Akikben esetleg a cím alapján felmerült a kérdés, hogy ez ugyan már mégis hol a rákban van, azoknak azt tudom mondani, hogy közvetlenül Oberstotzingen mellett! Ez a kisváros volt a hétvégi mókázásom színhelye, laza 519 km-rel délebbre Duisburgtól, a svábföld kellős közepén (ami egyébként hivatalosan bőven bajor terület, de ebbe a dialektológiai szociolingvisztikába vagy ha jobban tetszik szociológiai dialektológiába nem mennék inkább bele, maradjunk annyiban, hogy Schwabenländle.) Itt lakik Andreas és népes családja. A szó szoros értelmében: 4 fiatalabb tesója van!
Péntek este 9 körül értem oda, kb 5 óra volt az odaút, mert a délutáni forgalom az autópályán nem egy hálás dolog így a hétvége kezdetén, Leverkusen előtt iszonyat nagy dugó is volt, úgyhogy lehetett araszolni ezerrel. Niederstotzingen egy vidéki kis város - igazából 2500 lakossal bíró falu, kb annyira város, mint nálunk Pannonhalma. A Schmid családi bunkert nem csak arról lehet felismerni, hogy (autókereskedés lévén) 1-2 Hilux áll az udvaron, hanem hogy közvetlenül mellette van egy Aral kútjuk is - szempontomból ez szerencsésebb volt, mert egy benzinkút azé' csak kiveri a szemem, azt nem tudom nem észrevenni. Az autóeladást és a szerelő műhelyt Andi viszi egyedül, a benzinkutat meg fater. A ház böszme nagy, vertikálisan terjeszkedős: a földszinten van iroda, meg ez-az-amaz, az első emeleten laknak a szülők, a másodikon a 2 db nagyszülő, a harmadikon a kölykök. Tök jó, teljesen szeparált, mindenkinek megvan a maga kis élettere.
Na szóval ott tartottam, hogy péntek este megérkeztem. Begördültem Zsoltival a benzinkútra. Andival még előtte kb egy órával sms-eztünk, hogy megvár a kajával, rendelünk pizzát. Nem volt semmi kínos egymásranézegetés / zavartanpislogás / nemtudnimostmitcsinálás, miután kimásztam a járgányból megölelgettük egymást (mert itt ugye nem puszit adnak, hanem megölelnek, ha érdemesnek tartanak rá), azonnal kaptam egy sört a kezembe, majd kérdezett valamit, amiből egy büdös mukkor sem értettem. Volt egy halovány elképzelésem, hogy szerintem azt kérdezi, hogy mennyi ideig tartott az út, de vér ciki, amikor nem a kérdésre válaszolok, úgyhogy nem bíztam magamban, egyszerűen bejelentettem ország-világ előtt, hogy most jön a coming out: egy büdös mukkot sem értek abból, amit kérdezel, kedves Andi. Megismételte. Még mindig iszonyatosan svábul, de egy fokkal már jobb volt, átjött a lényeg, tényleg azt akarta csak megtudni, mennyit jöttem. Akkora nekem viszont már leesett, hogy itt a Hochdeutsch, mint olyan nem létezik, úgyhogy ha nem erőltetem meg magam, akkor igencsak nehéz hétvége elé nézek.
