Azt mondta az anyukám, hogy írjak a blogra. MÁR CSAK NÉGYET ALSZUNK! :)

Igenis.
Biztos unjátok már, de megint belefutottam valamibe a hvg.hu-n. Vélemény érkezett a múltkori családtudományis cikkre! A kőkeményebb fajtából ráadásul! Én ezeket tényleg nem keresem. Egyszerűen megtalálnak. Most csak röviden leírom, mihülyeség-minemaz, ezzel nem akarok behatóbban foglalkozni, de a mondandó nagyon türemkedik kifelé. Már ahogy az egész kezdődött, azonnal magával ragadott: "Isten a hálószobában is szeret." Felkiáltok: Kiváló! Köszönöm! Sok minden eszembe jutott már a hálószoba kapcsán, de hogy Isten is ott lenne, pláne, hogy még szeret is, na ez még ebben a kontextusban eddig nem. Példátlan. Olyan stílusban ír az embör, hogy - nem tudom, mennyi időt vehetett igénybe a vélemény papírra vetése - magam is többször megtorpantam olvasás közben, mert még a vércse-rosszindulatomnak köszönhetően külön minden szavára kiemelt figyelmet fordítva is többször vissza kellett "tekernem" a mondat elejére, mert vagy elfelejtettem a végére, hogy mit akart mondani, vagy csekély értelmemmel eleve fel sem fogtam. Ilyeneket ír például: "A szó szoros értelmében indokolatlan, mert semmilyen érvvel alá nem támasztott durvasággal szembeni természetes ellenérzést legyőzni törekedvén nem is foglalkoznék sokat Árpád testvérünk szövegével." Buhá. Az jut eszembe erről, hogy "az kizárt dolog, mert nem tudom!" Van még egy kedvenc részem a bácsi agymenésében, ezt egy az egyben beemelem, okuljatok ti is:

"Az egyéjszakás kalandok sebessége egyszerűen alkalmatlan a test és a lélek egymásra hangolódásának olyan finom zarándokútjára, amelyet katolikus jegyespárok ma is tömegével élvezhetnek."  

Én is akarok tömegével élvezni! (Tudom, tudom, nem is, mégis ezen kell, hogy röhögjek.) Ezzel most egyébként azt mondja a bácsi, hogy aki nem katolikus jegyespár, annak egyéjszakás kalandjai vannak csak és nem mehet finom testi zarándokútra sem, vagy hová?? :) Kezdjük keverni a szezont a fazonnal. Hja igen, majd' elfelejtettem, azt is mondja ez a ravasz bácsi a katolikus tömegével élvezés kapcsán, hogy "öröm egymást ráérősen felfedezni". Ó igen? Most adunk a szarnak még egy pofont: ki és hol mondta, hogy nem öröm egymást ráérősen felfedezni? Elsüllyedünk lassan a mocsárban. Eredetileg nem a házasság előtti szex állítólagos káros hatásáról volt szó? Hogy jön az ide, hogy ki milyen tempósan vagy ráérősen fedezi fel a másikat? Eleve: mit értünk a másik felfedezése alatt? Mondhatom, hogy a hétvégén úgy felfedeztem valakit (persze csak ráérősen), hogy csak úgy nyekkent? Az már házasság előtti szex? Vagy ha úgy hívom, hogy ráérős felfedezés, vagy finom zarándokút, akkor az jobb? Akkor nem jön be az Isten közben a hálószobába? Vagy hogy van ez? (Amúgy meg mé' jönne má' be?) Ahogy a Besenyő Pista bácsi mondaná, mihülyeség-minemaz. Ennyit szerettem volna hozzáfűzni.

Közben rendeződni látszik rövid távon a lakhatásom. Végre!!! Amikor ideértem februárban, volt róla szó, hogy a szomszédot meg lehetne kérdezni, hogy esetleg kiadja-e nekem a lakását, mert ő maga és a felesége nem laknak benne, mert Kínában élnek. (Igen, engem is megdöbbentett, hogy léteznek olyan németek, akik elmennek Kínába lakni.) Ez az ötlet aztán elsikkadt, nem is beszéltünk róla, nemrég villant csak be, hogy hopp, az lenne a legkényelmesebb, mert akkor nem kéne bútorozatlan lakást kivennem, amibe aztán mehetek ágyat meg mindent venni, mert a szomszéd lakása kompletten be van bútorozva. Persze Hendrik nem talált sem e-mail címet, sem telefonszámot, ahol elérhetnénk az embert, így csak egy levelet tett a postaládájukba, amiben leírta, hogy mi az ötlet. Valami ismijük biztos rendszeresen összeszedi a leveleiket és tájékoztatja őket, mert 4-5 nappal később jelentkezett a muki Kínából, hogy részéről pár hónapra simán ok lenne a dolog. Megbeszéltünk egy nekem és neki is tetszős árat, mindenki hepi. (Én majd mondjuk csak akkor, ha már a kezemben lesz a lakáskulcs, de hát na, nem elégedetlenkedem, eddig majdnem minden úgy alakult, ahogy én akartam.) Tehát a dolgok jelenlegi állása szerint a szomszéd Michael lakásába fogok beköltözni áprilistól júniusig. Egy ajtóval odébb, mint ahol most lakom. Azt hiszem, ezt hívják mázlinak. Kifejezetten jól jön, mert így nem kell szerződés, nem kell kaució (a másik lakásnál, amit kinéztem, valami irreális kauciót kellett volna letenni, az nem nagyon tetszett), hanem csak egyszerűen áttolom a szekeret a szomszéd lakásba. Arról nem is beszélve, hogy az a kuckó, amit Wuppertalban találtam, kb 40 négyzetméter, ez meg 80. Eleve 1-2 hónapra terveztem csak itt lakást bérelni, mert még nem vált nyilvánvalóvá, hogy ez a magyar piacosdi egyáltalán megéri-e vagy nem, így meg nyilván nem írok alá lakásbérleti szerződést 4-5-6 hónapra. Nyertem 2 hónap egérutat és vééégre egyedül fogok lakni.

