, hogy mit akart, de jót röhögött, hogy én még az ágyban fetrengek. Vazz. Nem is értem, mit gondolt, fél8-kor hol legyek??? 9-kor indultam el Duisburgból, a 490 km-t tervezett 4 és fél helyett 6 óra alatt sikerült megtenni, mert az A7-en Würzburg után nagy baleset volt és több, mint egy órát meneteltünk. A kocsiban volt vagy ezer fok, nem volt rossz ötlet a kivasalt inget beakasztani a kocsiba hátra, mert teleizzadtam az ujjatlant, amiben vezettem, külön megálltam a cél előtt 5-6 km-rel egy retkes kis benzinkúton "lemosni magam", meg átöltözni. Nem tudom, mit néztek meg jobban: a holland rendszámot, vagy azt, hogy bementem a wc-be átizzadt ujjatlanban és cuki csinicuccban jöttem ki. Heubachban aztán csacsogtunk, amiről kellett, illetve fura módon inkább ők csacsogtak, nem tudom, hogy ez jó vagy inkább nem, rám ömlesztettek egy csomó infót és végül abban maradtunk, hogy adjunk egymásnak csütörtökig időt eldönteni, hogy ki mit szeretne, és visszatérünk rá a jövő héten telefonon. Ugyanannyi esélyt látok rá, hogy esetleg van valaki más, könnyebben mozgósítható jelölt is a tarsolyukban, mint hogy tetszettem nekik. Meglátjuk.

Utána elzarándokoltam Niederstotzingenbe Andihoz, csak egy 40-50 km-rel lakik odébb, elmentünk valami kertes-kiülős helyre vacsizni, aztán lazulgattunk kicsit a műhely előtt egy-egy sörrel, majd elkezdtünk nézni lefekvés előtt (illetve gyakorlatilag közben) valami szomorú-romantikus-meghalós-elengedős Kim Basingeres filmet, amin aztán 10 perc alatt mindketten el is aludtunk. Egyikünknek jobban lógott a bele, mint a másiknak. Feltűnt aznap, hogy valami nem stimmel a benzin árakkal, mert a szokásos 1.65-1.74 helyett több helyen is láttam 1.55-öt, 1.57-et, ennyiért utoljára Ausztriában, Schärdingben tankoltam, hú de jó!!! Andiéknál is 1.57 volt, meg is beszéltük, hogy vacsizásból visszaérve mindketten megetetjük a paripákat. Előbb beállt Andi a Hilux-szal, aztán én is odatoltam Zsoltit. Beledugom a csövet és még mielőtt elkezdett volna ömleni a benzin, a digitális kijelző átugrott 1.57-ről 1.66-ra. Központilag PONT AKKOR VÁLTOZTATTAK ÁRAT, AMIKOR ÉN KERÜLTEM SORRA. Hát mit mondhatnék? Jellemző. Volt egy kisebb agyvérzés sorozatom. Aztán tankoltam 1.66-ért.

Másnap reggelizés, akkor találkoztam anyukával is. Valahogy előző este már nem sikerült elcsípni, pedig egy Grüß dich-et bemondtam volna azért neki. Pörgött persze ezerrel, pakolta elő a 103 féle péksütit, mert hjaj lehet hogy valamelyiket nem szeretem, de itt van még 22 féle, ezt is nézzem meg, lehet ez jobb, de jaj inkább amazt... Andi mondta is neki, hogy "chill Luise, chill..." Nagyon bírom a mama búráját, ezerrel magyaráz, tök nagy hévvel mondja-mondja, én meg közben mentálisan keresztre feszülök, hogy megértsem, mert annyira svábul beszél.

Péntek

Lefutottam az eddigi összes kötelező kört a heubach-i céggel, beszéltünk számokról, bérről, lehetőségekről, képzésről, mindenről, pénteken Zsoltival újra délnek vesszük az irányt, Klaustól már el is kértem magam aznapra a munkából. Hát mit mondjak? Izgulok, mint az állat. Nem ismerek a cégnél senkit, ők sem engem, teljesen legálisan és szabályosan ismerkedünk egymással, semmi protekció vagy bármi. Heh... Kicsit át kell gondolnom, mi mindent lehet ilyenkor egy magamfajta Frau Boohbeliii-től kérdezni, mert ettől azért rendesen bennem van a para, mert kajakra beképzelem, hogy nem fogok tudni megszólalni németül (annak ellenére, hogy 4 hónapja mást se csinálok). Már fut a Gyomorideg 2.0 program. Utána viszont jó lesz, mert bármi történjék is, már regisztráltam Niederstotzingenbe Andihoz, úgyhogy pénteken délután-este vállalkozunk valamit együtt (ami minden esetben - reméljük Nattheimer Spezial - sörrel fog kezdődni), megvitatjuk a közös Magyarországra menést, szombaton meg szépen visszatolom a szekeret Duisburgba.