Andi szobáját kaptam meg, ő pedig átment csövezni az egyik tesójához, ami szerintem szupernagy cukiság, mert mivel ilyen népes a család, nyilván nincs vendégszoba, valakinek fel kellett hát magát áldoznia, hogy nekem ne kelljen senkivel egy szobában aludnom. Nem mintha gáz lett volna, de azért ez így jobb volt. Másnap délelőtt elmentünk Ulmba, ami egy nagyon kellemes sváb kisváros a közelben, csináltam 1-2 fotót a ferde ház nevű nevezetességről, ami - tudom, ez most néhányotokat sokkolni fog - egy ferde ház. Íme:
Beültünk a
Barfüßer nevű helyre, ami egy nagyon népszerű ulm-i étterem-kocsma-sörfőzde keverék (közvetlenül a börtön oldalában) és nagyon finom fekete sört főznek helyben. Én már az elején makacsul eltökéltem, hogy hadat üzenek a német / sváb szűkmarkúságnak - ami aztán később kiderült, hogy egyáltalán nem a Schmid család jellemzője - és majd én megmutatom, milyen a magyar virtus és történjék bármi, most én fizetem a kettőnk fogyasztását, meg különben is vendégül látnak az egész hétvégére. Tervben volt, hogy enni is kéne valamit, mert egyikünk sem a reggelizős típus és jócskán benne voltunk már a napban, rendeltünk hát
hausgemachte Maultasche névre hallgató, tipikus sváb készítményt, amitől teljesen hanyatt vagyok esve, hogy mennyire finom! Kell ilyen még. 100 darab. Ez egy kis tésztából készült csomag, ami meg van töltve egy darált húsból-hagymából-spenótból álló fűszeres cumóval és ki van főzve. Hozzá krumplisaláta passzol és barna mártás, meg ropogósra sütött hagymakarikák. (Basszus, folyik a nyálam...)
Ami a név eredetét illeti, kétféle lehetőség van, nem igazán érdekel, kit untatok vele halálra, akkor is elmesélem, kezdem a logikátlannal: Maultasche. A 16. századra megy vissza a szó etimológiája, akkoriban ez még az Ohrfeige, azaz a pofon szóval volt egyenértékű, a kaja nevében a Tasche szó nem a megszokott táska értelemben van jelen, ami egyébként sokkal logikusabb lenne, hiszen egy mindenfélével megtöltött és kifőzött tésztatáskáról vagy zsebről beszélünk, hanem a tatschen / tätschen igére lehet visszaeredeztetni, aminek az ütlegeléshez van némi köze. A Maul meg ugye szó szerint pofát jelent. Ez alapján a nevét arról kaphatta, hogy a kis felpúposodott, megtöltött csomag hasonlóan néz ki egy archoz, aminek jól odacsaptak előtte. Beteg egy etimológia, de nagyon jól passzol a bajor-sváb mentalitáshoz. A másik magyarázat, ami nekem egy hajszállal ésszerűbbnek tűnik, azt mondja, hogy a mahlen igének a hosszú "a" hangzója mindenféle sváb beszélt nyelvi jellegzetességek miatt az idők során megrövidült és így lett belőle a Maul szó, ami mellett a Tasche valóban táskát, csomagot jelent. Ez alapján tehát a Maultasche jelentése: felaprított - kvázi darált vagy őrölt - tartalommal megtöltött táska.
Szóval alaposan teleettük magunkat táplálkozással, meg közben lenyomtunk fejenként két ilyen fekete sört, ami szintén nagyon finom és igencsak erős volt, amitől aztán úgy belejöttünk a pofázásba, hogy 5 órát ültünk a kocsmában, megbeszéltük minden nyomorunkat - amiből mostanság mindkettőnknek akad dögivel - és fel sem tűnt, hogy milyen rég óta ott vagyunk, csak amikor ránéztünk az órára. Visszaérve Niederstotzingenbe aztán eszembe jutott, hogy Zsolti ablaktörlő lapátaival van valami gond (leginkább az, hogy ezerháromszáz évesek) és nem törölnek már rendesen, eső meg azé' errefelé esik tisztességgel. Kérdeztem Andit, hogy tudok-e náluk a benzinkúton ablaktörlő lapátot venni és ha beszerzem, ugye felszereli nekem, mert én análfabéka vagyok hozzá? Ennek persze az lett a vége, hogy - mivel a kaját és a sört előtte én fizettem - meghívott egy ablaktörlő lapátra, jobban mondva kettőre, meg fel is rakta. Totál jófej. Aztán ideje volt a vacsinak, találkoztam a szülőkkel is rendesen. Az előbb már említettem, hogy itt nem divat a Hochdeutsch. Ezt annyival egészíteném ki, hogy a tősgyökeres sváb nem (csak) azért nem beszéli, mert derogál neki, hanem mert egyszerűen
nem tud németül, csak
svábul, ami az én helyzetemre nézve nem volt éppen egy ajándék. A szülők szupernagyon cukik, Andi anyukája totál túlpörgős típus - nagyon fiatal egyébként, kb egyidős lehet az én anyukámmal - csinált vacsira spagettit, de biztos ami biztos, rakott elém kenyeret, sajtot, 3-féle felvágottat, kenőmájast, vajat és lekvárt is, hátha pont a spagetti nem jön be. Kérdezték hogy szoktam-e enni
Flädlesuppe-t. Amikor kiderült, hogy nem ettem még soha sváb palacsintalevest - azt hiszem kicsit furán nézhettem -, sőt, azt sem tudom mi az, azonnal elém nyomtak egy tányérral, mert - meglepő módon - épp az is volt otthon. Hasonló a leves alapja, mint a májgombóclevesé, csak - nem mellesleg - tele van rakva csíkokra vágott palacsintával.