Tegnap este (annak örömére, hogy jó hideg lett megint) elmentünk hármasban fagyizni. Ülünk nagyban a cukrászdában, egyikünk jobban fázik, mint a másik, de azért hősiesen toljuk befelé a fagyi kelyhet. Közben csevegünk, Sandra barátja a hétvégén Kung-fu versenyen vett részt és ő lett a tartományi bajnok a korosztályban. Ügyes kölök. Mondom neki, hogy na akkor Karma (mert így hívják) most biztos tele van kék-zöld foltokkal, mi? Néz rám hülyén, hogy ugyan má' mé' lenne? Hát mondom mert küzdött, nem? Erre Hendrik elvigyorodik és nagyon kompetensen közli velem, hogy Kata, aber hallo, ez wushi! Itt nem küzdenek, itt csak formagyakorlatok vannak. Közben Sandra majdnem belefulladt a fagyijába, annyira röhögött, mert a bagoly-mondja-verébnek-hogy-nagyfejű 2.0 próbaverzióját mutattuk éppen be, közölte Hendrikkel ugyanabban a kioktató stílusban, mint ő az előbb velem, hogy Hendrik, aber hallo, az nem wushi, hanem wushu! Nekem erről az jutott eszembe, amikor az ember bemegy a japán étterembe és rendel egy tonhalas wushit.

Valamint: első látogatóm Gass Kata lesz, húsvétkor. Bárhol is fogok akkor lakni, ő is ott lesz 5 napot, visszacsinálhatatlanul, mert már lefoglalta a repcsijegyet. Tök jó!

Bátág vagyok.

Február végén megkaptam a hamburgi AOK biztosítótól a betegkártyámat. Bankkártya méretű és anyagú kis cucc, praktikusabb, mint a magyar, mert az ugye papír alapú és az enyém pl eléggé saláta állapotban van már, a számokat is alig lehet kivenni rajta, mert lekoptak. Ez meg itt műanyag és chipes, az orvosnál ugyanúgy csak bedugják egy kártyaleolvasóba, mintha fizetnél vele, pedig nem. Ezt azért tudom ilyen jól, mert ma kipróbáltam. Buhá! - montaja Babi néni. Osnabrückben sikerült valami olyan faszán felfázni, hogy vasárnap estére már éreztem, hogy nem lesz ez jó, hétfő este meg már el akartam pusztulni a fájdalomtól, Karin haza is rugdosott előbb a melóból, Klaus mondta, hogy ma ne menjek be, pihenjek, így reggel elmentem orvoshoz. Nem értem, hogy szedhettem ezt össze, teljesen jól fel voltam öltözve, meg annyira hideg sem volt. A Besenyő Pista bácsit kell idéznem, hogyaszongya, ez kérem szépen hülyeség! Még jó, hogy már tag vagyok ennél a Krankenkasse-nél, mert most ezzel nagy gondjaim lennének. Elmentem tehát a Frau Gröne-hez, aki a város ezen kerületének az általános orvosa, Hendrikék is hozzá járnak. A megérkezéskor 10 EUR-t legomboltak rólam, mert itt úgy van, hogy negyedévenként kell ennyit befizetni (pont ma olvastam, hogy ezt a jövőben 5 EUR-ra akarják majd módosítani). Jó fél órát kellett várnom, mire mondták, hogy Frau Boohhhbeliiiiii, aki én vagyok. Újra meg kellett állapítanom, hogy itt nem úgy működnek a dolgok, mint otthon. Az otthoni tapasztalataim alapján, ha a lábujjadon vagy teszem azt a seggeden nem passzol valami, először akkor is levetkőztetnek, felsőtesten is, mer' az fontos. Miután jól megaláztak és a lehetséges összes testnyílásodba bekukucskáltak (ahova nem is feltétlenül kéne), végre elkezdenek azzal is foglalkozni, ami tényleg a bajod. Talán. Na ez itt nem így van. A néni hozzám se ért, elpanaszkodtam neki, hogy el szeretnék pusztulni, de lehetőleg gyorsan, mert közben eléggé fáj, aztán elküldött pisilni, ami vicces volt, mert nem annyira vagyok hozzászokva a pohárba pisiléshez, közben a lényeget elfelejtettem, hát majdnem az lett belőle, hogy bementem-pisiltem-kijöttem, de szerencsére még időben leesett, hogy annak nem sok értelme lenne. 3 perc alatt bevizsgálták, nem is láttam, hogy hol meg hogyan, aztán közölte velem, hogy mindenem be van gyulladva. Nem csoda, sejtettem, hogy a hátam meg a hasam nem véletlenül fáj ilyen őrült módon. Kiírt a melóból szerda-csütörtökre, most 3 napig itthon vagyok, napi 4-5 liter folyadékot meg kell innom, remélem pénteken már tudok menni dolgozni. Felírt antibiotikumot, aminek nem örültem, de ha ez kell, akkor ez kell. Elmentem a patikába kiváltani, ott közölték velem, hogy ez most ingyen van. Wáó! - montaja Babi néni, erre végképp nem számítottam. Van ennek a Krankenkasse-nak értelme! 2 fecnit kaptam a nénitől, most már tudom, hogy az egyiket a munkaadónak kell adni (jelen esetben ez kapásból megy majd pénteken a Frau Giljohannak könyvelni), másikat a AOK-nak kell postázni Hamburgba, de miután megkérdeztem a nénit, hogy ezekkel kell-e valamit csinálnom, jót röhögött, megsimogatta a hátam és az AOK-s papírt elvette és odaadta a titkárnőnek, hogy ő majd postázza helyettem, én elég, ha Klausnak (illetve a Frau Giljohannak) benyújtom a másik papírt. Gyík vagyok, sajnálom. Akkor meg már közöltem vele, hogy kevésbé tűnjek űrlénynek, hogy nincs teljesen 2 hónapja, hogy itt vagyok, ezt a kört még egyszer sem futottam le, nem vagyok képben betegségileg, a vadiúj betegkártyámat is most avattam csak fel. Kérdezte honnan szalajtottak, mondom Ungarn. Kiderült, hogy a lánya Szegeden végzett egyetemet, ezen beszartam. Tök jó! Megállapította, hogy nem is magyar akcentusom van, hanem amerikai, mert nem mondom, hogy Rrrrrrrr. Az fasza, ilyet még senkitől nem hallottam. Mihülyeség, minemaz. Malte is rendszeresen röhög hol a hangsúlyon, hogy ezen-azon, hiába mondom neki, hogy ha az ember 25 évig kivétel nélkül minden szónál az első szótagot hangsúlyozza (Erstsilbenbetonung) - mert a magyarban ugye hát ez a vitathatatlan tényálladék -  arról nem lehet olyan könnyen leszokni, de ez őt nem érdekli, az a gyanúm, valahol mélyen még talán drukkol is, hogy ez ne múljon el, mert így rendszeresen lehet rajtam röhögni. Büdös dög. Múltkor a kocsmában a wahrscheinlich szót kellett vagy 13-szor elismételnem, aztán amikor már kellőképpen halálra röhögte magát keresztben meg hosszában is, akkor még 10-szer elmondatta velem rendes hangsúllyal is, hogy rögzüljön.