Miközben telefonon:

O: - Naaa? Und was macht Schwaben? (na, mit csinál a Svábföld? --> ez közkedvelt formula, Andi is kérdezgette az elején, hogy Naaa, was macht dein Leben in Germany? Hát mit csinálna vazz?

- Még semmit, de valószínűleg pénteken odatolom az arcomat.
- Akkor csak reménykedhetek, hogy nem sikerül.

- Nyugi, simán lehet, hogy nem is lesznek szimpik...

- (lemondóan, talán még legyintett is közben) Dehh... biztos azok lesznek, mert a déliek szimpatikus emberek, kicsit olyanok, mint az olaszok.

Wie bitte??? Jól hallottam? Te most tősgyökeres észak-németként magadtól beismerted, hogy a dél-németek szimpatikus emberek, anélkül, hogy bárki is pisztolyt fogott volna a fejedhez??? (Egyébként szerintem a svábok meg az olaszok között nagyon nagy a különbség, de ha mindezt az észak-németekhez viszonyítjuk, akkor tényleg meg lehet őket említeni egy lapon.)

(...)
- mit csinálsz pünkösdkor?

- az már ez a hétvége? Nem tudom, nincs még tervem. Mé'?
- meglátogathatnál itt fenn északon...

Épp levegőt vettem, hogy válaszoljak, hogy jó, mire ő:

- de sajna nem érek rá a hétvégén. Bocsi, csak hangosan gondolkodtam.

Bazzeg. :-)

Dies und das...

Andi kitalálta, hogy elköltözik otthonról. Nem tudom, milyen rég óta van ez nála tervben, de gyanítom, hogy van benne nekem is jócskán részem (teljesen akaratlanul), hogy elszánta magát: kinézett magának egy cuki kis lakást, amit szeretne bérelni és ha még nem adták ki, elköltözik anyutól és aputól. Totál örülök neki, ez azért mégis csak egy nagy lépés olyasvalakinek, aki mindeddig otthon lakott a szülői házban. (Mentségemre szóljon, hogy én nem bujtogattam fel semmire, nem formáltam semmilyen véleményt arról, hogy jó-e ennyi idősen otthon lakni vagy nem, erre a végeredményre saját magától jutott. Biztos ösztönzően hatott rá, hogy végig nézte, hogy ide jövök a világ végére egyedül és még mindig életben vagyok, nyilván nem lehet olyan nagy kunszt, neki is csak-csak sikerül, ha rászánja magát végre.)

Az elmúlt hétvége nagyon békés volt, mivel Hendrikék Belgiumba mentek tengerpartozni Annével és a kölykökkel. Hívtak engem is nagyon, de ezt most inkább kihagytam. Így sem untam magam, mert szombat estére bejelentkezett a Hartwig + Anja egység, hogy nézzünk együtt BL döntőt, mert Bayern-Chelsea játszik és drukkolni kell. Megtettük, mégis kikapott a Bayern. Vasárnap este ugyanezen egységgel elmentünk vacsizni a göröghöz: aprócska étterem a pályaudvar közelében, nem túl drága, cserébe nagyon finom! Nem bírtam megjegyezni a nevét a kajának, amit kiválasztottam, valami húspogácsák voltak sült krumplival és (mostfigyelj!) Metaxa-szósszal! Brutál finom...

Ma eszembe jutott többször is, hogy O. a csütörtöki "lánykérés" óta nem jelentkezett, de úgy voltam vele, hogy majd biztos szól, ha van valami, én nem zaklatom, valószínűleg volt elég baja a hétvégén, nem tetézem a gondjait. A gondolatátvitel néha tényleg jól működik, mert ma este felhívott biciklizés közben (ő biciklizett, én pusztultam a kanapén futás után), hogy mizu, megnéztem-e a Garda tavat a neten?

- öööh mit is kellett volna rajta megnéznem?

- te már el is felejtetted, hogy mit tervezünk???

- (közben Blanka jutott eszembe, hogy hú bazzeg, tényleg megyünk???) ööh neeem, persze, hogy nem felejtettem el! De nem tudom, hogy lesz-e szabadságom, tulajdonképpen hogy is akarunk menni? Repülünk, vagy mi? Azé' az nem pont itt van a sarkon. (Bodensee mennyivel egyszerűbb lenne egyébként, lehet majd megkínálom az ötlettel...)

- autóval! Mindegy hol leszel, érted megyek. Akár Duisburgba, akár Svábföldre, onnan meg már nincs is messze! (Szerintem mondjuk de, de hát jóvan'...)