Vacsi után értünk jött az egyik öcs egy spanjával, elmentünk Lauingenbe, ahol egy pofás kis
vízipipabárban a magam részéről elfogyasztottam a pipa mellé egy barna búzasört, a többiek meg koktéloztak, aztán éjfél körül hazavitt minket a haversrác. Andi közben megállapította, hogy nem látott még nőt, aki ekkora élvezettel itta volna a sört, mint amivel én teszem. Szokás szerint nem csináltam semmit, csak hoztam a formámat. A kocsiban visszafelé előjött, hogy ezmegazmegamaz mi magyarul, ehhez annyit kell tudni, hogy Andreas (létező!) magyar szókincse a következő elemekből áll össze: vonóhorog, téligumi, nyárigumi. Ezeket kajakra tudja magyarul. Megfejeltük még a tudását a puhapöcs és a klíma szavakkal, amin halálra röhögtem magam, mindahányszor kimondta. Fura egy sváb szájából azt hallani, hogy puhapöcs.
Ma reggel még toltunk egy reggelit közösen a szülőkkel, közben Andi anyukája kérdezte, hogy de ugye mikor jövök már legközelebb? Mondtam, hogy most nem rajtam van a sor, de ha Andi eltolja a szekeret Duisburgba, akkor utána én is visszanézek szívesen, mert brutál jól éreztem magam és nagyon köszönöm és jól esik, hogy így befogadtak. Az az irreális benyomásom van egyébként, hogy kollektíven szeretnek. A szó legpozitívabb, baráti értelmében. Lefutottuk a kötelező köröket, mely szerint anyuka csinálni akart nekem az útra kaját, de mondtam neki, hogy nem Timbuktuba megyek, szerintem menni fog evés nélkül is, de ha kapok egy flakon vizet, azt megköszönöm. Végül addig alkudozott, amíg a flakon víz mellé két almát is rám tukmált. Amíg mi Andival leszedtük a reggeliző asztalt, elrohant, majd 3 nagy kartonnal tért vissza, amik tele voltak általa varrt, selyemből készült díszrózsákkal, amiket az ember alkalmi ruhára tűz, vagy a hajába, vagy ide-oda. Teljesen el voltam érzékenyülve, amikor mondta, hogy ezeket néhanapján el szokta ajándékozgatni, szeretné, hogy ha választanék magamnak párat, ha tetszik. Megmutatom:
A piros (középső) rózsa ruhára tűzős, a másik kettő meg hajba. Majd ha egyszer nőiesen fogok öltözködni, használom is talán valamelyiket. Nem annyira az én stílusom, de tetszenek egyébként, a gesztusról nem is beszélve. A hazaút zökkenőmentes volt, mondhatni reibungslos, de az a gyanúm, hogy valaki a múlt héten valamelyik éjjel titokban kicserélte Zsoltiban a motort, mert úgy megy, mint a szél. A köhögést is abba hagyta, ami nagyon jó, mert már kezdtem fosni, hogy mennem kell a Detlefhez szereltetni, mert rángat, amikor lassítok és kisebb fokozatba váltok. Mindez nyomtalanul elmúlt. Nem értem.