Osnabrück képekben

Csináltam képeket Osnabrückben, nem vagyok ma a dolgok magaslatán. Végül sajni csak péntek-szombat voltunk ott, ma este már itthonról tudósítok.

A hotel kívülről nem annyira impozáns, de belül odavertek nagyon. Közvetlenül mellette van a Parkhaus, ahol letettem a roncsot némi kavargás után. Felmásztam a mélygarázsból a hotelbe, ahol élő zongorajáték ment. Wáó! Csak úgy, funkciótlanul, nem koncert meg semmi, pusztán aláfestő zenének ott ült egy zongorista és játszott. Amacskarúgjameg. Szóval a hotel nagyon király volt, bár este szokás szerint megint én értem oda hamarabb és a recepción a "Frederike" nevű tudálékos kislány kiakasztott megérkezéskor, mert miután utána nézett a számítógépben, hogy Herr M.B. nem érkezett még meg, megkérdezte, hogy a férjem-e. Mondtam nem. Ez eddig ok, bár az itt alvásunk és egyebek tekintetében nem gondolom, hogy ez egy nagyon releváns infó lett volna, amit neki mindenképpen tudnia kell. Mindegy. Szóval különböző csevegések következtek a szoba elfoglalásáról, a reggeliről, meg arról, hogy - bármennyire nem látszik rajtam - nem én vagyok Herr M.B. (ez neki mintha nem lett volna világos...), úgyhogy nem írnám alá helyette a becsekkolós ívet inkább mégsem, ez alatt a csajnak törlődött a memóriája és még kétszer megkérdezte, hogy a férjem-e. Na itt untam meg a játszódást. A harmadik nemleges válasz után - sajna túl későn - jutott eszembe, hogy azt kellett volna mondanom, hogy "Nem, nem a férjem! A prostituáltja vagyok, akit ma estére rendelt és szeretnék még két flakon habfürdőt és extra gumilepedőt a szobába rendelni, ugye ez a szoba árában inklusive benne foglaltatik?" Késő bánat, ezt majd legközelebb elsütöm. Hülye liba. A szobában ugyanolyan trükkösen lehetett csak villanyt kapcsolni, mint legutóbb Münsterben, de itt már nem okozott gondot, mert amott elsajátítottam a fénycsinálás bonyolult művészetét. Nämlich: bemész a szobába a mágneskártyával, ez eddig ok. De a villany nem ég odabent! Az hagyján, villanykapcsoló van ugyan, de nem tudod vele felkapcsolni a villanyt, mert hiába nyomkodod 100-szor, nem történik semmi! Ez Münsterben egy 20 perces játszás volt, mire egyedül rájöttem, hogy az ajtó melletti kis fémdobozkán lévő nyílásba (amire nincs ráírva semmi) bele kell dugni a mágneskártyát, onnantól kezdve működik minden villanykapcsoló! Szóval Osnabrückben már nem fogott ki rajtam a technika, tán még el is vigyorodtam, amikor megláttam a dobozkát a falon. Bevackoltam magam, majd megdöbbenve konstatáltam, hogy két külön ágy van. Köztük a biztonság kedvéért éjjeli szekrénnyel, hogy tuti el legyenek különítve. Kiváló. Közben hívott Malte, hogy késik kicsit, mondtam neki, hogy ha szándékosan nem akar velem egy ágyban aludni, akkor jó, ha meg de, akkor van egy problémánk. Megbeszéltük, hogy kb fél óra múlva érkezik, majd szobát cserélünk. 3 perc múlva kopognak. Mi a fene? Ennyi idő alatt nem érhetett ide, ki meri zavarni a meghitt "Legyen Ön is milliomos!"- nézésemet? (ja itt gyorsan elmondom, hogy Beszarábia, mert amikor a tv-t bekapcsoltam, azt írta ki, hogy "üdvözöljük Herr M.B., kellemes időtöltést kívánunk a Hotel Remarque Osnabrückben!" Boah ey!!! - montaja Babi néni...) Szóval **kopog-kopog, kinyitom, egy hotelalkalmazott csaj áll az ajtóban, szuperkedvesen közölte, hogy úgy hallotta, itt össze kellene szerelni két különálló ágyat duplává, mert kis tévedés történt, én kértem-e, jó helyen jár-e? (Aztakurva!) Azt a leborult! Mondtam neki kérdőjel-arccal, hogy gratulálok a hotel gondolatolvasó funkciójához, ezt a szolgáltatást ugyan nem rendeltük ma estére a szobához, de látom nagyon jól működik! A többi gondolatomat is így ismeri, vagy még fejlesztés alatt van a rendszer? Profin összehegesztette az (egyébként ilyen módon nyomtalanul szétszedhetősre-összerakhatósra megtervezett) ágyakat, szép estét kívánt és eltűnt. Én meg néztem, mint a Gizi a moziban, hogy ezt vajon HONNAN tudta? Amikor konstatáltam a szörnyűséget az ágyakkal, direkt nem hívtam fel a recepciót, meg le sem mentem, mert ha Frederike még egyszer megkérdezi, hogy a férjem-e Herr M.B., istenbizony megvertem volna, gondoltam ezt a sarat majd Malte elsikálja az alvással, mégis ő foglalta a szar szobát. Később kiderült, hogy miután mondtam neki telefonon, mi a tényálladék, felhívta a kocsiból a recepciót, hogy ejnye. Nem tudom, mit mondhatott nekik, de percek alatt varázsoltak dupla ágyat. Este elmentünk még a belvárosba bóklászni, enni-inni, miután az ágyakkal való nagy ijedtségre lenyomtunk 2 megérkezős Becks-t. A képek ugyan másnap (ma) készültek, de a helyszín ugyanaz.

Kisállathatározó

Tegnap este ígéretet tettem Évkének, hogy ma megrajzolok neki 3, általa kifejlesztett új állatfajt:

- kétmellbimbójú kacsát

- négymellbimbójú kacsát

- egycsontú cápát 

(...még mielőtt bárki is: igen, tudom, hogy a cápa porcos, a kacsa meg nem emlős, de most de!)

Gondoltam, ezeket az új lényeket megosztom veletek is, akik olvassátok néha kalandozásaimat. (Különben HONNAN szerez majd a National Geographic Magazin tudomást erről a felfedezésről?)

A történet a honfoglalós villámkérdésekre megy vissza: az egyik kérdés az volt, hogy hány mellbimbója van a kacsának (eleve gratulálok a kérdés kitalálójának, fergeteges!), erre Évke a "2" választ adta, habár a lelke mélyén azt sejtette, hogy "4". Aztán jött csak a nagy meglepetés, amikor kiderült, hogy a kacsának nincs mellbimbója. Nálam a reakció röhögőgörcs formájában jelentkezett, ami még ma, munka közben sem akart megszűnni. A másik kérdés a cápa hogyléte felől érdeklődött, mégpedig, hogy hány csontja van. Évke válasza: 1 :) Innen tehát a 3 új állatfaj. Most nem kezdek el mentegetőzni, hogy nem tudok kacsát rajzolni, meg cápát se, ez mind így tökéletes, ahogy van:

 A kétmellbimbójú kacsának egyértelműen dúsabbak a keblei, mint a négymellbimbójúnak, hiszen több hely van őket növeszteni. Ez a két példány a közönséges 2 és 4 mellbimbójú házi kacsa ménfőcsanaki változatai. Oszt jön a cápa is:

 Na szóval, Babi, remélem meg vagy elégedve a mai terméssel! :-)

Munka közben beszélgettem Karinnal a tegnapi sütiről, kérte, hogy küldjem át a receptet (Blanka, menő a sütid, terjesztem szorgalmasan!!!). Gyorsan lefordítottam neki a hozzávalókat, meg a lépéseket és átküldtem e-mailben. Nézi-nézi, egyszercsak megkérdezi, hogy az 5 dé-ká-gé Kakaopulver az mit takar a listában? Jézus mondom, elsőre le sem esett, hogy nem vágja a dekagrammot, de már a fordítás közben volt egy sanda gyanúm, hogy azzal gond lehet majd, de gondoltam, mégiscsak SI mértékegység, hát azt mindenki vágja. Hát nem. Szóval mondom neki, hogy az a dekagramm. Dekagramm: Karin, Karin: Dekagramm. Most már ismeritek egymást. Az mi??? Hát mondom, az mértékegység, tömeget mérünk vele, a kilogramm és a gramm között van félúton, 1 kg = 100 dkg, 1 dkg = 10g. Hát ő még ezt soha nem hallotta, mert itt csak gramm, pfund (fél kiló) és 1 kiló van. Beszarábia. Utána olvastam, a dekagrammot egyébként csak mi meg az osztrákok használjuk, de ők dag-nak rövidítik hivatalosan. Beszarábia2. Még milyen szerencse, hogy nem kértem a bótban semmiből x dekagrammot. Nagy eséllyel nem értettem volna, mit nem lehet ezen érteni, ők meg meg lettek volna győződve róla, hogy az űrből jöttem kb. Apropo bolt: a másik ilyen móka a darált keksz volt. Biztos voltam benne, hogy itt olyan nincs, úgyhogy vettem egy nagy csomag sima Butterkeks-et, zacsiba tettem és kalapáccsal összetörtem. És bumm, így lett a csokapik. Na szóval gondoltam, megkérdezem Karint, hallott-e már olyanról, hogy darált keksz. Na azt a fejet, amit erre vágott, érdemes lett volna lefotózni! "Kaputtes Plätzchen?" Hát bazz mondom, attól, hogy darált, az még nem lesz mindjárt kaputt! Nem értette meg az istennek se, hogy ennek van értelme. Pláne, ha az ember 50 (dkg-t) dékágé-t vesz belőle. :) Na majd ha hazaesz a fene, hozok neki egy csomag darált kekszet. Én vagyok itt a nagy kekszbeszállító. A Győri édestől lassan %-os jutalékot fogok kérni a marketingtevékenységért. Apropo Győri Édes (Zabfalatok!), Malte kitalálta (nem tudom, mennyi volt éppen a láza, amikor jött az ihlet, lehet, hogy nem volt teljesen magánál), hogy márciusban menjünk el egy hétre Franciaországba. Hehh. Cuki! Ez "csak" két dolog miatt nem valósítható meg: pont márciusban kell a legjobban fogamhoz verni a garast, mert áprilisban már máshol szeretnék lakni, úgyhogy éppen nem most fog beleférni egy hét hotelben alvás (egyébként nincs messze a francia határ, kb annyi, mintha Hamburgba mennék), másrészt pedig épphogy itt vagyok egy hónapja, nekem nincs képem mindjárt egy hét szabadságot kérni Klaustól. Nagyon cuki, de hülyeség. Még az április is necces lesz ilyen szempontból. A mentő ötletem, amit még nem hoztam nyilvánosságra, mert csak ma jutott eszembe a 2 és 4 mellbimbójú kacsarajzolás közben, hogy menjünk el húsvétkor Amszterdamba vagy a holland tengerpartra, vagy az északi tengerhez. Azok nincsenek annyira messze, cserébe jó helyek, valamint a húsvéti hosszú hétvége (3 éj-4 nap) teljesen vállalható is (akár lakókocsizhatnánk is, talán már nem fagynánk bele, bár ebben nem vagyok biztos)... Ha meg egy kocsival megyünk, még jobb. Meglátjuk. Mindenesetre bármennyire cuki is volt az ez az egy hetes ötlet, nem tudok vele sajna momentán mit kezdeni.

Boldog névnapot, enyúúúúúúú! 

Ez pedig az általam kb 6 évesen gyártott receptes könyv, anyu fotózta le: 

A hollandok is megőrültek.

Tegnap tehát vettem a Media Marktban Zentral-Europa SD-kártyát, tök jó, mert Magyarországot is tudja. Fel is avattam, jól elnavigáltattam magam Vlodropba. Az út totál jó volt, fél-1 körül ott voltam Klausnál, megnéztem a 10 kiskutyát, akik júúúúhhhhúúúúúúj ennyire cukik, aztán beültünk a haverjaival az egyik vlodrop-i kocsmába (kettő van), ahol valami iszonyatos német-holland keverék dalok mentek, mutatok egyet (be kell vallanom, ezt magam is ismertem, ilyen dülöngélős song) Kapaszkodjatok, vagy üljetek le, mert ez fáj. Szóval ez faszán belement a fejembe, még mindig az kattog, hogy jaaaaaaaaaa er lebt noch, er lebt noch, er lebt noch, jaaaaaaaaaaa er lebt noch, er lebt noch, stirbt nicht. Szörnyű. Meg volt még egy, amin sokat röhögtem, ha már így benne vagyok, ezt is megmutatom, nem kevésbé veszélyes Lischen sem. Na hát az egyik kocsmában egész nap ilyenek mentek, de csutkó hangerővel, azt hittem nem élem túl. Eleinte tudtunk beszélgetni, aztán felnyomták a hangerőt, de annyira, hogy egy szót sem lehetett érteni. Mivel végül úgy indultam el itthonról, hogy nem viszek ottalvós cuccot, nem is ihattam, mert 86KM a hazaút, azé mégiscsak. Ilyen zenék mellett meg, mint ez az alter Holzmichl, viszonylag nehéz józanul nem megőrülni. Sőt... Az elején Klaussal lenyomtunk 2 dl sört dél körül, ezek furamód 2 deciseket isznak, kis poharakból, ám abból meglehetősen sűrűn és sokat. Meg nem is pénzzel fizetnek, hanem zsetonnal a kocsmában. Amikor bemész, veszel (pénzért) zsetont és azzal megy a móka tovább. Ha elfogy a zseton, veszel még. Délután 3 körül kivonultunk az utcára, mert jött a karnevál menet, azt meglestük, nagyjából olyan mint Kölnben, csak sokkal kisebb (Vlodrop egy 1800 fős kisfalu). Van egy rakás kép, lehet nézegetni:

Ezt a képet még odafelé menet csináltam, feltűnt ugyanis, hogy mekkora bazi lila elefántot vontat a Merci. :) Őket pár kilométeren át üldöztem...

Aztán kiderült, hogy ez csak a fele az egész elefántnak, aki egyébként összerakva így néz ki: 

No. Jönnek a többi karneválképek:

Dobálják a cukorkákat az emberek közé... Klaus mondta is, hogy vigyázzak a fejemre, mondom mé, bajom lesz, ha megdobnak gumimacival vagy cukorral? "Nem, de ha kis pálinkás-rakétásüveggel találnak el, az fáj!" 

 Ők voltak a legjobb arcok szerintem. Az erdei manó és erdei manóné vagy mi... :)

Na hogyaszongya. A felvonulás után tehát fél 4-4 körül visszamásztunk a kocsmába, én onnantól töményen szenvedtem, mert ordított az alter Holzmichl, beszélgetni nem tudtunk, ültünk csak, ők ittak, én meg nem. Illetve de, csak Schneewittchent, vagy kólát. Célozgattam is rá, hogy na akkor én lassan mennék, aztán Klaus úgy nézett rám, hogy visszavontam a tanaimat, "hát de majd csak 6 körül kezdődik az igazi móka!!!" Jézus, mondom, addig van még 2 óra... Voltak ugyan nagyon jó arcok, de velük sem tudtam sokat beszélgetni, mert nem volt mód. A (kicsit elmosódott) generális és generálisné:

Egyértelmű volt tehát, hogy este 8-9-nél hamarabb nem szabadulok. Nagyon szenvedtem. Közben átgondoltam, hogy milyen okos húzás volt ottalvós cucc nélkül menni, mert most lennék a bajban, hajnalig kéne mulatni, és amilyen tempóban ők itták a 2 deci söröket (meg utána a feleseket is), nem biztos, hogy azt a felemet látták volna meg, amelyiket mutatni szeretném, no meg ma hótt másnaposan kellett volna onnan munkába jönnöm. Így is kínomban hollandra ittam magam. Kólával meg Schneewittchen-nel. Végig attól féltem, hogy valamelyik őrült majd táncolni akar, mert az tuti kiverte volna a biztosítékot, ha az ilyen alter Holzmichl zenére még ropni is kell. Na azt biztos nem. Ami meg még nagyon sajnálatos, hogy tegnap óta nem megy ki a hülye dallam a fejemből, még az idefelé úton is azt énekeltem magamban, hogy jaaaaaaaaaa er lebt noch, er lebt noch, er lebt noch, jaaaaaaaaaaaa er lebt noch, er lebt noch, stirbt nicht. Blöe. Ücsörögtünk tehát a kocsmában, egyre többen lettek, Klaus mindenkinek elmondta, hogy én vagyok az új magyar Kollegin, egy hete vagyok itt és milyen jól beszélek németül. Möhh. (Ez a harmadik hetem egyébként.) Itt teszek egy rövid szociolingvisztikai kitérőt: az idősebb generáció nem olyan betonhülye, mint a fiatalabb németek, nekik van még fogalmuk arról, melyik ország hol van. A generálisék pl voltak Magyarországon, mesélték, hogy jártak Hévízen, meg Zalakaroson is, bár a nevekkel kicsit bajban voltak, de engem már az is meglepett, hogy a Hévíz meg a Zalakaros fejből ment nekik. Aztán jöttek 6-7 körül az ilyen igazi dülöngélős számok, amikor összekarolnak és kollektíven ritmusra jobbra-balra dülöngélve éneklik a Stammcafé-t, hol holland, plattdeutsch vagy német színezettel... ezt ismerjük azt hiszem, hát mit volt mit tenni, asszimilálódtam. (Apropo asszimiláció: küldtem Malténak a bohócos-cicás-virágosrétes képet, "Assimilationszwang címmel, halálra röhögte magát, majd közölte, hogy látod-látod, így jár az, aki ilyen vidékre költözik, de szerinte hitelesen tudom ezt képviselni - na ezért még kap egy pofont). Közben eszembe jutott néha a Kisherceg, amikor a róka már előre örül, hogy milyen jó lesz, ha megszelídítik, úgyhogy én ennek jegyében már fél7-kor elkezdtem örülni a 8 órának, mert az volt a tervezett hazaindulási időpontom. Fél8-kor aztán jött egy fura, vikingnek öltözött ember (csávó inkább), Klaussal (a hangos zene miatt ordítva) rötyögtek kicsit, közben néha mosolyogva rám mutogattak - itt már rosszat sejtettem - ment a nagy bólogatás, Klaus elment, a csávó meg velem ordítozott tovább, hogy hol vannak a gyerekeim, meg a férjem. Óh mondom bazz... :) Nagy nehezen tisztáztuk, hogy a felsoroltak nem léteznek, én meg mit csinálok itt és rokona vagyok-e Klausnak, mire hívhat meg, jaj de kár, hogy vezetnem kell, blablabla... (őt itt mindenki ismeri, nagyon kemény, ha mondod, hogy Klaussal jöttél, akkor nem kérdeznek vissza, hogy ugyan már melyikkel, egyértelmű, hogy kiről van szó.) A csávó aztán addig győzködött, hogy menjek vele megnézni, mi van az egyébként 50 méterrel odébb lévő másik kocsmában, meg Klaus is azt tolta, hogy utána majd visszajövök ide, menjek csak, hogy nem volt kedvem tovább ordítozni, hogy de én már el akartam indulni haza, hát ottegyemegafene-alapon átmentem vele a másik kocsmába. Ott jöttem rá, hogy ez a két lokál úgy tagolódik, hogy egyikben az idősebb törzsközönség (alter Holzmichl), a másikban a fiatalabb bulizik. Átértünk szóval a másik kocsmába, ami tele volt fiatalokkal, akik a karneválos menetben szerepeltek, mindenki be volt öltözve és a csávó betolt engem kb 15 másik viking közé, akik lájtosan már be voltak tintázva, jah azt elfelejtettem mondani, hogy mind holland volt és nem sejtették, hogy az iszonyatos zenehangerő mellett viszonylag nehezen értek hollandul. Kb 10-szer ordítoztam el különféle arrajáró és kérdezősködő vikingeknek, hogy NEM BESZÉLEK HOLLANDUL, aztán a kezembe nyomtak egy sört, az istennek nem akarták elfogadni, hogy vezetnem kell még haza majdnem 90KM-t, totál rám tört a menekülési reflex, mert mindegyik nagyon ismerkedni akart. (Tudjátok, amikor be van az ember tintázva, és ilyen "jááájjdecukivagy" érzéssel megszorongatja a másikat - itt: engem - Na én ennyit nem ittam és a bennem lakó Frau Borbély nem vette jó néven a szoros kontaktust.) Gyanítom egyébként, hogy Klaus megbeszélte a csávóval, hogy ismeretségekre lenne szükségem... Végül egy laza fél órás ottlét után mondtam a vikingeknek, hogy nekem most tényleg haza kell indulnom, Klauson keresztül elérnek, ha akarnak, majd olajra léptem. Iiiiiszonyatosan elfáradtam, szerintem éveket öregedtem, az egész hazautat végigénekeltem különféle slágerekkel, amik hirtelen eszembe jutottak, mert az alter Holzmichl nem akart kimenni a fejemből, de nem sokat segített, mert még ma is ezzel küzdök, akkora dózist kaptam tegnap...

Ennyit a hosszú hétvégéről. Ma weboldalt fordítok, meg mennem kell a bankba is, elintézni az online banking-et, úgyhogy 4kor kereket oldok, mert a duisburgi bankfiókba kell mennem.

Ich wünsch' dir was!

"Kata, ich wünsch' dir was!" - ezt a mondatot eddig minden nap hallottam. Hol Karintól, hogy Klaustól. Szó szerint azt jelenti, kívánok neked valamit! Telefonon, személyesen, mindenhogyan mondták már. Az erre adott reakcióm eddig csak a hülyén nézés és várakozás volt. (Most a nálam okosabbak persze röhögnek, de én ezt eddig minden germanisztikai tapasztalatom ellenére SOHA nem hallottam). Erre a válasz az kéne, hogy legyen, hogy ich dir auch, (én is neked), vagy valami hasonló, ezzel ugyanis csak azt akarják mondani elbúcsúzásnál, hogy szép estét, jó hétvégét, gondolatban bármit, amit szeretnél, behelyettesíthetsz a "was" helyére, rád van bízva. Én 2 hete nem mondok erre semmit, hanem mindig azt várom, hogy valaki megmondja, mit kíván nekem. Éreztem én, hogy ez fura, főleg akkor, amikor Klaussal telefonálunk, a végén mondja, hogy Khátá, ich wünsch dir was, én meg nem mondok semmit, ő meg leteszi. És csak lesek, hogy na most mi van...? M. meg Mario is jót röhögött rajta, amikor ma meséltem nekik, hogy végre feltaláltam a spanyol viaszt. Erre is rá kellett jönnöm valamikor. A másik ilyen szöveg, ami még nagyon tetszik, amit a Frau Giljohann tol, neki ez a szava járása, amikor meglepődik: Ach, du dickes Ei! (Óh, te kövér tojás!)

Egyébként már navi nélkül is eltalálok a városon keresztül Disburgból Erkrathba, de azért bekapcsolva szoktam hagyni, hadd mondja csak... A héten megkaptam postán a bankkártyámat a bankból és az adóhivatalból a személyi számomat, ami mellé oda is írták, hogy életfogytiglan érvényes. Ez azért durván hangzik, igazán nem kéne ilyeneket írni. Valamelyik Krankenkasse-ban is tag vagyok már, azaz ellátnak egészségügyileg, ha kell, csak azt felejtettem el, melyikbe léptem be, de végül is mindegy, azt a Frau Giljohann intézte, én csak rábólintottam, hogy az jó lesz, amelyiket javasolta. Lényeg, hogy biztosítva vagyok.
Tegnap telefonáltam O-val, a medvedisznóemberrel, laza 20 percet (erről az állandó eposzi jelzőről le kéne szoknom, mert szegény nem szolgált rá), jobb hatással van az egómra, mint anno a szomszéd Nóra néni a Révay utcai albiszomszédom, pedig ő aztán mondott néha cifrákat, például, hogy jaj milyen szépek a fogaim... Külön jó volt rendes, szép Hochdeutschot hallani, nem úgy mint itt a környéken. O. nagyon szépen beszél, ezt már akkor is megállapítottam magamban, amikor még a Land Rovert sefteltük anno. Nyilván meg is erőlteti magát kicsit, hogy tagoltan beszéljen, ne hadarjon, mert jó fej, meg közben mindig hallom, hogy mosolyog, amikor beszél. Mindig. Tök jó. Itt bezzeg csak úgy röpköd a sok dat, net meg wat. Blöeh. (Dat war net schön! Wat? Net.) Nekem ez új, hogy ilyen nehezen értem meg őket. Nem vagyok ehhez hozzá szokva, ebből is látszik, hogy errefelé nem nagyon mászkáltam, a Ruhr-vidék nem tartozott a bejáratott germániai útvonalaim közé. Apropo útvonal: hétfőn nem dolgozunk, mert Rosenmontag lesz. (Ami - az okosabbak javítsanak ki - a húshagyó kedd előtti hétfő??? Akkor mit is ünneplünk?) Nem csak nyelvileg nincs egység, az ünnepek is totál különböznek szövetségi tartományonként. Délen sokkal több a sünnap, mint északon, nyilván, mert a déliek a hívő(bb) katolikusok, így ott sok az egyházi ünnep. Északon karnevál sincs, Ronsemontag sincs, meg a szokásos egyházi ünnepek is elmaradnak. Dolgozás van helyette.

Holnap megpróbálok fotókat csinálni erről-arról a környéken.

Ezek mind megőrültek!

Ma is a városon keresztül jöttem dolgozni, teljesen vállalható volt. Tegnap délután még azért felpörögtek az események, egyedül ültem ugye egész nap az irodában, 5-kor felhív Klaus és közli, hogy jól figyeljek (itt mindig nagyon megijedek, amikor úgy kezdődik a mondat, hogy Kata, pass auf, mert ha külön ki is emeli,  akkor nincs mód félreérteni, hanem azonnal csinálni kell), szóval mondja, hogy keressek meg egy Ford KA forgalmit, mert jön az ügyfél a papírokért, írjak átvételi elismervényt, és nyomtassam ki a számlát. Ez így nem is hangzik bonyolultan, csak onnantól az, hogy nem tudom kezelni a számlázó szoftvert, ráadásul kiderült, hogy maga a benne lévő számla sem jól van kitöltve a KA-ról. (Nekem meg alapjáraton sincs halovány lövésem se az egészről.) Na itt kezdtem el idegösszeomlásokat kapni, mert az ügyfél meg közben elindult már Duisburgból, én meg még semmit sem csináltam, ráadásul épp haza akartam indulni. Meg nem volt itt senki, aki segítsen.

A hazautam ennek megfelelően viccesen alakult, azt hiszem most fizetek meg a két utóbbi nyugodalmas, balhémentes napért: megcsináltam a számlát, az átvételit, minden szart, megvolt a forgalmi, átadtam az embernek, beültem a roncsba, szusszantam, elindultam haza. Városon keresztül. Egy darabig rendben is volt minden, mentem, amerre kellett, aztán hívott M., gyorsan közöltem vele, hogy nem jó most, mert vezetek és nem hallom így, hogy a navinéni mit mond és el fogok megint tévedni, tegyük le. Ahogy letettük, hívott Hendrik, hogy mikor érek haza, melegítheti-e a vacsit. Bááááááh mondom igen, mindjárt otthon vagyok, tegyük gyorsan le. Ahogy letettük, hívott O., a medvedisznóember, aki pont ezt a pár percet találta csacsogásra alkalmas időpontnak, gyorsan elhadartam neki is hogy nemostlégysziiii, de akkor már mindegy volt, mert közben elmentem a pecsába. Egyszer csak valami erdőben voltam, erdei úton, csuhaj. Fasza. Männer. Ez is az ő hibájuk. Mind a háromé. Aztán mentem-mentem-mendegéltem. A navinéni furamód ismerte az erdei utakat is. Végül egész a házhoz közel jöttem ki Duisburgban az erdőből, ahol a kutyával szoktunk sétálni. Cccöhh. Sandra azzal fogadott (még jóformán a küszöböt sem léptem át), hogy ugye tudok hajat festeni? Hát mondom én a mai számlacsinálásos erdőbemenés után mindent tudok. Vacsi után így hát csajos programot futtattunk, hajat festettünk feketés-sötétbarnásra.

Ma reggel meg, ahogy ide értem Erkrathba, átszaladtam még a pékségbe venni valami tápot magamnak. A zebrán szembe jött velem egy katicabogárnak öltözött nő. (Hä???) Kajakra. Még kis szarvacskás piros-fekete hajpánt is volt a fején, meg fekete-piros pöttyös szoknya, fekete harisnya, piros lábszármelegítő... Arra gondoltam, hogy a budapesti lakos mindenhez hozzá van szokva, de ajóéletbeis, ez most tényleg egy katica volt??? (vagy esetleg volt valami a reggeli kávémban, amitől ma viccesebbnek látok mindent...) Elkezdtem hát feldolgozni az eseményeket. Közben beértem a pékségbe. Na mondom (aztakurva) aztaleborult. A személyzet bohócruhában volt. Mindenki. Meg néhány vevő is. Bohócnak sminkelve. MI VAN ITT?

Az irodában aztán Karin látta a fejemen, hogy torlódnak a gondolatok, lehet, a homlokomra ki is volt írva, hogy STAU, kérdezi, mi van, mondom bazz, láttam egy katicát az utcán, a pékségben meg bohócok vannak. Ez itt normális? Röhög. Mondja, hogy karnevál van. Aztakurva. Montaja Babinéni. Ezt ennyire komolyan veszik??? Hát nálunk is van otthon karnevál, de azért ennyire nem durva! Meg csak a kölkek öltöznek be. Nem? De. Közben itt meg a recepciós (egyébként olasz) csaj is csak délután 2-ig van 6 helyett, valamint az utcán már délben üvöltött a zene és különféle németek hőbörögtek mindenhol. Nem tudom eléggé kihangsúlyozni a ledöbbenésemet.

A hétvégém nyugodalmasnak ígérkezik, nagy valószínűséggel egyedül leszek a lakásban az ebbel. Sandra Budapestre repül, Hendrik talán Wuppertalba megy, én meg örülök a magányomnak. Volt egy kényszerem, hogy mindenképpen menni akarok valahová, de aztán elkezdtem számba venni az ismerősöket, az egyik 519 km-re van, a másik 600-ra, a harmadik 390-re..., M. sem ér most rá, de ha minden klappol, akkor a következő hétvégén csinálunk valamit valahol. Február 29-én 32 éves lesz. Wahnsinn. Most ad hoc az jutott eszembe (hogyanyáknapjánlegyenvirágmindakétkezemben) szóval, hogy csinálok neki 32 db olivaolajas kézkrémmel töltött muffint. Vagy Blankát megkérem, tervezzen rá receptet...

Apropo Blanka: amióta olvastam a főzős blogod és ott ráleltem a kéksajtos beré receptre, úgy érzem, megpusztulok, ha ma nem ehetek kéksajtos berét. Márpedig hát khm...

Este, ha lesznek még értelmes, említésre méltó gondolataim, lehet írok még pár sort. Grafomán lettem, amióta itt vagyok Germániában. Hallatlan.